Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-02 / 178. szám
2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA GAZDASÁG y Csaknem 8,5 százalékkal fizetünk kevesebb sarcot, mint hét éve HÍREK Sokat csökkentek az adók Az adófizetők napja jelzi az adók mértékét egy-egy országban, eszerint idén mi július 5-étől kezdve már nem az államnak, hanem saját magunknak keressük a pénzt. Az unióban Magyarországon apadt leginkább a közterhek mértéke. Mediaworks-összeállítás központiszerkesztoseg@mediaworks.hU MAGYARORSZÁG Uniós szinten nálunk csökkent leginkább az egy főre jutó adó mértéke az elmúlt hét évben - közölte az Institut Économique Molinari. Az Epicenter nemzetközi francia agytröszthálózat tagja szerint míg 2010-ben egy átlagos Október végéig egymillió adózót értesít a NAV arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása, illetve túlfizetése van. Idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetmagyar dolgozó bérének 59,37 százalékát tették ki a közterhek, addig idén már csak 50,88 százalékát, azaz Magyarországon 8,49 százalékkal csökkentek az adók. Az utánunk következő Dániában 4,34 százalékkal, a harmadik helyen lévő Hollandiában pedig 3,43-mal lett kisebb az adók és járulékok mértéke. Az elmúlt években a legtöbb, nem eurózónába tartozó tagállamban általában csökkentek, az eurózóna országaiban pedig nőttek az adóterhek. Ha viszont az unió 28 tagországát nézzük, összességében már harmadik éve egyre kisebbek a közterhek: 2017-ben egy átlagos európai uniós polgár bérét 44,8 ni, illetve mennyit igényelhet viszsza. Adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben kétezer forintnál több tartozása vagy túlfizetése van a tavaly december végi adatok szerint. A kivonat mellett késedelmiszázalékkal terhelik az adók és járulékok, ez 0,16 százalékkal kevesebb, mint tavaly volt. Ha viszont 2010 óta vizsgáljuk, az unióban 0,81 százalékkal nőtt az adó mértéke, ez azt jelenti, hogy átlagosan 100 eurónyi bérből a levonások után mindössze 55,20 eurónyi kereset marad. A szervezet rendszeresen nyilvánosságra hozza felmérését a tagállamok adórendszeréről. Vizsgálja, hogy az adott országokban mikorra esik az úgynevezett adófizetők napja, amely azt mutatja be, hogy egy átlagos adófizető az év hányadik napjáig pénzeli az államot, és mikortól keres csak saját magára. Az adóteher-csökkepótlék-értesítőt is küldenek azoknak, akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késedelmesen teljesítették. Az elektronikus bevallók nem kapnak papíralapú értesítést, adószámlájukat is elektronikusan követhetik. nés ellenére a magyar adófizető több mint fél éven át hizlalja fizetésével az államot, idén július 5-én kezdhetett el a saját zsebére keresni. Hat másik tagállamban még ennél is későbbre esik az adófizetők napja, a franciáknál például július 29-ére. Legjobb helyzetben a ciprusiak vannak, ők már március 27-én tarthatják az adófizetők napját. Tizenöt tagállamban egyébként júniustól kezdve keresnek saját magukra a munkavállalók, közéjük tartoznak régiós szomszédaink is. Hét éve az átlagos magyar munkavállaló még egy hónappal tovább kereste a pénzt az állam részére. Mától drágul az üzemanyag TANKOLÁS Bruttó 2 forinttal emeli a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mól Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 340 forintra, a gázolajé pedig 341 forintra emelkedik. MTI Növekvő export és import KSH Ismét két számjegyű növekedést ért el az export és az import májusban az áprilisi kilengés után. A KSH becslése alapján a kivitel euróbán kifejezett értéke 19,7, a behozatalé 18,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A tavaly májusi adatokkal összevetve a külkereskedelmi aktívum 217 millió euróval emelkedett, és az e havi exporttöbblet 959 millió eurót tett ki. A KSH július 7-én kiadott első becslésében az export alacsonyabb, 18,8 százalékos emelkedéséről és a behozatal 18,4 százalékos növekedéséről számolt be, valamint alacsonyabb, 913 millió euró külkereskedelmi aktívumot jelentett. MTI/MW Egymillió levelet készül postázni a NAV A 98-as benzin két év alatt kifutott a piacról A prémium a kedvenc Az első fél év adatai alapján idén többet tankoltunk Fotó: MW Támogatás, hogy rendben adózzanak TANKOLÁS Egyre látványosabb a prémium-üzemanyagok térhódítása, a aMagyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) tagvállalatainál a benzin eladásának aránya elérte a hat, a dízelé pedig a 10 százalékot. Ezzel párhuzamosan a 98-as benzin az elmúlt két évben kifutott a piacról, helyét a 100- as és annál magasabb oktánszámú benzinek vették át - tudatta a Magyar Időkkel a MÁSZ elnöke. Grád Ottó szerint a fogyasztás növekedésének egyik oka az lehet, hogy az elmúlt másfél évben az üzemanyagok literének kiskereskedelmi ára 300-380 forint között mozgott. Hosszú ideje évi hatvanezer tonna kenőanyagot adnak el, és egyre több forgalmazó lép be a szövetségbe, így hatékonyabban lehet fellépni a piac tisztulásáért. A magas hazai termékdíj és áfakulcs miatt ugyanis a szürkezónában tevékenykedők a szomszédos országban beszerzett termékeket itthon még mindig jelentős haszonnal tudják értékesíteni. Az első fél év adatai alapján idén többet tankolunk, mint a tavaly. Az emelkedés már nem annyira látványos, mint a múlt évben, amikor 6-7 százalékkal több üzemanyag fogyott. A tavalyi és az idei vizsgált időszak háromszázalékos bővülést láttat a tavalyi 9,3 százalékkal szemben. A MÁSZ tagvállalatainak kútjairól az első fél évben csaknem 640 millió liter benzin fogyott, tavaly ilyenkor 623 millió, két éve ilyenkor pedig csak 595 millió liter. MW ITALAUTOMATÁK Összesen 3,24 milliárd forint támogatást kapnak az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozások a NAV-hoz bekötendő online kaszszákhoz. Ez gépenként 120 ezer forintot jelent - közölte a nemzetgazdasági tárca (NGM). Jelenleg a Magyar Posta feladata a hatóságilag bevizsgált és engedélyezett műszaki berendezés, az automatafelügyeleti egység felszerelése, működtetése, amely a regisztrált étel- és italautomaták adatait továbbítja az adóhivatalnak. Minderre a szektor tisztességes szereplőinek védelme érdekében van szükség. A NAV ellenőrzési tapasztalatai szerint ugyanis a gépek jelentős része az adók megfizetése nélkül üzemel - tájékoztatott az adóhivatal. A gépenként 120 ezer forintos összeghez - amely magában foglalja a felügyeleti egység árát, a telepítéssel összefüggő valamennyi díjat és költséget - egyszerűen hozzájuthatnak a vállalkozók. Mindöszsze annyit kell tenniük, hogy a lehető leghamarabb szerződést kötnek a felügyeleti szolgáltatóval, amely a felügyeleti egység szerelésén túl a támogatás igénylését is intézi. A szolgáltatónak kell majd elszámolnia a vállalkozóknak nyújtott támogatási előleggel jövő január 31-éig. Az igénybevétel egyik leglényegesebb feltétele, hogy a szolgáltató legkésőbb november 30-áig telepítse, majd ezt követően rendben üzemeltesse a felügyeleti egységet. MW Bővül a rendőrségi autóflotta SUZUKI 250 rendőrautóvá alakított Suzuki Vitarát vásárolt az ORFK. A bevetésre kész, felmatricázott, crossover típusú, vagyis terepen is jól teljesítő modellek magas felszereltséggel érkeznek. A japán autómárka esztergomi gyára egy korábban nyert megbízás alapján szállít az ORFK-nak. MW Felminősítették az FHB bankot MOODY’S Javította az FHB Jelzálogbank osztályzatait a Moody’s Investor Service. A hitelminősítő stabil kilátást adott a magyar pénzintézet hosszú lejáratú betéteinek, valamint a hazai és külföldi devizában jegyzett hosszú lejáratú betéteinek hitelminősítését Bl-re, az alapszintű adósminőség-értékelését pedig b3-ra emelte. A felminősítés a Móody’s májusi felminősítést valószínűsítő felülvizsgálatát zárja le. MW Online kaszszánként 120 ezer kapható A magángazdák könnyebb szívvel váltak meg sertéseiktől - kevesebb az anyakoca Kevésbé éri meg háztáji állatokat tartani ÁLLATÁLLOMÁNY Az egyéni gazdaságok nagyobb mértékben csökkentették sertésállományukat, mint a gazdasági szervezetek - derül ki a KSH kiadványából. A június 1-jei állatlétszám részleteit bemutató jelentésből kiderül, az 1990-es évek elején még többségben lévő háztáji tartás egyre inkább háttérbe szorul. Jelenleg a sertésállomány 77 százalékát tartják gazdasági szervezetek, az egyéni gazdaságokban pedig a sertések több mint egyötödét hizlalják. Idén június 1-jén az egy évvel korábbi létszámnál 219 ezerrel kevesebb, 2,8 millió sertést jelentett a KSH, ami 7,2 százalékos csökkenés. A 176 ezres anyakoca-állomány pedig hétezerrel, 3,9 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly júniusinál. Lényeges különbség mutatkozik az állománycsökkenésen belül a gazdasági szervezetek és az egyéni gazdaságok között: előbbieknél a sertéslétszám egy év alatt 89 ezerrel, vagyis 4 százalékkal mérséklődött, míg az egyéni gazdaságokban a f30 ezres visszaesés 17 százalékos csökkenés. Az anyakocalétszám csökke-A gazdák az összállomány mintegy ötödét hizlalják Fotó: MW néséből is jobban kivették a részüket az egyéni gazdaságok, hiszen a gazdasági szervezeteknél kétezerrel volt kevesebb anyakoca, ami 1,4 százalékos visszaesés, míg a magángazdáknál az ötezres kocalétszám-csökkenés 12 százalékos visszaesést jelent. Az évek óta - egy év alatt huszonkétezerrel, '864 ezerre - növekvő szarvasmarha-állomány több mint a felét a társaságok, 40 százalékát egyéni gazdaságok tartják. Az állomány a gazdasági szervezeteknél az elmúlt egy évben nem változott, a teljes létszámnövekedést az egyéni gazdaságok adták. A juhállomány változásában a csökkenés ellenére is biztató, hogy az anyajuhok száma 812 ezer volt, ami huszonkétezres, 2,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az összlétszám ennél némileg nagyobb arányban csökkent: 3 százalékkal. A juhállomány döntő részét egyéni gazdaságok tartják. Itt a gazdasági szervezetek csökkentették inkább az állományukat, a tízezer darabos visszaesés 5,8 százalékkal kisebb állománycsökkenést jelent. K. Z. Kiderülhet, az év hányadik napjáig pénzeljük az államot Fotó: MW