Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-20 / 220. szám
2017. SZEPTEMBER 20., SZERDA Hiába „csaptak fel lángok" a házikó ablakában újra és újra, minden versenyző csapat eloltotta azokat Fotók: TMKI Tortával ünnepelték az évfordulókat Kurdon ' Tűzoltót építettek szakfelszerelésekből MEGYEI KORKÉP Hol a telefon? Ihárosi Ibolya ibolya.1harosi@mediaworks.hu E gyszer volt, hol nem volt, volt egy tízéves kislány, aki megkapta élete első mobiltelefonját. A lakhelyükhöz közeli városba vásárolni mentek, ahol egy pádon uzsonnázott az édesanyjával. Ahogy kell, a csomagolópapírokkal egy közeli szemeteshez mentek, s beledobták. A kislány azonban elkövette azt a hibát, hogy táskáját a pádon hagyta, benne a mobiltelefonnal. Mire visszafordultak, hűlt helye volt a táskának. Az édesapa sajnálta a kislányát és az ötvenezer forintért vett telefont, ezért feljelentést tett a rendőrségen. Azt mondták neki, hogy pár nap múlva érdeklődjön. Addigra kiderült, hogy a használt készülék értéke már csak húszezer forint, azaz nem éri el a bűncselekmény értékhatárát, azaz ami történt, csupán csak szabálysértés. Nyomozás tehát nem indult az ügyben. Az apa nem adta fel, elment a szolgáltatóhoz, hogy nézzék már meg, merre is található a készülék. Elküldték, mondván, hogy az előfizetés nem náluk van, pedig köztudomású, hogy a modern telefonokban már van helymeghatározó, tehát bemérhető, merre is található a telefon. Ezek után elment a másik szolgáltatóhoz, ott meg azzal tanácsolták el, hogy bár náluk van az előfizetés, de a készüléket nem ott vette. Nem is tiltották le, igaz, a tolvaj vehetett új sim-kártyát is. A kislány meg csak sír, mert sajnálja a telefonját. Az apuka meg azt mondja, hogy nekik az ötvenezer forint sok pénz. Sajnos, mindez nem mese, hanem megtörtént eset. A tanulságok levonását olvasóinkra bízzuk. A kislány meg csak sír, mert sajnálja az ellopott mobiltelefonját Diáktűzoltók versenyét rendezték a minap Kurdon. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu KURD Barátságtalan időjárással indult a tizenharmadik Tűzkakas Diáktűzoltó Verseny napja Kurdon, de mire szükség volt rá, kisütött a nap, így semmi akadálya nem voít a szabadtéri tüzes-vizes feladatok végrehajtásának a művelődési ház udvarán. Müller János polgármester elmondta, hogy idén tizenegy csapat nevezett. A helyi általános iskola minden osztálya képviseltette magát, de még az óvodások is kinéztek az eseményre. Rajtuk kívül Bonyhádról, Tamásiból, Dunaszentgyörgyről és Zombáról érkeztek csapatok, hogy teljesítsék a tizenkét állomást. A feladatok mindegyike a tűzoltáshoz, a tűzvédelemhez kapcsolódott, de volt, ahol az elsősegély ismereteket kellett elővenni. Volt, ahol vízsugárral kellett egy labdát labirintusban vezetni, vagy éppen célba találni, másutt tésztából és pufiból tornyot építeni. A németországi Mossbachból érkezett vendég tűzoltók állomásán szakfelszerelésekből kellett bábut építeni, majd védőruhát adni rá. A lányoknál a kurdi Tűzliliomok nyertek, megelőzve a Tűz-Vízsugárra több feladatnál szükség volt a versenyen démonokat. A fiúknál szintén hazai győzelem született a Fireball nevű csapatnak köszönhetően, őket a Zombai Lánglovagok és a Tamási Tűzsárkányok követték. A legfiatalabbakból, negyedik osztályosokból álló vegyes csapatot, a Tüzes Baglyokat kupával ismerték el. A díjakat a Tolna Megyei Tűzoltószövetség képviseletében Martinka István nyugalmazott tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviseletében Dávid Sándor tűzoltó őrnagy, dombóvári tűzoltóparancsnok adta át Farkas Sándor iskolaigazgatóval, Müller Artúrral, a Kurdi ÖTÉ elnökével és Wilhelm Zoltánnal, a Kurdi ÖTÉ parancsnokával. Zárásként mindenkit tortával vendégeltek meg annak örömére, hogy a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület idén ünnepli fennállása 80. évfordulóját, illetve a szervezet Mercedes tűzoltóautóját is köszöntötték, amely idén ötven éves. A német vendégek sem érkeztek üres kézzel, ugyanis sisakokat és védőruhákat ajándékoztak az egyesületnek. A versenyszervezésért az ÖTÉ tagjainak és az iskola pedagógusainak, a támogatásért a Tolna Megyei Tűzoltószövetségnek és a Gubinczki Kft.-nek fejezte ki köszönetét Müller János. A Cél a tűz nevű feladatnál a pontosság volt a lényeg Kiváló a rendőrök és a roma vezetők kapcsolata SZEKSZÁRD A roma nemzetiségi önkormányzat képviselőit fogadta Szabó Csaba ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, majd a rendőrség megyei kisebbségi összekötő tisztjének részvételével megbeszélést tartottak. A résztvevők a rendőrség és a roma önkormányzatok közötti kapcsolatot kiválónak értékelték, majd beszámoltak az eddigi közös programokról, valamint a tervezett sport- és kulturális rendezvényekről. A megyei rendőrfőkapitány az együttműködés fontosságát hangsúlyozta. 1.1. A megbeszélés résztvevői a főkapitányságon Fotó: TMRFK A bölcsőde kialakítása több családnak lehetőséget teremt a zavartalan munkába állásra PROMÓCIÓ Fókuszban a jövő generációja Gyönkön GYÖNK A város önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) „A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével” tárgyú felhívásra, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium „Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása” elnevezésű pályázati kiírására. TOP-1.4.1-15 fejlesztési keret a „Gyermekellátási szolgáltatás fejlesztése Gyönkön” című, TOP-1.4.1-15-TL1-2016-00003 azonosító számú projektnek köszönhetően 38.188.820 forint támogatást nyert. Ennekköszönhetően a Gyönki Szivárvány Óvoda megújult illetve egy bölcsődei csoport került benne kialakításra. A bölcsőde kialakításával fő célunk az volt, hogy az érintett családoknak lehetőséget teremtsünk a zavartalan munkába állásra, de gyermekeink önfeledt mosolya például a korszerű játékudvar birtokba vétele után okozta a szülők valamint számunkra is a legnagyobb örömet. Mert a program keretében megújult a játszó udvar, a bölcsődei csoportszoba kiala-Korszerű játszóudvart vehettek birtokba a gyerekek Gyönkön kítása valósult meg, a hozzá tartozó vizesblokkal együtt. A gyermekek étkeztetéséhez eszközöket, a bölcsőde működtetéséhez szükséges játékokat, felszereléseket szintén beszereztünk. A pályázat lehetőséget biztosított számunkra egy mikrobusz vásárlásra, amivel igény esetén a bölcsődébe történő bejárást tudjuk segíteni. A másik örömteli és nagyon szükségszerű fejlesztésünk az általános iskola konyhájának korszerűsítése, az „Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása” című pályázat keretein belül. Az elnyert 25.378.702 Ft lehetővé teszi, hogy az illetékes hatóságok által többször jogosan kritizált konyhánkat az Önkormányzatunk a kor követelményeinek megfelelő korszerű technikai eszközökkel szerelje fel. Az eszközök mellett a burkolatok cseréjével és új nyílászárókkal a szemnek is tetszetős eredményt értünk el. Az elavult konyhatechnológia megújításával a kitűzött célunk volt, hogy az egészséges táplálkozás jegyében az ételek elkészítéséhez a megfelelő körülményeket biztosítsuk a konyha dolgozóinak.