Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-24 / 70. szám

2016. MÁRCIUS 24., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP PROMÓCIÓ TAMÁSI Nagyon jól szerepelt a március 14-ei győri középdön­tőben, de végül nem jutott to­vább a Nagy Vagy! című tele­víziós játékos sportversenyben a Vályi Péter Szakképző Iskola formációja. A kisalföldi város létesítményeiben 24 csapat vett részt az ügyességet és állóké­pességet követelő sorversenye­ken - tudtuk meg Molnár Gá­bor testnevelőtől. A tamásiak hódmezővásárhelyi, miskolci, budapesti, nyírbátori és nagy- kanizsai csapattal versengve oldották meg a komoly kihívást jelentő feladatokat. A gyenge uszodai szerep­lés után a tamási csapat szin­te nulláról kezdte az Audi Aré­nában zajló szárazföldi ügyes­ségi és szellemi játékokat. A diákok ügyesek voltak, min­den játékot majdnem maximá­lis ponttal teljesítettek, így szé­pen lépkedtek előre a ponttáblá­zaton. Nagy izgalmak közepet­te zajlott az eredményhirdetés, mert tudták, hogy szoros lesz a vége. (A csoportküzdelmek­ből az 1-3. helyezett juthatott to­vább az elődöntőbe.) A 3-4. ne­gyedik helyen 27 pontos pont- egyenlőség alakult ki, így az időeredmény döntött a tovább­jutó hely sorsáról. Mivel az utol­só játékban 1 másodperccel alul maradt a Vályi csapata, így a 4. helyre szorult, elveszítve ezzel a továbbjutás lehetőségét. B. L. Születésnapi ajándékot vitt a polgármester BONYHÁD Brandt Györgyöt kö­szöntötte 90. születésnapja al­kalmából Filóné Ferencz Ibo­lya. Bonyhád polgármeste­re a gratuláló szavak mellett Orbán Viktor miniszterelnök jókívánságait tartalmazó dí­szoklevéllel és az önkormány­zat ajándékával kedveskedett a város megbecsült, idős pol­gárának, tudtuk meg Vízin Balázstól, az önkormányzat kommunikációs munkatár­sától. A szellemileg és fizika­ilag egyaránt jó egészségnek örvendő Gyuri bácsi elmesél­te, hogy Kunbaján született, és ott is nevelkedett fel. A ven­déglátásban dolgozott, a lab­darúgást pedig gyermekként kedvelte meg, és ez a hobbi vé­gigkísérte az életét. B. K. Előtérben a kistermelők érdekei TOLNA MEGYE A múlt héten ülést tartott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) Szakmaközi Bizottsága, melyre minden jelentős, szőlő-bor ága­zatban tevékenykedő szervezet meghívást kapott. Az ülés so­rán az ágazatot leginkább érin­tő kérdésekről egyeztettek, így tárgyalták a Vidékfejlesztési Program keretében meghirde­tett, a borászati gépek és tech­nológiai berendezések beszer­zéséhez nyújtott támogatások pályázati feltételeit, a szőlőül­tetvények szerkezetátalakítá­sához és átállításához nyújtott támogatások forrásbővítésének lehetőségeit, illetve a megújuló jövedéki törvény változásait. A HNT kiemelten fontosként kezelte a szakmai összefogás kérdését, hogy együtt dolgozza­nak a kistermelőkkel és a kis­termelőkért. Az ülést levezető Szakmaközi Bizottság elnöke, Frittmann János által felvetett témákat szavazással véglege­sítették. A Szakmaközi Bizott­ság fontosságát mutatja, hogy annak tagjai között a HNT által delegált tisztségviselőkön túl jelen volt többek között az agrár Az új törvénynek követnie kell az el­ért eredményeket. tárca, az agrárgazdasági kama­ra, a Vindependent, a Magyar Szőlő és Bortermelők Szövet­sége, a Pannon Bormíves Céh, a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termelők Szövetsége is. A borászati gépek technológi­ai berendezések beszerzéséhez nyújtott támogatásokkal kap­csolatban a bizottság javasolta, hogy egy telephelyen csak egy borászati vállalkozás, legfeljebb 200 millió forint támogatásban részesülhessen. Az 500 liter alatti fahordókra ne vonatkoz­zon a támogatás, illetve palac­kozó gépsorok beszerzése csak 20 töltőfejes gépekre korláto­zódjon. A bizottság egyhangú­an kiállt amellett, hogy hazánk célja a szőlőterületek növelése. Emiatt szükséges a szőlőültet­vények szerkezetátalakításá­hoz és átállításához nyújtott tá­mogatások forrásbővítése. A Szakmaközi Bizottság hangsúlyozta, hogy a múltban elért jövedéki egyszerűsítése­ket az új jövedéki törvénynek is követnie kell. M. I. A vásárlók rohamát az ünnep előtti napokra várják Előbb hal, aztán sonka A húsvét előtti pénteken és szombaton számítanak na­gyobb forgalomra a keres­kedők. Sonkából, tojásból, édességekből széles a vá­laszték, de az ellenőrök sem tétlenkednek. A böjt azon­ban még tart, nagypénteken a hal a sláger. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu Húsvét, a feltámadás a keresz­tények legszebb ünnepe. Az élet győzött a halál és a bűn fölött. A nem hívők pedig a tavaszt, a megújulást, az újjászületést kö­szöntik. Akárhogyan is közelít­jük meg ezt a napot, a lényeg, hogy együtt van a család. A te­rített asztalhoz hozzátartozik a főtt sonka tormával, a pirosra festett tojások, valamint a csalá­di receptek alapján elkészített fi­nom étkek, készüljön az sertés­ből, csirkéből vagy bárányból. A piacokon is nagy a kínálat tojásokból és füstölt árukból. A tojásokat 35 és 42 forint között kínálják. Nagyon kevés hús­boltban lehet bárányhúst vásá­rolni. A boltvezetők azt mond­ják, ennek az az oka, hogy nem keresik a vásárlók, ahol mégis van, ott háromezer forintnál is többet elkérnek kilójáért. A boltok pultjai roskadoznak a kínálattól. Csak füstölt son­kából van vagy nyolcféle, a kö- tözöttől a békebeliig nagy a kí­nálat, és ez az árakon is meg­látszik. A legolcsóbb kilójáért 870, a legdrágábbért 3600 fo­rintot kérnek. A vásárlók gyak­ran csak az árakat nézik, pedig érdemes azt is tudni, mi a kü­lönbség sonka és sonka között. Ebben segít eligazodni Kemény Lajos bátaszéki hentes. A pa­rasztsonka hústartalma példá­ul százszázalékos, nem vizes, szalonnával fedett, megfelelően formázott. A sertéscombból vagy lapoc­kából készített kötözött, nyers sonkák már változatos minősé­gűek. A címkén fel van tüntetve mennyi a hús- és víztartalmuk, ennek megfelelő az áruk is. Ér­demes a sonka címkéjét alapo­san megnézni. Az egyik szek­szárdi üzlet vezetője elmondta, ahogy közeledik a húsvét, nap­ról napra nagyobb a forgalmuk. Ők is pénteken, szombaton szá­mítanak a legnagyobb érdek­lődésre. Egyelőre nézelődnek a vásárlók, melyik sonka akciós, hol készítették. A GfK Hungária felmérése szerint a 2014-es húsvéti sze­zonhoz képest mintegy 10 szá­zalékkal többet költöttünk son­kára a tavalyi szezonban: egy vásárlás alkalmával átlagosan 1228 forintot. Az idősebb kor­osztályfontos célcsoport, az ösz- szes megvásárolt mennyiség 72 százaléka 50 évesnél idősebb vásárló kosarába kerül. Nagypénteken a hal a sláger Nagypénteken a böjtöt még a vallásukat nem gyakorló emberek is általában betart­ják. Ilyenkor kerülik a hús fo­gyasztását. és nagyobb sze­repet kap a hal elkészítése. Aki viszont ezt drágának tart­ja, az marad a tésztás éte­leknél. A húsvétot megelő­ző negyvennapos böjt kezde­te a hamvazószerda volt. a befejezése pedig a nagypén­tek. Szekszárdon, a Czikk ha­lasnál is sokan megfordul­tak szerdán és csütörtökön, de hasonló forgalomra számí­tanak pénteken is, kilencven százalékban a pontyot kere­sik a vásárlók. Hazánkban egy személyre évente átlag­ban 3 kilónyi halfogyasztás jut. míg Németországban en­nek a tízszerese. A főtt sonka titka a lassú főzés A felügyelők járják a boltokat A sonkát langyos vízben mos­suk meg, majd áztassuk be fél-egy napra. Egy nagy edénybe annyi hideg vizet tegyünk, hogy a víz ellepje. Ha nagyon füstölt a sonkánk, akkor az első vizet, félórás főzést követően öntsük le. Körülbelül 3-4 órán keresztül főzzük, lassú tűzön, babérlevél­lel. fokhagymával ízesített víz­ben. Mikor megpuhult, a saját levében hagyjuk kihűlni, majd leöntjük róla a levét. Az igazi pa­rasztsonka nyersen finomabb mint főzve, de ez ízlés kérdése. A hagyományos módszerrel el­készített sonka sötétvörös, a gyorspácolt sokkal világosabb. Az élelmiszer-ellenőrzési igazga­tóság munkatársai a társszer­vezetekkel együtt járják a pia­cokat, vásárokat, üzleteket, fel­dolgozókat. A piacokon az áruk eredetét ellenőrzik. A kisterme­lőknek, őstermelőknek 50 tojó­tyúkig nem kell pecsétet ütni a tojásra, de a kereskedőktől ezt már elvárják. A következő na­pokban a sonkát, a tojást és a süteményeket kiemelten ellen­őrzik. Eddig több kisebb szabály­talanságra hívták fel a figyel­met. A felügyelők azt is vizsgál­ják, hogy a pénztárnál annyit kell-e fizetni, mint amit a polcon az árcímkén feltüntettek. Földön, vízen és levegőben ügyeskedtek Alapítványi segítséggel kapott új EKG-t az intenzív osztály Nem veszett ki a jó szándék SZEKSZÁRD Új EKG készüléket kapott az Országos Egyesület A Mosolyért alapítványtól a Tolna Megyei Balassa Kórház Anesz- teziológia és Intenzív Osztá­lya. Dr. Rodek Gyula osztályve­zető elmondta, hogy ennek kö­szönhetően javulnak az osztály munkafeltételei, hiszen a régi készülék már javíthatatlanná vált, másrészt pedig megnyug­tató azzal szembesülni, hogy az emberekből nem veszett ki a jó szándék és a segíteniakarás. Nagy István, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy mos­tanáig mintegy harminc intéz­ményt - kórházakat és men­tőállomásokat -, főként gyer­mek- és csecsemő osztályokat Dr. Rodek Gyula (balra) Nagy Istvántól veszi át a készüléket támogattak. Most azonban ki­vételt tettek. Arra is megra­gadta az alkalmat, hogy köszö­netét mondjon mindazoknak, akik adományukkal hozzájá­rultak ahhoz, hogy meg tudják vásárolni az 500 ezer forint ér­tékű EKG-t a szekszárdi inten­zív osztálynak. A készülék jó­val korszerűbb, mint az előző. Nem kell hozzá sem tű, sem hő­papír és a képes eltárolni a be­tegek adatait. A gyűjtést támogató Tolna Megyei Aneszteziológiai és In­tenzív Terápiás Alapítvány kép­viseletében dr. Nyikos György főorvos is felszólalt. Mint mond­ta: a cél közös: javítani a beteg ellátás körülményein. H. E. HIRDETÉS MÉSZÁROS PAt A borhoz és borszaküzlet címe: Szekszárd. Kossuth Lajos utca 26. Tel.: 74/318-749. www.meszarosborhaz.hu. Vendéglátáshoz, borkóstoláshoz Mészáros Pálnénál lehet bejelentkezni a 06-30/303-3383-as számon. E-moll: into@meszivin.hu, www.meszivin.hu HOTEL 1OB0VS*** WSZJB0S NYITVA TARTÁS: HOTEL MEROPS Hétfőtő1 szombatig: 7-88-ig r j, Vasárnap: 7-81-ig www.hotelmerops.hu — MEROPS ÉTTERE1VI H-7100 Szekszárd, Rákóczi u. 80. Tel.: +36-74/684-950 meropsetterem@hotelmerops.hu Mi r rrs •,'''<•< •>+>< » Helyi alapanyagok Gasztronómiai kalandok Üzleti reggelik A’la carte étkezések Borvacsorák, borkóstolók

Next

/
Thumbnails
Contents