Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2016-05-08 / 17. szám
2 KÖZÉLET 2016. MÁJUS 8., VASÁRNAP A halottnak hitt áldozat megunta a mocskolódást „Kiss megerőszakolt” Takács Zsuzsanna szerint Kiss nem kért bocsánatot, s ma is csak olyan hideg kék szemekkel nézne rá, mint az erőszak alatt hírek Plázákban lövöldözött a rendőr WASHINGTON Két plázában is lövöldözés volt Washington környékén. A pénteken este letartóztatott gyanúsított, egy 62 éves rendőr előző nap a feleségét lőtte agyon. Mindkétszer egy áruházba igyekvő aszszonyra lőtt, az elsőtől megkérdezte, hová megy, majd amikor a nő válasz nélkül hagyta, visszasétált az autójához, kiemelte a fegyverét és agyonlőtte. Rálőtt a nő segítségére siető három férfira is, egyikük meghalt. VR/MTI Románok estek el Kandahárnál Meghalt két román katona, egy pedig megsebesült szombaton Afganisztánban, közölte a bukaresti védelmi minisztérium. A halálukat okozó incidens Kandahár közelében történt, ahol a román katonák egy afgán rendőri alakulat kiképzését célzó küldetésben vettek részt. Románia idén 1181 román katonával, illetve 1530 rendőrrel és csendőrrel vesz részt a nemzetközi missziókban. VR Ellenzéki pártok az élettársakért BUDAPEST A kormány szerzettjogot venne el a bejegyzett élettársi kapcsolat kiüresftésével, ezért módosító javaslatot nyújt be több ellenzéki párt. Az LMP azt közölte: a kormány költségvetési salátatörvénybe rejtett javaslata kérdésessé tenné a bejegyzett élettársak jogosultságait, akik ezek után a jogalkotó és a jogalkalmazók jóindulatától függnének. A Magyar Liberális Párt, az Együtt és a Demokratikus Koalíció is tiltakozott a diszkrimináció ellen. VR Vásárhelyi terítő kapott a pápa VATIKÁN Bársonyterítőt vitt ajándékba a katolikus egyházfőnek Lázár János. A térítőt Hódmezővásárhelyen, a korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter által vezetett városban készítették. Az ajándék tetszett Ferenc pápának, akit Lázár magyarul köszöntött: „Isten áldja, Szentatyám”. Ezt értette is a katolikus vezető, akit arra kért a miniszter, hogy imádkozzon a vásárhelyiekért, írta a Délmagyar. VR Megrendítő részleteket árult el az RTL Klubnak Takács Zsuzsanna, a Kiss László-ügy halottnak hitt áldozata. A 73 éves asszony egy hónapig hallgatott, de mint a szombati riportban elmondta, megunta a valótlanságokat. Megerősítette: az úszóválogatott volt szövetségi kapitánya és két társa megerőszakolta őt. VR-összeállítás BUDAPEST Exkluzív interjút adott az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorának a Kiss László-ügy egykori áldozata. A 73 éves Takács Zsuzsanna maga kereste a csatornát ügyvédjén keresztül, miután mint mondta: számos rágalmat hallott a híradásokból. Elmondta: nem aggódott amiatt, hogy halálhírét keltették, inkább megnyugodott, hogy így legalább nem pletykálnak róla. A most 43 éves fiát is védte volna, aki nem tudott az esetről. De a történet másfajta fordulatot vett. Kiss László előbb azt nyilatkozta, megbűnhődött, később úgy módosított, koholt vádak miatt került börtönbe, és keresi a perújítás lehetőségét. „Nagyon nehéz volt, nekem nem húsz hónapomba telt ezt feldolgozni, mint a Kiss úrnak, hanem egy-pár évbe, amíg fizikailag és lelkileg helyre tudtam jönni”, mondta. A történteket elnyomta magában, nem akart rá emlékezni. Három diplomájával sokat dolgozott, munkamániás. Kiss Lászlót a sikerei idején szinte ismeretlen emberként nézte, annyira elásta a régi történetet. Az esetről elmondta: két héttel a 18. születésnapja után történt, július 4-én. Barátnőivel elment a sportuszodához) napozni. Az érettségi után megkönnyebbülve, mint fogalmazott, boldogságtól repdesett. Szóba elegyedett Lantos Lászlóval a medence mellett, aztán később maga se tudja, miért, elment a fiatalemberrel egy 50 méterre lévő épületbe. Lantos azt mondta, mutatni akar valamit, de intim kapcsolatba próbált kerülni a ko-A Kiss László-ügy április elején pattant ki, a fullank.com nyomán a Privátkopó bűnügyi portál megírta: a későbbi mesteredző úszókapitányt 1962 februárjában csoportosan elkövetett nemi erőszakban való részvételért ítélték el. A bűncselekményt klubtársaival, Lantos Lászlóval és Várszegi Lajossal 1961-ben követte el, s harmadikként közörához képest fejletlen, 41 kilós lánnyal. Nem engedte elmenni, mondván, jönnek a többiek is. Várszegi és Kiss érkezett. „Rám vetették magukat, nem volt kegyelem", emlékezett. Amikor rosszul lett, gyógyszert adtak neki. Az esetről nem beszélt a szüleinek, a barátnői is csak győzködték, menjen el a rendőrségre. Végül feljelentette a három férfit. Három-négy évébe került, hogy túltegye magát a történteken, megtalálja önmagát, és tanulni tudjon. Az építészmérnökként, majd filozófia-esztétika-szakos tanárként végzett Takács Zsuzsanna a riportban cáfolta, hogy befolyásos szülei lettek volna. Nevelőapja cipész volt, édesanyja adminisztrátor egy gyógyszeripari cégnél. sült a magatehetetlen 18 éves lánnyal. Három éves letöltendő büntetéséből 21 hónapot ült le. „Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek” - nyilatkozta. Az edző április 7-én lemondott százhalombattai tiszteletbeli alpolgármesteri címéről és a kapitányi posztjáról. Ezután közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: „Koholt vádak alap„Nem engedhettem meg, hogy tönkretegyék az életemet”, mondta a talpra állásáról, hozzátéve, öt évig nem tudott férfiakhoz közeledni. Takács Zsuzsanna kevesli az akkori büntetést. Elmondta, a vádiratban más erőszakos ügy is szerepelt, de szerinte sokan segítették a sportoló férfiakat, míg őt inkább fenyegették. Kissék sosem kértek tőle bocsánatot, mondta, sőt, utálattal és megvetéssel néztek rá a bíróságon, mint akik nem értik, mit csináltak. Szerinte ha Kiss 55 évig nem kért bocsánatot, akkor vélhetően ma is olyan hideg kék szemekkel nézne rá, mint ahogy az erőszak közben tette. Az asszony megjegyezte: sokat gondol az úszóedző családjára is, akiknek szintén szörnyű lehetett a kétely... ján, koncepciós perben született a döntés", s semmit nem követett el. Aczél Endre publicista, akkoriban az uszodák rendszeres látogatója odáig ment, hogy leírja: a lány nem volt áldozat, mert „szeretett kefélni" és csak a befolyásos szülei, köztük híres sportoló édesanyja csinált belőle áldozatot. Kishamissal bontottak vitorlát a Balatonon BALATONFÜRED Az Évadnyitó Do-Q-Ment Nagydíjjal, 160 hajó versenyével kezdődött meg az idei vitorlás és turisztikai szezon a Balatonon. Balatonfüreden megtartották a vitorlabontó eseményt is, amelyen a magyar vitorlássport élő ereklyéjének, a Kishamisnak a 120. születésnapját ünnepelték. A balatoni vitorlás évad március végétől november közepéig tart, ám a vitorlafelhúzó ünnepség szép hagyománya fennmaradt. A mostani ünnepségen Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatta az elmúlt időszak eredményeit a sportágban, külön kitérve arra, hogy a riói olimpián a vitorlássportot - a szörfösökkel együtt - öt induló képviseli, míg Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elsősorban a sportágban elért sikerekről beszélt. VR Botka László: három kérdés, egy szavazás BUDAPEST Az MSZP választmányi elnöke szerint közjogilag ugyanaz a helyzet a szocialisták által támogatott két népszavazás és a kormány kvótareferendumának ügyében. így kiírásukról az Országgyűlésnek kell döntenie, s a frakció hétfőn be is nyújtja határozati javaslatát a parlamentnek. Botka László szerint a logika azt diktálja, hogy egy napon és egy szavazólapon kell lennie a három kérdésnek, nem néhány hónap eltéréssel kell azokat megtartani. A választmányi elnök felhívta arra a figyelmet, hogy egy népszavazás költsége több mint hatmilliárd forint. De bízik abban, hogy a Fidesz politikai presztízskérdésből nem fog ennyi közpénzt kidobni az ablakon. Botka László sikeresnek értékelte a párt két népszavazási kezdeményezését, mert egy hónap alatt összegyűjtöttek 100- 100 ezer aláírást az állami földek eladásának tilalmáról és az állami cégvezetők bérplafonjáról szóló kezdeményezésekhez. VR Az úszókapitány csillaga Muszlim főpolgármester vezetheti Nagy-Britannia fővárosát Sadiq Khan bevette Londont LON DON Az ellenzéki Munkáspárt képviselőjét, Sadiq Khant választották polgármesterüknek a londoniak. A választások eredményét szombat hajnalban jelentették be. Khan jelentős előnnyel győzött: a voksok 56,8 százalékát kapta. Khan fő vetélytársa Zac Goldsmith, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt. Khan az összesítés szerint 1,31 millió, Goldsmith 995 ezer szavazatot gyűjtött. A brit fővárosnak nyolc év óta először van ismét baloldali polgármestere. Sadiq Khan egyben az első muszlim a londoni városháza élén. A 45 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként, egy tanácsi szociális bérlakásban élő nyolcgyermekes családban nevelkedett. Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő. Goldsmith milliárdos nagyvállalkozói családban nőtt fel, felesége a nagy múltú Rothschild bankárdinasztia leszármazottja. A kampányban Sadiq Khant érték olyan vádak, hogy antiszemita. Goldsmith és David Cameron konzervatív párti miniszterelnök részéről emellett elhangzottak olyan kijelentések is, hogy Khan rendszeresen mutatkozott szélsőséges nézeteket hirdető hitszónokok társaságában London főleg muszlimok lakta kerületeiben. VR London új vezetője pakisztáni bevándorlók leszármazottja Utaznak az Ubérré az adóellenőrök BUDAPEST Az év eleje óta közel 3,6 millió forint mulasztási bírságot szabott ki Uber-szolgáltatókra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli sofőrt, és a rendőrséggel, valamint a BKK-val közösen végzett ellenőrzéseken 4 rendszámot is levettek uberes kocsikról. Erről tájékoztatott a NAV tegnap. Az adóhatóság ez évben több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett, két hete pedig már a rendőrséggel és BKK-val együttműködve is ellenőrzi a személyszállítási szolgáltatást végző sofőröket. Az akciók nemcsak az adózás ellenőrzésére, hanem a közlekedési szabályok betartására is kiterjednek. A NAV két revizora „próbafuvar” keretében veszi igénybe az Uber-szolgáltatást. Az érkezési címen a közlekedési központ és a rendőrség munkatársai fejezik be az ellenőrzést. A revizorok az adózási szabályok megszegéséért mulasztási bírságot szabhatnak ki, a BKK a taxizásra vonatkozó engedélyek és feltételek meglétét vizsgálja, amelyek hiánya esetén a rendőrség leveheti az autó rendszámát. A revizorok tapasztalata szerint a szolgáltatást számos esetben olyan személygépkocsival végzik, amely egy cég tulajdonában van, a sofőr pedig egy másik társaság alkalmazottja. VR