Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-27 / 72. szám

I 2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ A szokásosnál kisebb az önkormányzat mozgástere Számítanak minden adóforintra A szokásosnál jóval kisebb az önkormányzat mozgás­tere a beruházások terén. Az idén - jelen állás szerint - 500 millió körüli összeget fordíthatnak beruházásra, ami az áthúzódó munkák fi­nanszírozására lesz elég - mondta el a város legjelen­tősebb vállalkozói előtt Süli János. Vida Tünde vtunde67@gmail.com PAKS A város gazdasági életé­ről, fejlesztéseiről beszélt azon a találkozón Süli János, amely­re az úgy nevezett nagyadózó­kat hívták meg, azaz az adófi­zetők listájának elején sorako­zó gazdasági tár­saságok, magán­­vállalkozások kép­viselőit. - Jó part­nernek, hasznos partnernek tartjuk őket, számítunk a munkájukra, a jó adóforintjaikra - foglalta össze a pol­gármester a találkozó legfonto­sabb üzenetét.- Azt gondoljuk, hogy a part­nerségben, amit hirdetünk, fontos, hogy tájékoztatást ad­junk arról, mire fordítjuk a be­fizetett adóforintokat - vázolta Süli János. A polgármester ar­ról tájékoztatott, hogy beruhá­zásaiknál vezérelv, hogy a vá­ros általános állapotán javítsa­Vezérelv, Hogy a város általános álla­potán javítsa­nak nak. Egy sor közterületet meg­újítottak, intézmények állag­­megóvásáról gondoskodtak, de sokat áldoztak a tervezés­re is, hogy felkészülten várják a pályázati lehetőségeket. Idén a megszokottól jóval kevesebb, mintegy 500 millió forint van egyelőre beruházásra, így az áthúzódó munkákat tudják elvégezni, de számítanak ar­ra, hogy a város adóbevételei emelkednek. Fontos, hogy pá­lyázati támogatásokra is szá­mít az önkormányzat, amihez az önrészt a költségvetésében biztosítja. Bőhm Péter is, aki az Ato­­mix Kft. képviseletében ér­kezett, arról számolt be, hogy munkájából adódóan járja az országot, s azt ta­pasztalja, hogy na­gyon sokan irigy­kedve beszélnek Paksról, az itteni fejlődésről, a vá­ros tisztaságáról. - Több mint ezer em­bert foglalkozta­tunk, többségük itt él a városban, nekik se mind­egy, milyenek az életkörülmé­nyek, milyen iskolába járnak a gyerekeik - hangsúlyozta. Azt mondta, úgy tapasztalja, a vá­rosvezetés gondos gazda mód­jára jár el. Elárulta, hogy az ő utcájukat nemrégiben újítot­ták fel, de látja, hogy ez nem egyedi dolog, sok más utca is megszépült. Süli János polgármester A szerző felvétele A város segít is a vállalkozásoknak Bana János a gazdasági bizott­ság elnöke azt mondta, az ön­­kormányzat igyekszik a vállal­kozások segítségére lenni a küszöbönálló atomerőmű be­ruházás kapcsán. Elsősorban információval, tanácsadással szeretnék segíteni őket és az­zal, hogy biztosítják a szüksé­ges iparterületet. Mint kiemel­te, nem rögtön a blokképítés­hez fognak hozzá, számos, ke­vésbé specifikus feladat meg­előzi ezt, ők pedig abban bíz­nak, hogy ebbe minél több he­lyi vállalkozás szerephez jut. De, mint figyelmeztetett, óva­tosan kell kezelni ezt a kér­dést, mert Brüsszeltől zöld utat kapott ugyan a beruhá­zás, de a politikai viták még nem csitultak el. Papírforma Balázs László laszio.balazs@mediaworks.hu Több kérdésre is egzakt választ adott a szombat este 3-0- ra végződő Portugália-Magyarország labdarúgó világbaj­noki selejtező mérkőzés. A magyar válogatott akarattal és az elméletben kidolgozott taktikával nem tudta kiegyenlíteni azt a hátrányt, hogy a por­tugál játékosok olyan csapatokban játszanak hétről hétre (Bar­ca, Real, Dortmund), melyek nemzetközi porondon is szerepel­nek. Rólunk ez nem mondható el, de próbáltuk a legtöbbet ki­hozni a meccsből... Az első félidőben alkalmazott három belső­­védős felállás nem volt jó ötlet: öt perc után a védőink úgy tolat­tak be a 16-osra, mint Thiago Silva a Camp Nouban - Ronaldó­ék szétkajjták a védelmünket, mint Floki a lábtörlőt. Az Eu­­rópa-bajnok ezúttal nem sem­leges, hanem hazai környezet­ben mutatta meg miben jobb nálunk: a luzitánok labdabiz­tosak, többet kezdeményeztek - csakúgy mint az Eb-n -, több akciót vezettek, pontosabban passzoltak. A mieink közül egye­dül Nagy Ádám képes a kívánt sebességgel játszani a játékot, és ez tegnap nagyon kijött. Megdöbbentő volt a sebességkülönbség - elsősorban gondolkodásban - a két csapat játékosai között. Ezt a selejtező sorozatot el lehet engedni. A valódi tétje már csak az, hogy sikerül-e beépíteni a kiöregedő Király, Dzsu­­dzsák, Gera helyére a megfelelő embereket, akikkel a következő Eb-selejtezőnek nekifuthatunk. Amíg azonban Bernd Storck a hazai „besztlígből” nem tud kiemelni játékosokat, addig Dárdai és Paulo Sousa vidis bunkere tűnik az egyetlen alternatívának. Jogsi nélkül, ittasan vitték el az autót Esélytelenek vol­tunk, mint a Dár­dai-éra előtt oly sokszor DOMBÓVÁR Egy 20 éves naki, és egy szintén 20 éves kocso­­lai férfi ellen folytatott eljárást ittas állapotban elkövetett jár­művezetés vétsége, valamint jármű önkényes elvétele bűn­tett elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt a Dombó­vári Rendőrkapitányság - tet­te közzé a rendőrség a poli­­ce.hu honlapon. A nyomozás adatai szerint a két férfi 2016. november 27-én délben isme­rősük tudta és beleegyezése nélkül elvitték annak gépko­csiját Kocsoláról. Mivel a na­ki férfi nem az útviszonyok­nak megfelelően közlekedett, a helyszíntől nem messze bal­esetet szenvedtek. A kiérke­ző rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a fér­fi ittas állapotban vezette az autót, valamint vezetői enge­déllyel sem rendelkezett. Tár­sával együtt mindketten beis­merő vallomást tettek, az eljá­rás során szabadlábon véde­kezhetnek. A rendőrség a nyomozást befejezte, az ügy iratait vád­emelési javaslattal a napok­ban átadták az illetékes járá­si ügyészségnek. H. É. HIRDETÉS ENA REJTVÉNYEKET, SZERETEMV ( JÓL JÓN a TV-MÜSOR! , NEKEM A HELYI HÍREK A FONTOSAK! TÖBBET ADUNK! MOSTANTOL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY. PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK! MEG TÖBB HELYI TARTALOM! CSÜTÖRTÖK REJTVÉNY PENTEK TV-MŰSOR m

Next

/
Thumbnails
Contents