Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-11 / 265. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. NOVEMBER 11., PENTEK Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu Sokan furcsállják, hogy a 2020-as tokiói olimpia programjába bekerülhetett a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball - bár ez utóbbi már volt olimpiai sportág -, de mégis hol vannak ezek a múlt század eleji játékok „extrém” sportágaihoz képest. 1900-ban például tettek egy kísérletet arra, hogy meghonosítsák a víz alatti lassú úszás versenyszámot, de már a következő olimpiát sem érte meg a kezdeményezés. Ennél tartósabbnak bizonyult a helyből magasugrás, ami 1900 és 1912 között négy olimpián szerepelt. És ha már magasugrás, francia javaslatra megpróbálkoztak a lovas magasugrással, illetve a lovas távolugrással is, de ezek a versenyszámok csupán egy olimpiáig jutottak. Am vannak olyan sportnak nevezett tevékenységek, amelyek még ezekre is rávernek. Itt van mondjuk a rókadobálás, amely a XVI. és a XVIII. században Európa udvaraiban ünnepi eseménynek számított. A párok - házasok és jegyesek kedvelt szórakozása volt ez - megmarkolták egy körülbelül 30 centiméter széles, 6-8 méter hosszú kendő két végét, és várták a ketrecből kiengedett rókákat. Mikor az állat a szövetre lépett, megrántották azt úgy, hogy a jószág magasan a levegőbe repüljön. Mindezt addig ismételték, amíg a róka mozgásképtelenné nem vált. Ekkor egy vadász kegyelemből lebunkózta az állatot. Igazán romantikus páros játék lehetett ez... Agyament verseny ötletekből persze ma sincs hiány. Ilyen a fekete puding hajítás, a gilisztabűvölés vagy a borsó-céllövés. Szóval nem ilyen mozgásformákra kell gondolni, amikor a szakemberek azt tanácsolják, hogy az egészségmegőrzés érdekében érdemes sportolni. Házasok, jegyesek kedvelt szórakozása volt a rókadobálás. Az orránál fogva vezette a férfit SZEKSZÁRD Történt, hogy a büntetlen előéletű 24 éves vádlott ismeretlenül felhívta telefonon a nála lényegesen idősebb sértettet 2012 novemberében. Hamarosan rendszeres nemi kapcsolat alakult ki közöttük. A nő nem valódi nevét mondta a férfinak, és később sem volt hajlandó személyazonosságát okirattal igazolni. 2013 márciusában a vádlott elmondta a férfinak, hogy gyereket vár, pár nap múlva az orvos 26 hetes terhességet állapított meg, ami kizárta az abortusz lehetőségét. Ekkor a nő azt adta be partnerének, hogy Londonban élő ismerősétől úgy tudja, ott elvégzik a műtétet, és már be is jelentkezett egy kórházba. Mindezek finanszírozására pénzt kért kölcsön a férfitól, aki később át is adott neki 594 ezer 771 forint értékű eurót és angol fontot. Készült az összegről átvételi elismervény, amit a vádlott a hamis néven írt alá. A férfi azt is felajánlotta, hogy elviszi a repülőtérre, de a vádlott azt mondta, majd a szülei felviszik Budapestre, mindenesetre kért és kapott még 15 ezer forintot. Pár nappal később a vádlott kérésére átutalt Londonba 100 fontot, ami az utalási díjjal együtt 41 ezer 45 forint további kárt jelentett. Májusban a nő közölte a sértettel, hogy nem jött össze pénz az abortuszra, és most már tényleg nem lehet azt elvégezni. A férfi a személyes találkozáskor, már Szekszárdon közölte a vádlottal, hogy fel fogja jelenteni, mert becsapta. Erre a nő azt állította, hogy nem korábbi barátja, hanem a sértett a gyerek apja, és újabb 30 ezer forintot kért orvosi vizsgálatra. Ezt azonban már nem kapta meg. A bíróság pedig csalás miatt 3 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette, és kötelezte a kár megtérítésére, ugyanakkor előzetes mentestésben részesítette. Az ítélet jogerős. 1.1. A római katolikus, a reformatu az evangélikus és a metodista felekezet lelkészei mondtak imát a megemlékezésen A kegyelet témakörével hivatásszerűen foglalkozók ma már „dombóvári példaként” emlegetik a város temetői sírkertjét, amelyet húsz éve avattak fel. Ott kaptak helyet a régiek elhagyott, gondozatlan fejfái, sírkeresztjei. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Húsz éve avatták fel Dombóváron a temetői sírkertet és kápolnát, ahol a régiek elhagyott fejfáinak, sírkeresztjeinek alakították ki a méltó helyét. - Mint oly’ sok helytörténeti kezdeményezés, ez is. dr. Szőke Sándor tanár úrtól, a Városszépítő Egyesület akkori elnökétől származott - idézte fel Takács Istvánná helytörténész, nyugalmazott gimnáziumi tanár, aki jelentős szerepet vállalt a megvalósításban. Mint mondta, az egyesület tagjai a diákjai segítségével még 1995-ben, a temetőtérkép készítésekor találtak rá olyan gondozatlan sírhelyekre, amelyeken a sírkeresztek még pusztuló formájukban is kincsnek számítottak. Hónapokon át, parcelláról parcellára járták a temetőt, jegyzeteltek, rajzoltak, fényképeztek, a település és a plébánia öreg könyveiben kutakodtak, a sokat tudó idősekkel beszélgettek. így leltek fel több mint 200 elhagyott, hozzátartozó nélküli sírhelyet. A Városszépítő Egyesület pedig a kegyelet és a műemlékmentés szándékával vállalkozott a nemes anyagú, szépen megmunkált, feliratos és figurális díszű sírkeresztek megőrzésére. A sírkert terveit Őri Nándor egyesületi tag készítette, és a kivitelezését is ő végezte társadalmi munkában. Ebben is nagy segítséget jelentettek a Illyés Gyula Gimnázium tanulói, illetve a város hagyománytisztelő lakosai - hangsúlyozta Takács Istvánná. Vértesi Rudolf kertészmérnököt szintén kiemelte, aki annak idején a parkosításhoz szükséges díszfákat biztosította. A sírkert a katolikus temető keleti sávjában kapott helyet, ez Farkasdi András apát-plébánosnak volt köszönhető. A két kis dombra állított sírkeresztekből nyomon lehet követni az elmúlt több mint másfél évszázad síremlékeinek stílusát, tanulmányozhatóak a sírjelek, a betűtípusok, az anyagok, a faragásművészet és a keresztek szimbolikája - mondta a helytörténész. A sírkert közepén egy kis kápolna épült, ahol Szűz Mária szobrát helyezték el. Ez Bükkösdi Kálmán, pécsi fafaragó művész alkotása. A sírkertet napjainkban már „a dombóvári példaként” emlegetik a kegyelet témakörével hivatásszerűen foglalkozók. Nemrég például egy alföldi település városszépítő egyesülete kereste meg a dombóvárit, mert tudni szeretnék, miként is indultak és hová jutottak a két évtized során „a gyökerek nyomában” - tette hozzá Takács Istvánná. Méltó megemlékezés A sírkertet 1996, november 1-jén avatták fel. Felszentelését Farkasdi András esperes-plébános végezte. Azóta minden évben mindenszentek napján megemlékezést tartanak ott. A kerek évforduló alkalmából a 91 éves Király Sándor bácsi pa pírra vetette gondolatait. A sírkert című írást Oberfrank Pál színművész olvasta fel az idei ünnepségen, aki később szavalatával is hozzájárult a megemlékezéshez. Stifter Balázs pedig dalokat adott elő. Imát mondott Kutas Attila plébános. Hajduné Csernák Erzsébet meto dista lelkész, Sípos Előd református lelkész és Szűcs Eszter evangélikus lelkész. Később a 90 évvel ezelőtt állított világháborús hősi emlékműnél tartottak koszorúzást és mécsesgyújtást. Este a világháborús emlékműnél helyeztek el koszorúkat, mécseseket BÁTASZÉK Közel százan jelentkeztek szerdán véradásra a helyi vöröskereszt felhívására, közülük azonban csak 65-en adhattak vért. Simondiné Bálint Zita, a helyi nagycsaládos egyesület titkára, aki egyben önkéntes segítő is volt a véradásnál elmondta, sokszor a helyszínen derül ki, hogy ki, miért nem adhat vért, például aki vérhígító vagy allergia elleni gyógyszert szed, vagy nem régen tetováltatott, vagy éppen magas vérnyomása van. A szervezők ennek ellenére elégedettek a jelentkezők számával. M. I. A régi szolgáltató végelszámolással megszűnik Közösen döntöttek BÁTASZEK Rendkívüli, együttes testületi ülést tartottak szerdán Bátaszéken, a polgármesteri hivatalban Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Mórágy, Pörböly, Sárpilis és Várdomb községek képviselő-testületeivel. Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere elmondta, két téma volt, amit közösen kellett megbeszélniük, illetve ezt követően együttes döntést hozniuk. Az egyik, hogy dr. Pataki Anna fogorvos 43 év szolgálat után befejezte aktív tevékenységét, így négy település - Alsónána, Alsónyék, Pörböly, Bátaszék - maradt volna fogorvosi ellátás nélkül. A települések képviselői most arról döntöttek, hogy január 1-től dr. Szabolcski-Ahác Annamária fogorvost bízzák meg hat hónapra a fogorvosi feladatok helyettesként történő ellátásával. A rendelési idő a helyettesítés alatt kedden és pénteken lesz, a szokott helyen, Bátaszéken, a Kossuth utcai egészségházban. Dr. Pataki Anna fogorvosnak megköszönte valamennyi érintett település képviselője az elmúlt évtizedekben végzett áldozatos és magas színvonalon végzett munkáját. A jövőben jó egészséget kívánnak a doktornőnek. A másik téma, mely szintén érintette a településeket, a Dél-Tolna Közmű Üzemeltető és Szolgáltató Kft. végelszámolásához kapcsolódó tulajdonosi határozatok meghozatala volt. Dr. Bozsolik Róbert elmondta, mivel már nem ez a gazdasági társaság, hanem az ÉRÖV (Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zrt.) látja el a felsorolt településeken az ivóvíz- és a szennyvíz szolgáltatást, ezért ez év december 31-gyel meg kell szüntetni a Dél-Tolna Közmű Üzemeltető és Szolgáltató Kft.-t. Az érintett települések képviselő-testülete együttesen úgy döntött, hogy a kft. elszámol a vagyonával, és a társaságban lévő vagyont a települések a tulajdonuk arányában felosztják egymás között. M. I.