Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-03 / 101. szám
2017. MÁJUS 3., SZERDA KITEKINTŐ g Amikor az orosz tankok ott sorakoztak a téren Hat unokából öt ma is a régi fiúiskolába jár „Szigorúan fogott, jó gyermekek voltunk.” Petrits József és Ottófi Ernő Fotó: Mártonfai Dénes Ismerte a későbbi világklasszist Ki halat főzött, ki bort kóstolt a hétvégén SSKSZÁRD Töttős Tibor mindent vitt a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör és a Német Nemzetiségi Egyesület borversenyén, mindbárom kategóriában övé lett a csúcsbor. Horváth Edit, a társaskör általános elnökhelyettese elmondta, hogy a kistermelők 80 mintát neveztek, amelyeket Ferenc Vilmos és Módos Ernő vezetésével két csoportban értékelt a zsűri. A 46 vörösborminta közül tíz kapott arany-, tizennégy ezüstös 11 bronzminősítést, míg tizenegyet oklevéllel díjaztak. Tőttös Tibor ebben a kategóriában 2016-os kékfrankosával aratott sikert. Fehérbor kategóriában 17 mintát neveztek, melyek közül hat kapott arany-, négy-négy pedig ezüst- és bronzminősítést. Hármat oklevéllel ismertek el. Csúcsbor ebben az esetben Töttős Tibor „Erika” nevű 2016-os chardonnay-ja lett. A 17 nevezett rozé közül öt arany-, négy ezüstminősítésben részesült, és nyolc érdemelt oklevelet. A csúcsbor címet Töttős Tibor „Hahó, Öcsi!” nevű kékfrankos rozéjának ítélték. Ugyanezen a hétvégén rendezték a két szervezet hagyományos halfőző versenyét, amelyen tíz társaság indult. A pontyot főzők között Töttős István lett az első, Dér László és neje a második, míg Assenbrenner Mihály a harmadik. Vegyes kategóriában Hencsik József nyert és Káldi Gyula lett a második. A díjakat Ács Rezső polgármester, valamint az esemény fővédnöke, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség tiszteletbeli elnöke adta át. H. E. Készül a halié Fotó: Makovics K. Bár az ötvenes évek sötét színekkel jelennek meg a hazai történelmi palettán, és joggal, azért abban a világban is voltak illedelmes, a tanulással is törődő gyermekek, róluk gondoskodó szülők és őket befogadó, jó általános iskolák. Utóbbiak egyike Szekszárdon, a Garay téren emelkedett. Az ódon kapun nemrég közel harminc öregdiák nyitott be, közel hatvan év elteltével, egy évfolyamtalálkozó erejéig... Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - Szép, emlékezetes gyermekkor volt - idézte fel a szekszárdi Garay téri iskolában töltött, 1950 és 1958 közötti éveket Petrits József. A szekszárdi Mézeskalács Múzeum ma már hetven feletti tulajdonosa az épület előtti téren pergette vissza az időt, közel harminc évfolyamtársával együtt. - Egy forint húsz fillérbe került három kifli, ez volt a délelőtti ellátmányunk. Kora délután már mehettünk is haza, ebédeltünk, tanultunk és segítettünk az éppen időszerű családi munkában. Diákcsínyek? Nem mond1 hatnám, hogy bőven akadtak, hiszen mi szigorúan fogott, jó gyermekek voltunk. Persze, előfordult ablakon ki-be ugrálás, de ez már akkor sem számított jelentősebb diákcsínynek. Tiszteltük pedagógusainkat, szót fogadtunk nekik. Máig előttem van a matematikát tanító Szántó Rózsi néni, az éneket oktató Gerse József tanár úr, avagy a történelem rejtelmeibe bevezető Pető Gyula tanár úr: ő később igazgatója is lett az iskolának. Annak sem volt jelentősége a mi időnkben, hogy ki volt A vagy B osztályos, emiatt soha nem csúfoltuk egymást. A gyerekek felugráltak a téren az orosz tankokra Petrits József 1958-ban ballagott ebben az iskolában, azaz végezte el a nyolcadik osz-Az egykori tanárok közül Makk József és Ottófi Ernő volt - lehetett - jelen a találkozón. Utóbbi pedagógus a 85. életéve felé halad. Gyermek- és kamaszéveit 1949-ig szüleivel együtt Újdombóváron töltötte. Ennek azért van jelentősége, mert ugyanitt, két házzal odébb lakott valaki, aki később világhírnévre tett szert.- Buzánszky Jenő, az Aranycsapat majdani hátvédje jó gyermekkori ismerősöm volt. De ekkor, a negyvenes évek elején-közepén még nem sejthettem, hogy milyen kiemelkedő sportember lesz belőle. Még csak az sem fordult elő, hogy időnként bármelyik helyi pályán együtt fociztunk volna. Ottófi Ernőt ugyanis jobban érdekelte a matematika és a fizika. Ezen a két szakon végzett Pécsen, a főiskolán, majd ennek a két tantárgynak lett a tanára a Garay téri általános iskolában. Itt 1954-től 1993-ig, tehát közel negyven esztendeig tanította az ifjú nemzedéket. tályt. Ez azt jelenti, hogy 1956- ban még javában itt tanult. Sőt, éles emlékei vannak a begördülő orosz tankokról is...- Pont itt, a tér közepén sorakoztak. Nekünk, kisgyermekeknek persze ez látványosság és érdekesség volt. Nem is tudtunk ellenállni a csábításnak. Szünetekben kimentünk a térre és felugráltunk a páncélosokra. Az orosz katonák engedték, nem történt baj. A szekszárdi diák 1958-tól Budapesten, az élelmiszeripari technikumban folytatta pályafutását. 1966-ban visszajött Szekszárdra, majd hét év sütőipari munka után sportra váltott: huszonegy éven át meghatározó vezetője volt a megye kézilabdájának. Az egykori kézisek után most az öregdiákok jöttek Emellett a hagyományt rendületlenül őrző, azaz mézeskalács-készítéssel foglalkozó édesapjának is rendszeresen segített. Aki, miután 1991-ben hetvenöt éves lett, ezt mondta fiának: - Innentől tied a Petrits mézeskalács. Petrits József éppen huszonöt éve váltotta ki a vállalkozói igazolványt, és azóta ő maga a márkanév megtartója és letéteményese. Később két fia jelentette az újabb erősítést.- Tavaly az idős kézilabdások számára tartottunk egy baráti összejövetelt, nagy sikerrel. De már évek óta rendszeresen elhangzik javaslatként, hogy legyen egy általános iskolai találkozó is. Az ilyen rendezvény akkor valósul meg, ha valaki vállalja a szervezést. Megtettem, érintettként ez nem is volt kérdés számomra. Petrits József kapcsolata egykori iskolájával ma is élő, eleven. Ugyanis hat unokája van. Közülük öten a Garay téri, ma már Szent József Katolikus Általános Iskolába járnak. A Mézeskalács Múzeum tulajdonosa enyhe félmosollyaT jegyezte meg: - Majdnem mindegyik osztályban van Petrits gyermek. PROGRAMSOROLÓ SZERDA MOZI SZEKSZÁRD: Pingvinek vándorlása 2 (francia dokumentumfilm), 17 óra. Tejben, vajban, szerelemben (szerb-angol-amerikai dráma), 19 óra. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD TOLNA MEGYEI ILYLYÉS GYULA KÖNYVTÁR: Horváth Attila fotóművész kiállítását Nepp Dénes szíjgyártómester, népi iparművész nyitja meg, 17 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI BÖLCSKE: Nyuszi suli (német animációs kalandfilm), 16 óra. Kincsem (magyar romantikus kalandfilm), 18 óra. A Galaxis őrzői 2. (amerikai sci-fi kalandfilm), 20.30. SZEKSZÁRD: Hogyan legyél latin szerető (amerikai vígjáték), 17 óra. A kör (amerikai thriller), 19 óra. A Dunán tegnap reggel 7 órakor: VÍZÁLLÁS Emma Watson Fotó: MW TRAFFIPAX i 04:00-07:00 61-esfóút,77.km 05:00-07:00 56ösföút,120.km 0530-0730 60s főút, 113. km 0730-1130 M6 jobb, 134. km 0930-1130 Sós főút 154. km 0905-1200 Pörtjófy, Bajai utca 71. 09:00-12:00 60s főút, 113. km 0930-1130 09:30-11:30 Bátaszék, Budai utca 66 61-es főút 84. km 1330-1500 BonyháQBórzsóny. Börzsöny út 14. 13:00-15:30 6os főút, 100. km 1330-1530 M6 bal, 153 km 13:30-5:30 M6 bal, 108. km 1430-1630 Szekszárd, Tartsayu. 2. 1730-2030 6os főút, 147. km 1530-1630 60s főút 153. km 16:00-17:30 16:30-1830 16:30-19:30 Dombóvár, Köztársaság u. 27. _______Bátaszék, Budai utca 86. 60s főút 93. km 1700-1830 60s főút 145. km 1930-21:00 M6 bal, 119. km 2100-2330 Kapospula, Rákóczi u. 52. 2130-2430 60s főút, 100. km Dunaföldvár 204 cm, Paks 373 cm, Dombori 427 cm, Árvízkapu 785 cm, Baja 490 cm. A Sió Palánknál 201 cm. Ha bekerített területről van szó, akkor a vadásztársaság nem tehet semmit a vadkár ügyében Mindent föltúrnak a vaddisznók a kertben SZEKSZÁRD Bottyánhegyi olvasónk panaszolta, hogy három éve bejárnak a vaddisznók a kertjébe, de nemcsak az övébe, más kertekbe is. A kerítés erős, gömbacélból készült, ennek ellenére megrongálják a kiskertekben a hagymát, babot, és mindent feltúrnak. Többször is szóltak már a vadászoknak, de nem volt hatása. Ezért fordult olvasónk az újsághoz segítségért. Kérdése: mit lehetne tenni a helyzet javítására? A megyei kormányhivatal szekszárdi járási hivatalának földművelésügyi osztálya a vadkárra vonatkozó kérdés kapcsán az alábbi tájékoztatást adta: „A helyszín pontos ismeretének hiányában, a jogszabályi előírások alapján, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996 évi LV. törvény szerint vadászterületnek minősül - hasznosítási formájától függetlenül - az a földterület, valamint vízfelület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri, és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter, továbbá, ahol a vad a szükséges táplálékot megtalálja, természetes szaporodási feltételei, valamint természetes mozgásigénye, búvóhelye, nyugalma adott. Nem minősül vadászterületnek, és Ha beszabadulnak a kertbe, nagy pusztítást végeznek Fotó: MW a vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az azon található település közigazgatási belterületét, valamint lakóingatlanul szolgáló bekerített külterületi ingatlan, tanya, valamint major, temető, nem mező-, erdővagy vadgazdálkodási célból bekerített hely, repülőtér, közút, valamint a közút és annak fel- és lehajtója által határolt vasút területét. A vadászterület kiterjedésének megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni azokat a település külterületén lévő ingatlanokat, amelyek a termőföldről szóló törvény hatálybalépéséig az ingatlan-nyilvántartásban zártkertnek minősültek. A fentiek értelmében, amenynyiben olyan területről érkezett a bejelentés, mely nem része a vadászterületnek, így a vadásztársaságnak nincs lehetősége vadászattal elhárítani a vadkárt. Amennyiben vadászterületről érkezett a bejelentés, úgy a vadászatra jogosult a földtulajdonossal együtt köteles a vadkárelhárításban együttműködni. A panasz mielőbbi tisztázása érdekében kérem, hogy az olvasó haladéktalanul keresse fel a Szekszárdi Aranyfürt Vadásztársaságot (7100 Szekszárd, Keselyűsi út 22.).” M. I.