Tolnai Népújság, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-10 / 107. szám

2017. MÁJUS 10., SZERDA Közel 1,8 milliárd forint forráshoz jutottak TOP-on van a munka a völgységi városban 8 ■) wim ■ A város jövőjét meghatározó beruházások indulhatnak el az elnyert támogatásokból Beküldött kép A stílusról Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu MEGYEI KÖRKÉP Közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért és a hogyan továbbért, mondta a köztársasági elnök im­már második beiktatási beszédében. Majd hozzátette, ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. És valóban meghökkentő, hogy mennyire eldurvult a stílus az országgyűlésben is. Nem kívánja senki vissza a 19. század emelkedett hangú, mai füllel hallva cikornyás stílusát, de amint a Fidesz frak­cióvezetője is szóvá tette, a kötelező tiszteletet azért meg kel­lene adni egymásnak. És nem csak a parlamentben. A beszédstílus eldurvulása figyelhető meg a sajtóban is, és akkor még nem is szóltunk az olykor szélsőséges hangot megütő újságírókról. Más helyütt és más lapokban is a jó­zan érvelés helyett megjelent a gyűlöletkeltő stílus. Hasonló jelenség figyel­hető meg a televízióban is. Az amatőr-szereplős műso­rokban csak úgy röpködnek azok a szavak, amelyeket év­tizede még nem lehetett vol­na kimondani rádióban-televízióban. Nem is szólva a koráb­bi időkről, amikor még az irodalmi nyelv használata volt a módi a műsorokban. Nem tudni, hogy ez az emberközelinek, őszintének képzelt beszéd hova vezet. Máris ott tartunk, hogy egy újfajta műsorban, amelyben gyerekek és felmenőik szerepelnek, s a kicsik jópofa szöve­geire alapoznak, azt kérdezte a riporternő az egyik három év körüli gyerektől, mi történik akkor, ha a nagypapa tojik... Vajon hová vezet az új módi? Ám ahogy mondják: a stílus az ember Torlódás várható két városrészben Hat sikeres beadványának köszönhetően összesen 1,8 milliárd forintos forráshoz jut Bonyhád városa a Terü­let- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) ke­retében benyújtott pályáza­tainak keretében. Munkatársunktól tolnai.nepujsag@mediaworks.hu BONYHÁD A Völgységi Ipa­ri Park bővítési lehetőségei­nek megteremtésére 300 mil­lió forintos TOP-forrást nyert a bonyhádi önkormányzat. A projekt eredményeként a helyi gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést támoga­tó csarnok épül a működéshez szükséges közművekkel és szilárd burkolatokkal ellátva. Agrárlogisztikai Központ létesítésére 450 millió forintot nyert a település. A központ megépítésével raktárépület, hűtő-, szállító-, és rakodó tér, csomagolóközpont jön létre. A fejlesztés célja a helyi ter­melők terményeinek igény szerinti raktározása, hűté­se és csomagolása. Jelenleg a tervek engedélyezési eljárása folyik, majd a kiviteli szintű tervek elkészítését követően a közbeszerzési eljárás lefolyta­tása a következő lépés. „A Váraljai Parkerdő tu­risztikai vonzerejének fejlesz­tése” című beadvánnyal 331,8 millió forintot nyert Bony­hád. A projekt célja a turisz­tikai fogadóterület fejlesztése: Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának és szolgál­tatásainak fejlesztésére 150 millió forint támogatást nyert Bonyhád. A projektben meg­valósuló fejlesztéssel kiala­kul a család- és gyermekjólé­ti központ és szolgálat, vala­mint a pszichiátriai közössé­gi ellátás szolgáltatások mi­nőségi és integrált működését biztosító infrastruktúra. Csök­a tavak környezetének rende­zése és a tábor területén lévő kiszolgáló épületek korszerű­sítése, valamint a gyermekes családok számára játszóte­rek kialakítása. A beruházás­hoz már rendelkeznek kiviteli szintű engedélyes tervekkel, a közbeszerzési eljárás kiírá­sa rövid időn belül várható. A város 350 millió forintot nyert a Bonyhádi Varázskapu Bölcsőde és Óvodában végre­hajtandó férőhelybővítésre és ken a szolgáltatásokból kie­sők száma, hatékonyabb el­látási út jön létre. A fejlesztés közvetett célja a munkavál­lalók családi nehézségeinek csökkentése, a munkavállalás feltételeinek javítása. A beru­házással kapcsolatban kivite­li szintű engedélyes tervekkel rendelkeznek, a közbeszerzé­si eljárás kiírása rövid időn be­lül várható. infrastrukturális fejlesztésre. Öt óvodai feladatellátási he­lyet fejlesztenek a tagintézmé­nyek közül: a bonyhádi Ficán­­ka Óvodai Telephelyet, az iz­­ményit, a kisdorogit, a kisvej­­keit és a váraljait. A beruhá­zásnak köszönhetően tovább javulnak a munkafeltételek és a gyermekek élettere. A be­ruházásra kiviteli szintű en­gedélyes tervekkel rendelkez­nek, rövid időn belül várható a közbeszerzési eljárás kiírása. t A Fenntartható települési közlekedésfejlesztés, kerék­párút kiépítése Bonyhád köz­pontjából az Ipari Parkig című beadványukkal 205 millió tá­mogatást nyertek el. A terve­zett útvonal Bonyhád terüle-' tén, a Perczel Mór utca men­tén halad és az Ipari Parktól a templomig tart. A beruházás biztosítja a belváros kerék­páros elérhetőségét, illetve a munkavállalók számára a ke­rékpáros munkába járást. Na­pokon belül benyújtják az épí­tési terveket engedélyezésre. SZEKSZÁRD Jelentős forgalom­­korlátozásra kell számítaniuk a héten a gépkocsival közleke­dőknek Szekszárdon, az észa­ki és déli városrészben. A Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. tá­jékoztatása szerint 2017. má­jus 8-án megkezdték az észa­ki városrész nagy körforgal­mának (6-os 56-os találko­zásában lévő kör­forgalom) kopóré­teg cseréjét, így az említett szaka­szon jelentős for­galmi torlódással kell számolni. A munka mel­lett a forgalom ké­zi forgalomirányí­tás mellett halad a körforga­lom mind a négy ágán, azon­ban 2017. május 10-én szerda reggel 8 órától 13 óráig teljes útlezárás lesz érvényben az 56. számú főközlekedési út (Szekszárd-Mohács) első ki­lométerén. Ebben az időszak­ban a régi 56-os önkormány­zati útra (városi négy sávos kivezetőre) terelik majd a forgalmat. A társaság felhív­ja minden közlekedő figyel­mét, hogy a torlódások hosz­­szának minimalizálása érde­kében, aki teheti az a Duna­­szentgyörgy-Szekszárdi ösz­­szekötő út (M9-es körforga­lom - Szekszárd-palánki kör­forgalom) Palánki Sió híd felé kerüljön, elkerül­ve így a 6-os 56-os körforgalmat. A déli városrész­ben a Csatári kör­forgalom burkolat­­cseréjét kezdi meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2017. május 12-én, pénte­ken. Az említett helyen szin­tén nagy torlódásra, több ki­lométeres sorra kell számíta­niuk az arra közlekedőknek, ugyanis ezen az útszakaszon nincs terelő útvonal. Aki tehe­ti kerüljön, illetve a helyi isme­retekkel rendelkezők használ­ják a fő úttal párhuzamos mel­lékutcákat. B. K. Szociális fejlesztésre is nyertek Óvatosan közlekedjen minden autós az érintett út­vonalakon A16. Drogmentes Maraton képviselői Szekszárdon jártak •• Üzenetet hoztak a fiataloknak \ Felfüggesztett börtönt kapott SZEKSZÁRD A 16. Drogmentes Magyarországért Maraton kép­viselői kedden délután érkez­tek Szekszárdra. A futók ezen a napon Pécs és Szekszárd kö­zött egymást váltották, a csa­pat tagjai 42 nap alatt, össze­sen kétezer kilométert tesz­nek meg. A maraton során tar­tott drogmegelőző előadásokon szó esik a kábítószerek káros hatásairól. Csak tavaly a 2016- os maraton során több mint százhetvenezer embert értek el személyesen a drogmentes­ség üzenetével. Az idei soro­zat pártfogói között van Belez­­nay Endre, Erdei Zsolt és Ta­­káts Tamás. B. K. ites.hu A csapat tagjai kétezer kilométert futnak Fotó: Gottvald Károly SZEKSZÁRD Négy hónap bör­tönbüntetésre ítélt a Szek­szárdi Járásbíróság egy 60 éves férfit garázdaság bűntet­tének elkövetése miatt. A büntetlen előéletű, fel­sőfokú végzettséggel rendel­kező férfinak nincs munka­helye, rendszeres jövedelme, vagyona. A vádlott 2015 szeptembe­rének egyik napján, este fél hétkor a megyeszékhelyen egy üzlet előtt találkozott az­zal a férfival, akivel már hosz­­szabb ideje haragos viszony­ban voltak. A vádlott össze­szólalkozott a másik férfi­val, sértegette, majd fizikai erőszakot is alkalmazott ve­le szemben. Végül elővette az engedéllyel viselt gáz- és riasztó fegyverét, amellyel egy, nem célzott lövést adott le, amely nagy hanghatással járt. A vádlott, személy elle­ni erőszakban is megnyilvá­nuló, kihívóan közösségelle­nes, erőszakos magatartása a környéken tartózkodókban riadalmat és megbotránko­zást keltett. Tettével megva­lósította a fegyveresen elkö­vetett garázdaság bűntettét, tájékoztatta lapunkat dr. Ko­vács Ildikó, a Szekszárdi Tör­vényszék sajtószóvivője. Az ítélet jogerős. 1.1.

Next

/
Thumbnails
Contents