Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-31 / 203. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK A malom a termelőre, a pékség a malomra mutogat Kenyérárak: vajon ki emel majd a végén? Az áremelés várhatóan elkerülhetetlen lesz, de a kisebb pékségek addig várnak, amíg csak lehetséges Fotó: Shutterstock Sok pékség nem bírja a versenyt Ártéri erdők őshonos fáinak megőrzése TOLNASZIGET „Innovációs tapasztalatok az ártéri erdők őshonos fafajainak génmegőrzésében, szaporítóanyag-gazdálkodásában, valamint a nemesített fajták hasznosításában” címmel tartottak előadást a héten Tolnaszigeten. A Gemenc Zrt. és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) közös rendezvényén a nyár és a fűz fafajok génmegőrzési eredményeinek hasznosítását mutatták be.- A gemenci térségben előforduló fekete nyár és fehér fűz állományok genetikai erőforrásaink védelme és megőrzése nem önmagáért való, hiszen ezek a géngyűjtemények biztosítják a tartalmas és fenntartható erdőgazdálkodás biológiai alapjait - mondta Ugrón Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára. Hozzátette: a gazdálkodói és a természetvédelmi érdekek összehangolásának szemléletes példája az, ahogy a védett gemenci területeken az erdőgazdaság a helyi származású szaporítóanyagokat használja fel az erdősítéseknél. Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója elmondta, fontosnak tartja az ilyen jellegű szakmai napot, hiszen így gyakorlati példák segítségével is be tudják mutatni, hogy jelentősen megváltoztak az adottságok. A biológiai alapok jelentik a termesztés biztonságát A magyar mezőgazdaság és erdőgazdálkodás számára a biológiai alapok jelentik a termesztés biztonságát. A génmegőrzési és szelekciós nemesítési programok eredményeként létrejött fekete nyár és fehér fűz géngyűjteményeket és szaporítóanyag-forrásokat a NÉBIH munkatársai mutatták be. A programot a NÉBIH 125 éves jubileumi fajtabemutató programsorozatának részeként rendezték meg. A rendezvénysorozattal emlékeztek arra, hogy 1892-ben a Magyaróvári Országos Növénytermelési Kísérleti Állomáson vette kezdetét a hazai növény fajtakísérleti tevékenység. M. I. A liszt ára szeptembertől kilogrammonként 11-15 forinttal emelkedhet, legalábbis ezt tervezik a malmok. A megyében működő pékségek egy része úgy ítéli meg, az áremelést nem tudják „lenyelni”, van olyan pékség, mely már be is jelentette, hogy emelni fog. A kisebb üzemek azonban egyelőre várnak, attól tartanak elveszítik eddigi vevőkörüket. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A kenyér mindenkori ára nemcsak a pékségek életét határozza meg, hanem úgy tűnik, még mindig elvi kérdést jelent Magyarországon. A liszt ára ugyan emelkedett, és több más alapanyag ára is drágult, de a sütödék egy része nem meri tovább hárítani az emelést, mert attól tartanak, hogy tönkremennek. Tolna és Baranya megye pékszövetségének az elnöke, Kászpári Károly szerint egy visszafogott áremelésen gondolkodnak a pékek, de előbb megvárják, hogy mit lépnek a malmok. - Senki nem akar veszteséget termelni, de a piacon megmaradni nagy küzdelmet jelent nap mint nap, ám mindezért kárpótol bennünket a vásárlók ragaszkodása - mondta Kászpári Károly, aki a családtagjai mellett hat szakemberrel működteti a tengelici székhelyű Frissten Pékséget. A Lipóti Pékség - mely Tolna megyében is egyre több településen nyitott már üzletet - szeptembertől 5-10 százalékkal emeli a kenyérféleségek és más termékei árát. Más cégek szerint a lisztárak emelkedése is kenyérdrágulást vonhat maga után, de számos sütőipari vállalkozás egyelőre kivár az árnöveléssel. A Lipóti Pékség Kft. tulajdonosa döntését azzal indokolta, hogy nehéz megtartaniuk a munkaerőt, mivel sokan inkább külföldön vállalnak munkát. Bécsben például a minimális havi munkabér A Magyar Pékszövetség adatai szerint közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek összesen 23 ezer embert foglalkoztatnak. A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő. Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik a piacon. A szakemberek becslése szerint a búza mennyiségével idén sem lesz probléma, a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű. Jelenleg 229-330 forint között kínálják a fehér kenyér kilóját a boltokban, ami még mindig a legolcsóbb, a leglaktatóbb és a legkelendőbb élelmiszerek közé tartozik. is 1500 euró, ezért ahhoz, hogy Magyarországon tudják tartani az embereket, évente 15-20 százalékkal is emelniük kell a béreken. Az osztrák kenyérárak átlagosan ötször-hatszor, de akár tízszer is nagyobbak a magyar áraknál, ugyanakkor az az állapot nem tartható fent, hogy a bérek az osztrák szintet, de az árak a magyar szintet képviseljék. Kászpári Károly szerint is elengedhetetlen az áremelés, csak senki nem meri elsőként meglépni ezt, főleg nem a kisebb pékségek, így örülnek annak, ha azok az üzemek vállalják az emelést, akiknek súlyuk van a hazai piacon. Az általunk megkérdezett kisebb pékségeknél elmondták, a lisztárak fogják a legjobban befolyásolni az idei kenyérárakat, de szerintük egy hónapot még biztosan várni kell, hogy kiderüljön, milyen áron értékesítik majd a malmok a lisztet. A molnárok egy része a drágább búza miatt biztosan emeli majd a lisztárakat, de sütőipari információk szerint lesznek olyan malmok is, amelyek nem drágítják a lisztet. A székesfehérvári malom egyik vezetője, Dull Béla azt mondta, náluk a liszt árát szeptembertől várhatóan 10 százalékkal emelik majd. Az új búza drágább mint a tavalyi volt, így az áremelkedést nem tudják „lenyelni”. A kisebb malmok ezen a területen is arra várnak, hogy a nagyok tegyék meg az első lépést. Mindenki tart attól, hogy elveszíti a piacát, tette hozzá Dull Béla. Országos szinten 5-10 százalékos lisztáremelést tervez a malomipar, amely egyes bejelentések szerint már augusztusban megkezdte az árnöveléseket. A molnárok elsősorban amiatt drágítanák a lisztet, hogy tonnánként 5-6 ezer forinttal emelkedett a búza ára tavalyhoz képest. Az idei 44- 45 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási árak 10 százalékkal magasabbak a múlt évinél. Gyorshajtás okozta a sérüléssel járó balesetet SZEKSZÁKD Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 51 éves férfi ellen, tájékoztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője. A vádlott tavaly szeptemberben egy reggel a tulajdonában lévő személygépkocsival Kurd lakott területén belül közlekedett, ahol útépítés miatt 30 km/óra volt a megengedett sebesség. A vádlott azonban ennek több mint háromszorosával, 102 kilométeres sebességgel hajtott. Emiatt egy balra ívelő útkanyarulatban járművével kisodródott a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára, ahol megcsúszott, majd villanyoszlopnak ütközött. A baleset során a gépkocsi jobb első ülésében helyet foglaló, biztonsági övét használó 35 éves férfi súlyos sérüléseket, koponya zúzódást, többszörös bordatörést, a kulcscsont és az alkar törését szenvedte el. Ezzel szemben a biztonsági övét nem használó vádlott csak könnyű sérüléseket szenvedett. A vád szerint a baleset azért következett be, mert a férfi nem az útszakaszra és járműtípusra megengedett sebességgel vezetett. Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását és a vádlott közúti járművezetéstől határozott időre való eltiltását javasolja. 1.1. Más időben megy házhoz a hivatal TAMASlMódosul a „Hivatal házhoz megy” fórumsorozat következő időpontja, augusztus 28-a helyett szeptember 4-én, hétfőn járják be a városvezetők és a hivatal munkatársai a következő helyszíneket: az Eötvös és a Deák Ferenc utcákat keresik fel, valamint a Bocskai közt. A fórumon a helyben felmerülő szociális, integrációs, oktatási, egészségügyi problémáikat vethetik fel, javaslataikat tehetik meg az ott élők. A lakosokat szórólapok segítségével informálják az időpontváltozásról. B. L. Biztonságosabban közlekednek a mozgáskorlátozottak, idősek Ötven átkelő lesz akadálytalan Megvált társadalmi megbízatásától SZEKSZARD A belvárosban található gyalogos-átkelőhelyek akadálymentesítési munkálatai kezdődtek meg augusztus 17-től a megyeszékhelyen - tájékoztatta lapunkat Böröcz Máté, Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala kabinetvezetője. A kiemelt szegélyek süllyesztése a Béla király tér-Mátyás király utca- Holub utca-Dienes Valéria utca által határolt terülten belül, közel ötven helyen valósul meg. A beruházással az önkormányzat hosszú távú megoldást nyújt a mozgáskorlátozottak, a kismamák és az időskorúak részéről több fórumon is megfogalmazódott problémára, mely szerint a biztonságos közlekedésükben nagy segítséget jelent a forgalmasabb átkelőhelyek akadálymentesítése. Böröcz Máté kiemelte, a fogyatékkal élők életét csak a többségi társadalom tudja érdemben segíteni, ez nem kegy, hanem kötelezettség, ami jogszabályi kötelem is egyben. Ezen a téren is messze le vagyunk maradva a fejlettebb országoktól, pedig ez nem anyagi, sokkal inkább szemléleti kérdés. A kivitelezés szeptember 30-ig befejeződik. B. L. Az akadálymentesítés az átkelést segíti majd Fotó: Makovics K. BUDAPEST Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán lemondott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) általános alelnöki posztjáról. Szabó Tünde az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, hogy a szervezet 2015. május 22-i rendkívüli közgyűlésén választották őt a MÚSZ vezetőségébe, ám azt állami vezetői megbízatása óta szüneteltetette. Az államtitkár a lemondásával szeretne a rendkívüli tisztújítás előtt álló MÚSZ-nak „lehetőséget adni, hogy aktívan tudják képviselni a sportágat”. A lehetőségek szakszerű és minél hatékonyabb felhasználása céljából szükségesnek tartom, hogy a jövőben minden elnökségi tag aktívan tudjon dolgozni, és feladatát ellátni a sportág, a sportolók és szakedzők sikeréért - írta Szabó Tünde. Kitért arra is, hogy köszönettel tartozik a MÚSZ mindenkori vezetőségének, a szakembereknek, a háttérben álló támogatóknak, és az állami sportirányítás vezetőjeként munkájával továbbra is segíti az úszósport fejlődését, sikereinek elérését. A szervezet pénteken tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését. MTI