Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-29 / 201. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 29., KEDD Közel kétszáz kilométeres sebességgel vezetett TOLNA MEGYE Fokozott ellenőr­zéseket tartottak a rendőrök a hétvégén a megye útjain és szó­rakozóhelyein. Ennek része­ként az egyenruhások Szek­­szárdon augusztus 26-án 23 órakor egy söröző teraszán iga­zoltattak egy bogyiszlói férfit, akinek ruházatából kábítószer­gyanús fehér por került elő. A drogot lefoglalták, majd a fér­fit előállították. A Szekszár­di Rendőrkapitányság kábító­szer birtoklása vétség elköve­tésének megalapozott gyanú­ja miatt rendelt el büntetőeljá­rást ellene, az anyagot szakér­tők vizsgálják. Az elmúlt hét­végén a rendőrök a közlekedő­ket is fokozottan ellenőrizték a nagyobb forgalmú főutakon és az Mó-os autópályán. Ösz-A férfi ruházatából gyanús fehér por került elő az ellen­őrzés során szesen óó esetben rögzítettek gyorshajtást, ezek miatt eljárás indult. Az egyik autós például 199 km/h sebességgel közle­kedett az Mó-os autópályán a megengedett 130 km/h helyett. A megyeszékhelyen a hét­végi rendezvények kapcsán a városközpontban is autóso­kat ellenőriztek a szekszárdi rendőrök, amelynek a fő cél­ja az ittas járművezetők ki­szűrése volt. Három járműve­zetővel szemben kellett eljá­rást kezdeményezni, mert fel­merült a gyanúja annak, hogy ittasan vezettek. A megyében folyamatos a szórakozóhelyek ellenőrzése, ennek célja a jog­sértések megelőzése, megaka­dályozása, valamint a körözött személyek kiszűrése. 1.1. Fürdőfesztivállal intettek búcsút az idei nyárnak HIRDETÉS A strandolok szavazata is számított a Fürdő Szépe Választáson Az időjárás kedvezett a programoknak Fotók: M. D. és M. R. Fürdő Szépe Választással és színes családi programok­kal búcsúztak a nyártól va­sárnap a Bonyhádi Termál­fürdőben. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu BONYHÁD Partnerére talált a Bonyhádi Termálfürdő az idő­járásban, így igazi strandidő­vel búcsúztathatták a nyarat a vasárnapi Fürdőfesztiválon és Nyárzáró Családi Napon. Ví­zin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatár­sa elmondta, hogy nemcsak a szezon, hanem a 2012-es nyi­tás óta talán a fürdő eddigi legsikeresebb programja volt a hétvégi. Vasárnap egész nap ugráló­vár, trambulin és gokart vár­ta a gyerekeket, majd habpar­ti és lufi hajtogatás is szolgál­ta a szórakozásukat, míg az idősebbek egészségügyi ta­nácsadáson és állapotfelmé­résen vehettek részt. A nap egyik legjobban várt prog­ramja a Fürdő Szépe Válasz­tás volt, amelynek megszerve­zésében a paksi Csillag Show Tánc Egyesület volt a strand segítségére. A versenyre nem­csak Bonyhádról és a környe­ző falvakból, hanem távolab­bi településekről is érkeztek nevezők. A lányok koktélru­hában, bikiniben és az egyé­ni stílusokat leginkább tükrö­ző, szabadon választott ruhá­ban is megmutatták magukat. A zsűri döntése alapján végül a paksi Papp Veronika fejére került a virágkorona. Az első udvarhölgynek Fábián Rékát, a másodiknak Szőts Katalint választották. A közönségdíjat Kvanduk Ella vihette haza, a különdíjat Simon Dóra kapta. Mindemellett a Kaposvá­ri Roxínház előadását, illetve Mezei Brigi és a lányok kan­­goo bemutatóját is láthatta a közönség, később pedig tűz­­zsonglőr show tette még for­róbbá a hangulatot. Az éjsza­kai zenés fürdőzéshez Dj. Har­­ki biztosította a zenét. Vízin Balázs hozzátette: a látogatók pozitív visszajelzései igazol­ják, hogy az önkormányzat, valamint a fürdőt üzemeltető Bonycom részéről helyes dön­tés volt, hogy a strandolás mel­lé különböző pluszszolgáltatá­sokat, programokat is nyújtsa­nak a vendégeknek. így a nyár folyamán különböző temati­kus hétvégékkel készültek, volt például bajor est, wellness vagy éppen a Bonyhád 40 soro­zathoz kapcsolódó retró prog­ram is. - Olyan csapattal dol­gozhattunk együtt, amelynek tagjai egy emberként álltak oda minden feladathoz, és tet­ték a dolgukat, ezért hatalmas köszönet illeti őket - hangsú­lyozta Vízin Balázs. A bonyhádi strand szeptem­ber 3-ig még nyitva tart. Fürdőfesztivál, Nyárzáró Családi Nap és Fürdő Szépe Választás Támogatók: Amrein Gábor Bátaapáti Község Önkormányzata BONYCOM Nkft. Bonyhád Televízió Bonyhád Város Önkormányzata Bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Bonyhádi Polgárőr Egyesület Bonyhádi Termálfürdő Darabos Józsefné Dénes Fanni Családsegítő És Gyermekjóléti Központ Herbalife Hungária Takarék Huszti Bernadett lllésné Nagy Mónika Kész Kft. Knipl Kft. Marcsi Butik Mészáros Lucia Nagymányok Város Önkormányzata Pfeifer Csárda PSN Kft. Schöfer-Oesterle Kft. Szobácsi Orsolya Tolnai Népújság Tolnatáj Televízió Treitz És Társa Bt. Túrós Balázs Virág Varázs Vörösmarty Mihály Művelődési Központ Sokan töltötték a nyár utolsó hétvégéjét a Bonyhádi Termálfürdőben Egy hajdani osztály, csupa nagybetűvel Ötven éve tették le az érettségi vizsgájukat Már a boltokban a csemegeszőlő Szakmai nappal kezdik a tanévet BONYHÁD Augusztus 31-én, csütörtökön 8.40-től a Bonyhá­di Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Atlétikai Centru­mában tartja hagyományos tanév-előkészítő tanácskozá­sát a Tolna Megyei Testnevelők Egyesülete. Köszöntőt mond Ónodi Szabolcs, a Magyar Test­nevelő Tanárok Országos Egye­sületének alelnöke. Az elmúlt tanév diákolimpiái verseny­­rendszerének rövid értékelését Földesi Gyulától, a Tolna Me­gyei Diáksport Tanács titkárá­tól hallgathatják meg a megje­lentek. A diákolimpiái verse­nyekre történő új elektronikus nevezési rendszerről a Magyar Diáksport Szövetség dél-du­nántúli regionális irodájának vezetője, Farkas Szilárd be­szél majd, illetve Kilián Zsolt, a Szekszárd városkörnyéki di­áksport bizottság vezetője. Zá­rásként Mocsai Tamás ügyve­zető igazgató a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) mutatja be a testneve­lőknek. A 390 lakosú Felsőmo­­csolád polgármestere beszél az „akadémia” életérzésről. B. L. SIMONTORNYA Ötven esztende­je érettségiztek az első fecs­kék a Simontornyai gimná­ziumban. Mint arról Varga László, a város kommunikáci­ós munkatársa tájékoztatott, a jubileumi osztálytalálkozót impozáns környezetben, még­pedig a felújított egykori ma­lomban - amely ma már Ma­lom galériaként működik - tartották meg. Horváth Kál­mán osztályfőnököt külön is köszöntötték 80. születésnap­ja alkalmából, aki ezúttal is megerősítette korábbi kije­lentését, amely szerint ez az OSZTÁLY csupa nagybetűvel írandó. Erre a jeles alkalom­ra emlékezteti majd őket az ajándék bögre is, amelyen a simontornyai vár képe látha­tó, és az érettségizett tanulók neve olvasható. TN TOLNA MEGYE Két héttel ez­előtt jelent meg a magyar pi­acokon a hazai termesztésű csemegeszőlő. Az országban a legnagyobb területen - az agrárkamara adatai szerint - Bács-Kiskunban, Somogybán és Tolnában termesztenek be­lőle. Ugyanakkor nem nőtt az ilyen jellegű ültetvények szá­ma, jelenleg ezer hektárra te­hető a csemegeszőlő termőte­rülete az ország­ban. Szászi Lu­ca bátaszéki ter­melő pár éve fog­lalkozik csemege­­szőlő termesztés­sel és értékesítés­sel is, családi segít­séggel. Mint mond­ta, hamburgi mus­kotályt termelnek, ami elég ritka a hazai piaco­kon. Jellegzetes ízét szeretik a vásárlók, a nagy szemű, sö­tétlila fürtöket nem nehéz ér­tékesíteni. Nekik a bajai pia­con van állandó asztaluk, ahol már várják őket a vevők mire kora reggel odaérnek. Törzs­­vásárlóik is vannak, akik há­lásak a szép szőlőért. Mivel je­lentős mennyiséget kell érté­kesíteniük, szaküzletekbe is szállítanak Szekszárdra, Ba­jára és Pécsre. Természetesen a hazai szőlő mellett még javá­ban ott van a multicégek pol­cain az importból érkező sző­lő is. Mivel a piacokon, áruhá­zak zöldség-gyümölcs pultjain- szezontól függő választékkal- a gyümölcskínálatnak egész évben része a cse­megeszőlő, főként behozatalból szár­mazó áruval talál­kozhatunk. Első­sorban olasz, ki­sebb mennyiség­ben argentin, bra­zil, chilei, dél-afri­kai vagy perui áru szerepel a válasz­tékbővítő kínálatban. Az import az utóbbi öt évben 5000 tonnáról 7300 tonnára nőtt, ami a csemegeszőlő irán­ti kereslet növekedésével ma­gyarázható. A felmérések sze­rint a magyar fogyasztók átla­gosan évente 2,5-3 kilogramm csemegeszőlőt esznek. M. I. A találkozón felelevenítették a régi szép, közös emlékeket Fotó: Varga László Mindig van kereslet a hazai cseme­geszőlőre

Next

/
Thumbnails
Contents