Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-02 / 28. szám
12 SPORT Tolnai Népújság 2017. FEBRUAR 2.. CSÜTÖRTÖK HÍREK Sabaté helyébe KÉZILABDA A szezon végén távozik a Telekom Veszprém vezetőedzői posztjáról Xavier Sabaté, helyét 2017. július 1-jétől a a svéd Ljubomir Vranjes (képünkön) veszi át. A bakonyi klub hivatalos honlapján jegyzi meg, hogy „sokat köszönhetnek a katalán mesternek, hiszen nehéz helyzetben vette át az együttes irányítását, és minden olyan célt teljesített, amelyet elvártak tőle. A Veszprém megnyerte a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát, a SEHA-ligát és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe”. Utódja, a 43 éves korábbi irányító a Flensbugot hagyja ott a Veszprém hívó szavára, amelyet 2010 óta irányított. Vezetésével a csapat megnyerte a Bajnokok Ligáját, a KEK-et, a német kupát és szuperkupát. A svéd klasszis 2020-ig írt alá. A veszprémi klub bejelentése után nem sokkal a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) is kiadott egy közleményt, amelyben leírják, hogy Xavier Sabaté (akivel a vasárnap zárult franciaországi világbajnokságon a magyar válogatott elérte az MKSZ minimális célkitűzését, a nyolcaddöntőt) január 31-én lejáró szerződősét nem hosszabbítják meg a férfiválogtottnál. Július 1-jétől a szövetségi kapitányi teendők is Ljubomir Vranjesé lesznek, de arról, hogy a két dátum közti időpontban ki látja el a kapitányi feladatokat, később dönt a szövetség. B. S. Samenas és Will bokasérülése betette a kaput az ASE-nál Erre nem lehet készülni Kikapott az Atomerőmű SE a Sopron KC-től a férfi NB I. szerdai meccsén. Teo Cizmiccsel a kispadon második vereségét szenvedte el a Paks. Rónai Gábor gabor.ronai@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Van, amire nem lehet felkészülni. Arra, hogy a Sopron KC 17 (!) triplát szór Pakson, nem lehet. Márpedig ez történt tegnap, a vendégek pazar formában dobtak távolról, s ezzel tulajdonképpen meg is nyerték a meccset. Nagyot küzdött az ASE is, de ez nagy hátrány volt. No meg az is, hogy a vendégek 35 gyűrűről lecsorgó labdát kaparintottak meg az Atom 33-jával szemben. Matt Tiby, aki Cizmic eddigi összes meccsén dupla duplát szállított, ezúttal „csak" 9 pontig jutott a 17 lepattanója mellett. Igaz, más lett volna a palánk alatti csata kimenetele, ha ott van a parketten a sérült Ryan Watkins (aki Sopronban 20 pontot és 19 lepattanót jegyzett). Ráadásul a litván dobógép, Laurynas Samenas és Will Tamás is bokasérülést szenvedett - ez pedig már sok(k) volt az amúgy is megtizedelt csapatnak. Lawrence Gilbert és Kovács Ákos tudott csupán kétszámjegyű mutatót felmutatni, ez pedig kevés ahhoz, hogy egy ilyen kvalitású együttest legyőzzön az ASE. A látogatóknál az irányító Brandon Johnson, Anthony Myles és Tóth Gergely is négy-négy triplával jelentkezett, az egykori dombóvári sztár, Julien Mills pedig 13 ponttal és 10 lepattanóval járult sikerükhöz. Az Atom szombaton Jászberényben javíthat és harcolhat tovább az első nyolcba kerülésért. •::n: Laurynas Samenas (fehérben) Ruják András mellett tör kosárra. Most már nem tudjuk meg, mi lett volna, ha végig egészséges a litván Jegyzőkönyv Férfi NB l./A, 16. forduló. Atomerőmű SE-Sopron KC 72-78 (19-23,18-15,15- 14. 20-26). Paks. V.: Török R., Vida B„ Kovács N. ASE: Samenas 8/6, Hill 7/6, KOVÁCS Á. 18/6. GILBERT 23/6, Tiby 9/3. Cserék: Illés 5/3, Gulyás 2, Will. Vezetőedző: Teo Cizmic. Sopron: JOHNSON 18/12, Ruják 5, MILLS 13/9, Dufault 6/3, Tóth G. 16/12 Cserék: MYLES 16/12, Spica 1, Dénes 3/3. Vezetőedző: Drágán Alekszics. Kipontozódott: Tiby (40.), ill. Tóth B. (38.). Myles (40.). Az eredmény alakulása: 3. perc: 7-2, 6. p.: 12-13, 9. p.: 15-23,15. p.: 26-31.. 18. p.: 35-38, 22. p.: 37-40, 26. p.: 49-46. 33. p.: 54-58, 36. p.: 58-66, 38. p.: 65-71. Mestermérleg Teo Cizmic: - Az utolsó percekig partiban voltunk és megvolt az esélyünk a győzelemre. A fiúk megint nagyot harcoltak, de a szűk rotáció miatt a végére elfáradtunk, megérdemelt a soproniak győzelme. Nagyon remélem, hogy sikerül minél jobb állapotba hozni a sérültjeinket, mert a hétvégén újabb fontos meccs vár ránk. Drágán Alekszics: - Az utóbbi találkozókon szűkült a rotációs lehetősége kollégámnak, s most újabb játékosai sérültek meg. Mi ki tudtuk használni ezt a lehetőséget, az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy mit akarunk játszani és a találkozó végéig azt is játszottuk. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertünk Pakson. Böde nélkül is szárnyal a Felkov TEREMFOCI Négy csapat maradt talpon az első helyért zajló versenyben a madocsai teremlabdarúgó-tornán, mert a Young Boys nem tudott ellenállni a Felkov hengerének. A vezetőjét hetek óta nélkülöző listavezető - miután „elengedte” legjobbját, Böde Dánielt a Ferencvároshoz - továbbra is lendületben maradt, és sikeresen kipipálta első derbijét a rangadókkal tűzdelt hajrában. A Viza Bisztró sajnálhatja, hogy nem most kezdődik a bajnokság, mert úgy látszik, a fiatalok most vették fel a ritmust, és mutatnak egyre biztatóbb játékot. A gólkirályi címért folytatott különversenyben négyen is üldözik a mesterhármast elérő Süvöltős Józsefet. A 9. fordulóban: Szil-Ker Ablak Előszállás-Etil Alakulat 14-3. Gól: Cseke (5), Reichardt (3), Nyári (3), Kovács Zs., Simon, Dunavári, ill. Bállá (2), Zemkó. Finis-A-KSE 6-3. Gól: Süvöltős (3), Kovács, Szintai, Vörös Zs., ill. Lakatos (2), Aranyos. Viza Bisztró-Vitafoam Kft. 2-2. Gól: Princz G., Magyar T., ill. Aradi (2). Meccsetnyer United-Kömlőd SE 5-2. Gól: Mészáros, Tóth J„ Princz Z., Pasker, Lukács, ill. Bencze I. (2). Felkov Bt.-Young Boys 4-1. Gól: Hahn (2), Berényi (2), ill. Kiss P. A10. forduló (február 4.) párosítása: A-KSE-Kömlőd SE 16, Etil Alakulat-Sarki Kocsma 16.50, Vitafoam Kft.-Meccsetnyer 17.40, Felkov Bt.-Szil-Ker Ablak Előszállás 18.30, Young Boys-Finis 19.20. B. L. így állnak A bajnokság állása: 1. Felkov Bt. 22 pont, 2. Meccsetnyer United (38-10) 18, 3. Szil-Ker Ablak Előszállás (53-25) 18, 4. Sarki Kocsma 17, 5. Young Boys 16, 6. Finis 13, 7. Viza Bisztró (26-41) 7, 8. Vitafoam Kft. (22-50)7,9. Komlód SE (28-33) 7,10. A-KSE 6,11. Etil Alakulat 0. A góllövőlista állása, 20 gól: Süvöltős (Finis). 16 gól: Farsang P. (Young Boys). 14 gól: Szlucska (Komlód SE), Cseke (Szil-Ker Ablak Előszállás). 13 gól: Böde I. (Sarki Kocsma). Horvath Gergő, az Agro-Tipp játékosa passzolja el a labdat Dienes Gábor (PR Futárszolgálat) mellett magro 22 (93-33), 3. PR Futárszolgálat 16 (65-40), 4. Brasilok 15 (81-56), 5. Kis Dankó 15 (69- 51), 6. Tigris FC 15 (63-65), 7. Szekszárdi UFC U16 8 (37-50), 8. Hano-Vill 7 (60-90), 9. Agro-Tipp 7 (29-60), 10. Bátaapáti SE 7 (41-74), 11. J.V. FC 4 (41-61), 12. Balassa János Kórház 1 (47- 122) ponttal. A góllövőlistán 39 gólos: Lizák Péter (Bowdentechnika), 28 gólos: Simon Balázs (Brasilok), 26 gólos: Vituska Norbert (Tomagro), Fürst József (Tigris FC). A 9. forduló párosításai, február 4.: Tomagro-Brasilok 10, Balassa János Kórház-PR Futárszolgálat 11, Szekszárdi UFC Uló-Kis Dankó 12, Tigris FCHano-Vill 13, J.V. FC-Bowdentechnika 14, Agro-Tipp-Bátaapáti SE 15. A10. forduló párosításai, február 5.: Balassa János Kórház-Agro-Tipp 10, PR Futárszolgálat-Tomagro 11, Brasilok-J.V. FC 12, Bowdentechnika-Tigris FC 13, Szekszárdi UFC U16-Hano-Vill 14, Kis Dankó-Bátaapáti SE 15. R. G. Kilenc gól itt, kilenc gól ott a Bowden és a Tomagro meccsén TEREMFOCI Nem bírt egymással a mezőny két legjobb csapata, a Bowdentechnika és a Tomagro a szekszárdi városi sportcsarnokban zajló 24. téli kispályás labdarúgótornán. A mérkőzés előtt százszázalékos mutatóval (hétből hét győzelemmel) álló együttesek 9-9-es döntetlenben „egyeztek ki” egymással, így tulajdonképpen semmi sem változott az élen. A két bajnokesélyes mögött ugyanakkor nagy a tömörülés, a PR Futárszolgálatot, valamint a Brasilok, a Kis Dankó és a Tigris FC csapatát mindössze egy pont választja el egymástól. A Kis Dankó éppen a Tigris FC-vel meccseit legutóbb és győzelmével felzárkózott riválisaira. A Brasilok kiütéses győzelméből Simon Balázs 8 góllal (!) vette ki a részét. A 8. forduló eredményei: Bowdentechnika-Tomagro 9-9, Brasilok-Balassa János Kórház 19-7, PR Futárszolgálat-Agro Tipp 8-3, J.V. FC-Hano Vili 8-7, Kis Dankó-Tigris FC 10-8, Szekszárdi UFC U16-Bátaapáti SE 5-5. A bajnokság állása: 1. Bowdentechnika 22 (111-35), 2. To-Döntetlent hozott a rangadó