Tolnai Népújság, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-11 / 265. szám
Fotókiállítás az őstölgyesről BOGYISZLÓ-TOLNA Kiélezett küzdelemben végül a második helyen értek célba a bogyiszlói „vándorló fák” Az Év Fája versenyen - tudtuk meg Németh Ágnestől, a Bogyiszló Jövője Alapítvány munkatársától. Az őstölgyesről fotókiállítás is nyílt Tolnán. ► 6 A várost és lakóit szolgálja BÁTASZÉK Öt hónapja új jegyzője van Bátaszéknek Kondriczné dr. Varga Erzsébet személyében. A két gyermekes fiatalasszony már az egyetem alatt a közigazgatási jog iránt érdeklődött. Decsen és Őcsényen keresztül vezetett az útja Bátaszékre. ► 4 Tankerületi központok MAGYARORSZÁG Már november 30-ával létrejöhetnek a tankerületi központok, mint központi költségvetési szervek - mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az Országgyűlésben. ► 9 Bekokainozva gázolta halálra BUDAPEST Kifizette a kétmillió forintos óvadékot, így nyomkövetővel hazamehetett az a fiatal, kokaint fogyasztó nő, aki halálra gázolt és cserben hagyott Budapesten egy férfit. A baleset után elment egy szépségszalonba műszempi fiákat csináltatni. ► 10 Jó reggelt! Áfák mostanra ledobálták lombjuk nagy részét. A héten volt eső, volt szél, mindkettő kedvére szórakozott a lehullott levelekkel. Azokkal, amelyeket nem gyűjtöttek össze. Van belőlük bőven, legalább is a megyeszékhelyen. Az esőnek köszönhetően több helyen síkos szőnyeggé váltak a járdákon, ha valaki nem elég ügyes, jó nagyot lehet csúszni, rosszabb esetben elesni. Mint ahogy egy két szatyorral felszerelt idős bácsinak sikerült is, a szemem láttára. Ketten alig tudtuk felsegíteni, szerencsére komolyabb baja nem lett. Ez a bizonyos veszélyes levélszőnyeg egy magánház előtt volt, a főutcán. A ház lakatlan, de bizonyára van tulajdonosa. Nem ártana, ha törődne is a tulajdonával. V. M. historic hotels o/EUROPE Award 2017 • • MiUU‘r Best Historic Hotel with "A Story to Tell" 2017 MEDINA Európa 10 legjobb kastélyhotele közé választották a Medinán található Apponyi Kiskastélyt. A francia székhelyű Historic Hotels of Europe nemzetközi szervezet képviselői a görögországi Santoriniben tartott, gálavacsorával egybekötött ünnepélyes ceremóniáján adták át a kategóriagyőztes aranyérmet. Az Apponyi Kiskastély Horváth Csilla kastélyvezető örökségmegóvó tevékenységének köszönhetően tett szert a nemzetközi hírnévre. Tüntettek több amerikai városban az új elnök ellen Trump a Fehér Házban WASHINGTON Csütörtökön már a Fehér Házban járt „átadás-átvételen” Barack Obamánál az Amerikai Egyesült Államok új elnöke, Donald Trump. A politikai riválisok közötti megbékélést sürgető demokrata és republikánus párti nyilatkozatok az ország mély megosztottságát egyelőre nem nagyon enyhítették, voltak is tüntetések több amerikai nagyvárosban Trump ellen, de mellette is. Ám jól hatottak a tőzsdékre, a befektetőkre, akiket főként az nyugtatott meg, hogy adócsökkentéssel és infrastruktúrafejlesztéssel serkentené az új elnök a gazdasági növekedést. Azt még senki sem tudja pontosan, mik lesznek első lépései, kik lesznek kormányának tagjai, hiszen egyelőre azt is még csak emésztgetik, hogy Trump irányítja eztán a világ vezető hatalmát. A különc milliárdos New Yorkból indült, mégis a vidéki Amerikának köszönhetően kerül hatalomra a Hillary Clintonnal szemben megnyert választás után. ► 8 Zárt helyen kell etetni a baromfit MAGYARORSZÁG Az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák - közölte tegnap a Nébih. A hatóság előírta, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, és a tárolás során biztosítani kell, hogy ne férjen hozzá idegen fajú állat. A múlt héten egy Békés megyei, tótkomlósi gazdaságban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, ezért 9000 pulykát leöltek. A vírus miatt már hét Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett megyéből vagy Magyarországról. ► 7 Húsz éve avatták fel a sírkertet DOMBÓVÁR Húsz éve avatták fel a temetői sírkertet és kápolnát, ahol a régiek elhagyott fejfáinak, sírkeresztjeinek alakították ki a méltó helyét. A kezdeményezés dr. Szőke Sándortól, a Városszépítő Egyesület akkori elnökétől származott, a megvalósításában pedig Takács Istvánná helytörténész, gimnáziumi tanár vállalt nagy szerepet diákjai segítségével. De a város hagyománytisztelő lakosai hozzájárultak a kezdeményezéshez. A sírkereszteket két kis dombra állították fel, és a sírkert közepén egy kis kápolna is épült, ahol Szűz Mária szobrát helyezték el. ► 2 Új kiállítás a galériában SZEKSZARD Szentes Valéria amatőr festő képeiből nyílt kiállítás csütörtökön az Ady Endre Szakképző Iskola Székely Galériájában. Az alkotó a Bonyhádi Képzőművészeti Kör tagja. A kiállításon őszi, téli tájképeket, csendéleteket, illetve figurális alkotásokat láthatnak az érdeklődők. A tárlatot, amelyet december 2-ig lehet megtekinteni, Juhász Gábor, az iskola igazgatója és Kovács Ferenc festőművész (képünkön), a Bonyhádi Képzőművészeti Kör vezetője nyitotta meg. H. E. Népfőiskola: megyénk az élenjár TOLNA MEGYE Ismereteket bővít, élményt nyújt, közösséget épít a népfőiskola, amely a megye 14 helyszínén várja idén a hallgatókat. Van, ahol már a 18. évfolyamnál tartanak, másutt az első kezdődött. A tanévnyitót Kajdacson tartották, ahol a szervezők kicserélték tapasztalataikat, s „adták-vették” az előadókat. A szakmai hátteret nyújtó Tolna Megyei Szabadművelődési és Népfőiskolái Társaság elnöke, Hefner Erika azt mondta, országos szinten is kiemelkedőnek számít továbbra a megyében folyó munka. Egyedül itt van ugyanis a klasszikus értelemben vett népfőiskola. ► 3 770865 603050 1 6 2 6 5 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: tolnai.nepujsag@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Balázs László 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP u, 10 7 Napközben keleten lehetnek napos időszakok, nyugat felől azonban egyre több felhő érkezik fölénk. Hajnalban -2, +2, délután 4-11 fok valószínű. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Márton nevű olvasóinknak!