Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
Jó program gyerekeknek ŐCSÉNY Második alkalommal szervezte meg a megyei rendőr-főkapitányság, a Baleset-megelőzési Bizottság, az Őcsényi Repülőklub SE, valamint a helyi önkormányzat a Pünkösdi Égi Túra és Közlekedésbiztonsági Napot. ► 2 Három hónap, 321 milliárd MAGYARORSZÁG Eddig ugyan kevesebben jöttek turistaként, de többen érkeztek vásárolni, üzletelni, dolgozni, és nőtt az átutazók száma is. A külföldiek több pénzt hagytak nálunk, mint tavaly. Egy átlagos külföldi napi 16 ezer forintot költ el Magyarországon. ► 7 Kétszázezren táboroznak MAGYARORSZÁG Idén csaknem nyolcszáz nyári tábor között válogathatnak a diákok. Továbbra is népszerűek a sport-, és a nomádtáborok, valamint a különböző szerepjátszó témák köré épülő pihenési lehetőségek, amiért átlagosan negyvenezer forintot kell fizetni. ► 9 Meghalt Jókai Anna író BUDAPEST Életének 85. évében elhunyt Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a Nemzet művésze, akit a Fővárosi Önkormányzat, az MMA, valamint a józsefvárosi önkormányzat is saját halottjának tekint. ► 9 Jó reggelt! Nem tudom, hogy a postának van-e ördöge, de ha van, az engem üldöz, panaszolta olvasónk. Immár harmadszor járt úgy, hogy az elsőbbségivel feladott levele nemhogy másnap, de még a harmadik napon sem érkezett meg a címzetthez. Amikor ezt szóvá tette a szekszárdi főpostánál, nem kapott megnyugtató választ. A postáskisasszony szerint csak akkor lehet reklamálni, ha nem elsőbbségiként, hanem ajánlottként adja fel a levelet, mert kizárólag így van nyoma. Én ezt értem, mondta olvasónk, de ezek szerint a sima levélnél drágább elsőbbségi ugyanolyan lutri, mint a helyben megvásárolható kaparós sorsjegy? Felelős ugyanis ezek szerint nincsen. M. i. Egy jó hét és leérik az eper, de már itt a kajszi TOLNA MEGYE Leérőben van az eper, de érik a cseresznye, a meggy, a ribizli, két héten belül a sárgabarack is a piacokon lesz. Megkezdődött a befőzési szezon. Nemcsak pénzt takaríthat meg, de egészségesebben is táplálkozhat az, aki időt szán a gyümölcs befőzésére, lekvár vagy szörp készítésére. Mutasd az éléskamrádat, és megmondom, milyen háziasszony vagy - mondták nagyanyáink. Aztán eltelt pár évtized és lassan divatjamúlttá vált a házi lekvár készítése. Kellett néhány „élelmiszerbotrányos” év, hogy ismét divatba jöjjön az a nézet, hogy a legegészségesebb étel az, amit az ember maga készít. Aki már egyszer is befőzött, az pontosan tudja, milyen jó érzés ősszel vagy télen elővenni a kamrából a nyár ízeit őrző üvegeket. ► 6 Akár kis mennyiségben, akár nagy mennyiségben készül, ma már ismét divat a saját készítésű lekvár Fotó: TN archív Több támogatás jut a családokra Negyedszázados a paksi fesztivál TOLNA MEGYE Jövőre több pénz jut a családok támogatására, az egészségügyre, az oktatásra, az otthonteremtésre. Az első nyelvvizsga, az első jogosítvány megszerzését pedig anyagilag segíti az állam, hangzott el tegnap Horváth István országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján. A jövő héten fogadja el a költségvetést a parlament. ► 2 Folytatják a sikeres programokat TOLNA MEGYE Az Egyed Antal honismereti egyesület 25 éve, 1992-ben jött létre. Ma közel száz tagjuk van. Jelenleg a megye egyik legjelentősebb egyesülete. ► 12 PAKS Jubileumi év az idei, ugyanis huszonötödik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált Pakson. A jó zene, finom ételek és italok mellett nemzeti összetartozást is zászlajára tűző rendezvényre, amelyen öt helyszínen ötven koncert lesz, idén is várják a határon túl élő magyarokat. ► 5 Ovisok táborban MEDINA Idén második alkalommal szervezték meg a PTE llylyés Gyula Gyakorlóiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorló óvodájában azt a nyári tábort, amelybe kimondottan iskolába készülő nagycsoportos óvodásokat hívtak meg. ► 3 Fotó: NI. D. Vendégváró fejlesztéseket terveznek CSIKÓSTŐTTŐS A falu kulturális hagyományainak ápolására és turisztikai vonzerejének komplex fejlesztésére nyert az önkormányzat több mint 105 millió forintot TOP-os pályázaton. A kulturális és természeti értékekre alapozva alakították ki a fejlesztési terveket, három fő fejlesztési területet kijelölve. Létre szeretnék hozni a Hagyományok házát, ahol a település sváb értékeit mutatják be, tervezik a horgásztó környékének infrastrukturális fejlesztését, valamint a kilátó és a Kneipp-taposó bővítését. A megvalósított attrakciókat egy túraútvonalra szeretnék felfűzni. ► 4 HIRDETÉS Kérdezze újságíróinkat! A Tolnai Népújság és a TEOL.hu hírportál újságíró-olvasó találkozót tart június 15-én, csütörtökön 16.30-tól 18.00-ig Pakson, a Pákolitz István Városi Könyvtárban, a Villany u. 1. szám alatt. Jöjjenek el, mondják el észrevételeiket, tegyék fel kérdéseiket a szerkesztőség és a kiadó munkatársainak! 770865 603036 17 13 0 SZ E R K ÉSZT ŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 27 26 % Szerdán még helyenként számíthatunk lokális záporok kialakulására, kezdetben a déli tájakon, délután északon, északkeleten. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Róbert és Robertina nevű olvasóinknak!