Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-28 / 73. szám

2017. MÁRCIUS 28., KEDD GAZDASÁG Y Üresek lehetnek a polcok húsvétkor, kacsa- és libahúsból csak a szükséges mennyiség töredéke áll rendelkezésre Fotó: MW Húsvétkor készlethiány és brutális drágulás várható Nem lesz libahús? Novemberben kiegészítést kaphatnak a nyugdíjasok MAGYARORSZÁG Novemberben kompenzációban részesülhet­nek a nyugdíjasok, ha az inf­láció magasabb lesz 1,6 szá­zaléknál - közölte a Magyar Idők. Szakmai becslések sze­rint idén két és három száza­lék között állhat meg az inf­láció, a korábbi időszakkal el­lentétben tehát lesz majd né­mi pénzromlás idehaza. A vá­rakozásokat ez ügyben alátá­masztják a januári és februá­ri adatok: éves összevetésben a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek az év első két hónapjában. Az infláció alakulását - sok más érintett mellett - az idősebb generációk is ér­deklődéssel figyelhetik, első­sorban a kiegészítő nyugdíj­­emelés miatt. A kompenzá­ciót egy összegben kaphatják meg. MW Csődbe ment a lottónyertes kávézója GYŐR Ellepték a NAV munka­társai az egykori lottónyerte­sek kávézóját, és 1 millió 50 ezer forint értékben lefoglal­ták a csokiszökőkutat, a fa­gyipultot és a tévét. Andra­­schek Lászlóné Anikó és fér­je 2013-ig hajléktalanként élt, akkor nyertek 636 millió fo­rintot a skandináv lottón. A nyereményből előbb egy házat béreltek Győrben, majd vettek még hat ingatlant. Egy évvel később befektettek egy kávézóba, ahol kulturális programokat, kiállításokat akartak tartani. A hely viszont veszteséges volt, havi szinten 600 ezer fo­rint mínuszt termelt. Az asz­­szony az alkalmazottakat még ki tudta kifizetni, de a havi 350 ezer forintos járulé­kot már nem. A NAV eljárást indított ellenük, az adósság pedig egyre csak halmozó­dott. A lottónyertes ezért úgy döntött, hogy a veszteséges büféjével együtt a kávézójá­ban is lehúzza a rolót. Tervei szerint hamarosan egy új vál­lalkozást indít, bioszoláriu­mokat nyit. MW Krónikus a kacsa- és a li­bahelyzet, a nagyáruházak húsvétkor 80-85 százalé­kos készlethiánnyal számol­nak. A madárinfluenza miatt a piacon lévő pecsenyehús mennyisége az egy évvel ez­előttinek nagyjából a fele. Az ünnepekre akár 20 szá­zalékos drágulás várható, a helyzet őszre állhat helyre. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A háztartá­sok többsége lemondhat arról, hogy húsvétkor kacsacomb vagy libamáj kerül az ünnepi asztalra, mivel nagyon szűk kínálatra lehet majd számíta­ni - közölte a Világgazdaság. Nem volt alaptalan a korábbi feltételezés, hogy a madárinf­luenza miatt alig lehet kacsa- és libahúshoz jutni, hiszen a termékekből egyre kevesebb van a boltok polcain. A nagy­áruházak húsvétkor akár 80- 85 százalékos készlethiány­­nyal számolnak, ami óhatatla­nul 15-20 százalékos áremel­kedést von maga után. Korábbi már közöltük, hogy az áruházak és a kisboltok húsvétkor rekordforgalom­mal számolnak, emiatt pedig hiány lehet még tejtermék­ből, pékáruból és csirkehús­ból is. A munkaszüneti nap­pá nyilvánított nagypéntek miatt viszont csütörtökön és nagyszombaton meghosszab­bított nyitvatartás lesz, így ér­demes előre beszerezni az ün­nepi menühöz szükséges alap­anyagokat. Maczelka Márk, a Spar Magyarország Kereske­delmi Kft. kommunikációs ve­zetője elmondta, hogy a hízott­liba- és -kacsatermékekből a korábbi három helyett tovább­ra is mindössze heti egy szállí­tást tudnak teljesíteni partne­reik, így egyelőre a szükséges mennyiség 15-20 százaléka biztosított. Pecsenyekacsából sem érkezik be annyi áru az üzleteikbe, mint tavaly ilyen­iavuló eredmények A madárinfluenza Magyaror­szágon eddig 233 állattartó te­lepet fertőzött meg, ami mi­att 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsem­misíteni. Elhullott vadmada­rakat 15 megyében találtak, mintegy 200 vadmadár elhul­lásért ez a vírus felelős. A szak­emberek szerint a madárinf­luenza miatt elrendelt zárlatok feloldása után az ólak újratele­­pítési szabályainak betartásá­val kisebb gondok adódtál. Né­hány előírásra - mint például a kor, ezen a téren 60-80 száza­lékos az ellátottság. A hiány következtében változó mér­tékben ugyan, de minden ví­ziszárnyas drágulni fog. A Lidi nem számol ellátá­si hiánnyal, a TESCO viszont elismerte, hogy az ünnep kö­zeledtével a kínálat szűkülése változást hozhat az árakban. A szállítók többsége még tel­jesíteni tudja az általa vállalt mennyiséget. „Két-három hete nem érke­zett hízott víziszárnyas, de több olyan vágóhídról is tu­dok, amelyik nyolc hétre le­állt, mert nincs mit feldolgoz­ni” - mondta el Nagy István, a Vezér-Hús baromfikereskedés gazdaságok másfél méter ma­gas kerítéssel való körbekerí­tésére vagy a telepek padlóza­tának könnyen moshatóvá ala­kítására - viszonylag hosszú időt kaptak a gazdálkodók. Ba­romfis körökben úgy tartják, hogy ezek az előírások jelentő­sen javítják a járványvédelmet, még ha bizonyos fajoknál be­tartásuk körülményes is. A li­bák zárt tartása ugyanis az ál­latokból előhozhatja a kanni­balizmust, illetve csökkenti a tojóképességüket. ügyvezetője. A készlethiány óhatatlanul 15-20 százalékos áremelkedéshez vezet, így mintha nem is csökkent volna január 1-jétől a baromfihús forgalmi adója 27-ről 5 száza­lékra. Úgy látja, a kínálat leg­hamarabb szeptember-októ­ber tájékán érheti utol a ke­resletet, amikor a fogyasztói árakat is tartósan alacsonyan lehet tartani. De ahhoz is leg­alább május közepéig-végéig kell várni, hogy az áruházak egy része értékelhető árukész­letet tudjon felmutatni. „A hízott áruk mennyisége a tavalyi szinthez képest a ka­csáknál 15-20, a libáknál 35- 40 százalékon van, de a pia­con lévő pecsenyehús mennyi­sége is mindössze az egy év­vel ezelőtti 50-60 százaléka” - mondta a baromfihús-nagy­kereskedő BD Trader tulajdo­nos-ügyvezetője. Szabó Sán­dor szerint az exportban ér­dekelt cégeknél könnyen elő­fordulhat, hogy a nagyobb ár­rés miatt hamarabb jut el a magyar termék a külföldi pi­acokra, mint a hazai áruhá­zak polcaira. Az unión belül, így Franciaország irányába már éledezik a kereskedelem, de az EU-n kívüli népszerű desztinációkat, így Kanadát és a Távol-Keletet elriasztotta a madárinfluenza kitörése. Adóbevallás: a NAV videókkal is segít BUDÁRA? A visszajelzések szerint könnyen kezelhető az adóhatóság (NAV) új rendsze­re, mégis azoknak, akik netán elakadnának, az adóhivatal öt rövid kis tájékoztató videó­val segít a honlapján (www. nav.gov.hu/szja). Az anyagok olyan egyszerű kérdésekben segítenek eligazodni, hogy ho­gyan hagyhatjuk jóvá és egé­szíthetjük ki az e-SZJA terve­zetünket, hogyan igényelhe­tünk vissza adót, kérhetünk részletfizetést és milyen mó­don ajánhatjuk fel az 1+1 szá­zalékunkat. A NAV egyúttal ismét fi­gyelmeztet: valamennyi adó­zó felelőssége és érdeke, hogy a tervezetekből ne maradjon ki semmi, ezért érdemes mie­lőbb és többször átnézni a ki­mutatást. A tervezetek a ta­valy megszerzett jövedelme­ket és kedvezményeket rögzí­tik. Előfordulhat, hogy év köz­ben változás történt, amiről a NAV nem tudhatott, ezt pedig rögzíteni kell. Akik eddig nem nyitottak ügyfélkaput, még mindig megtehetik, így terve­zetüket ők is megnézhetik az interneten keresztül. A 2016-os évre szóló adó­bevallás beadási határideje a jogszabály szerint 2017. má­jus 20., de mivel ez szombati nap, így a határidő meghosz­­szabbodik 2 nappal, május 22-ére. MW Átutalás öt másodperc alatt MAGYARORSZÁG Kezdődik az azonnali fizetést megol­dó rendszer fejlesztése, így 2019 második felétől legfel­jebb öt másodperc alatt meg­érkezik az átutalt összeg - kö­zölte a Bankmonitor.hu. Ez ha­talmas újítás a magyar piacon, hiszen az év minden napján, éjjel és nappal is működik, és e-mail cím, mobiltelefon-szám vagy adószám használatával tudunk majd fizetést indíta­ni. Az új rendszer nem járhat érezhető díjnövekedéssel sem a pénzforgalmi szolgáltatók­nak, sem az ügyfeleknek. MW Lázár János közölte, hogy nem vonják vissza a Heineken elleni törvényjavaslatot Békét kötöttek, megmarad az Igazi Csíki Sör KOLOZSVÁR Megállapodott a Heineken és az Igazi Csí­ki Sör, így a csíkszentsimoni sörgyár innentől kezdve hasz­nálhatja a Csíki Sör nevet. A két cég közös közleménye szerint a konstruktív tárgya­lások után mindkét fél érde­keltté vált abban, hogy a már­kanév körüli vita barátságos úton rendeződjék. Megegyez­tek, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanév egymás mellett bé­kében meg fognak férni a pia­con, minden peres ügyet meg­szüntetnek egymás ellen. A békekötésre azt követően került sor, hogy Lázár János és a hódmezővásárhelyi ön-Békésen megférnek egymás mellett a piacon Fotó: Vémi Zoltán kormányzati testület is elláto­gatott a Csíki Sör Manufaktú­ra csíkszentsimoni gyárába. A Miniszterelnökség vezető­je kijelentette: azok a magyar vállalkozások, amelyek baj­ba kerülnek, számíthatnak a magyar kormány segítségére. Vélhetően ezt a segítséget erő­sítette volna meg az is, hogy Lázár Semjén Zsolt minisz­terelnök-helyettessel közösen bejelentett egy lex Heineken­­ként emlegetett törvényjavas­latot, mely szerint a jövőben nem kerülhetne kereskedel­mi forgalomba olyan termék, amelynek márkajelzésében vagy csomagolásán tiltott ön­kényuralmi jelkép, vörös csil­lag szerepel. A Heineken kapi­tulációja után Lázár elmondta, már megküldték a javaslatu­kat Brüsszelnek, így már nem vonják vissza. A brüsszeli el-IVtéltányolják, hogy a Heineken meghát­rált az ügyben járás fél évig is eltarthat, az­az, a 2018-as választások előtt nem is biztos, hogy a magyar parlament szavaz majd a lex Heinekenről. Egyelőre csak egy néhány mondatos megállapodás szü­letett a Csíki Sör Manufaktú­ra és a Heineken Románia kö­zött, a teljes egyezség szöve­gére még harminc napot vár­ni kell. Lénárd András tulaj­donos az Origónak adott in­terjújában úgy fogalmazott, hogy a mostani békekötés „gentlemen’s agreement”-ala­­pon jött létre. Nekik is enged­niük kellett, az Igazi Csíki Sör nevéből ezért két hónap múlva eltűnik az „igazi” jel­ző. Ez ugyanis zavarta a Hei­neként. Hozzátette: ez 60-90 nap múlva következhet be, vagyis nyártól már így lehet megtalálni a manufaktúra sö­reit a boltokban. MW

Next

/
Thumbnails
Contents