Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-24 / 70. szám
2016. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK Az egyházi, alapítványi, magán- vagy egyetemi fenntartású ■É|| iskolák egyedi szabályokat is megállapíthatnak a beiratkozással, beiskolázással kapcsolatban- A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, a jelentkezés elutasítása esetén a szülő érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül - mondta Gerzsei Péter. - Az eljárást megindító kérelmet a Klik illetékes tankerületi igazgatójának címezve, a felvételt elutasító iskola Igazgatójánál kell benyújtani, amelyről a szülő (gondviselő) az elutasító határozat rendelkező részében tájékoztatást kap. Amennyiben a felvételi körzetében élő tanköteles korú gyermeket nem íratták be egyetlen intézménybe sem, illetve ha az intézménybe körzeten kívüli gyermeket vettek fel, ezt az iskolaigazgató jelzi a járási hivatalnak. Előnyben a hátrányos helyzetűek Ha az iskola a felvételi kötele- azon a településen vagy kerület- zettsége teljesítése után további ben van, ahol az iskola székhe- felvételi kérelmeket is teljesíteni lye vagy feladatellátási helye ta- tud. a további kérelmek teljesí- látható. Ha a tanoda - a meg- tésénél előnyben kell részesíte- adott sorrend szerint - az ösz- ni a hátrányos helyzetű és a sa- szes felvételi kérelmet helyhiány játos nevelési igényű gyermeke- miatt nem tudja teljesíteni, az két. Közülük is azokat, akiknek érintett csoportba tartozók kö- a lakóhelye, tartózkodási helye zött sorsolás útján dönt. Különleges helyzetben nincs sorsolás A hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulók felvételi, átvételi kérelmének teljesítése után sorsolás nélkül is felvehető az a tanuló, akinek ezt különleges helyzete indokolja. Különleges helyzetnek minősül, ha a tanuló szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, vagy testvére az adott intézmény tanulója, vagy munkáltatói igazolás alapján a szülő munkahelye az iskola körzetében található, vagy a tanintézmény a lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található. Három hét van az általános iskolai beíratásig. Bizonyos dokumentumok nélkül nem érdemes elindulni az intézményekbe. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA MEGYE Mint azt már megírtuk, a Tolna Megyei Kormány- hivatal meghatározta és közzétette az iskolák felvételi körzetét, az iskolai beiratkozás időpontját, a felvételről szóló döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejét. A beiskolázásban érintett szülők a tanköteles korba lépő gyermekeiket április 14-én, csütörtökön és 15-én, pénteken 8 és 19 óra között írathatják be a lakóhelyük, ennek hiányában tartózkodási helyük szerinti illetékes, vagy a választott iskola első évfolyamára.- Valamennyi járási tankerület gondoskodott arról, hogy az óvodákban és az általános iskolákban kifüggesszék az iskolák beiskolázási körzetét - tájékoztatott Gerzsei Péter, a Klik Szekszárdi Tankerületének igazgatója. - Hangsúlyozzuk, hogy az általános iskolai körzethatárok nem érintik a szülők törvény által biztosított iskolaválasztási szabadságát. A kormányhivatal által meghatározott felvételi körzetnek csak abban az esetben van jelentősége, ha a választott iskola a gyermek felvételét elutasítja. A 2016/17-es tanévben tankötelessé válik az a gyermek, aki 2010. szeptember 1-je előtt született, és megfelel az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szintnek. Valamint az a gyermek, akinek esetében a szakértői bizottság azt javasolja, hogy további egy nevelési évig óvodai ellátásban részesüljön. Az első évfolyamra történő beíratáshoz szükséges dokumentumok a gyermek személy- azonosítására alkalmas, a nevére kiállított személyi azonosító és lakcímkártya, illetve az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését (iskolaérettséget) tanúsító igazolás, ami lehet óvodai szakvélemény, nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény, vagy sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői állásfoglalás. Lengyel-magyar barátság BONYHÁD A március 23-ai lengyel-magyar barátság napja alkalmából a Bonyhádi Magyar-Lengyel Baráti Társaság megkoszorúzta a tagok által közösen készített, a két nép összetartozását szimbolizáló emlékművet, tájékoztatott Surján József, a közösség elnöke. A lengyel és magyar himnusz eléneklése után a művelődési házban megnézték Grzegorz Lubczyk Magyar szív című dokumentumfilmjét. A filmet Surján József elnök a következő szavakkal ajánlotta megtekintésre: „Egy Magyarországról szóló történelmi dokumentumfilm, amely büszkeséggel tölt el bennünket, és megmelengeti a szívünket”. B. K. Levegőbe lőtt a pisztollyal SZEKSZARD Két év börtönbüntetésre ítélte a Szekszárdi Járás- bíróság a büntetlen előéletű 64 éves faddi férfit lőfegyverrel visz- szaélés bűntettének elkövetése miatt. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság három év próbaidőre felfüggesztette. Ha az elítélt ezen idő alatt nem követ el újabb bűncselekményt, mentesül a büntetés hátrányos következményei alól. Ha mégis sor kerülne a szabadságvesztés végrehajtására, akkor a férfi a börtönbüntetés kétharmad részének letöltése után bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. Az ítélet jogerős. A vádlottat a házában kereste fel tavaly július 17-én egy ismerőse, akivel hamarosan szóváltásba keveredett az ittas vádlott, majd a vita egy pontján elővette a Flóbert kaliberű revolvert és azzal hadonászva zavarta ki a házból a látogatót. Ráadásul az udvaron a vádlott egyszer a levegőbe lőtt. Mint az eljárás során kiderült, a férfi már évekkel ezelőtt megszerezte a Keserű VF 2.5 típusú ó milliméteres Flóbert pisztolyt, amelyet, a megtalált 9 lőszerrel együtt elkobozott a bíróság. A pisztoly lőfegyvernek minősül, tartása engedélyhez kötött, ezzel azonban a vádlott nem rendelkezett. 1.1. Leszakadók Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu K özeleg az általános iskolai beiratkozás időpontja. Aligha van olyan szülő, aki ne döntötte volna már el, hogy melyik intézménybe szeretné íratni a gyermekét, és valószínűleg sokan szeretnének élni a törvény által biztosított szabad iskolaválasztás lehetőségével. Az elsődleges szempont természetesen, hogy a gyereknek minél jobban legyen. A lehető legjobb oktatásban részesüljön, kedves, aranyos, elhivatott tanítóktól tanulhasson, szép, igényes, korszerű környezetben és feltételek mellett sajátíthassa el a legfontosabbakat. De nem mindenkinek adatik meg, hogy válogathasson. Sok falusi önkormányzat az alacsony gyereklétszám és a nagy anyagi megterhelés miatt nem tudta vállalni az iskola fenntartását, és az intézmény bezárt. Legfeljebb csak óvoda maradt, és iskolai tanulmányaikat már a legközelebbi településen kezdik el a gyerekek. Ám az sem példa nélküli, hogy egy hátrányos helyzetű, leszakadó falu erején felül is ragaszkodik az iskolájához, ami nem jelenti azt, hogy minden gyerek oda jár. Hiszen aki teheti, másik falu, esetleg város iskolájába viszi a gyermekét abban a reményben, hogy ott jobb feltételek mellett tanulhat a gyermeke. De hogy is lehetne hibáztatni ezért a szülőket? Aki marad, az többnyire nehéz sorsú gyermek, sok esetben olyan családból, ahol a tanulás nem feltétlenül érték, és így a pedagógusoknak is jóval nehezebb a dolga. Hiába kellene az oktatási rendszernek enyhítenie a társadalmi különbségeken, az iskola igenis szegregál, a leszakadó rétegek újratermelődnek. Persze van jó példa, a kitörés nem lehetetlen, csak éppen sokszorosan nehezített. Van olyan falu, amelyik erején felül is ragaszkodik az iskolájához. MEGYEI KORKÉP Csalás miatt emelnének vádat JÁGÓNAK Vádemelést javasol a rendőrség a 32 éves jágóna- ki férfi ellen egy rendbeli csalás, valamint két rendbeli sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség a nyomozást a napokban lezárta, az ügy iratait az illetékes járási ügyészségnek átadta. Mint kiderült, a gyanúsított 2014. augusztus 15-én szerződést kötött egy vállalattal arról, hogy tőlük ipari gázhoz használatos palackokat bérel és töltetet vásárol. A férfi elvitte a palackokat, de a bérleti és a töltési díjat sem rendezte, végül a palackokkal sem tudott elszámolni. A gyanúsított 2015. márciusában egy másik céggel is megállapodást kötött, mely szerint hét tonna acéllemezt vásárol számukra és azt le is szállítja. A vételárat előre elkérte, azt azonban nem a megbeszélt célra, hanem saját céljaira használta fel költötte, tájékoztatta lapunkat Molnár Ágnes a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 1.1. riAVASZI^ T NYERŐNAPOK HIRDETÉS ELŐFIZETŐINK 6 HÉTEN ÁT CSAK NYERHETNEK! 6 héten keresztül minden pénteken 10-10 nyereményt sorsolunk ki érvényes előfizetéssel rendelkező olvsaóink között. A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban. A nyereményjáték időpontja: 2016. március 11. - április 15. Fődíj sorsolása: 2016. április 15. További részletek a 06-40-510-510-es teleofnszámon vagy a teol.hu/tavaszijatek internetes oldalon.