Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-03 / 101. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 3., SZERDA A képviselő úgy gondolja, csorbultak a jogai SZEKSZÁRD A félreértések elkerülése végett kíván pontosítani néhány dolgot Kerekes László, reagálva április 19-én megjelent, „Kerekes László már nem tagja a szervezetnek” című írásunkra. Leszögezte: nagy tisztelője Maller Bélának és az Öszszefogás Szekszárdért Egyesület (ŐSZE) elnökségi tagjainak, és nem kívánja a már kialakult helyzetet tovább rontani. A szekszárdi önkormányzati képviselő az ÖSZE-elnökválasztással kapcsolatban arról tájékozatott: Maller Béla azon vállalása, hogy maximum egy évre vállalja az elnöki tisztséget, ellenkezik az egyesület alapszabályával, amely kimondja, hogy elnököt minimum két évre választhat a tagság. Kerekes László is indult az elnökválasztáson, de a tagság - tudomása szerint szabálytalan módon - Maller Bélának szavazott bizalmat. ’■Független egyéni képviselőként folytatja munkáját A szervezet elnöke ráadásul személyi jogokat sértő módon bemutatott egy Kerekes László által aláírt nyilatkozatot, és úgy adott annak tartalmáról szóbeli tájékoztatást, hogy nyilvánosságra hozatalához a képviselő nem járult hozzá.- Munkámat, így az általam képviselt állampolgárok ügyeinek intézését, kérdéseik megválaszolását az egyesület alapelvei szerint, illetve a lehetőségeimhez mérten a tőlem elvárható módon a legnagyobb körültekintés mellett végeztem, és végzem el a jövőben is. A személyemet érintő vádaskodásokat pedig határozottan visszautasítom - hangsúlyozza Kerekes László, aki - mint azt megírtuk - februárban írásban közölte az ŐSZE vezetőségével, hogy kilép az egyesületből. Arról a döntéséről, hogy a jövőben független egyéni képviselőként folytatja munkáját Szekszárd Megyei Jogú Város képviselő testületében, szerdán Ács Rezső polgármestert, dr. Molnár Kata jegyzőt, valamint Maller Bélát és az egyesület elnökségi tagjait írásban értesítette. B. K. Ne hagyja az utolsó napra az adóbevallás benyújtását Közeledik május 22-e, az a dátum, mely a legtöbb embert érinti a személyijövedelemadó-bevallás területén. Tolna megyében több mint hetvenezren érintettek. Mauthner Ilona ilona.mauthner@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Kevesebb mint egy hónap van hátra a személyijövedelemadó-bevallás határidejéig. A legfontosabb tudnivalókat Mózsik Szilvia, a megyei adóigazgatóság sajtószóvivője foglalta össze. Mint az már sokszor elhangzott, idén külön kérés nélkül a NAV készítette el országosan közel négymillió, megyénkben pedig mintegy 110 ezer magánszemély részére a bevallási tervezetet, mely a tavaly megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás. Aki egyetért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elkészített adóbevallási tervezettel, annak nincs további teendője. Május 22-e után a bevallási tervezet hivatalos bevallásnak minősül majd, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó. SMS-ben is lehetett kérni a bevallás postázását Aki SMS-ben kérte a bevallási tervezet postázását, annak az adóhivatal legkésőbb május 2-ig postára adja a tervezetet. Tolnában közel 12 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Azoknak is megküldi a NAV papíron az adóbevallási tervezetet, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, nem kérték a postázást, ugyanakkor az elkészült bevallási tervezetben befizetendő vagy visszaigényelhető adójuk keletkezett, vagy az összeállításhoz alapul szolgáló adatokban ellentmondás tapasztalható. A bevallási tervezetet egyeztetni kell a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal. Ha nincs eltérés Most még nincs nagy forgalom az adóhivatal ügyfélszolgálatain Fotó: MW az adatokban, és egyéb kiegészítés, módosítás sem szükséges, akkor nincs további teendő. A dokumentumot tehát, ha nincs módosítanivaló, nem kell visszaküldeni a NAV-nak és nem kell az ügyfélszolgálatokra sem bevinni, ugyanis az minden további adminisztráció nélkül, automatikusan hivatalos adóbevallássá válik május 22-e után. Akik nem értenek egyet az abban szereplő adatokkal, azok május 22-ig a 16SZIA nyomtatvány kitöltésével tudják bevallási kötelezettségüket teljesíteni. Fontos, hogy a nyomtatványt aláírva juttassák el az adóhivatalhoz. Ügyfélkapuval egyszerűbb A legegyszerűbb dolguk azoknak van, akik ügyfélkapuval rendelkeznek. Itt lehet javítani, kiegészíteni, módosítani a tervezetet. A jóváhagyás gombra kattintva azonnal, ennek hiányában pedig május 22-én lesz ez a hivatalos bevallás. Az ügyfélkapu-regisztrációhoz mindössze személyi igazolványra és érvényes e-mail-címre van szükség, amivel valamelyik kormányablakot kell felkeresni. Akinek az adóhivatal készítette el a bevallását, annak is van lehetősége a személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlására. A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje 2017. május 22. A szekszárdi központi ügyfélszolgálat már áprilistól megnövelt létszámmal dolgozik. Május 2-től 22-ig pedig, a személyijövedelemadó-bevallás közelgő határideje miatt hosszított nyitva tartással fogadja az adózókat. Hétfőtől csütörtökig 8.30-tól 18.00 óráig, pénteki napokon 8.30-tól 11.30-ig. Ettől eltérően május 19-én, pénteken is 8.30-tól 18.00-ig tart majd nyitva a központi ügyfélszolgálat. Rekordtermés várható, ami nem kedvez a felvásárlási áraknak TOLNA MEGYE Jó állapotban vannak az ősszel elvetett búzák, a téli fagyok nem okoztak károkat a megyében sem. Ezzel együtt a mostani helyzet alapján jó közepes termény várható. A hírnek örülnek is termelők, annak viszont nem, hogy a Magro Gabonaindex friss jelzése szerint egyre valószínűbb, hogy idén rekordtermés várható búzából és kukoricából is. Mivel várhatóan a készletek is nőni fognak, mindez nem eredményezhet majd mást, mint nagy versenyt a piacokért és valószínűleg csökkenő árakat. Pedig az aktuális kiinduló pont sem túl magas, sőt az elmúlt évben azzal kellett megbarátkozniuk a megyei gazdáknak, hogy az előző évekhez képest alacsonyabb felvásárlási árakon tudtak értékesíteni. Április elején 41-42 ezer forinton forgott a kukorica, 43-44 ezer forinton az étkezési és 42 ezer forinton a takarmánybúza tonnánként. A Magro.hu fizikai piacán aktuálisan 42 300 forint egy tonna kukorica ára. M. I. Sikkasztás miatt indult az eljárás DOMBÓVÁR Sikkasztás megalapozott gyanújával indított eljárást a Dombóvári Rendőrkapitányság egy 53 éves helybéli férfi ellen. Egy cég vezetője tett bejelentést az ügyben április 27-én, miután egy dombóvári földút félreeső szakaszának közelében a cég tulajdonát képező, bontatlan gyomirtó szereket találtak elrejtve az erdőben. A helyszínre érkező rendőrök tetten érték a cég egyik munkatársát, amint a vegyszereket megpróbálja a járművébe pakolni. A férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki, amelynek során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, hogy a koncentrátumot azért rejtette el, hogy a későbbiek során eladja, tájékoztatta lapunkat Huszti Gábor, a megyei rendőr-főkapitányág sajtószóvivője. 1.1. Szekszárdon tartott próbát az Országos Egyesített Kórus Több százan énekeltek együtt Klímabarát település lett Paks városa SZEKSZÁRD Az Országos Egyesített Kórus tartott felkészülést a hétvégén Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban. Az Énekel az Ország elnevezésű rendezvénysorozat vasárnapi hangversenyére próbáltak, amelyet Budapesten, a Művészetek Palotájában tartanak. Itt a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar közreműködésével lépnek fel Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, érdemes művész vezényletével. Az Énekel az ország kezdeményezés a fővárosi középiskolások 1986-ban indult egyesített énekkari projektjéből nőtte ki magát országos rendezvénnyé. Évről évre az ország minden tájáról és határainkon túlról is több mint négyszáz kórusénekes gyűlik össze, akik több hónapos felkészülést és egy intenzív kórushétvégét követően a zeneirodalom legjelentősebb alkotásait szólaltatják meg. A Kodály-évhez kapcsolódóan idén a Budavári Te Deum, majd Rossini Kis ünnepi miséje hangzik el a koncerten. Utóbbi mű egy valóban monumentális alkotás, amely a magyar közönség számára eddig ismeretlen nagyzenekari kísérettel szólal meg. H. E. Megteltek a széksorok dalosokkal. Jobbra Hollerung Gábor Fotó: M. K. PAKS Az önkormányzat áprilisi ülésén döntött arról, hogy csatlakozik a Klímabarát Települések Szövetségéhez. Süli lános polgármester és Kovács Lajos, a szövetség elnöke a paksi Energiaházban írta alá a szerződést. Süli János egyebek mellett a város eddigi energiatudatos lépéseire emlékeztetett, úgymint az épületek energetikai felújítása, a magáningatlanok hasonló célú rekonstrukciójának támogatása, illetve utalt a jövőbeni elképzelésekre is. Ezek közül kiemelkedő két olyan pályázati siker, ami a közlekedés újragondolását szolgálja. Paks uniós támogatást nyert tíz elektromos busz beszerzésére, illetve egy komplex elektromobilitási program megvalósítására. Napirenden van elektromos kerékpárok turisztikai forgalomba állítása, az Energiaháznál meglévő töltőállomás mellett egy újabb kiépítése, valamint két nagy teljesítményű naperőmű létesítése. A Klímabarát Települések Szövetsége azokat az önkormányzatokat tömöríti, ahol foglalkoznak helyi éghajlatváltozási program kialakításával. Paks negyvenedik településként csatlakozott a szövetséghez. Vida T.