Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-13 / 37. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ Tanulással, tanítással, családdal teljes az élet Az égiek mindig jó irányba terelték Táborfi-Rónai Nóra a közelmúltban kapta meg második diplomáját, közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát tett Beküldött fotó Erősen kötődik a gyakorlóhoz Ütötte, rúgta az élettársát a férfi SZEKSZÁRD A sértett és a 34 éves vádlott körülbelül három éve éltek élettársi kapcsolatban, amelyből egy gyermek született, akit a leginkább az anya pszichés állapota és a szülők konfliktusos viszonya miatt a gyámhatóság védelembe vett. A pár viharos kapcsolata során rendszeresen előfordultak anyagi jellegű viták is. Ez történt az ittas sértett és a vádlott között 2014. október 17-én éjszaka éjfél és egy óra között. Ez alkalommal a veszekedés tettlegességig fajult. A férfi először jobbról-balról pofon ütötte az asszonyt, aki elesett. A vádlott a már földön fekvő sértettet kétszer oldalba, majd hasba rúgta, ököllel arcul ütötte és megpofozta. Ezután a férfi a gyermekükkel együtt elhagyta a lakást. A sértett a ki ha II- gatások során igyekezett mentegetni a vádlottat A sértett még aznap édesapjával a gyámhivatalba ment, ahonnan a mentők vitték kórházba. Mint az orvosok megállapították az asszony testén több helyen, az oldalán, a hasfalon, a karján vérbeszűrődések, zúzódások keletkeztek. Az arcán és a szeme környékén szintén. A sérülések gyógyulásának büntetőjogi tartama egyenként és összességében sem haladta meg a nyolc napot. Figyelemmel azonban azok elhelyezkedésére, különös tekintettel az arcát ért sérülésekre, fennállt a súlyosabb sérülések kialakulásának reális veszélye. Ez a könnyen törő orrcsontok vagy a járomcsont törésében nyilvánulhatott volna meg. A sértett az események idején pszichiátriai kezelés alatt állt, ha alkoholt ivott, mentális kontrollja fellazult és ennek kapcsán mutathatott irreális és indulatosabb magatartást. A kihallgatások során igyekezett a vádlottat mentegetni. A Szekszárdi Járásbíróság a férfit bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és ezért két év próbára bocsátotta. Az ítélet jogerős. 1.1. Az égiek mindig abba az irányba terelték Táborfi-Rónai Nórát, amerre feladatok és nem kevés öröm várta. Az elismert táncpedagógusnak alig húszévesen indult a pályája. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Életét ma már nem tudja elképzelni tanítás és gyerekek nélkül. Táborfi-Rónai Nóra még csak 36 éves, mégis van olyan egykori tanítványa, aki ma már orvosként dolgozik. A táncpedagógus ugyanis nem volt még húsz éves, amikor első csoportját elindította a szekszárdi gyakorló iskolában, és ezzel párhuzamosan Pakson is tanítani kezdett. Mindeközben pedig a ma már egyetemként működő Táncművészeti Főiskolán tanult. Elfoglalt volt akkor és most is, az eltelt években nem egy, hanem két diplomát is szerzett, és rengeteg szakmai tapasztalatot gyűjtött. Ma a PTE-IGYK Gyakorlóiskola AMI és Gyakorlóóvoda Táncművészeti tagozatának és a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola oktatója. Hároméves koromban kezdtem szertornázni. Általános iskolásként már minden hétköznap másfél órás edzéseink voltak. Nyolcadikos koromban tudtam, hogy a mozgással, testneveléssel szeretnék foglalkozni, a szüleim pedig ebben az elhatározásomban mindvégig mellettem álltak. Apukám pécsi, szerettem és kötődtem a városhoz, így tudtam, hogy ott szeretnék tanulni. Amikor keresgéltem, kezembe akadt a Pécsi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti tagozatának brosúrája. Ez volt az egyik első alkalom, amikor azt éreztem, hogy az égiek a lehetőségek, megoldások felé terelnek - mesélte. Azt is elmondta, hogy meghatározóak voltak a pécsi évek, maga az iskola magával ragadó hely volt, és sokszor gyakoroltak a Pécsi Nem-Táborfi-Rónai Nórát férjével, Táborfi Gáborral a zene szeretete hozta össze egy győri koncerten. A házaspárban az is közös, hogy munkájuk a hobbijuk. A zalaegerszegi származású férj igen sokoldalú: marketing menedzseri diplomával rendelkezik, otthonosan mozog pénzügyi vonalon, de többen hangmérnökként, DJ-ként ismerik. Kisebbik gyermekük, Márk óvodás, elsős kislányuk, Jázmin a gyakorlóiskola művészeti osztályának kisdiákja, hetente kétszer délelőtt is vannak táncórái. Táborfi-Rónai Nóra a pécsi éveket leszámítva mindig is erősen kötődött a szekszárdi intézményhez: a gyakorlóiskola bölcsődéjébe, majd óvodájába, aztán általános iskolába is idejárt. Pedagógusi pályáját Antus Györgyné igazgató a kezdetektől támogatta, és segítséget nyújtott abban, hogy a művészeti tagozaton magas színvonalon dolgozó pedagógus gárda alakuljon ki. zeti Színházban, ilyen élményekben pedig csak keveseknek van részük. Nem vonzotta a színpad Kiderült: az érettségit követően hívták színházba próbatáncolni, de tudta, nem ez az ő útja, nem vonzotta a színpad. Uhrik Teodóra, a pécsi szakközépiskola egykori vezetője azonban egyszer odaült hozzá, és azt mondta: kitalálta, mivel is kellene foglalkoznia. Az intézményben mindenki ismert mindenkit, így a nagyszerű balettpedagógus jól látta, mi tanítványa erőssége. Ő javasolta a fiatal lánynak, hogy tanuljon moderntánc-pedagógusnak a Táncművészeti Főiskolán. Azóta eltelt némi idő, és a 2004-ben kézhez vett első diplomája után tavaly karácsony előtt Táborfi-Rónai Nóra - Valkainé Daczó Eszterrel, a szekszárdi táncművészeti tagozat vezetőjével egy időben - a BME-GTK Műszaki Pedagógia Tanszékén Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsgát tett. - Úgy gondolom, a szakmai felkészültséghez, minősítéshez szükséges volt ez a kétéves képzés, és olyan tudást szereztem, melynek segítségével tisztán látom az intézmény felépítésének rendszerét. Érdekes, és nehéz volt ez a két esztendő. Egyszerűbb lett volna például tánctörténettel foglalkozni, de megérte a fáradságot - véli. Tanult és dolgozott A nehézséget nemcsak az jelentette, hogy tőle távol álló területtel kellett megismerkednie, hanem az is, hogy közben két helyen, a szekszárdi gyakorlóiskolában és a paksi Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában is kihagyás nélkül tanított, mindemellett családanyaként is meg kellett állnia a helyét. A mindennapok megszervezése az egyetem elvégzése után sem könnyű, de az égiek, úgy tűnik, ebben sem hagyják cserben. Varázsos volt a prágai főpróba TOLNA Sokaknak nem jutott ülőhely a Tolnai Ifjúsági Fúvószenekarvasárnap esti koncertjén, olyan nagy volt az érdeklődés Az együttes Prágai Fesztivál elnevezésű koncertkörútjának harmadik, befejező hangversenye egyben főpróba is volt a hétvégi prágai nemzetközi minősítő hangversenyre, amelyre csütörtökön utazik a csapat. A vasárnapi koncerten ennek megfelelően felhangzott a minősítőn előadandó két mű is, amiben nem csak a közönség nem talált hibát, de a fiatal karmester, Tari Gergely is elégedett volt a társaság teljesítményével. De nem csak a verseny-művek adtak nagy élményt, hanem például az a két rock nóta is - a Guns N’ Rosestól és az AC/DC-től -, amit tolnai zenészek közreműködésével játszottak. A meglepetés vendég a bajai Batánovics Lili, a 2013-as X-Faktor felfedezettje volt, aki a Jégvarázs című film dalát adta elő a zenekarral közösen. Az IFZ a zenekar egyik tagjának édesapja által írt Altató című dal feldolgozásával búcsúzott. S. K. Farsangi Maska-rázás a Billerben TOLNA Több tolnai generáció számára is már-már kultikus szórakozóhelynek számított a hajdani Biliárd Klub. A „Biller” ma a tolnai karatésok edzőtermeként szolgál, évente egy-két alkalommal azonban zenés-táncos programot rendez a helyiségben a Tolnai Kulturális Központ. Az elmúlt szombati „Billerback” bulit Farsangi Maska-rázás címmel hirdették meg, amelyen ezúttal a gazdag hagyományokkal és jelennel bíró tolnai zenei élet három könynyűzenei képviselője, a DeVa- LaMi, az Esőbeállók és a First Lady fokozták az egyébként is jó hangulatot. Ezen bulik törzsközönsége jellemzően a mai harmincas-negyvenes generáció, de tizenévesek, vagy ötvenesek is kiválóan tudják magukat érezni ott. így volt ez most szombaton is. S. K. Ugróst és csárdást jártak PAKS Dunántúli ugróst és csárdást táncoltak a gyerekek a Csengeyben Cserenyecz Katalin táncoktató segítségével. A táncházhoz a talpalávalót a Vetővirág Népzenei Együttes húzta. Eközben az intézmény dolgozói a hagyományőrzés jegyében farsangi fánkot és pampuskát sütöttek. Kép és szöveg: Vida Tünde Farsangolással töltötték a péntek délutánt Télűzés síppal-dobbal PAKSA II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak lármája verte fel a lakótelep csendjét pénteken délután. Síppal-dobbal és minden kezük ügyébe eső tárggyal igyekeztek minél nagyobb zajt csapni. Nem a környéken élők nyugalmát, hanem a telet akarták elzavarni. Mindehhez álarcot, maskarát öltöttek, sőt készítettek egy kiszebábot is, amit előbb végighordoztak az iskola körül, majd annak udvarán máglyára vetettek. Évtizedes hagyomány az ilyen télűzés az intézményben, amelynek diákjai a napot farsangolással töltötték. Vida Tünde Nagy zajt csaptak a gyerekek, hogy elűzzék a telet Fotó: V. T.