Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-29 / 123. szám
2017. MÁJUS 29., HÉTFŐ • XK0ÍI. ÉVFOÍYAM. 123. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Vettel nyert Monacóban ► 14 A gyermekek öröme KIKAPCSOLÓDÁS Gyermeknap volt a hét végén, és sok településen komolyan rákészültek arra, hogy a gyerekeknek - és a szüleiknek - örömet szerezzenek mindenféle jó programokkal. Ehhez még a gyönyörű idő is hozzájárult. ► 4 Rendhagyó kirándulás EMLÉKEZÉS A Közös Nevező Programban „Az elpusztított vidéki zsidó közösségek emlékének és hagyományainak nyomában” címmel tettek kirándulást szedresi diákok. p-2 A város vezetői is meséltek FESZTIVÁL A magyar népmese jegyében rendezte meg a Babits Mihály Kulturális Központ a Háry János Mesefesztivált Szekszárdon, a Szent István téren. A szombaton és vasárnap zajló rendezvény színes és szórakoztató kavalkádot jelentett minden nézőnek, kiváltképp a legkisebbek korosztály tagjainak. ► 3 Ne feledjük el a múltunkat! HŐSÖK NAPJA Az elesett magyar hősök emlékezetét először 1917-ben iktatták törvénybe. Magát az emlékünnepi napot egy 1924-es törvénycikk rögzítette. Ebből következően május utolsó vasárnapján a megyében is fejet hajtanak azon katonák és civilek előtt, akik életüket áldozták a hazáért. ► 6 Jó reggelt! Néha nem könnyű hinni a bolti akcióknak, még akkor sem, ha a szórólapokon fotókkal próbálnak meg kedvet csinálni a vásárláshoz. Tegnap tanúja voltam egy vásárlási kísérletnek. Egy hölgy borotvahabot tett a kosarába, látszott, hogy felkészült, hiszen előre bekarikázta a termékeket a reklámfüzetben. A pénztáros azonban lehűtötte. Hiába a szórólap, a pénztárgép másként döntött, a borotvahab nem volt akciós. A hölgy nem törődött bele, így a pénztáros előbb a polchoz kísérte a vásárlót, majd odahívta az üzletvezetőt. Végül abban maradtak, hogy a termék a látszat ellenére nem akciós. Mindezt persze végignézte a magukban mérgelődő emberekből álló egyre duzzadó sor is. M. I. 770865 60301 2 17 12 3 Filippo Tagliani vitte el a győztesnek járó kupát SZEKSZÁRD Filippo Tagliani személyében a hatodik olasz győztest koronázták meg szombat este a kerékpáros Gemenc Nagydíjon. A Delio Gallina-Colosio bringása azzal, hogy megnyerte a prológot és az első országúti szakaszt, kényelmes helyzetben várhatta a záró etapot, a 105 kilométeres sárközi száguldást az Alisca Bau Kupáért, s elég volt neki, hogy a mezőnnyel együtt érjen célba. A dobogó második helyére Kusztor Péter, a harmadikra az osztrák Jodok Salzmann állhatott fel. Az UCI 2.2-es kategóriájú verseny összetett végeredményébe már nem számított bele a Pálinkás Csaba nevét viselő szombat esti villanyfényes kritérumverseny. Filippo Tagliani ezt is megnyerte csapattársa, Mattia de Móri és a szlovén Robert Jenko (Kult Slokan) előtt. ► 16 Az olasz Delio Gallina-Colosio bringásai boldogan ünnepelnek, sárgában az összetett győztes Filippo Tagliani Fotó: Makovics K, Kedvezményesen táborozhatnak NYARALÁS Három új lehetőség nyílik meg az Erzsébet-táborokon belül, a nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-táborokra - jelentették be tegnap a gyereknapon, a Családok budapesti világtalálkozójának záró rendezvényén. ► 8 Életük végéig rács mögé kerülhetnek BŰNÜGY Tizenegy ember ellen emeltek vádat a 2015-ben hírhedtté vált halálfurgonügyben. A hűtőkocsiban 71 ember, köztük négy gyerek vesztette életét. ► 10 ADÓZÁS A vállalkozásoknak május 31-ig kell benyújtaniuk a társaságiadó-bevallást és gondoskodniuk a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal üzenetben hívta fel a tavalyi mulasztók figyelmét erre. A bevallást az egyszeres és a kettős könyvvitelt vezető adózóknak kell benyújtaniuk. ► 7 Vigyázat, támadnak a hernyók! MEZŐGAZDASÁG A változékony időjárás miatt sok kár érte a termelőket, országszerte pusztított a kései havazás, a fagykár, a jégeső és a felhőszakadás. Ráadásul itt az újabb csapás, tömeges hernyóinvázió indult el több helyen. Debrecenben az amerikai szövőlepke kezdett pusztításba, a Pilisben megjelent a pókhálósmoly. A szakértők ugyanakkor nyugalomra intenek. A pókhálószerű „fészket” építő, elsősorban bokrokra települő hernyók például mindössze néhány növényt, leginkább a kecskerágó- és bengefajokat kedvelik, így nem kell attól tartani, hogy áttelepednek más fákra. ► 7 Útra bocsát, de be is fogad TOLNA A város napja idén azt is bizonyította: olyan településről van szó, amely nem csak arra képes, hogy ha kell, támogatóan útjára bocsássa szülötteit, hanem örömmel látja és be is fogadja a máshonnan érkezőket. Az ünnepi alkalommal elismeréseket adtak át. Képünkön: a Tolna Városért kitüntető díjat dr. Kalotás Zsolt természetfotós vette át Appelshoffer Ágnes polgármestertől ► 5 Fotó: M. K. Alig javult a szabályok betartása MUNKAVÉDELEM Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök - közölte jelentésében a gazdasági tárca munkafelügyeleti főosztálya. Az ellenőrök 80 esetben, összesen 38,27 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki az első három hónapban. Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 59.330 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták. ► 7 SZE R K ÉSZT ŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig: 74/511-534 MA HOLNAP -SUs 25 26 W Ragyogó napsütés, fokozatos melegedés vár ránk ma és a következő napokban. Szerdán és csütörtökön már nyári kánikula lesz. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Magdolna nevű olvasóinknak! Társasági ado: a hó vége a határidő