Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-20 / 66. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ HÍREK Vonattal ütközött a személyautó KESZŐHIDEGKÚT-GYÖNK Halálos baleset történt Keszőhidegkút közelében szombaton. Keszőhidegkút és Gyönk között egy földes út, valamint a vasút kereszteződésében március 18-án 13 óra 20 perc körüli időben összeütközött a személyszállító vonat és egy személygépkocsi. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. A vasúti forgalom a helyszínelés és a műszaki mentés idején szünetelt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a vonat több száz méteren át tolta maga előtt az autót. A vonat százharminckét utasa közül senki sem sérült meg. A tamási önkormányzati és a szekszárdi hivatásos tűzoltók dolgoztak a helyszínen. 1.1. Vádemelés gázolás miatt SiMONTORNYA A város lakott területén, a 61-es számú főúton közlekedett személygépkocsijával egy tamási férfi tavaly szeptember 24-én este. Haladása során nem vette észre az előtte közlekedő kerékpárost, és elgázolta. A helybeli kerékpáros férfi a baleset következtében súlyosan megsérült, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A rendőrök a jármű 46 éves vezetőjét gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a felelősségét elismerte. A Tamási Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek átadta. V. T. Kiállítás a testvérvárosban PAKS-KÉZDIVÁSARHELY Összetartozunk címmel nyílt kiállítása Makó Andrásnak Kézdivásárhelyen. A paksi művész festményeiből öszszeállított tárlat a március 15-i ünnepségsorozat része Paks testvérvárosában. Idén Bordács József, Horváth Zoltán képviselők és Szabó Péter alpolgármester képviselte Paksot az erdélyi testvérvárosban, ahol a Kárpát-medence egyik legnagyobb ünnepségét rendezik minden évben március 15-én. V. T. Több mint félszáz fiatal pengette a húrokat Művészi futamok A szóló hangszer öt korcsoportjában, valamint kamara kategóriában több mint félszáz fiatal bizonyította kiemelkedő tudását a múlt hét végén tartott, kétnapos Regionális Gitárversenyen. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu Az egykoron Környei Miklós által útjára indított rendezvény immár hetedik alkalommal fogadta a közönséget Szekszárdon, a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Az ifjú, tizenéves gitárosokkal együtt érkeztek a felkészítő tanárok, továbbá szülők, hozzátartozók is, így a zárónap végére már szűknek bizonyult az intézmény nagyterme. A Baranya, Somogy és Tolna megyei versenyzők egy kötelező Sagreras szerzeményt, valamint szabadon választott műveket adtak elő. A produkciókat Boross Szilvia, a Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára, valamint Csáki András gitárművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitártanszakának adjunktusa értékelte.- Különösen a kamarazenét emelném ki, mivel ez a kategória kiváltképp nagy erőfeszítést igényel a felkészítő tanároktól - nyilatkozott lapunknak Csáki András. - Hiszen több, adott esetben eltérő tudásszintű fiatal egymás mellé ültetésével kell elérni eredményt. Kollégáim maradéktalanul teljesítették kitűzött céljaikat, ennek köszönhetően nagyon jó, sőt, kiemelkedő bemutatóknak lehettünk tanúi. Elismerés illeti a szóló kategóriát, ott is találkoztunk szép előadásokkal, itt jobbára kiegyenlített volt a mezőny. A végső összesítést tekintve a legjelentősebb eredménynyel a Both Kata - Tisza Lilla duó büszkélkedhetett. A pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központ Művészeti Iskola növendékei - Sára Erika felké-A kozármislenyi Kiss Nóra magyar népdalfeldolgozással és spanyol népdallal ért el arany minősítést Fotó: Mártonfai Dénes Aranyat ért a bemutatkozásuk A regionális verseny legjobb eredményei korcsoportonként: I. korcsoport: Arany minősítés: Kiss Nóra (Kozármisleny, felkészítő tanár: G. Móder Anikó), Volf Nóra (Paks, Szabados László). Nívódíj-arany minősítés: Sándor Kinga (Boly, Büki Richárd). II. korcsoport: Arany: Kasznai Réka (Pécs, Schrempfné Lóki Gabriella). Nívódíj-arany: Sándor Zalán (Boly, Büki Richárd). III. korcsoport: Arany: Kolki Ákos (Paks, Szabados László). Nívódíj-arany: Góth Máté (Pécs, Sára Erika). IV. korcsoport: Arany: Szeri Viktória (Tolna, Környei Miklós Pál), Szíjártó Máté (Pécs, Sára Erika). Nívódíj-arany: Both Kata (Pécs, Sára Erika). V. korcsoport: Nívódíj-arany: Palancsa Bence (Pécs, Pétery Tibor). Kamara: Arany: Góth Máté - Monostori Lili - Szíjártó Máté (Pécs, Sára Erika). Nívódíj-arany: Both Kata - Tisza Lilla (Pécs, Sára Erika). Nagydíj: Both Kata - Tisza Lilla (Pécs, Sára Erika). szítésével - a Nagydíj tulajdonosai lettek.- Az ezt megelőző gitárversenyt megnyertem akkori korcsoportomban - mondta Both Kata. - De a Nagydíj annál az arany minősítésnél is jelentősebb számomra.- Úgy érzem, mindent megtettünk a siker érdekében - folytatta Tisza Lilla. - Sokszor összejöttünk, rendesen gyakoroltunk, hogy minél jobban menjen az előadás. A két fiataltól azt is megtudtuk, hogy bár szeretik hangszerüket, a dolgok jelen állása szerint nem készülnek zenetanárnak: Lilla az orvosi egyetem, Kata az óvónői pálya iránt érez vonzalmat. Sára Erika tanítványai egyébként taroltak: a Nagydíj mellett még öt arany minősítést is begyűjtötték, ezek közül kettő egyúttal nívódíj. Mi a titka ennek a győzelemsorozatnak? - kérdeztük a pedagógust.- Sok ügyes gyermek, rengeteg munka, kellő tapasztalat és töretlen lelkesedés - hangzott a válasz. - Különleges felkészülést nem igényelt a gitárverseny: én amúgy is azt vallom, hogy az a szerencsés, ha minden ilyen megmérettetéshez elegendő a normál munkamenet. Az természetesen nem kétséges, hogy ilyenkor azért valamennyi többletmunkát mindenki hozzáad a gyakorláshoz. A nagydíjasokkal kisgyermek koruk óta foglalkozom, elég gyorsan tagjai lettek a Mazsola gitár együttesnek: itt elsajátították az együtt muzsikálás készségét. Később a nagy együttesben, zenéltek, ezzel együtt többféle kamara formációban próbálták ki magukat: kvintettben, kvartettben és most éppen duóban. Egyáltalán nem élem meg tragédiaként, ha nem lesznek zenetanárok: már az nagy öröm számomra, ha családos felnőttekként is gitároznak a maguk vagy mások kedvére. A lakosság segítségét kéri a rendőrség az ügyben BÁTASZEK A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt. Az ismeretlen tettes 2016. december 6-án 10 és 12 óra között Bátaszéken, a Hunyadi utca 44. szám alatt található óvoda épületéből eltulajdonított egy pénztárcát. A tárcában bankkártya is volt. Az elkövető az ilyen módon megszerzett kártyával még azon a napon délután fél kettő körüli időben Baján, a Csermák téri OTP bankautomatánál 20 ezer forintot vett fel a sértett folyószámlájáról. A bankkártya jogtalan használatáról kamerafelvétel készült. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban valamilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Szekszárdi Rendőrkapitányságon (7100 Szekszárd, Várköz utca 4.) vagy az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Az ügy ismét rávilágít arra, hogy milyen kellemetlen következményekkel jár, ha a bankkártya illetéktelenek kezébe kerül. Arra mindenkinek nagyon kell ügyelnie, hogy a bankkártya és a hozzá tartozó PIN-kód sohase legyen egy helyen megtalálható. 1.1. A kamera szerint ez a személy vett fel pénzt Fotó: police.hu Folyamatosan zajlik a határvadászok toborzása Tolnában Felkeresik a fiatalokat is Hasznos megelőzési tanácsok időseknek 80NYHÁD Folyamatos Tolna megyében a határvadászok toborzása. Legutóbb az Arany János Gimnáziumban osztályfőnöki óra keretében tartott tájékoztatót a végzős diákoknak a megyei rendőr-főkapitányság toborzócsoportja. A tájékoztatón egyebek közt elhangzott, hogy a határvadász hivatásra alkalmas, felvételt nyert pályázók 6 hónapos képzésben vesznek részt. Ennek a végén, sikeres vizsga esetén őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek. A megyei toborzócsoport továbbra is várja a 18. életévüket betöltött magyar állampolgárok, nem csak férfiak, hanem nők jelentkezését is. A toborzótisztek minden kedden 14 és 16 óra között Szekszárdon az Interspar áruházban kialakított standon várják az érdeklődőket, ahol részletes tájékoztatást kaphatnak a jelentkezés feltételeiről és a határvadászok feladatairól. A toborzók elérhetők továbbá a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (Szekszárd, Mészáros Lázár utca 19-21.) épületében is, hivatali munkaidőben, valamint a 06-74/501-100-as telefonszámon is lehet érdeklődni. 1.1. Előadást hallhattak a gimnazisták Fotó: police.hu Előadást tartott Orsós Zoltán őrnagy, bűnmegelőzési előadó nemrégiben az egyik nyugdíjasklubban a megyeszékhelyen. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak például a trükkös lopásokról, amelyeknek leggyakrabban idősek az áldozatai. Ennek kapcsán szó esett a megelőzés szabályairól. Ezek közt is legfontosabb, hogy idegent senki se engedjen be a lakásába, főként abban az esetben, ha egyedül van otthon és a „csak” egy pohár vizet kérő ismeretlenek pedig ketten, vagy még többen vannak. Ismét divatban van az egész országban az úgynevezett „unokázás”, amikor a trükkös csalók azzal a mesével kérnek - hol telefonon, hol személyesen-, rendszerint százezreket, hogy balesetet szenvedett az unoka és sürgősen szüksége van készpénzre. Ilyen esetekben mindenképpen érdemes meggyőződni arról, igaz-e az elmondott történet, leggyorsabb megoldás egy telefon. Akit mégis becsaptak, mindenképpen értesítse a rendőrséget. A nyugdíjasok az előadáson írásos bűnmegelőzési tájékoztatókat is kaptak. 1.1. j