Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-11 / 265. szám
2016. NOVEMBER 11., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g A kurzusok a hallgatók igényeire épülnek, általános ismereteket nyújtanak Németkéren most indult először Azt, hogy még mindig van érdeklődés, aktivitás, Németkér csatlakozása is jelzi. - A polgármester és a könyvtáros ügy gondolták, hogy egy népfőiskolái keretekben történő közösségépítés nagyon jól jönne, mi pedig szakmai segítséget ígértünk nekik - mondta a kezdeményezésről Hefner Erika. Horváthné Gál Erika polgármester köszöntőjével, nagy érdeklődés mellett indult el Németkéri Népfőiskola első évfolyama Nagy Anikó művelődésszervező, könyvtáros gondozásában. Az első előadást a Pusztahencsei Népfőiskola aktivistája. Gazdag Ferenc pedagógus Hofi Gézáról tartotta. A könyvtárban éppen csak elfért a hallgatóság, Nagy Anikót meg is lepte az érdeklődés. Mint mondta, minden hónap második szerdáján találkoznak majd. A következő alkalommal, december 14-én Füller Tímea bibliai témájú előadását hallgatják meg. A további tematika öszszeállítását viszont a hallgatókra bízzák. Horváthné Gál Erika azt mondta, a közösségépítés mellett ismeretekhez, élményekhez juthatnak a hallgatók. Évfolyamok és előadások Elindult a Tolna megyei népfőiskolák legújabb tanéve. Akad, ahol már a 18., másutt az első évfolyam kezdődött. A kurzusok a hallgatók igényeire épülnek, néhány kivételtől eltekintve általános ismereteket nyújtanak. Vida Tünde vtunde67@gmail.com TOLNA MEGYE Kajdacson tartotta tanévnyitó értekezletét a Tolna Megyei Szabadművelődési és Népfőiskolái Társaság. Hefner Erika elnök örömmel öszszegezte, hogy országos szinten is kiemelkedőnek számít továbbra is a megyében folyó munká. Egyedül itt van ugyanis az a klasszikus értelemben vett népfőiskola, illetve népfőiskolái hálózat, ami 1999 decemberében kezdődött, és azóta is töretlenül tart. Ennek az a lényege, hogy teljesen önkéntes munkán alapul, legtöbbször az előadók nem kérnek tiszteletdíjat, sőt nagyon sokszor útiköltséget sem, a szervezők önként dolgoznak a településükért. A hallgatók pedig örömmel fogadják a sokszor ismerős előadókat, hiszen az sem ritka, hogy a településen élők közül kerülnek ki. Ez - mint Hefner Erika elmondta - egyebek között a Pusztahencsei Népfőiskola erőssége, ott nagyon sikeresen tudják az értelmiséget aktivizálni, tanárok, orvos, védőnő vállalkozik az előadásokra. A tanévnyitó jó alkalom volt, hogy az előadókról, témákról adják-vegyék az információkat. Az érdeklődés, azaz az „osztálylétszám” változó, vannak kistelepülések, ahol tucatnyi hallgatóval, de akadnak olyanok is, ahol ötvenfős átlaggal futnak az előadások. - Azt hiszem, ez egy sikertörténet, akár az időt, akár a létszámát tekintjük - jegyezte meg a szakmai hátteret adó szervezet elnöke. Az időt arra értette, hogy a legidősebb népfőiskola 18 éves, a legfiatalabb pedig első évfolyamát kezdte idén. A korelnök a kölesdi, ezt a címet az uzditól vette át, ahol Renkecz József kezdte a népfőiskolát, de egészségi állapota nem engedi meg, hogy folytassa. A típusát tekintve általános ismereteket közlő népfőiskolák indultak Tolna megyében néhány kivételtől eltekintve. Ilyen az Új utak a gyógyításban mottójú paksi Közkincs Szabadegyetem, amely egészeségügyi témákban tartja előadásait évek óta. A népfőiskola sajátossága, hogy a hallgatók meghatározhatjákakurzusmenetét - mondta Hefner Erika. Arról is beszélt, hogy a társaságnál, amely a tanévnyitón közgyűlését is tartotta, minimális a pénzforgalom, csupán az adó 1 %-ából gazdálkodnak. Ezen nem is változtatnak. Az elnök a Kölesdi Népfőiskola szervezőjét, Varga András agrármérnököt idézve mondta, „hagyjuk ezt üyen tisztán, ilyen önzetlen módon folyni”. A Kölesdi Népfőiskola a XVIII. évfolyamba lépett, Varga András szervezi. Idén kilenc előadást és hagyományosan egy kirándulást terveznek. A Pusztahencsei Népfőiskola XVII. évfolyamát kezdte Gazdag Ferenc gazdag programot is állított össze 17 alkalommal találkoznak, ebből egy közös kirándulás. A Szinger Ferenc vezette Paksi Városi Nyugdíjasklub Népfőiskolája szintén a XVII. évfolyamába lépett, itt kilenc előadás lesz. A Tóth Györgyi által szervezett Mözsi Népfőiskola Vili. évfolyamában 12 előadásra és egy kirándulásra számíthatnak a hallgatók. A X. évfolyamát kezdő Bikácsi Népfőiskola kertében Szilágyi Pálné hat előadást szervez. Működik népfőiskola Kajdacson, Nagydorogon, Tengelicen, Bogyiszlón, Németkéren Sárszentlőrincen, a Zsivora György Népfőiskolái Alapítvány, Dunaszentgyörgyön a nagycsaládosok karolták fel, a Paksi Közkincs Szabadegyetemnek pedig a Csengey kulturális központ a szervezője. A vidékfejlesztésről és a turizmusról SZEKSZARD A Kárpát-medence turizmusának és vidékfejlesztésének aktuális kérdéseiről szóló nemzetközi konferenciával folytatódott csütörtökön a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tudományos rendezvénysorozata. Az előadók jelentős része az egyetemi szférából került ki, de a turizmushoz kapcsolódó gazdasági szereplők közül is jelen voltak néhányan. Pálné dr. Kovács Ilona, a PTE BTK Politikai Tanulmányok Tanszékén kinevezett egyetemi tanár; az MTA levelező tagja például arról szólt, hogy 2020 után számunkra kevesebb uniós pénz áll majd rendelkezésre. Másrészt irányváltás várható az Európai Unió regionális politikájában. Ennek következményeképpen kevesebb pénz jut a vidékre, a támogatások várhatóan inkább a városokra koncentrálnak majd. A plenáris ülést követően három, önmagában is szerteágazó témakörben, de négy szekcióban folytatódott a tanácskozás. A gyergyószentmiklósi egyetem két képviselője a nagyhagymás békási víztározó, illetve a Békás-szoros nyújtotta lehetőségekről és az ökoturisztikai problémákról tartott előadást. 1.1. Téli üzemmódban a Magyar Közút SZEKSZARD November 10-ével kezdetét vette a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a téli üzemeltetési időszak, tegnap reggel három gépük dolgozott a megelőző síkosságmentesítésen - derült ki a társaság megyei igazgatóságának tegnapi tájékoztatóján, amelyet a téli útüzemeltetési és forgalombiztosítási feladatok ellátásról tartottak. Frazon Ferenc megyei üzemeltetési és fenntartási osztályvezető elmondta, 1769 tonna sóval, 747 tonna érdesítő anyaggal, tehát zúzott kővel, 23,4 tonna kalcium-kloriddal és 6376 liter kalcium-klorid oldattal kezdik meg a téli üzemeltetést. A feladatok ellátásában a megyében 31 műszaki és 75 fizikai dolgozó vesz részt, 39 saját mellett szükség esetén 71 bérelt gépet tudnak hadrendbe állítani. A síkosságmentesítést és a hóeltakarítást az utak szolgáltatási szintjének megfelelő sorrendben és szinten végzik el. A téli üzemeltetéssel kapcsolatban a szakember hangsúlyozta, a közlekedők együttműködését és belátását is kérik. Ez többek között azt jelenti, hogy a járműveiket felkészítik a télre, a téli útviszonyoknak megfelelően hajtanak, előzetesen tájékozódnak az útviszonyokról, valamint számolnak az esetlegesen meghosszabbodó menetidővel. H. É. HIRDETtS TAKARÉK TÖBB MINT BANK Szabad felhasználásra, egyszerűen Az akciós Takarék Személyi Kölcsön most nemcsak alacsony kamattal, de már havi 200 000 Ft jövedelemjóváírással is igényelhető. Igényelje egyszerűen 600 000 és 5 millió Ft közötti összegre, amit a forint alapú konstrukciónak köszönhetően árfolyamkockázat nélkül törleszthet 36 és 84 hónap között választható futamidővel. Használja fel szabadon, így egy lépéssel fedezheti kiadásait vagy álmait! Az akció a 2016. december 31 -ig befogadott minimum 600 000 Ft összegű, legalább 36, legfeljebb 84 hónapos futamidejű hitelkérelmekre érvényes. Az akció további fettétele a hitel teljes futamideje alatt havi min. 200 000 Ft összegű Szövetkezeti Hitelintézetnél vezetett számlára jövedelem jogcímen érkező, egyösszegű jóváírás Amennyiben az Ügyfél a kamatkedvezményhez szükséges jövedelemjóválrási feltételeket nem teljesíti, a kamatkedvezményt a Hitelintézet megvonja, és a továbfcakban a nem akciós hirdetmény szerinti kondíciót alkalmazza. Az akciós kondíciók visszaállítására a feltételek ismételt teljesítése esetén nincs mód- Nem akciós THM: 14.19-17,68% Reprezentatív példa: Az igénylés időpontjának függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak. A hitel teljes összege: 3 millió Ft. futamideje: 60 hó, a hitelkamat mértéke és típusa (változó): 9,36%, THM: 10,68%, A törlesztőrészlet összege: 63 067 Ft havi 200 Ft-os számlavezetési díj mellett (Takarék Lakossági Bankszámla dija). Fizetendő teljes összeg: 3 837 360 Fi a benne foglalt díj, jutalék, költség és adó összege: 837 360 Ft. A THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történi a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a változó kamatozású hitel kamatkockézatát. Az akciós Takarék Személyi Kölcsön induló kamatra vonatkozó ajánlat kizárólag az akcióban résztvevő Szövetkezeti Hitelintézeteknél érhető el, amelyek listáját megtalálja a www.szemelyikolcson.takarek.hu elmen. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Szövetkezeti Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartják. Az akciós Takarék Személyi Kölcsön részletes feltételei megtalálhatóak az adott Szövetkezeti Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában, az Általános Szerződési Szabályaiban illetve a Hirdetményében, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézeti ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben és honlapján érhet el. Akár váratlanul jönnek, akár tervszerűen, az extra kiadásokhoz mindig kell némi segítség www.szemelyikolcson.takarek.hu HÍREK Eldobta a tárcát SZEKSZÁRD-MEDINA Vádemelési javaslattal zárt le egy nyomozást a Szekszárdi Rendőrkapitányság. Július 11-én délben egy szekszárdi lottózóból elloptak egy pulton felejtett pénztárcát a benne lévő okmányokkal, bank- és hitelkártyákkal, pénzzel együtt. A nyomozás szálai egy 31 éves medinai férfihez vezettek, aki a bűncselekményt beismerte, és elmondta, hogy a pénzt eltette, a tárcát pedig egy kukába dobta. 1.1. Sándor László 90 SZEKSZARD Születésnapja alkalmából az önkormányzata nevében dr. Gőttlinger István aljegyző köszöntötte a 90 éves Sándor Lászlót. Családja körében adta át az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott oklevelet egy üveg bor kíséretében. Laci bácsi 66 éve él boldog házasságban, 44 éviga kereskedelemben dolgozott, a Népbolt munkatársa volt. A kitűnő egészségnek örvendő ünnepelt egy unokával és három dédunokával büszkélkedhet. B. K. A biblioterápiáról BONYHÁD Önismeret az irodalom segítségével címmel tartott előadást Bodainé Cserník Marian szerdán Bonyhádon. A résztvevők többek között azt is megtudhatták, hogy mi az a biblioterápia, hogyan alakult ki, hol alkalmazzák, kinek ajánlható. H. É.