Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-27 / 122. szám

16SPORT Tolnai Népújság 2017. MÁJUS 27.. SZOMBAT HÍREK Nem adta a sárga trikót az olasz bringás a Gemenc Nagydíjon Szálka után jött el igazán a prológelső Tagliani ideje így értek a kilátóhoz: elől Tagliani, mögötte Kusztor és Salzmann Fotó: Makovics Kornél Szombaton kora délután a sárközi körrel zárul a nagydíj Szabó Gabriella edzőt váltott KAJAK-KENU A Bő hét hónap után újra edzőt váltott a há­romszoros olimpiai bajnok kajakozó, Szabó Gabriella. A 30 éves klasszis pénteken az M4 Sportnak számolt be arról, hogy Likér Péter helyett a jövőben - egyelőre az első válogatóig - fiatalkori edzője, Simon Miklós készíti fel. A ki­váló kajakos megjegyezte, nem vár csodát új edzőjétől, csupán arra van szüksége, hogy „visszajöjjön a kedve, hogy'újra szét akarja verni a világot.” Szabó elmondta, a tervek szerint Fazekas-Zur Krisztinával indul 500 méter párosban a világbajnoki válo­gatón, céljuk természetesen a csapatba kerülés. B. L. Giro: Quintana átvette a vezetést KERÉKPÁR Mikel Landa (Sky) nyerte a centenáriumi Giro d’ltalia olasz országúti kör­verseny 19. szakaszát, míg az összetettben Nairo Quin­tana (Movistar) átvette a ve­zetést. A 191 kilométer meg­tétele után a Sky spanyol ke­rekese nagy győzelmet ara­tott Rui Costa és Pierre Rol­land előtt. Az összetettben eddig vezető Tom Dumou­­lin (Sunweb) először rogyott meg az idei versenyen, ezt ki­használva a kolumbiai ver­senyző megelőzte holland riválisát, akire a címvédő, olasz Vincenzo Nibali (Bahra­in) és a francia Thibaut Pinot (FDJ) is felzárkózott. B. L. Több szökés is tarkította a 43. Alisca Bau Gemenc Nagydíj első országúti sza­kaszát, hét óra előtt nem sokkal mégis együtt érke­zett meg a karaván a me­gyeszékhelyre. Az olaszok jól taktikáztak, ahogy azt la­punkban előre megjósoltuk. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KERÉKPÁR Olyan tempót dik­tált Filippo Tagliani, mintha előzetesen nem is taposott vol­na bele a pedálokba 130 kilo­métert. A prológot megnyerő olasz szélsebesen húzta ma­gával a mezőnyt, s lendülete a Kálvária tetejéig kitartott. A magyar válogatott Kusztor Péter szorongatta rendesen a Delio Gallina Colosio bringá­­sát, de a tetőre érve a tálján még tudta fokozni a tempót és elvitte az etapgyőzelmet. Most mondhatnánk, hogy mi előre megmondtuk, meg verhetnénk a vállunkat, hogy lapunk pénteki számában is figyelmeztettük a többieket az olaszok erejére, de az igaz­ság az, hogy a Tarr Kupán so­káig sehol sem voltak. Szép csendesen elkerekeztek a me­zőnyben, miközben a szökevé­nyek egymást „gyilkolták” és fárasztották a háromszor is rá­juk váró bonyhádvarasdi he­gyen, no meg a börzsönyi és a szálkai emelkedőn. És végül nekik lett iga­zuk, no meg azoknak, akik a sprinthajráknál azt jósolták, hogy oda kell figyelni a részsi­kereket bezsebelő Taglianira, Szombaton az Alisca Bau Ku­páért egy 105 kilométeres eta­­pot kell legyűrni, a mezőny a Szekszárd-Őcsény-Decs-Sár­­pilis-Várdomb-Szekszárd út­vonalat járja be, mégpedig há­romszor. A szombati futam 13 órakor rajtol a Béla térről, a legjobbak 15.45 órakor érkez­hetnek meg a Béla térre. Szombaton este rendezik a nagy népszerűségnek örven­dő 60 perces villanyfényes kri­tériumversenyt Szekszárd bel­városában (Béla tér-Bezerédj u.-Széchenyi u.-Garay tér út­vonalon), de a Pálinkás Csa­­ba-emlékverseny eredménye már nem számít bele a 43. Ge­menc Nagydíj összetett vég­eredménybe. mert Szálka után a megye­­székhelyig vezető „síkvidé­ki” szakaszon eljöhet az ő ide­je. Az olasz is így taktikázha­tott, mert iszonyatos tempó­ban vágott neki a Szekszárdig hátralévő közel tíz kilométer­nek. A többiek jöttek utána de­rekasan, köztük szárnysegéd­je, Alessandro Bresciani, aki „fogta” az üldözőket egészen a Garay téri hajráig, s ezzel óri­ási szívességet tett társának. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy a magyar válogatott me­zét viselő Kusztor Péter ne tud­jon előzni, pedig látszott rajta, hogy nagyon dolgozik benne a dac, a bizonyítási vágy. Min­denáron vissza akart vágni a csütörtöki prológért, amelyen nagyon sokáig ő tűnt a győz­tesnek, végül Tagliani elvit­te előle a dicsőséget - és vele az összetettben vezetőnek járó sárga trikót. A harmadik helyre az oszt­rák WSA-Greenlife kerekese, lodok Salzmann ért be, nem kis mértékben köszönhetően a hegyeket remekül megmá­szó, társának „utat nyitó” Mar­co Friedrichnek. A mai, 105 kilométeres sár­közi szakaszon Taglianin fe­szül majd a sárga trikó, aki a legjobb sprinternek járó zöld, valamint a legjobb 23 éven aluli bringásnak járó fehér szerelést is megkapta. A leg­jobb hegyimenőnek dukáló pöttyös pedig Marco Friedrich hátán feszül majd. A záró szakasz az Alisca Bau Kupáért 13 órakor a Béla térről rajtol, a győztes várható­an 16 órára ér be a célba. Válogatott érkezők A Ferropatent-csoport 2017-ben ünnepli 25. születésnapját A TV2 csapata vitte el a kupát ,ggSSSM^sstiiSBBBSBBmemssBmawmM Jó kis meccseket hozott a jubileumi torna Fotó: Mártonfai Dénes Ezek az eredmények születtek LABDARÚGÁS Az NSO értesülé­sei szerint a Ferencváros csa­pata az NB I 33. fordulóját kö­vetően több, magyar váloga­tott játékos érkezését jelent­heti be. Az egyik érkező a 30 éves, 60-szoros válogatott Priskin Tamás lehet. Állítólag a csatár ügyében az FTC szó­ban már megegyezett a Slo­­vannal. Úgy tudjuk, Priskinen kívül számolnak még egy ma­gyar válogatott érkezésével. A beharangozott uruguayi játékos a 22 éves védekező kö­zéppályás, Fernando Gorria­­rán lehet, aki az uruguayi Ri­ver Plate futballistája. B. L. TEREMFOCI Az 1996-os atlantai nyári olimpia futballtornáján szereplő Sándor Tamás, vala­mint Szanyó Károly is pályára lépett a városi sportcsarnok­ban tegnap megrendezett Fer­­ropatent-OTP Baráti Labdarú­gó Tornán. Előbbi gólt is szer­zett a japánok elleni, 3-2-re el­veszített meccsen az Egyesült Államokban, s lőtt gólokat szép számmal Szekszárdon is. Az olimpikonok csapata a két egykori klasszis futballista segítségével meg is szerezte az ezüstérmet, de az aranyra nem volt esélyük. Ezt a TV2 csapa­ta kaparintotta meg, éppen az Olimpikonok elleni 3-2-es si­kerének köszönhetően. A har­madik helyen az OTP csapata végzett. A Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság lett a negye­dik, a házigazda Ferropatent pedig a Vállalkozók felett ara­tott sikerének köszönhetően ötödikként zárt, így jutott egy kis öröm Szabó Sándornak, a jubiláló cég vezérigazgatójá­nak. A torna legjobb játékosá­nak Badalik Szabolcsot (Olim­pikonok) választották, a legjobb A JUBILEUMI FERROPATENT KUPA ÖSSZES EREDMÉNYE: Rendőrök-Ferropatent 1-0, OTP-Vállalkozók 6-0, TV2- Olimpikonok 3-2, OTP-Fer­­ropatent 2-0, TV2-Rend­­őrök 1-0, Olimpikonok-Vál­­lalkozók 4-2, TV2-Ferropa­tent 3-2, OTP-Rendőrök 1-0, TV2-Vállalkozók 3-0, Olim­­pikonok-Ferropatent 3-2, Rendőrök-Vállalkozók 8-0, 0TP-TV2 2-2, Olimpikonok- Rendőrök 2-2, Ferropatent- Vállalkozók 5-2, Olimpiko­­nok-OTP 2-1. kapus díját Balogh László (Vál­lalkozók) vehette át, míg a gól­királyi címet 9 találatával Hor­váth Ervin (Rendőrök) szerez­te meg. Különdíjat kapott a két játékvezető, Lengyel Sándor és Kiss Gergely is. Az OTP Bank különdíját a Ferropatent csapa­ta vehette át, míg a Ferropatent különdíját az OTP válogatottja érdemelte ki. „Nagyon jó itt lenni, remek hangulatú meccseket játszot­tunk - összegzett a torna végén Sándor Tamás, az Olimpikonok játékosa, a Debreceni VSC ko­rábbi nagy kedvence, aki jelen­leg az NB Il-es Kozármisleny csapatánál dolgozik Szanyó Ká­rollyal egyetemben. - Egy bará­ti társaság a miénk, ezúttal is örömmel jöttem Szekszárdra” - zárta. Mint egykori Loki-ikontól, megkérdeztük tőle, hogy mit szól a kiesés ellen küzdő hajdú­sági futballcsapat pocsék sze­repléséhez. „Remélem, a DVTK ellen legalább egy döntetlent el­érünk, és akkor jövőre is az el­ső osztályban szerepelhet a DVSC.” Rónai G. HIRDETÉS Megújult a Nemzeti Sport mobil alkalmazása Töltse le Ön is mobiltelefonjára! nemzetig sport »rótóíta mown»»# fbei u Elérhető Android- és tOS alkalmazásként V

Next

/
Thumbnails
Contents