Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-20 / 221. szám
2016. SZEPTEMBER 20., KEDD Hétfőtől várja az úszni vágyókat az ideiglenes fedett uszoda a megyeszékhelyen. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu SZEKSZÄRD A megnyitást beharangozó sajtótájékoztatóan Csillag Balázs, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezetője néhány változásról számolt be. - Tavaly az üzembe helyezés nem volt zökkenőmentes, az idei évben azonban a technológiai sorrendet betartva, a kipróbált rendszereknek (szellőztetés, légtechnika) köszönhetően sikerült az ígért időpontra összehozni a nyitást - jegyezte meg a vezető. - Annak ellenére néhány változtatást eszközöltünk, hogy ugyanazt a 25 méteres medencét fedtük le - nyolc sáv lett kialakítva. A legfontosabb, hogy a sátor megközelítése a strand és élményfürdő főbejáratán keresztül történik. Ennek egyik oka, hogy az idei évtől üzemel a szauna is, ami miatt tavaly sok kérdést kaptunk. A gőzkabin hétköznapokon és hétvégén is - az uszodától elkülönülve - üzemel. Szintén fontos, hogy az öltöző és WC-konténerek a tavalyihoz képest száz négyzetméterrel nagyobb, kétrétegű sátor alá kerültek. A nagyobb térnek köszönhetően van egy kis pihenőrész is, amit a szülők, edzők használhatnak, illetve a különböző sportágak képviselői a szárazföldi nyújtó- és bemelegítő gyakorlatokat el tudják végezni. Csillag Balázs hozzátette: üresjáratokkal nem számolnak. Az oktatási intézményekkel korábban egyeztettek, mintegy hatszáz gyereket tudnak kiszolgálni délután háromig az órarend szerinti beosztásban. A zsúfoltságot némiképp enyhíti majd, hogy októbertől keddi és csütörtöki napokon már az egyetemi kar létesítménye, és megnyitja kapuit. Az ügyvezető megemlítette, a medence hátránya, hogy az úszásoktatás keretében a kezdőket a vízmélység miatt nem lehet tanítani, csak a haladókat. A víz hőmérséklete 27 Celsius-fok, a levegőé mindig a külső hőmérséklet függvénye (plusz, mínusz 2 Celsius), ezt az automata légkezelő berendezés szabályozza, amellyel a hőfokot és a páratartalmat is befolyásolni tudják a sátorban. A város lakossága hétköznapokon 6-tól 17 óráig tudja használni a medencét, utána a versenysportok (úszás, vízilabda, triatlon) képviselői veszik birtokukba. A hétvégéken pedig 7.30-tól 17 óráig várják a vendégeket. Az uszodahasználat díjai nem változtak. A jegyárakról és a szolgáltatásokról minden információ megtalálható a www. szekszárdisport.hu oldalon a fedett uszoda menüpont alatt. A sátor egyébként csak négy ünnepnapon (karácsony, húsvét, újév, Mindenszentek) nem lesz nyitva. Az ideiglenes fedett uszoda 2017. május 12-ig működik, majd május 20-án kinyit a fürdő, indul a strandszezon. Sok a kérdőjel A régi sátortetős városi uszodáról - amely a Vízmű Kft. tulajdona - készült egy statikai szakvélemény, amelyben szerepel, hogy jelenlegi állapotában életveszélyes. A város, mint a kft. tulajdonosa, további vizsgálatokat kezdeményezett, hogy kiderüljön, valójában milyen állapotban van a tetőszerkezet. Az épület fel lett állványozva, a paplanszigetelést egy gerendaközön teljesen leszedték. A Toldi utcai létesítmény későbbi hasznosításának kérdése a város és Vízmű hatásköre, az biztos, hogy az új uszoda a strand mellé épül. Nincs aláírt támogatási szerződés Az új uszodával kapcsolatban Csillag Balázs elmondta, építési engedélye, minden szükséges dokumentációja megvan ahhoz, hogy elkezdődhessen a kivitelezése. A Modem Városok Programban a város erre külön támogatást kapott, amellett, hogy a vízilabda. mint látványcsapatsport a vízilabda-szövetség támogatói határozata alapján 926 millió forint társasági adót kalapolhat össze. Ennek több mint felét, 530 milliót már begyűjtött a Sportközpont. A beruházás tervezett összértéke bruttó 2,4 milliárd forint, arra a műszaki tartalomra (25x33 méteres medence), amiről a közgyűlés döntött. Az építkezésnek van egy jogi - közbeszerzési eljárás -, és egy műszaki-technológiai háttere, amit az időjárás befolyásolhat. A cél az. hogy a 2017-es téli szezon már az új uszodában kezdődjön, de ahogy telik az idő, értelemszerűen erre egyre kevesebb az esély. Szakértők szerint az épitkezést egy év alatt be lehet fejezni. Az időigényes, kevésbé látványos folyamatok, technológiai, gépészeti, burkolási munkák tartanak a legtovább. Négyszázötven éve, hogy Zrínyi Miklós hős társai élén kirohant Szigetvár várából a biztos halálba. Az éremnek azonban nem kettő, sőt nem is három, hanem nagyon sok oldala van. Szigetváron például egymás mellett áll egyforma méretben 1. Szulejmán és Zrínyi szobra, amelyeket 1997-ben a nemes ellenfélnek állítottak a törökök. A két kiváló hadvezér közösen tekint hősi csatájuk színhelyére, Sziget várára. Mint tudjuk a szultán is ott halt meg. A tények azonban ettől még tények maradnak. Azért ne higygyünk el mindent az igen népszerű török tévésorozatnak, mert ugyan valóban nagy uralkodó és hadvezér volt, meg tömeggyilkos. Mohács után például több ezer magyart lefejeztetett, pedig már győztek. És ha már itt voltak, maradtak is 150 évig. Tessék csak kicsit hozzáolvasni, milyen következményekkel járt a török uralom. Ugyanakkor Erdélynek török segítséggel sikerült megőriznie viszonylagos függetlenségét. Legalábbis a Habsburgoktól. Ha ezeket tudjuk, azt is tudnunk kell, hogy a kései utódok nem felelősek a múltért. Öt Oszmán-házi hercegnő is ellátogatott Szigetvárra, és azt írják a lapok, hogy körülbelül 200 leszármazottról tudni. Szétszórva élnek szerte a világban, mint a magyar arisztokraták. Kisebb ügyekben is volt vita Szigetvár kapcsán. 1968. szeptember 8-án állították fel a Kossuth-díjas Somogyi József lovas szobrát, amely attól különös, hogy a rettenetét és hősiességet nem az emberalak, hanem a ló fejezi ki. Emlékszem a bírálatokra, hogy milyen ortopéd a ló, amit a művész azzal zárt le Medgyessy Ferencet idézve: Nem lú az, fiam, hanem szobor. Még szerencse, hogy „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”. Besigheim-nap sok játékkal Ügyességi játékokat, kézműves-foglakozásokat szerveztek BÁTASZÉK Idén 8. alkalommal rendezték meg Bátaszéken a testvérvárosról elnevezett játszótéren a Besigheim-napot. Az egész napra szóló programokat a városi könyvtár és a helyi nagycsaládosok egyesülete közösen szervezte. Sági Lajosné, a városi könyvtár vezetője elmondta, családostól jöttek a gyerekek, akiknek számtalan programot - sor- és ügyességi játékok, kézműves foglakozások - szerveztek. Nagyon népszerű volt idén is a madárijesztő jelmez, amit sokan magukra öltöttek. Minden évben e napon a legtöbb szavazatot kapó kisgyermek megkapja a játszótér kulcsát, idén Barabás Levente 3. osztályos kisfiú vehette át dr. Bozsolik Róbert polgármestertől. Szintén hagyomány, hogy egy befőttes üvegben elteszik azok nevét, akik ott voltak a Besigheimi-napon, idén is így volt. A tavalyi évi üveget pedig elővették a szervezők, és azokat, akik idén is ott voltak az eseményen, egy-egy csokival jutalmazták. M. I. Sikeresen szerepeltek a baleset-helyszínelők az országos versenyen Gyakorlatban másodikak lettek HAJMÁS Kiemelkedő eredményeket értek el a Tolna megyei helyszínelők a VI. Országos Balesethelyszínelő Szakmai Versenyen, amelyet szeptember 13- 15. között a Somogy megyei Hajmáson rendeztek meg. A megmérettetésen Tolna megyét Kovács Roland és Csasznyi Dániel főtörzsőrmester képviselte. A két versenyzőt Komlósiné Kiss Anett címzetes őrnagy készítette fel. A versenyzőknek szakmai elméleti, KRESZ, vezetéstechnikai, valamint gyakorlati tudásukról kellett számot adniuk. A szakmai elméleti és KRESZ tudás egyéni értékelésében Kovács Roland a 3. helyen végzett. Kovács Roland (jobbról) és Csasznyi Dániel Komlósiné Kiss Anett-tel A szakmai gyakorlati versenyfeladatok 9 állomáson zajlottak, melyek végső értékelésében 2 ponttal maradtak le a Tolna megyeiek az I. helyről, így holtversenyben Fejér megyével a 2. helyen végeztek 19 csapat közül. Az összetett versenyt egyébként éppen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte, a mieink a 8. helyen zártak. A megmérettetés célja a baleseti helyszínelést végző rendőrök szakmai tudásának elmélyítése volt. A vetélkedés lehetőséget biztosított a szakmai gyakorlati és elméleti tapasztalatok cseréjére, valamint az egymás közötti információcserére is, közölte a rendőrség. 1.1. Több érmet hoztak a sárkányhajósok MOSZKVA-PAKS Paksiak is erősítették a magyar sárkányhajó válogatottat az idei, Moszkvában rendezett világbajnokságon. Hárman: Fehér Imre, Kirschner Zoltán és Prancz Zoltán több távon és összeállításban is szerepelt a világversenyen, ahol 200, 500 és 2000 méteres távokon mérték össze tudásukat a versenyzők korcsoportonként férfi, női és vegyes kategóriákban. Prancz Zoltán, aki egyébként az atomerőmű munkatársa és néha az erőmű sárkányhajó csapatát is erősíti, elmondta, hogy számos nemzetnél, így a magyaroknál is igaz, hogy ma is aktív vagy már visszavonult élvonalbeli kajak-kenus sportolók erősítik a válogatottat. Alapvetően ők is kajak-kenu edzéseken vesznek részt, illetve hetente egy alkalommal Csepelen tartanak sárkányhajó edzést. Moszkvában a paksiakkal erősített gárda masters, azaz 40 fölötti kategóriában szerzett két aranyat, mellette pedig begyűjtött még négy ezüst és két bronzérmet. A világversenyen 18 nemzet képviselői szálltak hajóba, de csak négy nemzetnek sikerült érmet szereznie, beleértve hazánkat. A legerősebb, Prancz Zoltán elmondása szerint, Oroszország volt, 80 százalékban az ő sportolóik nyakába kerültek az aranyérmek. Vida T. Múlt és jövendő Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@partner.mediaworks.hu i „A harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés”.