Tolnai Népújság, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-06 / 129. szám

2017. JÚNIUS 6., KEDD SPORT 15 Harmadik helyen zárt a veszprémi kézicsapat KÉZILABDA A Telekom Veszp­rém harmadikként zárt a férfi Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, mivel a bronzmér­kőzésen 34-30-ra legyőzte a Barcelonát. A két együttes kö­zös története során ez volt az ötödik magyar siker, egyszer döntetlent játszottak, a katalá­nok pedig 13 meccset nyertek. A Veszprém három ezüst után története első bronzérmét sze­rezte a BL-ben. A távozó veze­tőedző, Javier Sabaté most irá­nyította utoljára a csapatot. „Gratulálok a játékosaim­nak, mert a nehéz szombati meccs után nagyon jól játszot­tak. Sajnálom, hogy nem nyer­tünk tegnap, pedig megérde­meltük volna” - utalt a Veszp­rém búcsúzó edzője, Javier Sa­baté a francia Paris Saint-Ger­­mainnel szembeni, 27-26-os elődöntőbeli vereségre. A Barcelona elleni 34-30-as sikerrel a veszprémiek első al­kalommal győzték le a katalá­nokat, amióta Sabaté öt évvel ezelőtt a klubhoz érkezett. „Ez egy nagyon fontos győ­zelem, a szezon egyik leg­szebb pillanata. Ereztem, hogy a csapatunk nagyon erős, ezt bizonyítja, hogy ma nagyon jól játszottunk és nyertünk, ami nagyon jó ér­zés. Büszke vagyok a játéko­sokra, a stábomra és a szur­kolókra” - tette hozzá az edző. A döntőben a macedón Var­­dar Szkopje egy utolsó másod­percben dobott Ivan Cupic gól­lal győzte le (24-23) a francia Paris Saint-Germaint. A dön­tő MVP-je Sterbik Árpád, a szkopjeiek kapusa lett. B. L. Nagy bronznak örült Fotó: MW LABDARÚGÁS Legyőzte az aranyérmes Nagymányokot a Kisdorog a megyei II. osz­tályú focibajnokság Nyuga­ti csoportja utolsó fordulójá­nak csúcsrangadóján. Balázs L., Rónai G. tolnai.nepujsag@mediaworks.hu KISDOROGI FC-NAGYMÁNYOKI SE 3-1 (0-1) Kisdorog, V.: Lengyel S. (Pesti D., Horváth T.). KISDO­ROG: Kiss A. - Miszler V., Bor­­di, Horváth G. (Brunner Á., 25.), Pálinkás N., Németh Z., Kadosa E., Nagy K., János K., Páli A., Schiller A. Technikai vezető: Bőhm János. NAGYMÁ­­NYOK: Schanczenbacher Z. - Garai, Herger B. (Sebestény J.), Köő (Horváth G., 63.), Wolf, Schmidt, Lajos, Horváth B., Herger D., Barabás Á., Czék­­mány B. Edző: Incze Zoltán. A helyzetek alapján megérde­melten győzte le a bajnokot a másodikként záró kisdorogi együttes. GÓL: Németh Z. (71., 92.), Schiller A. (67.), illetve Herger B. (14.). JÓK: Németh Z., Schiller A., illetve Schanczen­bacher Z. SIMONTORNYA TC­­APARHANTI SE 2-5 (0-1) Simontornya, V.: Mihálo­­vics L. (Kardos B., Kiss J.). SI­MONTORNYA: Kovács S. - Má­té B., Fung (Kerekes A., a szü­netben), Szloboda (Gergő J., a szünetben), Romhányi, Óno­di, Ambrus L., Csepregi Gy., Jancski, Marékkel, Seres D. Edző: Tóth Attila. APARHANT: Erős - Mészáros A., Gyalog, Kovács M., Kajtár (Szigetvári, 66.), Molnár D. (Beszterczán, a szünetben), Lovász R., Móricz, Hegyi B., Miklós L., Szőts R. Játékos-edző: Minker Endre. A jobb játékerőt képviselő Apar­­hant megérdemelten győzött. GÓL: Ambrus L. (78., 86.), illet­ve Beszterczán (83., 91.), Rom­­hányi (3., öngól), Kajtár (62.), Gyalog (90.). JÓK: Ambrus L, Csepregi, Seres, illetve Miklós L, Kajtár, Beszterczán. KSE ZOMBA-MAJOSI SE II. 3-3 (2-3) Zomba, V.: Kovács T. (Weit­­ner Á., Csobot L). ZOMBA: Szar­ka - Mathesz, Schumecher, Se­bestyén Á., Farkas D., Tamás D., Varga Z., Hosnyánszki T., Pesti Á. (Tóth A., 71.), Tóth 0. (Hackl, a szünetben), Tanács (Domokos B., 23.). Edző: Pang­­hy Gergely. MAJOSII: Rács T. - Sántha, Szilágyi M. (Jakab B., 55.), Lőrincz P., Kaiser T., Ha­­dikfalvi, Palkó Á., Hegedűs P., Nagy Á., Bálint ]., Bodó J. Játé­kos-edző: Sántha Áron. Hely­zetei alapján a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez, a Majos nagyot küzdve men­tett pontot. GÓL: Hosnyánszki Megyei II. osztály, Nyugati csopoi 1 Nagymányok 24 20 0 4 103-35 60 2. Kisdorog 24 16 4 4 86-49 52 3. B. Börzsöny 24 14 5 5 70-33 47 4. Aparhant 24 13 2 9 79-57 41 5. Döbrököz 23 8 4 11 44-52 28 6. Simontornya 24 7 3 14 47-83 24 7. Majos II. 24 5 4 15 46-79 19 8. Zomba 24 5 4 15 39-82 19 9. Kaposszekcső 23 4 4 15 41-85 16 A Pállá együttesét kizárta a szövetség. Mesterlövészek A GÓLLÖVŐLISTA DOBOGÓSAI 30 gólos: Barabás Ákos (Nagy­mányok), 27 gólos: Schiller Adrián (Kisdorog), 26 gólos: Kajtár István (Aparhant). T. (11., 44., 77.), illetve Sántha Á. (17.), Bodó J. (23.), Hegedűs P. (32.). JÓK: Mathesz, Sebes­tyén Á., Hosnyánszki T., illet­ve Kaiser, Palkó Á. A Döbröközi KSE-Kaposz­­szekcső-Csikóstőttős mérkő­zés elmaradt. HÍREK Válogatottunk kiütötte ellenfelét KOSÁRLABDA Az Európa-baj­­nokságra készülő magyar női válogatott szombaton 60 ponttal legyőzte a horváto­­kat Székesfehérváron (113- 53). A két hét múlva kezdődő csehországi Európa-bajnok­­ságon Stefan Svitek együtte­se a házigazdákkal, az olim­piai és világbajnoki ezüstér­mes, Budapesten 2015-ben Eb-harmadik spanyolokkal, valamint az ukránokkal sze­repel majd azonos csoport­ban. A magyaroknál a hono­sított Vandersloot Courtney jövő csütörtökön csatlakozik a kerethez. B. L. A Debrecen jutott fel az élvonalba KOSÁRLABDA A Debrecen a másodosztályú férfi kosár­labda-bajnokság döntőjé­nek második mérkőzésén is legyőzte (89-79) a Veszpré­met, így feljutott az élvonal­ba. Az első osztálytól koráb­ban a budapesti MAFC bú­csúzott, ám a bennmaradást a pályán kiharcoló Vasas be­jelentette, a következő idény­ben nem vállalja a szereplést az élvonalban. Azt egyelőre nem tudni, hogy az angyalföl­di klub helyett kit kér fel az MKSZ az indulásra. B. L. Sajtóhír: Costa a Milánba tart LABDARÚGÁS Olasz lapérte­sülés szerint az AC Milan azt fontolgatja, hogy a nyáron a Chelsea spanyol csatárával, Diego Costával erősíti meg a keretét. A tuttomercato­­web.com értesülése szerint az olasz klub már fel is vet­te a kapcsolatot Jorge Men­­dessel, a futballista ügynö­kével. A 28 éves Diego Cos­ta 2014-ben 38 millió euró­ért érkezett az Atlético Mad­ridtól a Chelsea-hez, a londo­niak színeiben eddig 87 baj­nokin 52 gólt szerzett. B. L. Szilágyi János a 92. percben szerzett találatával egyenlített ki a Györköny vendégeként A hajrában mentette meg ezüstérmét a Kéty LABDARÚGÁS Az utolsó utáni pillanatban mentette meg má­sodik helyét a Kakasd-Kéty a megyei harmadosztály Keleti csoportjában. A Györköny el­leni ezüstrangadón Szilágyi János volt a vendégek hőse az­zal, hogy a 92. percben egyen­lített. Az Erdei Zsolt duplájá­val vezető györkönyiek 12 per­cig ezüstérmesnek érezhették magukat, de aztán jött a drá­mai véghajrá. A bajnok Bo­­gyiszló decsi győzelmével zár­ta a hosszú kihagyás utáni el­ső bajnoki szezonját. Nyugaton az utolsó hely el­kerüléséért volt nagy harc. Az alsóházi derbin a Magyarke­szi legyőzte a Hőgyészt, s mi­vel a Dalmand odahaza kika­pott a Gyönktől, így ők végez­tek az utolsó helyen a csoport­ban. A három körrel korábban még sereghajtó Szakály legyőz­te az ezüstérmes pincehelyie­ket. A harmadosztály legtöbb gólját, 160-nat az Regszemcse szerezte, zárásként a Dombóvár második csapata hatot kapott. KELETI CSOPORT. Györkönyi SE-Kakasd SE ll-Kéty 2-2 (1-0). V.: Csobot (Horváth T., Marcsek G.). Gól: Erdei (27., 79.), ill. Szilágyi J. (70., 92.). Nagydorogi KSE-Izmény SE 3-2 (1-2). V.: Kardos (Al­bert J.). Gól: Szucskó (29.), Re-Szilágyi János (Kéty) Fotó: M. D. Megyei III. osztály. Nyugati csoport 1 Tolnanemedi 26 22 4 0 96-23 70 2. Pincehely 27 21 1 5 106-43 64 3. Regszemcse 27 20 2 5 140-65 62 4. Gyönk 27 11 7 9 65-49 40 5. Nagymányok II. 26 11 3 12 78-90 36 6. Dombóvár II. 27 8 6 13 88-99 30 7. Szakály 27 7 3 17 71-97 24 8. Magyarkeszi 27 6 3 18 77-105 21 9. Hőgyész 27 6 2 19 53-141 20 10. Dalmand 27 5 3 19 55-117 18 Megyei Hl. osztály. Keleti cs< jport 1. Bogyíszló 24 19 3 2 70-23 60 2. Kakasd-Kéty 24 16 5 3 125-44 53 3. Györköny 24 17 1 6 64-36 52 4. Tengelic 23 11 5 7 62-56 38 5. Decs 24 10 4 10 52-44 34 6. Pusztahencse 24 9 2 13 72-70 29 7. Nagydorog 24 7 3 14 41-80 24 8. Izmény 24 3 4 17 33-87 13 9. Gyapa (-1 p.j 23 1 1 21 34-113 3 A Cikó csapata visszalépett ining (61.), Honti (65.), ill. Al­bert A. (10., 35.). KSE Decs-Bogyiszló 1-3 (1-2). V.: Kiss G. (Weitner, Geh­­ring). Gól: Papp Tamás (39.), ill. Kecskeméti (11.), Kneller (42.), Frankowszky (89.). Tengelici SE-Gyapa Derbi SE mérkőzés elmaradt. Nyugati csoport. Magyar­­keszi KSE-Hőgyészi SCE 6-2 (4-0). V.: Szigeti (Szabó Sz., Váncsa). Gól: Franke F. (5., 35.), Franke M. (22., 40.), Tep­­lán (75.), Kovács Z. (83.), ill. Tolnai Zs. (46.), Nagy M. (59.). Szakály KSE-Pincehelyi ATE 5-3 (1-1). V.: Szappanyos (Domokos, Mészáros L.). Gól: Törő B. (30., 50., 75.), Végh G. (71., 87.), ill. Branauer (11.), Gá­bor P. (83.), Goman D. (90.). Dalmandi SK-KSE Gyönk 3-4 (3-1). V.: Farkas R. (Tálas, Albert J.). Gól: Kovács R. (24.), Frendik (27.), Bálint S. (45.), il­letve Németh K. (10., öngól), dr. Szabó J. (47.), Szép R. (49.), Szedlák (76.). Iregszemcse-Dombóvár II. 6-2 (4-0). V.: Knap (Kovalcsik, Antal A.). Gól: Horváth K. (17.), Bodóg (37.), Németh L. (4L), Veszprémi (45.), Kalmár Cs. (66., öngól), Horváth R. (82.), ill. Szakó (57.) Kierdorf (67.). Tolnanémedi-Nagymányok II. meccs elmaradt. TN Bajnokverés a vége: a Kisdorog legyőzte a nagymányokiakat Schiller Adrián (balról), Horváth Gábor és Páli Alex annak örülhetett, hogy a Kisdorog legyőzte a bajnok Nagymányokot Fotó: Makovics

Next

/
Thumbnails
Contents