Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)
2017-02-03 / 29. szám
EGY PERCBEN Bővítenék a tagságot PAKS elnök áll a Paksi Polgárőr Egyesület élén. Bodóné Rausch Magdolna tíz éve szerzett személy- és vagyonőri végzettséget, akkor rögtön tagja lett a polgárőrségnek. Ahogy szakmáját, úgy a polgárőrséget is szereti, azt reméli, hogy lesznek, akik csatlakoznak maroknyi csapatukhoz. ► 5 Támogatott villamosítás MAGYARORSZÁG Két új, együttesen mintegy 10 milliárd forint keretű pályázat jelent meg a Vidékfejlesztési Program keretében. Támogatás a tanyák infrastrukturális fejlesztésére, illetve a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásokra igényelhető. ► 7 Százezrek az utcákon ROMÁNIA Nem lankad a tüntetések ereje Romániában, ahol több százezren vonultak az utcára. A demonstrálok szerint egy kedd éjszaka titokban meghozott kormányrendelettel a szociálliberális koalíció a korrupciót támogatja és az elkövetőket megmenti a felelősségre vonástól. ► 8 Csempészekre csaptak le BUDAPEST Embercsempészeket fogtak el a fővárosban egy nemzetközi razzia során. A gyanúsítottak egy fővárosi szállodában pihentettek illegális bevándorlókat. ► 10 Jó reggelt! Bizony nem könnyű úgy egy távoli iskolába vinni a gyereket, hogy a kisebbik testvér még babakocsis. Olvasónk minden hétköznap reggel és délután megteszi ezt az utat autóbusszal. Mint mondja, meg tudja oldani valahogy, főként mert a buszokon vannak kifejezetten a babakocsik számára kialakított helyek. A probléma ott kezdődik, amikor ez a hely foglalt, és nem egy másik babakocsis anyuka foglalja el, hanem olyan utasok, akiknek édesmindegy, hogy a busz melyik részében álldogálnak. S bizony sokszor ezek az utasok, miután megkérik őket, hogy menjenek már kicsit arrébb, nekiállnak szidni a „faxnis” anyukákat. Ráadásul a megszeppent gyerekek füle hallatára. V. M. Putyin szerint Magyarország megbízható, fizetőképes partner BUDAPEST Magyarország megbízható, fizetőképes partner - így értékelte hazánkat Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki hivatalos budapesti látogatásán tegnap megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel. A nagy érdeklődéssel várt találkozón egyeztettek a 2021-ig terjedő gázellátásról, a paksi bővítésről - nyolcezer magyar munkahelyet teremt a paksi erőmű bővítése az ukrán helyzetről, de a terrorizmus elleni harcról is. Orbán Viktor egyebek között kijelentette: nyílt és átlátható kapcsolatokra törekszünk Oroszországgal. Hozzátette: a két országnak nehéz nemzetközi környezetben kell együttműködnie. ► 9 A szabadvízi jég nem biztonságos Viták és döntések a közgyűlésen TOLNA MEGYE A „felfedező” 444.hu után több online portál is átvette a hírt, illetve a videót, amelyet egy fiatalember osztott meg Facebook-oldalán, és amely azt mutatja be, hogyan racingolnak fiatal srácok a bogyiszlói holtág jegén egy kis platós autóval. Ez nem csak veszélyes, hanem tilos is, még akkor Is, ha vastag a jég. Ráadásul a szabályszegők kemény bírságokra számíthatnak. A hétvégén a megyében akár a 11-12 fokot is elérheti a nappali csúcshőmérséklet, és éjszakánként sem lesznek mínuszok, ami azt is jelenti, hogy tovább fog olvadni az állóvizeken kialakult jégréteg. Éppen ezért egyre balesetveszélyesebb rámerészkedni a jégre. ► 2 SZEKSZARD Ahogy azt a rendszeresen közgyűlésre járók már tapasztalták: nem mindig azok a napirendi pontok gerjesztenek vitát, amelyekről azt előre feltételezni lehetne. Most a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítását és az alpolgármesteri illetmény megállapítását járta körbe alaposabban a testület. Ahogy sejteni lehetett, szó volt az ominózus hangfelvételről is. A tegnapi szekszárdi közgyűlésen már-már személyeskedésnek tűnő viták is zajlottak a két témakörben. Ezzel együtt a nyílt és zárt ülésen több, mint harminc határozatot hozott a testület és több pályázat benyújtásához is támogató döntést hoztak. ► 3 Kiváló képzés az általános orvosi karon PÉCS Dinamikusan fejlődő képzések egyre szélesedő kínálata, világszínvonalú kutatóműhelyek és pezsgő, multikulturális környezet várja a jövendő orvosokat a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán. Tanulmányaikat az ország egyik legkellemesebb, legélhetőbb városában végezhetik el a fiatalok. ► 4 MA HOLNAP 10 11 Pénteken helyenként még gyenge csapadék, máshol szeles, változóan felhős-napos idő várható 10- 13 fok körüli hőmérséklettel. ► 12 fi Boldog névnapot kívánunk Balázs és Oszkár nevű olvasóinknak! Tolna megyéből Ritzel Zoltánt és Vincze Bálintot is díjazták a pályázaton Sikeresek voltak természetfotósaink TOLNA MEGYE Ritzel Zoltán (szabadúszó) Reggeli ablakbalett című sorozatával második, Vincze Bálint (MVM Paksi Atomerőmű Zrt.) Úton, útfélen címmel nevezett képeivel pedig harmadik helyen végzett a Magyar Újságírók Országos Szövetségének immár 35. Magyar Sajtófotó Pályázatán a Természet és tudomány sorozat kategóriájában. A bonyhádi és a paksi természetfotós is tapasztalt, egyikük nyolc éve, másikuk egy évtizede járja a természetet, igyekezve megragadni annak legszebb, vagy legérdekesebb pillanatait. ► 6 Ritzel Zoltán egyik képe a díjazott sorozatból Vincze Bálint fotói különleges témát járnak körül SZ E R K ESZTŐS ÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Hanoi Erzsébet 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534