Tolnai Népújság, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-26 / 200. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK Sportos hétvége lesz Pakson Tegyük vonzóvá a falut, hogy érdemes legyen ott élni Maradni akarnak Pályáztak és nyertek Az egyesületben megtanultak pályázatokat írni, ebben sokat segített nekik a Sár-PAKS Idén is sportos lesz Pakson szeptember első hétvégéje: Atomfutást, Nagy Sportágválasztót, atomerőműves Családi Sport és Egészségnapot rendeznek. A Nagy Sportágválasztóra ebben az évben rekordszámú - harmincféle - sportág bemutatásával készülnek. A már megszokottak mellett olyan újdonságokkal is ismerkedhetnek az érdeklődők, mint a capoeira és a falmászás. A programra a helyi általános iskolák mellett öt kistérségi intézmény is jelezte részvételét. Bedecs Ferenc, az ASE szakmai igazgatója arról tájékoztatott, hogy lehetőség lesz arra, hogy a gyerekek élsportolókkal, köztük olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal, NB I-es játékosokkal találkozzanak. A sportágválasztó az ürgemezei strandon lesz szeptember 2-án. PAKS Három kategóriában hirdettek eredményt a paksi Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány immár tizenkilencedik lakossági virágosítási versenyén. Az önkormányzat által támogatott akció keretében arany minősítést kapott a legszebb virágos kertes ház kategóriában Niki Józsefné, Kern lózsefné, Czekmeister Sándor és Kiss Lajosné. A lépcsőházak közül az Építők útja 14., valamint a Gábor Áron utca. Az ASE, a Csengey Dénes Kulturális Központ és az atomerőmű közös szervezésében ugyanekkor ugyanitt - valamint a szomszédos parkban - tartják az Atomerőmű Családi Sport- és Egészségnapját, ahol táncbemutatókkal, táplálkozási tanácsadással, egészségügyi szűréssel várják a látogatókat. Lesz kalandpark és Bojtorján koncert is. Szeptember 3-án ismét a futás fővárosává válik Paks, ötödik alkalommal rendezik meg az Atomfutást, ahol ismét mindenki választhat edzettségéhez, ízléséhez illő távot gyermek és felnőtt korosztályban, de lesznek váltók, illetve brutálAtom. Ez utóbbi rendkívül látványos és népszerű, éppen ezért idén már országos bajnoksággá nemesül. Újdonság, hogy a gyerekek számára is indítanak futamot. Vida T. Ezüst minősítést kapott Fink Mártonné és Péri Józsefné, illetve a Kodály Zoltán utca 9. és 10. Bronz minősítésben részesült Gyarmathy Katalin, Krausz Nándor, Adorján Józsefné, a lépcsőházak közül pedig a Szent István tér 22. és a Kishegyi út 28. A minősítés mellé emlékplakett járt, a nevezésért pedig virágpalánta. A kertes házak kategóriájában nyolcvan, a lépcsőházakéban tizenegy jelentkező volt, illetve három utcát neveztek. Vida T. Kevés példa van arra, hogy egy faluban a fiatalok követnek el mindent azért, hogy a településük vonzó legyen, teret, programokat, élhető életet teremtsen azok számára, akik itt képzelik el a jövőjüket. A Szedresi Sziget Egyesület ezt teszi, immár kilenc éve. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworsk.hu SZEDRES Kilenc éve, 2007- ben egy baráti társaság - csupa, csupa fiatal - mindnyájan szedresi kötődésűek, úgy döntöttek, megalakítják a Szedresi Sziget Egyesületet. Akkor közel 30-an voltak, mindnyájan 18 és 30 év közöttiek, mondta Bese Örs, az alapítók egyike. Az akkori fiatalok közül vannak, akik már Londonban élnek, van aki Budapesten, vagy más városban, de a mai napig tartják egymással a kapcsolatot. Azóta persze új tagokkal is bővült az egyesület. Van, aki aktívan, van, aki időszakosan vesz részt a munkában.- Kilenc éve közösségi szemétgyűjtéssel kezdtük az egyesület munkáját, azóta is minden év tavaszán megrendezzük a Zöld Szedres programot. Nem csak a falu utcáit, tereit, de a hozzá tartozó környezetvédelmi területeket is bejárjuk ilyenkor - mondta Bese Örs, aki az egyesület alelnöke is. Egy-egy ilyen megmozdulást közösségi bulival zárnak, fellépnek amatőr együttesek, van máglyagyújtás és egy kis eszem-iszom. Idén 80-an szedték a szemetet, de volt olyan év, amikor 130-an jöttek össze. A Duna-Dráva Nemzeti Park vezetésével is felvették a kapcsolatot, a tagok közül 15-en természetőri vizsgát is tettek. Őshonos fákat ültettek, kocsányos tölgyet, helyi védelem alá helyzetették fasorokat, madárodúkat, gólyafészkeket készítettek. A helyiek többsége támogatja a fiatalok tevékenységét, hiszen tudják, ha érdekli őket a környezetük, akkor szívesen élnek is benne.- Sajnos a mi generációnkra jellemző, először a fiatalok elkerülnek középiskolákba, de még hazajárnak, majd érettségi után egyetemre, ahonnan már csak ritkán, szünetekben jönnek haza, majd diploma után pedig jellemzően végleges a szakítás. Szedresben ez utóbbit szeretnénk elkerülni, azaz, ha el is mennek tanulni a fiatalok, jöjjenek vissza. Legyen annyira vonzó és kedves a szülőfalu, hogy érdemes legyen ott egy életet is leélni, mondta Bese Örs, aki a saját példáját is említhetné. Mint mondta, szerető, összetartó családban nőtt fel, érthető, hogy visszavágyott, miután elvégezte a tanulmányait. Közgazdász, marketinges a végzettsége, sokat utazik, gyakran köti a munkája a fővárosba, Pécsre, de otthon Szedresben van. köz-Dunavölgye-Siómenete Egyesület. Sikeresen pályáztak a Borok, ízek, kúriák zöld útra, információs és irányítótáblákat készítettek, először öt településen: Szedresen, Medinán, Kölesden, Sióagárdon, Tengelicen. Később további településekkel bővült a lista. Három évvel ezelőtt az Ős-Sárvízben tanösvényt építettek, információs táblákat, padokat, asztalokat helyeztek ki. A Szedres Központjában lévő legöregebb házat, a Béndek házat (ez valamikor mészárszék és fogadó volt) megkapta az egyesület az önkormányzattól. A lehetőségeikhez képest az épületet rendbe tették, ez lett az egyesület központja. Évek óta kiállításokat is szerveznek ide, azt szeretnék, ha helyet kapna egy állandó helytörténeti kiállítás is itt. Gyűjtik hozzá az alapanyagot. Jelenleg Báró Schell József vadászfestő kiállítása látható, aki szedresi születésű. Szederünnep, mulatságok, helyben- Mi kell ahhoz, hogy a fiatalok visszamenjenek oda, ahol felnőttek, ahol a szüleik élnek? - kérdeztem Bese Örstől, aki azt válaszolta, erre nincs recept. Nem csak azt kell nézni, az ember mennyit keres, hanem azt is, mit kap a környezetétől. Sokan a munkára hivatkozva utaznak nagyvárosba, pedig ma már az internet világában ez szerencsére nem feltétel. Ráadásul Magyarország nem akkora, hogy nem lehetne megoldani az ingázást is. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen döntenek úgy, főleg a 40-es éveiket élők körében jellemző, hogy elköltöznek a városokból, és vidéken találják meg a nyugalmukat, barátaikat, mondta Örs. Például Badacsony környékén van erre tömegesen példa. Szedresen is azt szeretnék, ha sok olyan program lenne. melyek vonzóvá tennék a helyi életet. Öt éven keresztül (legutóbb 2014-ben) rendezték meg a Szederünnepet, (tervezik folytatni), itt helyi zenekarok léptek fel, és ünnepeltek. A zenészek közül többen is befutottak már, például Boros Gábor, aki a Halott Pénz, ma az egyik legfelkapottabb zenekar DJ-e. A legszebb virágos portákat díjazták A zsűri két alkalommal szemlézett minden nevezőnél Háromnapos színvonalas fesztivál koronázással, gasztro- és borudvarral, koncertekkel Idén először: Bátaszéki Bornapok BÁTASZÉK Szeptember 9-10-11- én először kerül megrendezésre a Bátaszéki Bornapok elnevezésű program a templom körüli területen. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott eseményen a korábbi szüreti felvonulást és az azt követő kulturális programokat bővítették ki ebben az évben. Dr. Bozsolik Róbert polgármester a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, a szüreti felvonulással együtt tartják idén a II. Géza koronázási menetet, s a ceremóniát is a Romkertben. A fesztivál célja, hogy növeljék a város turisztikai vonzerejét, illetve a Szekszárdi Borvidéken belül elsősorban a bátaszéki borászokat népszerűsítsék. Ddidszeki QTTHOrV TBJUH É.5 HULTUBBH Tf=IL.rtLHazflSflBI=W Dr. Bozsolik Róbert polgármester sajtótájékoztatón ismertette tegnap a bornapok terveit- A templom mellett, a Szabadság utca irányában lesz egy feldíszített belépőkapu, az erdészet épülete előtti füves területen pedig vidámpark. A Szent István tér felőli utcaszakaszon kereskedők, árusok várják az érdeklődőket. A piactéri parkolóban lesz egy gasztronómiai részleg és utána juthatunk el a nézőtérhez, mondta a polgármester. A színpad a Romkert mögötti területen lesz, a borházak pedig a színpaddal szemben, a Kossuth utcán sorakoznak. A programok ideje alatt 13 borászat képviselteti magát faházakban, illetve kirakodóvásár, gasztro- és borudvar, látvány- és vidámpark várja a vendégeket. M. I. Kamarai tagdíj: nem lehet kibújni TOLNA MEGYE Az agrárgazdasági kamara a közhiteles adatbázisok alapján megkeresi és viszszamenőleg is kirója a tagdíjat azokra a cégekre és vállalkozókra, akiknek tevékenysége az agráriummal valahogy kapcsolatba hozható. A lista hoszszú, szerepel rajta a traktorjavítástól és virágkötéstől kezdve az éticsiga-gyűjtésen át a pattogatottkukorica-készítésig sok - minden. A tagdíj mértékét az előző évi nettó árbevétel alapján számítják. Most még van lehetőség fizetési mentességet kérni, ha nyilatkozunk arról, hogy tevékenységeink közül október 31-ig töröljük azokat, amelyek kamarai tagsággal járnak. M. I.