Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-13 / 37. szám
2017. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ Újabb és újabb gondokkal küzdenek meg a méhészek Tavaszvárás egy atkás év után, kétségekkel Több mint ötven kiállító vett részt az idei Tavaszváró Méhésznapon Szekszárdon Fotó: Makovics K. Tizenharmadik alkalommal rendezték meg szombaton Szekszárdon a Tavaszváró Méhésznapot. Az idei anynyiban különbözött az eddigiektől, hogy a nemzetközi jelzőt is megkapta a szakmai konferencia. Telt házas érdeklődés fogadta mind az előadókat, mind az árusokat a Babits Mihály Kulturális Központban. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu SZEKSZÁRD Nagyernyei Attila, a megyei méhészegyesület elnöke köszöntötte a méhésznapon megjelent érdeklődőket. Mint mondta, idén először a szomszédos országokból is érkeztek méhészek a konferenciára, több mint ötven kiállító kínálta a portékáit, méhészeti eszközöket, mézes süteményeket, és a közelgő Valentin-napot kihasználva, az ünnephez illő, különleges szivecskés, mézes különlegességeket. A propolisz hatása egyes immunreakciókban A konferenciát két orosz biológus professzor előadása tette különlegessé. A házaspár női tagja Mannapova Ramzija Timergalejevna „A propolisz hatása egyes immunreakciókban” címmel tartott szemléletes előadásán keresztül azt mutatta be, hogy a propolisz, a méhpempő és a virágpor különböző dózisokban adva hogyan hat a szervezetünkre. Több mint 35 éves kutatási anyagot ismertetett az előadó. A szakember szerint az idei nosemás év lesz Dr. Hegedűs Dénes, az OMME (Országos Magyar Méhészeti Egyesület) szakmai alelnöke előadása a méhészetek jelenlegi helyzetéről és jövőjéről adott látleletet. Mint mondta, a hosszú távú stratégia célja, hogy 30 év múlva is lehessen méhészkedni és ebből megélni. A helyzet ugyanis nem rózsás, a régóta ismert méhbetegségek száma növekedett az elmúlt években, például a nyúlós költésrothadás, a varroa atka és a nosema. A szakember szerint az idei nosemás év lesz, ugyanis minden jel erre utal. Ráadásul ez a betegség az év bármely szakaszában jelentkezhet. A méhmérgezések száma sem csökkent, ugyanakkor az új típusú növényvédőszerek miatt később jelentkeznek a tünetek, melyek erősebbek, mint korábban voltak. Bross Péter, az OMME elnöke zárta a szakmai konferenciát. Előadásában elmondta, folyamatosanjárja az országot, előadásokat tart. Mindenhol azt kérdezik tőle a méhészek: Péter, mikor lesznek jobbak a mézárak? A kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen jelenleg nem a mézár a legnagyobb kérdés, hanem a sok méh-egészségügyi gond miatt az állat életben tartása. Az árakat egyébként mindig - így ma is - azok alakítják, akik Dr. Hegedűs Dénes arra hívta fel a méhészek figyelmét, hogy nem szerencsés az sem, ha visszaetetik a mézet, ezzel ugyanis a nyúlós költésrothadás betegséget segítik elő. Az előadáson szóba került a globalizáció hatása is, így új típusú kártevőket hurcolnak be a kereskedők egyik országból a másikba, most a kiskaptárbogár, a húslegyek és a darazsak szaporodása okoz fejtörést a szakmának. A méhegészségügyi felelősök szerepét, helya legtöbbet és legolcsóbban termelnek. Ezek pedig a kínaiak, akik nem csak mézzel, de más termékkel is elárasztják a világpiacot. Gyantaszűrt készítményeikkel az a baj, hogy valójában nem mézek, a különböző laboratóriumokban végzett vizsgálatok (az elnök több ilyen eredményt is bemutatott) mind kimutatták a hamisítás tényét. Ennek ellenére ott vannak a piacon, szerencsére hazánkban kevésbé, a NÉBIH munkájának köszönhetően. zetét is jobban ki kellene hangsúlyozni, több jogosítványt kellene nekik kapniuk, mondta az alelnök, aki hozzátette, hiszen ők azok, akik a méhészekkel közvetlen kapcsolatban vannak, pontosan tudják, melyik körzetben milyen állapotban vannak a méhcsaládok, hol üti fel a fejét betegség. Tavaly a legnagyobb gondot az atka okozta A múlt év legnagyobb gondja a méhészetekben az atka volt, mondta dr. Hegedűs Dénes, több mint ötszörösére szaporodott fel ez a betegség és a kezelésére nem voltak felkészülve a méhészek. Atkafigyelő rendszer kialakítására lenne szükség, mert enélkül nem lehet hatékonyan védekezni, mondta. A múlt évi atkafertőzés kártétele eléri a 18 milliárd forintot. A méhészeti kutatást is nagyobb ütemben kellene támogatni a jelenleginél. Csak így lehetne visszaszerezni a magyar méz nimbuszát, mely néhány szélhámos miatt, úgy tűnik, elveszett, tette hozzá az OMME alelnöke. Gyantaszűrt hamis mézek Egyre lejjebb Hargitai Éva eva.hargitai@mediaworks.hu MEGYEI KORKÉP A nők helyzetét nézve aggasztó tendenciákat lehet tapasztalni mostanában, mintha visszafelé lépkednénk az időben. Elég, ha az Egyesült Államokban és Oroszországban nemrégiben született döntéseket vesszük figyelembe. Köztudott, hogy az USA új elnöke a támogatás megvonásával igyekszik abortuszellenes érzelmeinek teret adni. Még ijesztőbb, hogy egy korábbi nyilatkozata szerint büntetéssel sújtaná az abortuszt végrehajtató nőket - igaz, később módosította véleményét, és már inkább a beavatkozást elvégző orvosokat büntette volna. Tény, hogy egy terhesség megszakítása tragédia, nem csak Aggasztó tendenciák tapasztalhatóak a nők helyzetében a magzatra, hanem az édesanyára nézve is. Feltehetően sokan nem pusztán felelőtlenségből jutnak el a beavatkozásig. Aki pedig igen, azt a korlátozó intézkedések sem fogják befolyásolni. így vagy úgy, de ezzel a nők szabad önrendelkezésének korlátozását támogatják, ami, sajnos, jelentős rétegek egyetértésével találkozik világszerte. Oroszországban pedig enyhítették a családon belüli erőszak büntetését, mert ugye amíg az asszony a vére nem itatja át a szőnyeget, addig szó sincs bűncselekményről. Teljesen mindegy, hogy egy családot a rettegés és az erőszak vagy a szeretet tart egyben, az a lényeg, hogy egyben legyen. Kimondatlanul, de érezhetően ott van a háttérben az is, hogy a nők néha meg is érdemlik a „nevelést”, hogy tudják hol a helyük. Sajnos, úgy tűnik, hogy ez a hely egyre lejjebb van. Adóbevallás, amit az adóhivatal készít MAGYARORSZÁG Január 1-től átalakult a személyi jövedelemadó-bevallás rendszere, megfordult a bevallási folyamat iránya, hiszen a többség számára az adóhivatal készíti el a bevallást, mondta Mózsik Szilvia, a megyei adóhivatal sajtóreferense. Az adóbevallási tervezet a 2016-ban megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, melyet a munkáltató vagy kifizető által megadott adatokból állít öszsze az adóhivatal. Akinek van ügyfélkapuja, az március 15-től megnézheti és módosíthatja az adóbevallási tervezetet a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető weboldalon. A március 15-e fontos dátum, mert addig lehet kérni a postázást, akár SMS-ben, akár telefonon, akár a NAV honlapján elérhető űrlapon, vagy az ügyfélszolgálatokon személyesen. Az igénylés alapján a magánszemélyek a bevallási tervezetet május 2-ig kapják meg postán. Nagyon fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet és ellenőrizze az abban foglaltakat, mert mindenkinek a saját felelőssége, hogy a jövedelméről precíz bevallás készüljön. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat az adóhivatalhoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk. Ha a magánszemély egyetért a tervezettel, amit a NAV elkészített, akkor nem kell tenni semmit. Ebben az esetben május 22-én ez a tervezet lesz a hivatalos bevallás. Ha viszont nem ért egyet, akkor a tervezetet módosíthatja az online felületen, vagy postán kapott tervezet esetén a lóSZJA jelű bevallás benyújtásával. M. I. Ha egyetért a tervezettel, akkor nem kell tennie semmit LED-es közvilágítás Dombóváron DOMBÓVÁR LED-es közvilágítása lesz hamarosan a városnak, a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezővel, az U Light Kft.-vel a napokban kötöttek megállapodást. Szabó Loránd polgármester elmondta, hogy 2100 lámpatestben világít majd LED, ami éves szinten ötmillió forintos támogatást eredményezhet a városnak. A kivitelező állja a költségeket, és a 14 évre szóló szerződés alapján az önkormányzat bérleti díjat, évente 19 millió forintot fizet. Ez, a lámpák ára mellett, a karbantartás költségeit is tartalmazza. H. E. A múltat, a jelent és a jövőt is bemutatták a Sárközi Napok decsi alkalmán A Röpülj pávától a Felszállott a páváig DECS A múltat, a jelent és a jövőt is megjelenítették az 50. Jubileumi Sárközi Napok rendezvénysorozatának soros alkalmán Decsen. Kiss Erika, a program főszervezője elmondta, a rendezvényt egy kiállításmegnyitóval indították, amelyen a 1969-70- es Röpülj páva népdaléneklési versenyen készült, valamint Bogár István életét bemutató fényképeket mutattak be. A Röpülj páva verseny jelentősége abban rejlik, hogy azon első helyezést és kiváló együttes címet ért el a decsi asszonykórus és szépen szerepelt három szólistájuk is. Vendégszereplőként pedig Faragó Laurát, az akkori nyertes szólistát hívták meg. A jelen képviseletében a Felszállott a páva 2015-ös versenyéből a szekszárdi Bartina együttes szólistái, Sándor Benjámin és Bajusz Panna, valamint Sándor Zsigmond, a 2016-os verseny közönségdíjasa a Dusnoki Aprók Néptánc Együttes, valamint az ifjúsági együttes adott fergeteges műsort. Horváth Áron a 2016-os hangszeres kategória első helyezettje, a jövő virtuóza pedig négytagú együttesben kápráztatta el a publikumot. H. É. Az egykori első helyezett kórus megjelent tagjait is köszöntötték Fotó: Makovics Kornél