Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-03 / 29. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. FEBRUÁR 3., PÉNTEK Embercsempészekre csaptak le a zsaruk Az akcióban egy körözött személyt is elfogtak és sok tárgyi bizonyítékot foglaltak le Több ország hatóságainak együttműködésével tartottak razziát a fővárosban: embercsempészeket fogtak el, akik - busás összegekért - illegális bevándorlókat segítettek célba juttatni. Ezzel egy időben más országokban is lecsaptak a nemzetközi embercsempész-hálózatra. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Embercsempészeket fogtak el Budapesten, a gyanúsítottak egy fővárosi szállodában pihentettek illegális bevándorlókat - közölte az ORFK. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda embercsempészés bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást több magyar állampolgárságú taxis ellen. A férfiak tavaly március és május között tizenkétszer szállítottak migránsokat befogadóállomásokról egy budapesti hotelbe, hogy onnan később más sofőrök Nyugat-Európába vigyék őket. A szállításokat a bűnszervezet vezetője, egy Magyarországon oltalmazotti státusszal rendelkező iraki férfi szervezte. A hotelből Ausztrián és Szlovákián keresztül főleg marokkóiak, egyiptomiak és irakiak utaztatták tovább az illegális bevándorlókat. A befogadóállomásról a hotelbe tartó utakért 50 és 150 euró közötti összegeket kaptak a taxisok. A magyar hatóságok a német, az olasz, az osztrák és a szlovák társszervekkel és az Europol európai embercsempészés elleni központ munkatársaival együttműködve azonosították a bűnszervezet Magyarországon tartózkodó irányítóját és több tagját. A közös akció keretében házkutatást is tartottak a fővárosi szállodában, elfogták a csoport iraki vezetőjét és magyar bűntársát. A rendőrök a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársaival közösen léptek fel, és egy körözött személyt is elfogtak. A nyomozók mobiltelefonokat, SÍM kártyákat, számítógépeket, feljegyzéseket, sok készpénzt és egy luxusterepjárót foglaltak le. Az akcióban részt vett az Europol elemzője, specialistája és egy német nyomozó is. ' Ezzel párhuzamosan a horvát, a bolgár, a német, az osztrák és a román hatóságok szintén házkutatásokat tartottak országukban, és több mint húsz olyan személyt vontak eljárás alá, akik bűnszervezetben elkövetett embercsempészéssel gyanúsíthatóak. Újra börtönben a horrorszülők BUDAPEST/SZIGETSZENTMIKLÓS K. Rudolfot és feleségét is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Törvényszék 3 rendbeli szexuális erőszak és 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettében, mindketten 13-13 év fegyházat és 10-10 év közügyektől eltiltást kaptak. A szülők évekig verték, szexuálisan bántalmazták három gyermeküket, az is előfordult, hogy patkányokkal, bogarakkal, fekáliával etették őket. Súlyosan elhanyagolták a kiskorúakat, koszosán, tetvesen küldték iskolába őket. A szülők leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhatnak, több mint 8 évet biztosan rácsok mögött kell tölteniük. A szülői felügyeleti jogukat mindhárom gyerek esetében megszüntette a bíróság, a szülőket az ítélethirdetés után azonnal a börtönbe vitték. Nevelése alatt álló, 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat 2013 novemberében a házaspár ellen a Pest Megyei Főügyészség. A Budapest Környéki Törvényszék 2015 februárjában bűnösnek mondta ki a szigetszentmiklósi házaspárt kiskorú veszélyeztetésében. Akkor két-két év börtönre ítélték őket, és mivel az előzetes letartóztatásban töltött időt a bíróság beszámította, a büntetést letöltöttnek tekintette. Az elsőfokú bíróság szerint a vádlottak súlyosan megszegték szülői kötelezettségüket, a gyerekeket valóban súlyosan bántalmazták, az elhanyagolás veszélyeztette a fejlődésüket. A szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés bűntette alól bizonyítottság hiányában felmentették a szülőket. Tavaly márciusban a Fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, mert álláspontja szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályokat sértett a szexuális erőszak vizsgálata során, és új eljárást írt elő. A bíróság szerint megállt a gyerekek vallomására alapozott vádirat minden borzalmas részletével együtt, az is igaz volt, hogy rágcsálókkal etették a gyerekeiket. Az újabb ítélet még nem jogerős, az ügyész még súlyosabb büntetéséért, a szülők és védőik felmentésért vagy részleges felmentésért fellebbeztek. MW Verték, patkányokkal etették a gyerekeket a szülők Ezt nem tudták volna kitalálni A tárgyalás vezető bíró szerint a gyermekek beszámolója a borzalmakról .részletes, élményszerű volt”, a történteket a megalázott gyerekek ala csonynak számító intellektusuk és szocializáltságuk miatt nem tudták volna kitalálni. TELEVIZIO-MUSOR 2017. FEBRUAR 3., PENTEK OS o </> o 4.05 4.30 4.55 5.30 5.55 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.10 12.45 14.00 15.05 15.45 16.10 17.25 18.00 19.00 19.30 20.50 21.25 22.30 23.30 0.00 0.40 1.40 2.30 3.20 Fókusz© Story Extra® Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTLKlub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop EgészségKalauz® Éjjel-nappal Budapest © Tövismadarak © A kis menyasszony© A kis menyasszony© Szulejmán © Story Extra® RTLKlub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Halálos fegyver© Gyilkos elmék© RTLKlub Híradó Magyarul Balóval Halálos fegyver© Odaát© Odaát© Gálvölgyi-show © 4.25 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 5.05 Csapdába csalva© 5.30 Az uralkodónő© 6.15 Stahl konyhája © 6.20 Mokka© 9.00 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben® 12.30 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Magánnyomozók® 15.45 Ana három arca © 16.50 Fatmagül® 18.00 Tények 19.25 Az 50 milliós játszma© 21.00 Die Hard 4.0- Legdrágább az életed© 23.55 Hello Hollywood - Návai Anikóval® 0.30 A férjem védelmében © 1.35 Tények Este 2.15 Sportos 2.20 Teleshop 2.45 Bukott angyalok© 3.30 Bukott angyalok© 6.05 Végtelen szerelem © 6.55 Kenó® 7.00 Híradó 7.25 P’amende 7.55 Öt kontinens 8.25 Feketén-fehéren ® 9.15 Elfeledett szerelem© 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo: Negatív reakciók® 14.35 Ötcsillagos szerelem © 15.25 Elfeledett szerelem© 16.15 Chaitymajoma családban © 17.10 Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.25 Maradj talpon!© 20.25 Salamon király kincse® 22.00 Kenó© 22.10 Újra nyomoz a páros© 23.45 Az orvosdoktor© 1.05 Azén,56-om© 1.20 Alfred Hitchcock: Topáz© 3.20 Dunaanzix 8.55 Hazárd megye lordjai © 9.45 Szomszédok® 10.20 Szomszédok® 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Szerelemhajó© 12.10 Starskyés Hutch® 13.05 Szépek és bolondok® 14.50 Retrock 15.05 Apropó© 16.05 Szívtipró gimi® 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Szerelemhajó© 19.05 Szomszédok® 19.40 Szomszédok® 20.15 Starsky és Hutch© 21.05 Csak Szilveszter!© 22.40 A Waterlooi csata® 0.15 Nemeskürty István-A magyar irodalom képes története© 0.45 A homok titkai© 1.20 A homok titkai® 1.55 Amiről a kövek mesélnek... 2.20 Időmetszetek-Archív fotóválogatás © 10.05 10.35 11.35 12.05 12.10 12.40 13.10 14.05 15.00 15.35 16.20 } 16.50 17.25 17.55 18.25 19.00 19.04 19.35 19.40 20.55 21.10 21.45 21.50 23.40 Eszement Játékok® Brazília Michael Palinnel © Mesterember M5 Lexikon Építészkorzó Kotróhajókkal a fekete gólyákért© Történelemformáló asszonyok® Ajávai dzsungel szömyecskéi © Az én kis családom© Szólalj meg! Felsős Ön is tudjaműveltségi vetélkedő Érettségi 2017 Mindenki Akadémiája Tudós Társasága kíváncsi ember magazinja Vers mindenkinek Kulturális híradó Előszó Budavári Palotakoncert 2014 M5 Lexikon Esti kérdés Előszó© Tízezer nap © Mindenki Akadémiája 7.15 7.40 8.05 9.00 9.55 10.50 11.50 12.50 13.50 14.45 15.40 16.40 17.35 18.35 19.05 19.35 20.05 20.35 21.00 23.10 0.15 1.50 2.15 3.05 Jóbarátok © Jóbarátok © Szivek szállodája© Gordon Ramsay ■ A pokol konyhája© Flash-A Villám® Rash-A Villám® Monk-Rúgos nyomozó © Monk-Rúgos nyomozó© NCIS-Tengerészeti helyszínelők © NCIS-Tengerészeti helyszínelők© Castle© Castle© Gordon Ramsay- A pokol konyhája© Született szinglik© Született szinglik© Nyugi, Charlie! © Két pasimeg egy kicsi© Két pasimeg egy kicsi© A szállító 3.© Sikrtófrász A fülke© Nyugi, Charlie! © Carrie naplója © Szivek szállodája © a: O u> o Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió 2814.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Kosár 15.15 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Minden tudás 16.15 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Iskolapad 17.55 Ma este 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Kosár 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Egy Perc Híradó 20.31 Ma este 21.25 Egy Perc Híradó 9.00 Kibeszélő 9.30 Bő örökség 10.00 Látókör 10.30 Légkör 11.00 Csakazértis 11.30 Tizenkét kőmíves 12.00 Híradó 12.30 Vidéki körkép 13.50 Hazahúzó 14.00 Híradó 14.15 Elnémult harangok 14.30 Napi aktuális 15.30 Zenédoboz 16.00 Híradó 16.30 Angard 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Pont a kultúráról 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Mélymagyar 21.30 Körkép itthonról 22.00 Híradó 22.30 Építészet 21 9.05 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 KrizShow 15.50 700-as klub ® 16.15 Rendkívüli interjú 16.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.25 Kabarépéntek ©21.35 Híradó Késő Este 22.00 Világhíradó 22.15 A nap híre 22.40 Híradó Késő Este 23.10 Hazahúzó 0.00 Világhíradó 7.20 A dadus © 7.55 McLeod lányai © 8.55 Bűbájos boszorkák ® 9.55 A nagy házalakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House ©15.00 Hazudj, ha tudsz!© 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® 21.00 Vámpíros film ® 4.00 Lincoln © 6.20 Ékszer TV 7.55 Zorro álarca © 10.50 A Szmokinger ® 12.50 Spárta a köbön © 14.40 Vörös zsaru © 16.50 Gyilkosság a Fehér Házban © 19.00 A megállíthatatlan © 21.00 Gyermekek a sötétből © 23.00 Az utolsó ház balra © 1.25 Vörös skorpió ® 3.10 Távozz tőlem, Sátán! ® 7.50 Tények Reggel 8.25 Több mint Testőr ® 8.30 Magánnyomozók ® 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok ® 11.45 Jóban Rosszban © 12.25 Hal a tortán © 13.30 Ezek megörültek! © 14.45 Édes élet © 16.00 Tények 16.30 Családi Titkok ©17.35 Ezek megörültek! ® 18.55 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Csak szexre kellesz © 23.10 Édes étet © 0.25 Jóban Rosszban © 9.00 A Föld utolsó órái © kanadai sci-fi akciófilm 2011 10.45 Az élet ízei© amerikai romantikus film 2014 13.00 Gyilkos összeesküvés ® kanadai-angol akciófilm 2001 15.00 Számkivetettek® amerikai akció-vígjáték 2012 R.: Barry Battles Sz: Billy Bob Thornton, Eva Longoria Parker, Andre Braugher, Thomas Brodie- Sangster, Travis Fimmel 17.00 Fejlövés© amerikai akciófilm 2012 18.50 Kétkopper© amerikai akció-vígjáték 2010 21.00 A hatodik napon® amerikai-kanadai akciófilm 2000 23.20 Rajtaütés© arubai-hongkongi-amerikai akciófilm 1998 1.05 Menekülés© amerikai-bolgár akciófilm 2013 6.50 M4 Sportreggeli 8.05 Múlt és jelen egy időben Gulyás László beszélgetése Kiss Antallal 8.30 Sportpercek 8.45 Kosárlabda Magyar Bajnokság: ZTESzolnok mérkőzés 10.45 Műkorcsolya férfi kűr 1. rész 12.40 Műkorcsolya férfi kűr 2. rész 14.35 Magazin 15.05 M4 Sportreggeli 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Magazin 16.45 Magazin Startfejes 17.15 Magazin Gillette World Sport 17.45 Röplabda női NBI.: Nyíregyháza-Gödöllő mérkőzés 20.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 20.45 Futsal NB I.: FTC - Du naferT labdarúgó mérkőzés 23.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 4.00 Kézilabda 4.30 NBA 6.00 NBA 7.30 Televíziós vásárlás 9.00 Póker 10.00 Televíziós vásáriás 11.00 MOB utánpótlás-magazin. 11.30 Út Cardiffba 13.00 Trash Talk 14.30 Darts 18.00 Alpesi si 18.30 Labdarúgás 19.00 Kékek 19.30 Kezeket fel! 20.00 Heti helyzet 21.00 Póker 22.00 NBA ! 0.00 Kézilabda 2.30 Kézilabda 9.00 Sztárok a pácban © 9.30 Piaci Capriccio ® 10.00 Olasz meló © 10.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 10.45 Receptdaraló Desszert Angélával © 11.00 Hugh mesterhármasa © 11.30 Annabel Langbein - Az én kiskertem © 12.00 Jamie gasztroforradalma Sydneyben ® 13.00 Martha Stewart fozoiskolája © 13.30 Édes nagyik, finom sütik ® 14.00 Klasszkus olasz konyha ® 14.30 Rory O'Connell fózőiskoíája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!