Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-29 / 201. szám
2017. AUGUSZTUS 29., KEDD KITEKINTŐ g Jason Bourne először Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerültén hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszélybe. A zürichi széffiók tartalma, ha lehet, még az előzményeknél is zavarba ejtőbb: néhány útlevél, egy duzzadó bankjegyköteg, automata pisztoly valamint egy név: Jason Bourne és mellette egy párizsi cím. Hogy mindez mit jelent, az Bourne számára is rejtély. Senkit nem ismer, őt azonban rendre felismerik, de úgy tűnik, hogy nem a jóakaróiba botlik úton-útfélen. Fokozódó paranoiája teljesen indokolt, valóban üldözik őt, sőt, az életére törnek. A Bourne-rejtélyt, mely aztán egész sorozattá terebélyesedett, kedden este a Viasat3 adja. Érdekes lehet, hogy a film tizenöt éve került a moziba, és talán nem mindenki tudja, hogy 1988-ban is készült egy majdnem azonos című alkotás, csak ott a Bourne-t és a rejtélyt külön írták, ráadásul a főszerepet nem Matt Damon, hanem Richard Chamberlain játszotta. Aki teheti, nézze meg mindkét változatot. B. K. * 11 * Bourne-rejtély, Viasat3,21 óra SZEKSZÁRD A 25 éves Cziráki Dávid most építi arculattervezéssel, grafikus munkákkal foglalkozó vállalkozását. Utóbbi művészeti ág révén, egy névjegykártya tervezéssel került kapcsolatba a Rotary Clubbal. Cziráki Dávid ma a Rotaract Club Szekszárd elnöke. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu- Miután megismerkedtem a Szekszárdi Rotary Club elnökével, később magával a szervezettel, mondhatni, hogy kedvező hatással volt rám az egész környezet - kezdte történetét Cziráki Dávid. - Érdeklődtem illetékesektől, hogy van-e a Rotarynak fiatalokat is fogadó egysége? Kiderült, hogy van, méghozzá a Rotaract. Rögtön meg is kezdtük a szervezést.- Aminek a végén - hivatalosan a múlt szombaton - meg is alakult a Rotaract Club Szekszárd, az ön elnökletével. Bizonyára költői a kérdés, mégis felteszem: mennyire hatja át mindennapi munkáját a vezetői tiszttel járó felelősség?- Teljes mértékben. Amikor július 2-án Ian Riseley, a Rotary világelnöke személyesen avatott fel bennünket, leendő szekszárdi Rotaract tagokat Szentendrén, egy pillanatra elcsendesült körülöttem minden és elgondolkodtam: pontosan azért, mert ott és akkor rögtön átéreztem a felelősség súlyát. Ez máig is így van.- Hány tagú jelenleg a Rotaract Club Szekszárd?- Tizenhatan vagyunk, de várjuk a jelentkezőket. Bármely tizennyolc és harminc év közötti fiatal bátran felkereshet bennünket. Amiképpen Szekszárdon, a köszöntőbeszédemben is mondtam: Cziráki Dávid (elöl) és a Rotaract Club Szekszárd csapatának egy része az ünnepségen Fotó: M. D. itt mindegy, ki honnan jött, a Rotaryban és Rotaractban mindenki egyenlő. Itt mindenki megtanulhatja, hogy a csapatban végzett munka, a rászorulók segítése, az őszinteség a legnagyobb öröm, és azt is, hogy az akaratot és a szándékot a jó dolgok szolgálatában lehet és kell is tudni állítani.- Melyek azok a legfontosabb tervek, amiket a közeljövőben szeretnének megvalósítani?- Hadd bocsássam előre, hogy nálunk a Rotaryhoz hasonlóan ugyancsak évente változik, az elnök személye. Tehát én most arról tudok tájékoztatást adni, ami saját elnökségemre vonatkozik. Három fő tervünk van. Elsőként egy Mikulás buszt szeretnénk útjára indítani decemberben a megyeszékhelyen, ez a jármű öt napig közlekedne egy Mikulással a fedélzetén, menetrendje elsősorban iskolákat, óvodákat érintene. Ugyancsak szerepel az elképzeléseink között egy Rotary- Rotaract közös bál megvalósítása. Végezetül pedig a tervek szerint jövő nyáron egy nemzetközi vitorlás tábort szervezünk a Balatonnál, erősítve külkapcsolatainkat is. Ezek a kiemelt terveink: de mindezek mellett nem feledkezhetünk meg napi tennivalóinkról, melyeknek fókuszában a barátság, a csapatépítés található.- Jól érezhető elhivatottsággal beszél a Rotaractról és a Rotaryról. Jól gondolom, hogy ilyen azonosulás mellett nem is lehet kétséges: elnöki tisztének lejárta után is szoros marad a kapcsolata mindkét szerveződéssel?- A Rotary toleráns szervezet, onnan bárki bármikor kiléphet. Az viszont nem kétséges, hogy aki elnökséget vállal, áldoz erre a munkára szabad idejéből, az szívéhez is közel érzi magához a Rotaryt és a Rotaractot. Vezetői tisztem lejárta után főleg nem tudom elképzelni életemet egyik nélkül sem. Minden segítséget meg fogok adni a következő elnöknek, hogy megvalósulhassanak újabb, másokat szolgáló terveink. KEDD MOZI SZEKSZÁRD A szerencse háza (amerikai vígjáték), 17 óra. Pappá pia (magyar zenés film), 19 óra. DOMBÓVÁR Művelődési Ház, Majoros Galéria: Őri Gábor kiadványtervező fotó- és plakátkiállítása a magyar fotográfia napja alkalmából. Megnyitja Tilinger Sándor fotós, közreműködik a Fűszeres Trió, 18 óra. A tárlat szeptember 18-ig tekinthető meg. SZERDA MOZI SZEKSZÁRD A szerencse háza (amerikai vígjáték), 17 óra. Pappá pia (magyar zenés film), 19 óra. TRAFFIPAX 04:00-06:00 651-es főút 5. km 07:00-09:30 M6jobbU9. km 08:00-11:00 61-esfőút60.km 09:00-1030 09:00-11:00 631-esút2.km 6-os főút 147. km 09:00-1200 6os főút 93. km 09:30-11:30 M6 jobb 164. km 11-00-12:00 Szedres, Rákóczi u, 77. 12:00-15:00 56-os főút 5. km 1300-1500 60s főút 113. tan 13:30-15:30 63-as főút 3. km 1400-1600 Hőgyész,FŐul08. 14:30-16:30 M6 jobb 153. km 1530-1700 M6bafl08.km 15:30-18:30 Szekszárd, Tartsay u. 2. 1630-1830 17:00-18:00 60s főút 145. km 65-ös főút 59. km 1700-1900 55-ös főút 120. km 1700-2000 1900-2100 606 főút 100. km M6 jobb 111. km 21:30-23:30 Bátaszék, Budai u. 86. 2200-2400 M6 bal 108. km VÉRADÁS KEDD Dombóvár, kórházi véradó 8.00-14.00 Fadd, művelődési ház 12.00-16.00 SZERDA Nagydorog, IKSZT 13.30-17.00 VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor Dunaföldvár-41 cm, Paks 105 cm, Dombori 144 cm, Árvízkapu 512 cm, Baja 238 cm. A Sió Palánknál 173 cm. PROGRAMSOROLO TV-AJÁNLÓ a csapatépítésről, barátságról, tervről Cziráki Dávid elnök II. Lajos-zarándoklat a mohácsi emlékhelyre Hagyomány születik Felszentelték a bonyhádi gyülekezeti házat Megújult az épület TOLNA Ezekben a napokban teljesítik a Tolna megyei szakaszt a kerékpárosok és a lovasok is. Nem együtt haladnak, más-más utakat vehetnek igénybe, közel háromszáz kilométert megtéve az Érd-Mohács útvonalon. Tolnára szombaton érkeztek a lovasok, nyolcán, és vasárnap a kerékpárosok, heten. Kedden délután részt vesznek a mohácsi csatavesztéssel kapcsolatos megemlékezésen. Szeretnék, ha az ötszáz éves évfordulóra, 2026-ra bejáratott, megszokott program lenne, az első ízben tavaly indított II. Lajos-zarándoklat. W. G. Pirgi József alpolgármester (balról) fogadta Tolnán a zarándokokat, és együtt koszorúzták meg II. Lajos emléktábláját A szerző fotója BONYHÁD Megújult a Bonyhád-Hidas-Kismányoki Evangélikus Egyházközség egykori tanítólaka és iskolaépülete Bonyhádon. Az immár gyülekezeti házként szolgáló építmény szentelésére, az ünnepséghez kapcsolódó hálaadó istentiszteletet, valamint szeretetvendégséget vasárnap tartották, annak kapcsán, hogy augusztus 20-a egyben a templom szentelésének is évfordulója - erre egyébként 1800. augusztus 20-án került sor. A hétvégi ünnepi istentiszteleten Gáncs Péter elnök-püspök hirdetett igét, valamint ő végezte el a szentelés szolgálatát is - tájékoztatta lapunkat Aradi András. Az evangélikus esperes arról is beszámolt, hogy az épü-A felújítási munkálatok 2016-ban kezdődtek el és idén májusban fejeződtek be letet 1833-ban építették, egészen az 1970-es, 1980-as évekig működött benne iskola. Az utóbbi évtizedekben nem került sor nagyobb volumenű felújításra, éppen ezért vette be tervei közé 2012-ben a persbitérium. Az egyházközség 2014-ben kérte fel rá Hlenk Csaba építészt, hogy készítse el a műemlékvédelem alatt álló épület rekonstrukciójának terveit. Az országos evangélikus egyház 2016-ban 17,57 millió forintot adott az épület renoválására, az emberi erőforrások minisztériumának pályázatán pedig 12,8 millió forintot nyert az egyházközség, amely önerőből tette hozzá a munkák teljes, 67 millió forintos költségéhez a fennmaradó részt. H. É.