Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-07 / 210. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 7., SZERDA A hét közepétől emelkedés várható TOLNA MEGYE Az átvonu­ló hidegfrontot kísérő csa­padék átmenetileg jelentő­sen csökkentette a parlag­fű pollenkoncentrációját, de a hét közepétől az idő javu­lásával várhatóan ismét erő­södik majd a pollenterhelés - hívja fel rá a figyelmet az Országos Közegészségügyi Központ. Az aktuális jelen­tés szerint a csalánfélék vi­rágpora jellemzően közepes mennyiségben van jelen, míg a pázsitfüvek, a ken­derfélék, az üröm, a libatop­­félék és az útifű pollenkon­centrációja általában ala­csony, esetenként közepes is lehet. H. É. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás SZAKÁLY Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt in­dított eljárást a rendőrség egy 33 éves sellyei férfi el­len. Súlyos sérülésekkel vit­tek kórházba szeptember 5-én a mentőszolgálat mun­katársai egy 56 éves szaká­­lyi férfit. A sértett elmondta, hogy előző nap az albérlő­je bántalmazta. A rendőrök előállították az albérlőt, egy 33 éves sellyei lakost, aki a kihallgatása során elismer­te a bűncselekmény elkö­vetését, de a történteket a sértett és a gyanúsított nem teljesen egybehangzóan adta elő, közölte a rendőr­ség. 1.1. Emlőszűrés Tamásiban TAMÁS! A Népegészségügyi Program keretében zajló szervezett, ingyenes lakos­sági emlőszűrés ismét érin­ti a Tamási Járást. A rende­lőintézet parkolójába telepí­tették a Primavera elneve­zésű mobil szűrőállomást. A szűrésre szeptember 2. és 16., valamint szeptember 26. és október 3. között ke­rül sor. A vizsgálatra elsősor­ban azoknak a hölgyeknek a jelentkezését várják, akik meghívólevelet kaptak a MaMMa Klinikától. Időpon­tot egyeztetni, vagy kérdést feltenni az emlőszűréssel kapcsolatban a 06-30-2572 836-os mobiltelefonszámon lehet. B. L. Magas a gépeket feketén üzemeltetők aránya Fehéredik az automata Az ital- és ételautomaták pi­acát is megtisztítaná a kor­mány az illegális szereplők­től. A Nemzetgazdasági Mi­nisztérium döntése értelmé­ben lesz állami támogatás az automaták online rend­szerbe történő bekötéséhez. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Mint ismert, 2015 január 1-jétó'l lépett életbe a ká­vé-, élelmiszer- és mindenfé­le automatákat érintő rendelet. Akkor a cégeknek el kellett don­ién iük, hogy regisztrálják-e au­tomatáikat, azaz akarják-e azo­kat a jövőben is működtetni, vagy sem. Első körben a regiszt­ráció gépenként 30 ezer forint­ba került. Ez már önmagában is jelentősen fehérítette a szek­tort: csaknem ötezer olyan auto­matát szereltek le az üzemelte­tők, amely a közterhek megfize­tése nélkül üzemelt. Tudni lehe­tett, hogy a történet vége az lesz, hogy az adóhivatal az elektroni­kus kasszákhoz hasonlóan ösz­­szekötné az automatákat saját szervereivel. 2017-től új, online korszak­ba lép az automaták piaca, ami nemcsak a költségvetés, ha­nem minden tisztességes pia­ci szereplő érdeke. Az új rende­let célja, hogy a gépek értékesí­tési adatai online eljussanak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal­hoz (NAV). Ennek köszönhető­en kiküszöbölhetőek a bevéte­lek eltitkolására irányuló trük­kök, technikai megoldások. A jogszabály biztosítja a tisztes­séges vállalkozások védelmét, ugyanis a piac szereplőitől ren­geteg panasz érkezett a gépeket feketén üzemeltetők magas ará­nyára. „A magamfajta kisvállalko­zókra komoly terhet rónak az ilyen változtatások, egyálta­lán nem könnyű előteremte­ni rá a forrásokat - fogalma­zott egy neve elhallgatását kérő Tolna megyei üzemeltető. - Ha igaz, hogy a kormány támoga­tást nyújt a bekötéshez, annak örülünk, ám egyelőre még csak megtippelni sem tudjuk, hogy ez mekkora terhet vesz le a vál­lalkozók válláról. Pár tucat au­tomatát üzemeltetve nem köny­­nyű versenyre kelni a hazai multikkal, ők biztosan megta-A rendeletre a vállalatok i méretüktől függően máshogy reagálhatnak: nem ugyanakkora mértékben emelnek majd árat, Sj vagy vonnak ki automatákat a piacról Felügyelet Az automaták felügyeletét egy hatóságilag vizsgált és engedélyezett műszaki be­rendezés, az automata fel­ügyeleti egység látja el. ame­lyet a berendezések vezérlő­paneljéhez elválaszthatatla­nul kapcsolódva kell beépíte­ni. A rendeletnek köszönhető­en a NAV-nak pontos adatai lesznek a gépek forgalmáról. Az információkat összevethe­ti az adózótól érkező bevallási adatokkal, ami segíti az eset­legesen eltitkolt bevételek feltárását és a gazdaság fe­hérítését. A NAV a felügyele­ti szolgáltatón keresztül kap­ja meg az automata értékesí­tési adatait. A felügyeleti szol­gáltatót a fővárosi kormány­­hivatal metrológiai hatósága veszi nyilvántartásba. Kétmilliárd Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter elmondta: a 2016. évi költségvetés módo­sításával már elkülönítettek 1,5 milliárd forintot arra, hogy a kormány támogatást tudjon adni az eszközök beszerzésé­hez. A tárca azt tervezi, hogy az automaták regisztrációjá­ból befolyt mintegy 900 millió forintot szintén állami támo­gatásra használja fel, vagy­is a gépek online rendszerbe való bekötéséhez összességé­ben több mint 2 milliárd forint áll majd rendelkezésre - tette hozzá a tárca vezetője. A szep­tember végi időpont helyett a ruhatisztítók, autójavítók a pénzváltókkal és a taxisokkal együtt január elsejétől lesz­nek kötelesek online pénztár­gépeket használni. lálják a módját, hogy kitermel­jék majd azt a plusz bevételi for­rást, amit erre fordítanak, ne­künk azonban még jobban ösz­­sze kell majd húznunk a nad­rágszíjat. Tavaly valamennyi automatánkat regisztráltuk, nem gondoltam, hogy ilyen rö­vid idő alatt újabb sarcot vetnek ki ránk.” Az adatszolgáltatási kötele­zettség alól mentesülnek azok a berendezések, amelyekről a felügyeleti szolgáltató úgy nyi­latkozik, hogy nem láthatóak el automata felügyeleti egység­gel, azaz a gép olyan öreg, hogy nem képes a technikai felada­tok kezelésére. Arról egyelőre nem sokat tudni, hogy a besze­relendő adatszolgáltató egység mennyibe fog kerülni. A jelen­legi pénztárgépekhez hasonló­an az online egységnek is biz­tosan lesz havi adatszolgáltatá­si díja. Sok a piacon a napraforgó, alacsony a felvásárlási ár TOLNA MEGYE Megkezdődött a megyében a napraforgó betaka­rítása. Az első adatok azt mutat­ják, hogy jó termés várható, hek­táronként eddig 3,5 tonnás át­lagról számoltak be a gazdák, ami kiemelten jó országos ered­ménynek számít. Magyarorszá­gon idén 639 ezer hektáron ve­tettek napraforgót, (ebből Tolna megyében 33 ezer hektáron). Az idei termés mennyisége orszá­gosan is a becsült adatok alap­ján jónak ígérkezik. A pesti tőzs­de árupiaci szekciójában is fel­pörgött az üzlet, az elmúlt hetek­ben a napraforgóra minden nap volt érdemi ajánlat. A világpia­con és főként a Fekete-tenger tér­ségében is a tavalyinál jobb ter­més várható, az ukrán termés szintje soha nem látott, 13,2 mil­lió tonnás rekordot érhet el, 17 százalékkal meghaladva a tava­lyi szintet. A budapesti tőzsdén (BÉT) jelenleg 99 ezer forintot fi­zetnek egy tonna napraforgóma­gért. M. I. Búcsú lesz a kápolnánál, keresztúttal SZEKSZÁRD E hét végén, szep­tember 10-11-én, szombaton és vasárnap lesz az idei Kis­­boldogasszony búcsú az Ir­galmasság évének jegyében. A tervek szerint, a gyülekező szombaton délután, fél 3 órától lesz a Béla téri templomban, ahol hamarosan kezdődik az Irgalmasság Rózsafüzére, il­letve a bűnbánati liturgia, ka­­tekézis és medjugoreji Szent­­ségimádás. Ezt követően, dél­után 5 óra körül indul a gya­logmenet a Béla térről, a Reme­tére, amit dr. Udvardy György megyéspüspök vezet. A Reme­tén 6 órakor püspöki szentmi­se és utána keresztút lesz. A keresztúti stációk felolvasásá­ra még lehet jelentkezni a plé­bánián. Bacsmai László plébá­nos elmondta, a megye más te­lepülésiről is várják a zarándo­kokat, híveket, az Irgalmasság éve kapcsán. A helyszínen gyó­­nási lehetőség is lesz. Másnap, szeptember 11-én vasárnap fél 11-kor búcsúi szentmise lesz a Remeténél, utána pedig körme­net a Kápolna körül. M. I. Jubileumi programra készülnek Gerjenben GERJEN A kategóriában bajnoki fordulót, B kategóriában dön­tőt rendeznek a hétvégi Ger­­jeni Lovasnapokon. Jubileumi programra készülnek, ez lesz a huszadik alkalom. A község megyehatáron túl is ismert programját a Domsa csa­lád szervezi kezdetektől. Fő tá­mogatójuk az önkormányzat, de évről-évre sokak összefogá­sának köszönhető az, hogy a fo­gathajtó versenyek között ran­got vívott ki magának a gerjeni. Az első egy-két alkalomtól elte­kintve, kezdetektől háromna­pos a verseny. így lesz ez idén is. Pénteken díjhajtással kezdő­dik a hétvége, szombaton a ma­ratoni távot teljesítik a verseny­zők, vasárnapra marad az aka­dályhajtás. B kategóriában ti­zenhét fogatot várnak az ország minden pontjából, rajthoz áll még öt A kategóriás hajtó, vala­mint egy póni kettes, egy póni négyes fogat és egy versenyen kívül induló hajtó. Újdonság, hogy a helyi hajtó, Domsa Dalma megszerezte az A kategóriás licencet, így neki már ebben a kategóriában lehet majd szurkolni. Rajta kívül érke­zik még Tolna megyei versenyző egyebek mellett Tolnáról, Zom­­báról is. Ahogy a közönség meg­szokhatta lesz tréfás Gergen fu­tam és könnyűzenei előadás is. Idén szombaton este 11 órára Kö­kény Attilát várják. VidaT. Különleges felkérést kapott dr. Haag Éva alpolgármester Eleget tett a kihívásnak SZEKSZÁRD Egy kihívásnak ele­get téve kedden adományokat vitt a Családok Átmeneti Ottho­nába dr. Haag Éva, Szekszárd al­polgármestere. Elmondta, hogy Novák Katalin, család- és ifjú­ságügyért felelős államtitkár in­dított útjára egy kezdeménye­zést azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az önkéntesség fon­tosságára. Minden kihívottnak szociális területen kell önkéntes feladatot teljesítenie, majd újabb három embert bevonnia. Az ál­lamtitkár egyik kihívottja Sze­­mereyné Pataki Klaudia, Kecs­kemét polgármestere volt, ő kér­te fel dr. Haag Évát. Az alpolgármester elmond­ta, mindenképpen gyerekek-A gyerekek örömmel vették birtokba az új játékokat nek szeretett volna segíteni, ezért esett a választása a Csalá­dok Átmeneti Otthonára. - Fon­tos, hogy figyeljünk az itt élőkre, hogy segítsünk nekik, annak ér­dekében, hogy ne essenek szét a családok - hangsúlyozta. Az önkormányzatot is bevon­va, játékokat helyeztek el az ott­hon udvarán, illetve ruhákat vitt a nehézsorsú családoknak az al­polgármester. Az ő kihívottja Appelshoffer Ágnes, Tolna pol­gármestere, Amreinné dr. Gál Klaudia, a Tolna Megyei Kor­mányhivatal főigazgatója és dr. Nagy Janka Teodóra, a szekszár­di egyetemi kar dékán-helyette­se és vele együtt az intézmény hallgatói. H. E.

Next

/
Thumbnails
Contents