Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-03 / 103. szám
2016. MÁJUS 3., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Gulácsi Renáta A szekszárdi Garay János Gimnáziumban a magyar|H írásbeli után a bizonyítványokat is * megkapták - a képen Jauch Melinda - a diákok Az ország középiskolásai elértek utolsó nagy tudáspróbájukhoz. Május 2-án magyar nyelv és irodalom ismereteiket kamatoztathatták. Kvanduk Bence tolnai.nepujsag@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Van, akinek várva várt, van akinek rettegett időpont volt, de egy biztos, május 2-án, hétfőn elstartolt az érettségi időszak. Tegnap magyar nyelv és irodalom írásbelivel indultak, ma matematikával folytatódnak a megpróbáltatások. Összesen 112 ezren, ebből megyénkben 1468 diák kezdte meg az érettségi vizsgák letételét. Közülük 1384-en nappali, 84-en levelező munkarendben fejezték be a középiskolát. Megyénkben 2225 tanuló tesz - rendes, előrehozott, szintemelő, javító, pótló, kiegészítő és ismétlő - vizsgát, emelt szintűt 586- an. Az idei vizsgák sajátossága, hogy most lépett életbe az a szabályozás, mely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban a vizsgák megkezdésének feltétele az ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Ha ez nem történt meg, nem kezdheti meg a tanuló az érettségi vizsgáit. Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük a diákoknak a magyar érettségi első részében, míg a másodikban Vörösmarty Mihály, Illyés Gyula, Csoóri Sándor és Tamási Áron művei szerepeltek. így alakul a további program Tegnap a magyar nyelv és irodalom vizsgákkal kezdődött az érettségi időszak. A mai napon matematikatudásukról adnak számot a végzős diákok, holnap pedig történelemből. Nyelvtől függően 5-én (angol) és 6-án (német) izgulhatunk még rokonainkért, ismerőseinkért. A választható tárgyak közül a legnépszerűbbek az informatika emelt szinten 10-én, közép szinten 12-én, biológia 11-én. kémia és földrajz 13-án, fizika 17-én lesz. A tervek szerint az emelt szintű szóbeli vizsgák június 2-9., középszintű június 13- 24. között esedékesek. Egyáltalán nem volt nehéz a feladatsor. Nehezebbre számítottam. Továbbtanulni a szegedi egyetemen szeretnék gyógypedagógusnak, ahol számít, hogy milyen eredményt érek el magyarból, de szerintem meglesz az ötös, minden válaszom biztosnak éreztem. Az esszéknél számítottam nehezebb témákra. Emeltszintűt biológiából teszek majd. Laták Vince * SJ r A szövegértéssel nem volt gondom, az esszé meg ahogy sikerült. A négyes csak meg lesz, annak már nagyon örülnék. A többieket kérdeztem, és kevesen csinálták az érvelést a második részben, de szerintem könnyű volt. Továbbtanulni Kecskeméten Járműmémökin szeretnék, ahol leginkább az informatika érettségi eredmények számítanak, ezért abból csinálok emeltszintűt. Könnyűnek éreztem a feladatokat, de nem mondanám, hogy ez volt az elmúlt évek legkönnyebb tesztje. Tovább tanulni Szegeden Nemzetközi tanulmányok szakon szeretnék, ahol főként a magyart, torit és az idegen nyelvet nézik, így a 80-90 százalékos eredmény már nem lenne rossz a szóbelivel együtt. Emeltszintűt majd angolból csinálok. Balázs Alexa Könnyű, megoldható feladatok voltak, sokkal gyorsabban meg lehetett oldani, mint amire számítottam. Az első résztől féltem, hogy kevés lesz a 60 perc, de 45 alatt megcsináltam. A négyest minimum szeretném elérni, de 80 százalék fölött lenne nagyon jó. Az érvelést könnyűnek éreztem. A BGE-n turizmus szakon szeretnék tovább tanulni. Töriböl csinálok majd emeltet. Bűnös város Kvanduk Bence tolnai.nepujsag@mediaworks.hu A statisztikusok ismét megmutatták, hogy bármit be lehet bizonyítani, ha megfelelő adatokat válogatnak öszsze. Múlt héten hozott le egy fergeteges számítást az egyik internetes portál 2013-2014-es adatokra alapozva, hogy Szekszárd a harmadik legveszélyesebb város, és legyünk igen körültekintőek, ha mégis arra vetemednénk, hogy ide jövünk. Hogyan lehet ilyen előkelő helyen ebben az összeállításban megyeszékhelyünk? Hát a következőképen. Vegyük egy város lakosainak számát (esetünkben 33 311 egy 2012 elején készült felmérésből), ezt osszuk el ezerrel, majd az így kapott számmal ismét osszuk el az éves bűnesetek számát, így kijön, hogy ezer főre hány bűneset jut. Adataik alapján ez az arány 36,14 volt 2013-ban, majd ez 29,66-ra javult. Ezzel a számítással egyetlen egy hatalmas probléma van csak. Méghozzá az, hogy semmilyen mértékben, közelítőleg sem mutatható ki ezzel, hogy egy város mennyire veszélyes. Ha ezen adatokat jobban szemügyre vesszük, és kiszámoljuk az összeállításban egyébként nem szereplő tényezőt, miszerint ez hány bűnesetet jelent, akkor egy homlokegyenest más következtetésre juthatunk. Ugyanis, ha így értelmezzük a táblázatot akkor meglátjuk, hogy a „durvább” évben 1204 bűncselekmény történt. Ahhoz, hogy ezt az arányt produkálja egy nagyobb város, mondjuk Budapest (1 800 000 lakossal számolva), ami nem is szerepel a listán, akkor ott 65 052 bűncselekménynek kellene történnie. Egyébként Pesten 1204 bűncselekmény mindössze 0,67-es arányt jelentene. Hozzátehetjük azt is, hogy egy hasonló táblázat alapján a VI. kerületben, melyben többen élnek, mint Szekszárdon, 189,62 az arány (8225 bűneset). És akkor még meg se néztük a bűnesetek súlyosságát. így közelítőleg sem mutatható ki egy város veszélyessége Részegen támadt rá saját testvérére SZEKSZÁRD Hetvenkét óra,' szakképzettséget nem igénylő könnyű fizikai munkára ítélte a Szekszárdi Járásbíróság a 46 éves férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője. A vádlottnak meg kell fizetnie a közel húszezer forintnyi bűnügyi költséget is. Ha az előírt közmunkának saját hibájából nem tenne eleget, úgy azt szabadságvesztésre kell átváltoztatni oly módon, hogy négy órai munka egy nap fogházbüntetésnek felel meg. Avádlott nyolc általános végzett, szakképzettsége, vagyona, kiskorú gyermeke, állandó munkahelye és rendszeres jövedelme nincs. Büntetett előéletű, ugyanis a Szekszárdi Járásbíróság 2014 június 13-án testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt hat hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette. A felfüggesztés tehát 2015 június 13-án járt le. A vádlott július 6-án a kora délutáni órákban lakóhelyén, a Szedres-Hidjapusztán lévő házban, erősen ittas állapotban, előzetes szóváltás követően ököllel kétszer arcon ütötte lánytestvérét. Az orvosszakértői vélemény szerint felszakadt a bőr a sértett felső aljának jobb oldalán. Szeme körül pedig vérbeszűrődés keletkezett. Ezen sérülések ugyan nyolc napon belül gyógyulóak voltak, de a bántalmazás durva módja, valamint anatómiai elhelyezkedés miatt fennállt a súlyosabb sérülés kialakulásának reális veszélye, amely az arccsont törésében nyilvánulhatott volna meg. 1.1. Szekszárdra érkezett és innen indul tovább a Magyar Honvédség fiatalokat megszólító toborzó rendezvénye A katonai életpályát népszerűsíti az országfutás SZEKSZÁRD A megyeszékhelyre érkezett a „Toborzó Országfutás 2016” elnevezésű rendezvény. Kvanduk Tamás őrnagy, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának Szekszárdi Irodájának vezetője elmondta: április 13-án indult a több mint 200 helyszínen áthaladó, 2016 kilométeres futás Budapestről. Megyénkben kilenc települést érint a táv. A rendezvény célja a Magyar Honvédség társadalmi kapcsolatainak erősítése, tisztelgés az I. és II. világháború hősi halottjainak emléke előtt, mindemellett pedig a katonai életpályát szeretnék népszerűsíteni. Érdeklődők az esős idő ellenére is érkeztek, akiket haditechnikai bemutatóval, a pécsi Magyar Szablyavívó Iskola és a Budapest Helyőrség Dandár különleges díszelgő csoportjának bemutatójával vártak a Béla király téren. A Városi Sportcsarnoktól induló futók pedig a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar játékára érkeztek meg. Dr. Haag Éva alpolgármester köszöntötte a csoportot, aki örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Szekszárd is az országfutás egyik helyszíne lehet. Mint mondta, a sorkatonaság megszűnése óta a honvédség misztikussá vált a kívülállók számára, ez a rendezvény azonban betekintést enged ebbe az élethivatásba. Az alpolgármester kiemelte: katonák nélkül az ezeréves Magyarország sem létezne, hiszen ők azok, akik megvédik a hazát. De soha nem a háború a cél, hanem a biztonság. Ehhez kell a hadsereg. Dr. Haag Éva kiemelte: a rendezvény üzenete a hőseink előtti tisztelgés. A köszöntőt követően Lápossy Péter diakónus megáldotta azt a kopjafát, amely a futókkal együtt bejárja az országot. A futás ma reggel 8 órakor indul tovább Szálka felé, Pécs irányába. A gyülekezési hely a Béla király téren lesz, ahol bárki csatlakozhat a csoporthoz. H. E. ÜT? m l| y B ,.."'Ti Ut a! I v,;: ■H Hétfőn a Béla Király térre érkeztek, ma onnan indulnak tovább a futók, akikhez bárki csatlakozhat