Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-20 / 220. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. SZEPTEMBER 20., SZERDA Nagy volt a támogatottsága a kezdeményezésnek az érintettek körében Átvette a Vörösmarty általános iskolát az evangélikus egyház Kisiskolások a tanévnyitón. Idén ugyanoda, mégis másik iskolába járnak, amelynek a nevelési elvei picit szigorúbbak az állami fenntartású iskolákénál Beküldött fotók formában tartják meg az ilyen a hétindító alkalmakat. Az osztályfőnökök és szak­tanárok kötelező óraszámában is benne van a hittan, ők fel­ügyelik a gyerekeket. A kollé­gák közül egyébként csak né­­hányan nem folytatták náluk a tanítást. Többségében nyugdíj előtt álló pedagógusokról volt szó, akik számára fontos volt, hogy közalkalmazotti munka­­viszonyban maradjanak. Nyáron már az egyház fi­nanszírozta a felújításaikat, karbantartási munkáik végre­hajtását, nagyon sok, már ége­tő beszerzést le tudtak bonyo­lítani. Olyan kis dolgokról volt szó, mint a töredezett székek lecserélése, új kukák, fűnyí­ró vásárlása. Nekik pedig a tá­mogatáshoz hozzá kell tenniük a magas színvonalú oktatást. Az igazgatónő hangsúlyozta, elkészítettek egy új házirendet is, amelynek nevelési elvei pi­cit szigorúbbak a korábbiaknál, és szeretnék is ezeket betartat­ni: nincs verekedés, korlátoz­zák a mobiltelefon használatot. Olyan dolgok ezek, amelyek a gyerekek javát szolgálják, pozi­tív irányban mozdítják az isko­la által képviselt értékeket. Szeptember elsejével immár evangélikus egyházi fenn­tartásban kezdte meg az új tanévet az egykori bonyhá­di Vörösmarty Mihály Általá­nos Iskola. Ez nyilván hozott változásokat, de ezektől hosszú távon pozitív ered­ményeket várnak az intéz­ményben. Hargitai Éva teol@teol.hu BONYHÁD A folyamat egy év­vel ezelőtt kezdődött, amikor az evangélikus egyház jelezte a szándékát, mely szerint át­vennék fenntartásukba az in­tézményt. Ekkor szándéknyi­latkozatokat kértek a szülők­től, a szülői munkaközösség­től, a tantestülettől és a diák­önkormányzattól is, az iránt érdeklődve, hogy mit szólná­nak a változáshoz. Meglehető­sen magas, 97 százalékos tá­mogatottságot kaptak. Már idén történt, hogy az evangélikus egyház írás­ban kifejezte feladatbővítési szándékát, tehát az iskola át­vételét, úgy, hogy az a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um és Kollégiumhoz fog tar­tozni. A kezdeményezést a vá­ros önkormányzata, a Bony­hádi Német Önkormányzat és az evangélikus egyházközség is támogatta. Nyár elején az Oktatási Hivatal is meghozta döntését, átadták az iskolát az egyháznak. Ekkor újabb nyi­latkozattételre kérték a szü­lőket, hogy kívánják-e ilyen formában is az intézményben tartani a gyermeküket. Egyet­len diákot vettek ki az iskolá­ból, amelyben szeptember el­sejével Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola néven in­dult a tanítás.- Ezzel sok minden meg­változott, de semmi sem lett rosszabb mint eddig volt, és semmi sem kötelező - mond­ta Bábelné Rein Mária tagin­tézmény-vezető. Hozzáfűzte, a szülőknek természetesen na­gyon sok kérdésük volt, ami teljesen érthető és jogos. Érde­kelte őket például, hogy meg-, vagy éppen át kell-e keresztel­ni a gyermeküket, kell-e isten­­tiszteletre járniuk. Minder­ről szó sincs, mindenki meg­tarthatja a saját felekezetét. Ugyanakkor változás, hogy erkölcstant nem, helyette vi­szont hittanórákat tartanak. Hétfőn reggel első órában a felsősöknek, kedden reggel pedig az alsós diákoknak van áhítatuk, amelyet két lelké­szük tart meg.- Már két-két ilyen alkalmon vagyunk túl, és a tapasztalata­ink nagyon kedvezőek - mond­ta az intézmény vezetője. Hoz­zátette, félt attól, hogy a felső tagozatosok nehezen viselik majd - nekik ugyanis állniuk kell -, de szerencsére jól, illetve egyre jobban bírják. A kisdiá­kok pedig kifejezetten élvezik, nekik kicsit más, interaktívabb A tanévnyitó egyben az evangélikus fenntartású iskola avatóünnepsége is volt Az iskola ünnepélyes avatá­sára szeptember elején került sor. Az egybegyűlt vendégek, Gáncs Péter, a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház elnök püspöke, Varga Márta, a Ma­gyarországi Evangélikus Egy­ház Oktatási és Nevelési Osz­tályának vezetője, Filóné Fe­­rencz Ibolya polgármester, An­­dorka Gábor főigazgató, Köh­­lerné Koch Ilona, a Német Ön­­kormányzat elnöke köszönté­sével indult. Ezután Gáncs Pé­ter püspök hirdetett igét, majd ünnepélyes keretek között megáldotta és szolgálatba he­lyezte az iskolát, Bábelné Rein Mária igazgatót, a két evangé­likus lelkészt, Schaller Berna­dettet, Barcsik Zoltánt és a di­ákokat. Ezután a gyerekek szí­nes műsora következett: vers­mondás, német nemzetiségi tánc és mesejelenet. Ezt követően Varga Márta tar­tott ünnepi beszédet, majd Fi­lóné Ferencz Ibolya polgár­­mester. Tőlük Bábelné Rein Mária és Andorka Gábor vet­ték át a szót. Az iskola létszáma mindössze egy gyermekkel csökkent a változás miatt. A pedagógusok közül is csak néhányan nem folytatták itt a tanítást. Gáncs Péter püspök hirdetett igét az iskolaavató ünnepségen Sokan szedték idén is BONYHÁD Közel 130 ezer önkéntes regisztrált a VII. TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért! programra. Bonyhád is minden évben csatlakozik a szemléletformáló kezdeményezéshez - tette köz­zé Vizin Balázs, a város kommunikációs munkatársa. Hozzátette, idén is több száz ember, minden kor­osztály aktív szerepet vállalt a helyi akció sikere érdekében. H. É. Beküldött kép Kitettek magukért a Bátaapáti Nő Klub tagjai Gasztroestet tartottak BÁTAAPÁTI Immáron har­madik alkalommal tartotta meg gasztroestjét a Bátaapá­ti Nő Klub az elmúlt hét vé­gén. A kétévente megrende­zett eseményre most is első­sorban a falu lakosságát vár­ták - számolt be róla Vizin Ba­lázs, a rendezvény műsorve­zetője. Az est kulináris tema­tikája ezúttal a szürethez kap­csolódott, így a következő ét­kek kerültek a több mint száz­fős vendégsereg elé: szüreti kakaspaprikás metélt tésztá­val, töltött káposzta, benne ká­poszta-, torma- és szőlőlevélbe csomagolt töltelékkel, vadhús­szeletek vörösboros mártással és krokettel, desszertnek pe­dig szőlős rétes és kuglóf. Mindez pedig a klub tagja­inak munkáját dicsérte, akik nemcsak, hogy elkészítették az ételeket, de sok mindent ők A gasztronómia mel­lett a kultúrára is fi­gyelmet fordítottak maguk adtak össze a menühöz. Ezen felül a Társadalmi Ellenőr­ző Tájékoztató Társulás (TETT) támogatása járult még hozzá a gasztroest megvalósulásához. A gasztronómiai élvezetek mellett a kulturális értékekre is figyelmet fordítottak, a va­csorát megelőzően a helybeli­ek büszkesége, az Aranyfácán Néptánc Egyesület, majd a Mór­­ágyi Tulipánok Tánccsoportja adott műsort, valamint az alka­lomra Véméndről érkezett Szé­lig lázmin, aki énekhangjával bűvölte el a nagyérdeműt. A megjelenteket Schnellen­­pergerné Vodli Anikó, a klub vezetője valamint Darabos Jó­­zsefné polgármester - aki egy­ben klubtag is - köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy milyen fon­tos szerepet tölt be a település életében a rendezvény, amely­nek a közösségszervezés és -erősítés a fő célja. H. É.

Next

/
Thumbnails
Contents