Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-31 / 203. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK Hamarosan megszűnik az eddigi széttagoltság Az orvosi alapellátás a központba költözik Az elképzelések szerint az egynapos sebészetet is bővítik majd Pakson A szerző felvétele HÍREK Súlyosan sérült meg a gyalogos SZEKSZÁRDA Damjanich utca irányából a Rákóczi utca felé közlekedett egy személygépkocsi néhány napja a délelőtti órákban, amikor a vezetője arra lett figyelmes, hogy balról, a belső sáv irányából egy autó mögül kilép egy gyalogos a járműve elé, és a kocsi oldalának ütközik. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttesten késedelem nélkül kell átmenni, és azokon a helyeken, ahol a gyalogosnak nincs elsőbbsége, meg kell győződnie arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja, közölte a rendőrség. 1.1. Szarvasbikával ütközött az autó TOLNÁ MEGYE Nem sérült meg senki a keddi napon Tolna megye útjain, viszont három anyagi káros baleset is történt. Az egyikben például szarvasbikát gázoltak el a 65-ös számú főúton, Tamási közelében augusztus 29-én 4 óra 30 perckor. A baleset másik szereplője egy tehergépkocsi volt. Az ütközés miatt a vad elpusztult, a járműben pedig félmillió forint kár keletkezett, közölte a rendőrség. 1.1. Elemelte a pultról a pénztárcát DOMBÓVÁR Budapesti férfi tett feljelentést a rendőrségen, mert egy dombóvári áruházban ellopták a pénztárcáját. A sértett július 30- án 9 óra körüli időben a vásárlást követően a pénztárcáját az üzlet zöldségespultján felejtette, onnan emelte el a tettes. A rendőrök megtalálták a gyanúsítottat egy harmincnyolc éves dombóvári férfi személyében, aki kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Azt is elmondta, hogy kivette a kisebb menynyiségű pénzt, majd a pénztárcát eldobta. 1.1. Új szárnnyal bővíti az önkormányzat a Paksi Gyógyászati Központot. Az alapellátás jelentős része a központba költözik, megszűnik a széttagolt struktúra, bővül egyebek között az egynapos sebészet. Vida Tünde szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu PAKS Tizenegy település 40 ezer lakosát látja el a Paksi Gyógyászati Központ, a rendelőintézet közalkalmazotti létszáma 120 fő, hatan megbízásos szerződéssel, 25 fő közreműködői szerződéssel dolgozik, 29 szakrendelés, öt gondozó, az egynapos sebészet, és fürdőgyógyászati ellátás mellett ma két felnőtt háziorvosi, egy gyermekorvosi, illetve két fogászati körzet alkotja a központot - foglalta össze a jelen állapotot a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója az önkormányzat lakossági fórumán. Dr. Bodnár Imre arról is beszámolt, hogy a járóbeteg szakellátásban 405 szakorvosi, 48 gondozói, és 76 nem szakorvosi óraszámban 140 ezer beteget látnak el. A betegek 54-58 százaléka paksi. A gyógyfürdőben több mint ötvenezer társadalombiztosítás által finanszírozott kezelést végeznek el évente a teljes körű fizetéses kezelések mellett. A Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója azt mondta, a tervek szerint a mostani két épületrész mellett létesül az új épületszárny, ami közel ötezer négyzetméteres lesz, a jelenlegi épületekkel összekötve funkcionális egységben működik majd. Beköltöznek a külső telephelyeken lévő ellátások, a már bent lévőket is átrendezik. Ezzel a lépéssel szeretnék megszüntetni a jelenlegi széttagolt struktúrát, hiszen az alapellátás jelentős része a központba költözhet, közel a diagnosztikához. Bővül az egynapos sebészet, a terv egy 10-12 ágyas részleg létrehozása, illetve megkezdik a tárgyalásokat arra is, hogy beköltözzön a háziorvosi központi ügyelet, amely egy „mini” sürgősségi ellátóként működne a jövőben. - A jelenlegi ellátásokat logikai összefüggésben alakítjuk ki - vázolta a főigazgató kitérve arra, hogy a mentők fektetőket kapnak, a megfigyelés is lehetséges lesz, és az új szárnyban olyan betegeket is el tudnak majd látni, akik infúziós kezelésre szorulnak. A gasztroenterológiai rendelés egy hatágyas fektetőt kap a mostani elképzelések szerint, és az egynapos sebészetet is bővítik. Dr. Bodnár Imre szavai szerint nem kórház lesz, de nagyon sok többletet ad majd a központ a hagyományos funkciókhoz képest. - Egy teljesen új intézményi struktúra, új típusú ellátóhely jön létre, amelyre még nem igazán van példa - fogalmazott a főigazgató. A város ügyvivő alpolgármestere, Szabó Péter azt mondta, hogy a tervezett intézménybővítéseket - a rendelő mellett az idősek otthonát is bővítik - az önkormányzat saját forrásból finanszírozza, de a későbbi fejlesztések során számít kormányzati és pályázati forrásokra. Szabó Péter hangsúlyozta, nem kell aggódniuk a paksiaknak amiatt, hogy a megnövekedett lakosságszám az ellátás színvonalát csökkenti, sőt, a mostani beruházások szavai szerint komoly előrelépést jelentenek. Változást hoz a család életébe az első iskolaév TOLNA MEGYE Sok kisgyermek életében jelentős változást hoz a következő nap. Az óvodát ugyanis felváltja az iskola a maga elvárásaival. A gyermek várakozását, lelkesedését sajnos sokszor letörik az első hetek az iskolában, amikor szembesül a kötöttségekkel, a folyamatos feladatokkal és versenyhelyzettel, valamint a monotonitással. A webbeteg szakírója azt tanácsolja a szülőknek, hogy az iskolai életbe való beilleszkedést igyekezzen a maga lehetőségei szerint támogatni. Mint írják, támasszanak a gyermek felé reális és jól megfogalmazott elvárásokat, de ne büntessék a hibákat, főleg az első szárnypróbálgatásoknál. A jutalmazás formája elsődlegesen a dicséret legyen, és ne tárgyi jutalom. Emellett igyekezzenek a gyermek önmaga felé irányuló elvárásait racionális keretek között erősíteni, hogy ne a szülő kedvéért tanuljon, hanem saját maga miatt (ez később nagy segítség lesz). A házi feladatot és a gyakorlást pedig nem szabad túlzásba vinni, a gyereknek szüksége van játékra, kikapcsolódásra. A testi tünetekre oda kell figyelni, ha állandósulnak Gyakran előfordul, hogy az iskolakezdés élethelyzeti krízist jelent a gyermeknél, ami változatos tünetek képében mutatkozik meg: például bepisilés, visszatérő hasfájás, dadogás, szorongás vagy alvásproblémák. Nagyon fontos figyelni a jeleket és hogy meddig, milyen intenzitással jelennek meg. Ha tartóssá válnak, vagy fokozódó tendenciát mutatnak, akkor mindenképpen és minél hamarabb szakembert kell felkereni, mert a problémákat különben hólabdaszerűen görgetik tovább a család és a gyermek előtt annak egész tankötelezettsége alatt. Mindemellett fontos tudni, hogy a tünetek hátterében nem csak az iskolával járó pszichés terhelés állhat, ezért minden típusú panasz esetén javasolt orvosi kivizsgálással kezdeni. TN Megtartani és vonzani a munkaerőt Szabó Péter alpolgármester elmondta, ha megépül a harmadik épületrész, javul az alap- és szakellátás színvonala. Hangsúlyozta, komoly kihívás, hogy a fiatal munkaerőt, fiatal orvosokat Pakson tartsák, Paksra vonzzák. Ennek érdekében is tervez lépéseket az önkormányzat, szolgálati lakást szeretnének biztosítani és lehetőséget arra, hogy magánpraxist is tudjanak folytatni Pakson az orvosok. A tervezési munkálatok ősszel, a kivitelezés a jövő nyáron kezdődhet el. A képviselő-testület már több szükséges döntést meghozott annak érdekében, hogy a kivitelezést gördülékenyen, gyorsan meg tudják valósítani. Sok zene, jó programok, kiváló borok, ételek és szórakozás három napon keresztül Bátaszék várja a vendégeket a bornapokra BÁTASZÉK Idén szeptember 8. és 10. között második alkalommal rendezi meg a város a Bátaszéki Bornapokat. A fesztiválprogram mellett számos kiegészítő rendezvény is lesz a három nap alatt. Pénteken adják át azt az elektromos gyorstöltő állomást, amit Bátaszék városa a Nemzeti Bormaratonon elért első helyének köszönhet, ezután nyílik meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház kiállítótermében a Gemenc természetfotó-kiállítás. Ezen a napon a főszereplő a rockzene lesz, a környékbeli zenekarok bemutatkozása után az esti koncertet Deák Bili Gyula, Tavaly több tízezrek látogattak el a bornapokra, idén is hasonló érdeklődést remélnek Fotó: M. D. az azt követő rockbulit a Bad Times adja. A szombati nap a hagyományos szüreti felvonulással és II. Géza koronázási ceremóniájával kezdődik, fellép többek között a Bartina, a Szeremle és a Mecsek Táncegyüttes. Ezen a napon az önfeledt szórakozásról a Four Fathers énekegyüttes, a Bon-Bon, Mohamed Fatima, és Marót Viki és a Nova Kultur Zenekar gondoskodik, az esti utcabálon pedig az ATa Carte Show Band adja a talpalávalót. Vasárnap koncertek sora szórakoztatja a nagyérdeműt, Korda György és Balázs Klári egyórás műsorát a Groovehouse és Dér Heni fellépése követi, az este fő attrakciója pedig a Hooligans élő koncertje lesz. A Bátaszéki Bornapokon a színes programok mellet a szekszárdi borvidék 10 kiváló borásza kínálja jobbnál jobb borait. A gasztroudvar is tartogat érdekességeket, a gyümölcsboroktól a kézműves sajtokon át a különleges édességekig széles a kínálat. A kicsik szórakoztatásáról a templom mellett felállított vidámpark és a kézművesvásár gondoskodik. A három nap alatt mindenki találhat a kedvére való programot, ha ellátogat a Bátaszéki Bornapokra. M. I.