Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-06 / 129. szám
16 SPORT Tolnai Népújság 2017. JUNIUS 6., KEDD A Real Madrid történelmet írt, a spanyol gárda az első címvédő a BL-sorozatban A Paks II. kétszer egyenlített utolsó mérkőzésén Megcsinálta, amit eltervezett az UFC Fejes Péter (a labdával) és az UFC két bravúros győzelemmel, a csatár pedig 18 góllal zárta a szezont Fotó: Makovics Kornél LABDARÚGÁS Az első félidőben még tartotta magát az olasz Juventus a spanyol Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjében, de a fordulást követően már csak egy csapat volt a pályán. A hatalmas fölényben futballozó királyiak 4-1-es győzelme azt jelenti, hogy a Real lett az első csapat a BL-történelemben, amelyik meg tudta védeni címét. A fináléban duplázó portugál Cristiano Ronaldo ezúttal is bizonyította, hogy ő a világ egyik legjobb labdarúgója. A madridiak zsenije megszerezte pályafutása során 600. tétmeccsen elért gólját, az ő nevéhez fűződik a Real Madrid 500. BL-találata, és ő lett az első futballistái, aki három Bajnokok Ligája-döntőben 2008, 2014, 2017) is betalált. „Hihetetlen idény ért véget, mi lettünk az elsők, akik egymás után kétszer nyernek a BL-ben, én meg kétszer is betaláltam a fináléban. Újabb rekordot állítottunk fel, társaim megérdemelték a sikereket, no és én is, hiszen gólkirály lettem a sorozatban” - mondta Cristiano Ronaldo, aki nem sokat pihenhet és ünnepelhet, hiszen június közepén már az Európa-bajnok portugál válogatottban játszik az oroszországi Konföderációs Kupán. A Real Madrid francia trénere, Zinedine Zidane másfél év alatt a világ egyik legsikeresebb edzőjévé nőtte ki magát, tavaly január óta öt címet nyert: a két Bajnokok Ligája-elsőség mellett spanyol bajnoki címhez, európai Szuperkupához és klubvilágbajnoki címhez segítette csapatát. „Minden játékosomnak csak gratulálhatok. A sok jó játékos és a sok munka a siker kulcsa. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de belül nagyon-nagyon elégedett vagyok, le vagyok nyűgözve ettől a győzelemtől. Hogy én lennék a világ legjobb edzője? Ugyan már... Hogy maradok-e a klubnál? Egyértelmű, hogy igen!” - nyilatkozta a nagy siker után Zidane. „Rendkívüli ez a szezonunk, megnyertük a bajnokságot, a hazai kupát, és elértünk a BL döntőjéig, ezért köszönet illeti legénységemet. Ma az első félidőben gyönyörűen játszottunk, a másodikban a Real sebességet váltott, és erre nem volt válaszunk” - értékelt Massimiliano Allegri, a hetedik döntőjét elbukó Juventus vezetőedzője. R. G. A Szekszárdi UFC győzelemmel, a Paksi FC II. döntetlennel búcsúzott a 2016/2017-es bajnoki fociévadtól. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu LABDARÚGÁS NB III Közép csoport, 34. (utolsó) forduló. Dunaújváros PASE-Szekszárdi UFC 2-3 (2-2). V.: Farkas M. (Molnár L, Révész). Dunaújváros: Vaszócsik - Csendes, Pölöskei P. (Hamar, 83.), Farkas V., Csehi - Dobos A. (Ablonczy, 36.), Blatt (Tóth Á., 62.), Király, Kereső - Szepessy, Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna. Szekszárd: Pokorni — Kvanduk József, Arena Á., Kovács D. (Hegedűs M., 36.), Dallos (Horvát G., 78.) - Puskás G., Kozics, Lékó, Budai (Preininger, 78.) - Márton E., Fejes. Vezetőedző: Kvanduk János. Változatos, jó iramú, mindkét kapu előtt helyzetekkel tarkított mérkőzésen a Szekszárd sokat és nagy tempóban futott. Az első 45 percben jobban támadott a sárga-fekete csapat, a védekezése azonban ütemtelen volt, ennek köszönhető a sok sárga lap. Az UFC játékosai végig hittek a győzelemben, még úgy is, hogy két tizenegyest nem adott meg javukra a játékvezető. Gól: Dobos (29.), Csehi T. (32.), illetve Fejes (33., 82.), Budai (4.). Kvanduk János: - Tudtuk, hogy mit és hogyan akarunk csinálni. Ahogy játékosaim ezt megvalósították, az elké-A Nyugati csoportban a bajnok ETO FC Győr 3-1-re kikapott a Csepel vendégeként, a Kaposvár pedig 7-0-ra kiütötte a Gyirmót második számú csapatát. Keleten az Újpest a 65. percben még csak egygólos hátrányban volt a bajnok Kazincbarcikával szemben. A vége 0-8 lett, az Újpest -100-as gólkülönbséggel zárta a bajnokságot. pesztő. Mindenkinek gratulálok a teljesítményéhez. Hódmezővásárhelyi FCPaksi FC II. 2-2 (1-0). V.: Tamási (Nyerges, Vad). Hódmezővásárhely: Szabó M. - Kormányos, Tóth J., Horváth B., Mezei - Pataki, Végh (Tóth A., 62.), Máté R, Kökény (Orovecz, 62.) - Huszár, Bartyik (Szabó M., 62.). Vezetőedző: Major László. Paks: Pámer - Luczek (Pinczés, a szünetben), Rácz Zs., Bagó, Hanoi - Nagy Á., Simon M., Bognár - Kesztyűs M. A csoportok 14-18. helyezettjei kiestek. Kelet: DVSCII., REAC, Hatvan, Hajdúböszörményi TE, Újpest II. Közép: Békéscsaba II., Gyulai FC, Dabas-Gyón, Méhkerék, Komló. Nyugaton a Tatabányát már kizárták, mellette a Sárvár, a Hévíz, a Komárom és a Diósd búcsúzott, valamint a legroszszabb 13.-ként végző Videoton II. sem lesz az NB III tagja. (Kovács E., 78.), Pál (Reicheid, 74.), Vlasies. Vezetőedző: Osztermájer Gábor. Az első félidőben megilletődötten játszott a Duna-parti alakulat, amely a szünet után már bátrabban kombinált, ennek pedig meglett az eredménye. Gól: Pataki (24.), Szabó M. (75.), illetve Kesztyűs M. (51.), Simon M. (85.). Osztermájer Gábor: - Fiatal csapattal bravúros döntetlent értünk el. Gratulálok játékosaimnak. NB III., Közép csoport, az állas 1. Budafok 34 28 3 3 75-24 87 2. Pécsi MFC 34 24 4 6 92-22 76 3. Sz.miklós 34 21 5 8 77-39 68 4. Dunaújváros 34 19 7 8 77-41 64 5. Hmvásárhely 34 16 10 8 47-37 58 6. Paksit 34 15 8 11 58-45 53 7. Szekszárd 34 13 13 8 38-32 52 8. Szentlőrinc 34 13 8 13 53-56 47 9. Pénzügyőr 34 13 7 14 43-48 46 10. Dabas 34 12 7 15 31-38 43 11 Dunaharaszti 34 12 6 16 39-47 42 12. FTC II. 34 11 8 15 50-54 41 13. Mórahalom 34 10 9 15 50-57 39 14. Békéscsaba II . 34 10 6 18 44-66 36 15. Gyula 34 10 6 18 29-56 36 16. Dabas-Gyón 34 9 4 21 39-92 31 17. Méhkerék 34 7 8 19 34-58 29 18. Komié 34 2 3 29 24-88 9 Sergio Ramos ismét magasba emelhette a kupát Fotó: MW Újpest, Videoton II.: alászálltak HIRDETÉS V ff é ... aÄJ x ___ ■bfr. ' VTC■SWJHPsztveppék Hl 5* SILK WAY RALI 2017 nemzeti sport: magazin QLOiMw 10 000 KILOMÉTER ÉS 10 000 KALAND A LEGENDÁS SELYEMÚTON A GÓBI SIVATAG DŰNÉI OLYANOK, MINTHA HULLÁMVASÚTON ÜLNE AZ EMBER PETERHANSEL, AL-ATTIJAH, LOEB - A LEGNAGYOBB SZTÁROK IS A RAJTNÁL KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!