Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-27 / 72. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ Az első szakasz lezárult, most a koncepción dolgoznak A fair play és a MACS is témakör volt a szellemi diákolimpián TOLNA MEGYE Tájékoztató fó­rummal zárult a leendő Ka­­pos-hegyháti Natúrpark terve­zésének első, helyzetfeltáró sza­kasza. A rendezvényt az Anna­­fürdői Turisztikai és Termé­szetismereti Központban tar­tották a napokban. A vendége­ket a házigazda Gyulaj Zrt. ré­széről Antii István vezérigazga­tó-helyettes köszöntötte. Pintér Kata, a dombóvári ön­­kormányzat természetvédelmi referense elmondta: a tájékoz­tató egyben a következő sza­kaszt, a fejlesztési koncepció megírását is előkészítette. A na­túrpark címre ennek birtoká­ban nyújthatják majd be a pá­lyázatot. Szabó Loránd, Dom­bóvár polgármestere arról be­szélt, hogy reális, fenntartha­tó fejlesztéseket kell kitalálni, de vannak olyan programok - például egy-egy terület tisztán­tartása, turistautak felfestése -, amelyekhez csak akarat kell, de a helyben élők és a turisták ér­dekeit egyaránt szolgálja. Hoz­zátette: a tervezett natúrpark tizennégy önkormányzatot, ci­vil szervezeteket, gazdálkodás­sal, helyi termékek előállításá­val foglalkozó vállalkozásokat érint. A fórumon dr. Kiss Gábor, a Magyar Natúrpark Szövetség szakértője hiánypótlónak ne­vezte a projektet, mert ezen a tájegységen eddig nem készült átfogó értékleltár. A fórumon a tervezett hét túraösvény útvo­nalát is ismertették, amelyek többek között Dombóvár, Döb­­rököz, Kurd, Csibrák, Tevel, Mu­­csi területén vezetnek át. H. E. Szabó Loránd: reális fejlesztési célokat kell kitalálni Fotó: TN Tehetséges és szorgalmas tanulók és felkészítő taná­ruk közös munkájának ered­ménye a szellemi diákolim­pián elért első hely. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu OCSÉNY A Perczel Mór Általá­nos Iskola sporteredményeit te­kintve az előkelő hatodik he­lyen áll a megyei rangsorban (I-IV. korcsoport), csak nagy városi iskolák előzik meg az őcsényieket. A test edzése mel­lett a szellem pallérozására is kiemelt figyelmet fordítanak az intézményben: a kiváló pe­dagógiai munkának köszön­hetően a középiskolai felvételit író diákok nagy része felvételt nyert az általa kiválasztott al­ma materbe, emellett országos hírnév övezi a dr. Mező Ferenc országos szellemi diákolimpi­án zsinórban másodszor is első helyet szerző csapatot. Érdekes módon a négy fiatal közül egye­dül Demkó Petra sportol - atle­­tizál -, a többiek az elméleti fel­készülésre szavaznak, elmond­ható, hogy olimpiatörténetben nincs náluk felkészültebb for­máció az országban.- Tévhit, hogy négy okos gye­rek megnyerhet egy ilyen dön­tőt, fontos hogy érdeklődjenek a sport iránt. A felkészülés­nek nem éppen felemelő része, hogy magolni kell. Az idei dön­tőben kiemelt feladat volt az öt­karikás játékokon 1-6. helyen végzett magyar birkózók - 120 sportoló - életrajza, és ez csak töredéke volt a tíz fordulóból álló finálénak. - mondta Deák István tanár, aki 15 éve készíti fel az őcsényi gyerekeket a szel­lemi diákolimpiákra, s az el­múlt két évben nagyszerű csa­pat formálódott az irányításá­val. Idén az 1896-os magyar és nemzetközi pontszerzőkkel va­lamint érmesekkel, a paralim­pia bajnokaink szereplésével, az olimpiai kabalákkal, plaká­tokkal, érmekkel és fáklyák­kal kapcsolatos kérdésekre is válaszolniuk kellett a résztve-Aranyos őcsényi csapat: Demkó Petra (balról), Horváth Laura, Komjáti Violetta, Kincses Márk és Deák István vöknek. Alap, hogy tudták és ismerték a hazai és külföldi olimpiai bajnokokat - képről is fel kellett ismerni őket -, sőt, a komplett életrajzuk bebiflázá­­sa elengedhetetlen volt ahhoz, hogy sikeresen sze­repeljenek Tatán.- Áz nem műkö­dik, hogy minden­ki csak egy vala­mit tudjon, a többi­eknek is tisztában kell lenniük az is­meretanyaggal. Ok­tóberben kezdtük a felkészülést, minden pénteken három órát közösen készül­tünk úgy, hogy ne menjen a ta­nulás rovására. A hajrában pe­dig többször nálam, Szekszár­­don folytattuk az „agytornát” - jegyezte meg Deák István.- Á sikeres Rio de Janeiró-i nyári olimpiát követően termé­szetesen alaposan fel kellett ké­szülnünk a szép magyar ered­ményekből is - kapcsolódott be a beszélgetésbe Komjáti Violet­ta. - Nem volt kér­dés, hogy minden nap ott ültünk a té­vé előtt. Hajnali öt­től délutánig alud­tunk, éjszaka néz­tük a versenyeket, utána pedig Face­­bookon megbeszél­tük a történteket.- Az idei feladatanyag érde­kessége volt, új témakörökként kérdéseket kaptunk az Agenda 2020 reformprogramról, a fair play díjakról, díjazottakról és a Magyar Antidopping Csoport­ról - tette hozzá Demkó Petra. Hogy jól sikerült a sok le­mondással járó felkészülés, az első visszajelzést a dombóvá­ri elődöntőben kapták az őcsé­­nyiek, ahol a szintén remekül szereplő Illyés gimnázium el­len az utolsó fordulóban dőlt el az első hely sorsa. Tatán az első fordulóban ugyan nyolc pontot buktak, a 7. fordulónál a körmendiek egy ponttal át­vették a vezetést, ám ezt köve­tően kettővel meglépett a Per­czel csapata, s innen már nem engedték ki a kezükből a győ­zelmet. Deák István zárszóként hoz­zátette: nem félti egyik tanítvá­nyát sem, el fogják érni az élet­ben amit akarnak, a mostani történések tanulságos részeit saját életpályájuk során is ka­matoztatni tudják majd. Fotó: Makovics Kornél Céltudatosak A Magyar Olimpiai Akadémia a két győztes csapatot felké­szítőjükkel együtt meghívta a szervezet júliusi nemzetkö­zi olimpiai táborába, ahol Hor­váth Laura, Komjáti Violetta és Demkó Petra akár találkozhat egyik kedvencével, a bronzér­mes pécsi úszóval, Kenderesi Tamással. Kincses Márk pedig Kapás Boglárkát faggathatja a 2016 óta eltelt időszakról és jövőbeni terveiről. Laura ősztől a paksi ESZI-ben folytatja ta­nulmányait, már most van el­képzelése arról, hogy felnőtt­ként szívesen dolgozna köz­gazdászként. Petra a bonyhádi Petőfi gimiben tanul tovább, a sporttól nem akar elszakadni. A mostani tör­ténések tanul­ságos részeit saját életpályá­jukon is kama­toztatni tudják Megérte a sok lemondás, a felkészülésre szánt idő A biodinamikus gazdálkodásról beszélt Kiss Katalin Magok is gazdát cseréltek Dinoszaurusz koponyát is találtak SZEKSZÁRD Első lépések a bio­dinamikus kertgazdálkodás felé címmel tartott szemlélet­­formáló előadást mintegy fél­száz érdeklődő számára szom­baton Kiss Katalin, a Biodina­mikus Közhasznú Egyesület elnöke a Szekszárdi Waldorf Óvoda és Iskola meghívásá­nak eleget téve. A felnőttek és gyermekek környezeti nevelését is fontos­nak tartó intézmény Négy Év­szak Waldorf Pedagógiai Ala­pítványa a megyeszékhely önkormányzata és a Zöldtárs Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány koordinálásával helyi klímaprogramok meg­valósítása, támogatása céljá­ból meghirdetett pályázatán nyert el támogatást ennek a rendezvénynek a megvalósí­tásához. Csákó Fruzsina intézmény­­vezető helyettes tájékoztatása szerint ehhez kapcsolódóan, immár harmadik alkalommal tartott az iskola magbörzét. Itt kizárólag a nem kereskedel­mi forgalomból származó, sa­ját magok, palánták, valamint ötletek, módszerek cserélhet­tek gazdát. A gyerekeket a délelőtt fo­lyamán tavaszi kézműves fog­lalkozás, és egy kis kertészke­dés is várta. H. É. Kiss Katalin (jobbra) tartott előadást Fotó: Makovics Kornél TOLNA Egy dinoszaurusz ko­ponyát is találtak a TOVÁBB Szabadidős Társaság tagjai a hétvégén - mondta el Pámer Jakab, a szervezet elnöke. A TOVÁBB szombaton rendez­te hagyományos szemétszedé­­si akcióját, amelynek során a város egyik bevezető útjának mentét, valamint a „Karolina” körüli kerékpárút egy részét és az ottani parkolót tisztítot­ták meg kb. 35 zsáknyi sze­méttől. A TOVÁBB igyekszik olyankor megtartani a sze­métszedést, amikor a bein­duló vegetáció még nem fedi el a hulladékot. Pámer Jakab szerint józan ésszel nehezen felfogható, hogy egyes embe­rek például bezsákolt háztar­tási hulladékot is hagynak az utak mentén, holott azt min­den háztartástól elszállítja a szolgáltató. Emellett hulla­dékudvar is működik Tolnán, ahová gyakorlatilag bármi­lyen hulladékot ingyen le le­het adni. A „klasszikus” szemétfaj­ták mellett egyébként elké­pesztő dolgokat dobálnak ki az emberek. A TOVÁBB tag­jai idén a már említett - mű­anyagból készült - dínó kopo­nya mellett találtak autóalkat­részeket, sőt egy műpéniszt is az út mentén. S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents