Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-31 / 203. szám

2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK Kifizetődőbb, ha a fogyasztók együttműködnek Bemutatták a két tájékoztató füzetet Fotó: Gottvald Károly A sajtótájékoztatón számos olyan lehetőségről volt szó, amely segítséget jelenthet a fogyasztóknak Két közérdeklődésre számot tartó prospektust mutattak be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hiva­tal vezető munkatársai szer­dán Szekszárdon. A megje­lenteket dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott köszön­tötte. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÄRD Scherer Zsolt, a hi­vatal szóvivője elmondta, az egyik kiadvány részletesen leírja a felhasználóváltás sza­bályait. Ingatlan vétel/eladás, illetve bérbeadás/bérlés ese­tén sokan esnek abba a hibá­ba, hogy nem fordítanak elég gondot a közműszerződések (gáz, áram és víz) „átíratásá­ra”. A szerződésszegés és jog­szabálysértés mellett ennek az a veszélye, hogy ha az új tu­lajdonos, vagy bérlő nem fizeti a számlákat, azokat az eredeti szerződő félnek kell kiegyen­líteni akkor is, ha már nem ő volt a fogyasztó. A másik füzet a különleges bánásmódban részesülő fo­gyasztók tájékoztatását szol­gálja. A szóvivő elmondta, ez a státus jelentős előnyöket bizto­sít a rászorulóknak, de tapasz­talataik szerint az érintettek nemigen tudnak ezen lehetősé­gekről. Sokkal többen is igény­be vehetnék. A füzetben leír­ták, hogy van megoldás, ha va­laki nem tudja a szokásos mó­don fizetni a számláit. Az első és legfontosabb szabály, hogy Dr. Kolozsi Sándor, a Magyar Energetikai és Közmű-szabá­lyozási Hivatal fogyasztóvé­delmi főosztály vezetője arról szólt, hogy milyen előnyei van­nak annak, ha fogyasztóvál­tás esetén lezárják a régi szer­ződést és megkötik az újat. Ez esetben az új fogyasztó­nak módja nyílik arra, hogy a saját lehetőségeihez alakítsa a szerződést. Eldöntheti hogy havi vagy éves elszámoló sze­a fogyasztó azonnal forduljon szolgáltatójához, akár meg sem várva a felszólítást. Ugyanis, ha a kikapcsolásról szóló hatá­rozat jogerőre emelkedett, már nincs mit tenni, fizetni kell. Beleértve a mérőórák leszere­lésének, majd későbbi vissza­állításának a költségeit is. Aki időben tárgyal a szolgáltatójá­val, kaphat fizetési halasztást, vagy részletfizetési kedvez­ményt. A szociálisan védendő kategóriába tartozó fogyasz­retne lenni. Választhat a pa­pír alapú, vagy internetes fize­tés között. Beállíthatja a rész­számlák összegét, kezdemé­nyezhet csoportos befizetési megbízást. Videón bemutatta a sajtónak az előre fizetős mé­rőórát, illetve működését, s az is kiderült, hogy ez a szolgál­tatótól kapott kártyával mű­ködik. Ha kártyán fogytán van a pénz, a szerkezet jelzi, hogy fel kellene tölteni. tó esetében a szolgáltató fizeti az előre fizetős mérőórát és fel­szerelésének a költségeit is. A mérőóra előnye, hogy csak any­­nyit lehet fogyasztani, ameny­­nyit előre kifizettek, s ezzel el­kerülhető a díjhátralék felhal­mozódása. A fogyasztónak ter­mészetesen igazolnia kell a rá­szorultságát. Ennek részlete­it a szolgáltatási szabályzatok tartalmazzák. Vannak egész­ségügyi szempontból külön­leges fogyasztók is, ha példá­ul valakinek folyamatos oxi­génellátásra van szüksége, an­nak minden körülmények kö­zött biztosítják a 24 órás áram­ellátást. Kerekesszékben ülők­nek olyan magasságba szere­lik, illetve helyezik át a mérő­órákat, hogy meg tudják néz­ni. Orvosilag indokolt esetben azt is lehet kérni, hogy havon­ta olvassák le az órát, és a fo­gyasztó a lakásán, készpénz­ben fizethessen. A tájékoztató füzetek megtalálhatóak a kor­mányablakokban, a szolgáltató ügyfélszolgálati irodáiban és a mekh.hu honlapon. Az előre fizetős mérőóra előnyei MEGYEI KORKÉP g Jól befűthetünk! Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu V ajon mi lehet az energiaellátás jövője: kitermeljük a tengerből azt az olajat, amely elpusztította az élővilá­got? A folyamatos környezetkárosítás korszakában a mennyiség egy idő után minőségbe csaphat át, és ki tudja: nem is olyan sokára eljöhet az az idő, amikor is a természe­tes vizekbe engedett szennyezőanyag kinyerése bombaüzlet lesz. Csakis ekkor tisztul meg maradéktalanul az időközben ugyan teljesen lehalászott óceán - a fejlődést ugyanis nem le­het megállítani... Ezt, azaz a megállíthatatlanságot bizonyítja egy teljesen friss felfedezés is. A napokban jelentették be szakemberek, hogy sikerült eljutni ahhoz az újfajta magfúziós fűtőanyag­hoz, mellyel a korábbinál tízszer nagyobb energia ál­lítható elő. A részletekkel nem érdemes terhelni az olvasót, van abban plazma, meg ion is, meg más hason­lók: a lényeg az, hogy zárt térben olyan folyamat zaj­lik le itt a Földön, mely amúgy csak a Nap sajátja. Ha ez igaz, akkor már csak abban kellene megállapodnia az emberiség­nek, hogy ezt az állítólag valóban áttörésnek számító felfede­zést ne háborús, hanem békés célra használja fel. Amennyi­ben utóbbi feltétel teljesül, akár egytizedére is csökkenhet a havi fűtés- és energiaszámlánk összege. Azért a megmara­dó kilenctized résznyi összeget még ne költsük el, mert fúzi­ós fűtőanyag ügyben csak a kezdeti botorkálásnál tartunk! Tehát van, és még lesz is fontos szerepe az atomerőműnek. Akár egytizedére is csökkenhet számlánk összege Közlekedjenek balesetmentesen SZEKSZÄRD Baleset-megelőzé­si előadást tartottak az idő­sek, valamint a gondozásu­kat, felügyeletüket ellátók szá­mára a Szekszárdi Rendőrka­pitányság Közlekedésrendé­szeti Osztályának munkatár­sai Szekszárdon A szervezők Tolna megyei nyugdíjas klu­bok képviselőit, tagjait hív­ták meg. A jelenlévők hasznos ajánlásokat, taná­csokat kaptak a biztonságos közle­kedésről. Ezek kö­zé tartozik, hogy az időskorúak ese­tében is kiemelten fontos a passzív biztonsági eszkö­zök használata. Lé­nyeges az is, hogy tisztában legyenek az idősek saját testi képességeikkel és korlátáik­kal, és azokra tekintettel vá­lasszák meg a számukra leg­megfelelőbb közlekedési for­mát. Nyáron hangsúlyos a hő­ség és a hőség által bekövet­kező rosszullétek elkerülése, mert ezek súlyos balesetek forrásai lehetnek. Fontos a fo­lyadék és a cukor pótlása. Közeledik az ősz, amikor ko­rábban sötétedik, ezért még fontosabbá válik a látható­ság biztosítása, hiszen a köz­lekedés egyik alapelve a látni és látszani. Az útviszonyok is rosszabbak lehetnek, sőt a jár­dákon is körülményesebb köz­lekedni. Ha már itt tartunk: fontos, hogy gyalog min­dig a járdán közle­kedjenek, és ha van kijelölt gyalogátke­lőhely, azon menje­nek át a túloldalra. A bicikliseknek pe­dig csak a megfele­lő műszaki állapotban lévő ke­rékpárral szabad elindulni. Is­meretes szabály, hogy a zeb­rán a kerékpárt tolva, gyalogo­san kell áthaladni. Sötétedés­kor a lámpát fel kell kapcsolni, tájékoztatta lapunkat Huszti Gábor, a megyei rendőr-főka­pitányság sajtószóvivője. 1.1. Elengedhe­tetlen a pasz­­szív biztonsá­gi eszközök használata A szálkai falunapon már bemutatkozott a közönségnek a HunProgress Production formáció Együtt a repper dumája és a dudás tudása SZÁLKA Nem csak használ­ja, készíti is. Mármint a né­pi hangszereket, ifj. Tövishá­ti András. A szálkai 24 éves fiatalember először trombitál­ni tanult Szily Lajosnál a szek­szárdi zeneiskolában. Becsü­lettel végigjárta a hat eszten­dőt, de a vége felé már érezte, hogy nem ez lesz az ő útja, ha­nem a népzene. Úgyhogy a né­pi hegedű tanszakra is beirat­kozott, ahol három évig Miha­­lovics Zsolt növendéke volt. Fúvós előéletét sem feledve, a népi furulyával is foglalkozni kezdett, olyannyira, hogy ké­szített is ilyeneket, legalább százat. Cseresznyefából, bo­dzafából. Legtöbbjét a budai várban, a Mesterségek Ünne­pén adta el. Elérkezett a fellépések, a szereplések ideje. A szálkai templomban, hegedűjével köz­reműködött a miséken, 2011 és 2014 között. Kiállításmeg­nyitókra is hívták zenélni, fő­leg miután híre ment, hogy kecskebőr dudán is kitűnően játszik. Fiatalemberként természe­tesen hatottak rá a mai köny­­nyűzenei stílusok, irányzatok is. Mindig az egyediségre töre­kedve, de a technikai lehetősé­geket is felhasználva, próbál­gatta ötvözni a régit az újjal, Ifj. Tövisháti András dudán is kitűnően játszik A szerző fotója keresgetve az önkifejezés módjait. Öccsével, Hunorral tavaly megalapította a Hun­Progress Production formáci­ót. Hunor az András által ké­szített citerán ját­szik és reppel. Szá­maik népzenei ala­púak, de nem nél­külözik a rockos, a reppes elemeket sem. Használnak zenei szoftvereket - zongora, szinte­tizátor, dob -, s ar­ra jön fellépésekkor az élő ze­ne. Legutóbb augusztus 24-én, a szálkai falunapon álltak kö­zönség elé. Elkészült 8-10 szá­muk, néhány az internetről is letölthető. CD-t nem adnak ki, mert nem látják értelmét. Ma már nem lemezvásárlói kor­ban élünk. Bevételt inkább a HunProgress-szes pólók és más, e márkanévvel ellá­tott tárgyak eladá­sából remélnek, s persze a koncertek­ből. Egy országon belüli turné után a határainkon túli magyarlakta terü­letekre is szeretnének elmen­ni. S olyan zenét vinni, amely minden korosztály fülének kedves. Wessely G. Minden kor­osztály fülé­nek egyfor­mán kedves ez a zene

Next

/
Thumbnails
Contents