Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-23 / 69. szám
2016. MÁRCIUS 23., SZERDA 4 MEGYEI KÖRKÉP Megérdemelten hálóztak az egészségügyi dolgozók Fusz György formálta meg a vasasi bányászok lélekmadarát Térbe illő szobrok Célratörő szakszervezeti tárgyalások Sesztákkal BONYHÁD Kiváló hangulat jellemezte a szombati egészségügyi bált a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, amelyet 7. alkalommal szerveztek meg. Mint azt Vízin Balázstól, az ön- kormányzat kommunikációs munkatársától megtudtuk, Fi- lóné Ferencz Ibolya polgármester a város valamennyi polgára nevében mondott köszönetét az egészségügyi dolgozóknak áldozatos munkájukért, és örömét fejezte ki, amiért a kórház támogatását célzó rendezvényt a megújult művelődési központban tarthatták. Dr. Bar- cza Zsolt, a kórház és rendelő- intézet főigazgató-főorvosa emlékeztetett: nemcsak az anyagi támogatásért, hanem az erkölcsi kiállásért is hálásak mindazoknak, akik évről-évre csatlakoznak rendezvényhez. Megköszönte kollégái munkáját, a fellépő BÁI Társastánc tagozatnak a színvonalas műsort, míg a két zenekarnak: a Schmuck- nak és a Forténak pedig azt, hogy idén is ingyenesen biztosították a muzsikát. B. K. Térelválasztó segíti a tornaórákat MADOCSA Jó hangulatban telt az iskola által szervezett családi sportvetélkedő, amelyen arra nyílt lehetőség, hogy a szülők egészségesen és gyerekeikkel együtt tölthessék el a szabadidejüket. Agócs Mihályné igazgató megmutatta a szülőknek azt az új térelválasztó függönyt, ami nagy segítséget nyújt ahhoz) hogy meg tudják tartani zord időben is a mindennapos testnevelés miatt megszaporodott tornaórákat. Gelencsérné Tolnai Klára polgármester szerint a program jó lehetőség arra, hogy beleláthassanak a szülők az iskola mindennapi életébe. A madocsai'általános iskolát - mint kitért rá - nem az ön- kormányzat tartja fenn, ennek ellenére figyelemmel kísérik a mindennapjait, és ha szükség van rá, segítséget adnak a hatékony munkához. Az említett térelválasztóra tavaly 1,6 millió forintot biztosítottak a saját költségvetésükből. Vida T. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta március 15-én Fusz György DLA iparművész, a PTE Művészeti Kar dékánhelyettese. Mészáros B. Endre endre.meszaros@mediaworks.hu BUDAPEST-PÉCS-SZEKSZÁRD- A művész vagy a tanár kapta ezt az elismerést?- Mindkettő, és az indoklás szerint a közéleti ember is.- Alkotásai antik szobrokat idéznek, egyszerű vonalakkal, nyers anyaghasználattal. Mi a munkái vezérmotívuma?- Kerámia alapanyagból térbe illő szobrokat készítek, melyeknek mindig hangsúlyos a mondanivalójuk. Egyébként már gimnazistaként is faragtam köveket, majd fazekastanuló lettem, ami meghatározta egész eddigi tevékenységemet.- Napjainkban egyre inkább kiszorítják a piacon a képzőművészeti munkákat a formatervezett alkotások. Mi erről a véleménye a szobrász-iparművésznek?- Nő az alkalmazott művészet iránti igény, miután sokkal változatosabb lett a környezetünk. Az is közrejátszik ebben, hogy napjaink művészei mindinkább a megélhetésre koncentrálnak. Érzékelhető az is, hogy minden tanévben sokkal több a jelentkező az ipar- művészeti szakokra.- Témavezető a művészeti kar doktori képzésében. Miért jó, ha doktorál egy festő vagy egy szobrász?- Ezt egyértelműen a felső- oktatás találta ki, hogy mérhető legyen a képzés színvonala. A .világban ugyanakkor egyedülálló, hogy nálunk a művész doktorokat megkülönböztetik a többiektől a DLA (Doctor Liberal Arts) minősítéssel.- A köztéri munkái döntően Szekszárdon, a szülővárosában láthatók, de vannak művei a Balaton-parton és Kaposváron is.- No, azért akad egy Pécs- Vasason is, a 11 ember halálát okozó bányaszerencsétlenFusz György sikeres szekszárdi képzőművész-tanár, korábban is sok elismerést kapott már [ ség emlékművének rács mögötti kerámiamadarát én készítettem.- Igaz, hogy a Szekszárdi Borút elnöke? Ez azért nem jellemző a szobrászművészekre!- Szekszárdi vagyok, így hát ez is a véremben van. Mifelénk ugyanis többnyire mindenkinek van egy kis öreg pincéje, én pedig örököltem egy kadarka területet, ahol száz- esztendős tőkék is találhatók. Nyolcszáz négyszögöl az egész, mindemellett igen nagy gonddal ápolgatom. A Szekszárdi Borút élére pedig azért kerültem, mert a PTE szekszárdi karának dékánjaként erőteljesen szorgalmaztam a borturizmus szakirányt, ami azóta is működik, továbbá létrehoztam a Boregyetemet. Ez valójában szabadegyetemi előadásokat, borkóstolásokat jelent havi rendszerességgel, és nyolcadik éve igen népszerű.- Zárjuk jelképes koccintással a beszélgetést. Milyen bort öntene legszívesebben a poharába?- Természetesen kadarkát, Szekszárd legjellegzetesebb borát. Fusz György családjában mindenki művész Fusz György DLA 1955-ben született Szekszárdon. 1981- ben végezte el az Iparművészeti Főiskolát, a szekszárdi Illyés Gyula Főiskolán 25 évet töltött tanárként, dékánként. főigazgató-helyettesként. 2012 óta a PTE Művészeti Karának dékánhelyettese, a Média és Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője. Fe- renczy Noémi-, Babits- és Pro Űrbe Szekszárd-díjas. A Mo- holy-Nagy Művészeti Egyetemnek 20 éve a tanára. Felesége. Kis Ildikó iparművész Anna (33) lányuk művészetterápiával foglalkozó pszicho lógus. Mátyás (30) festőművész. Kristóf (20) animáció szakon egyetemista. PAKS Gyors, célratörő, mellébeszélések nélküli - így értékelte a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel folytatott tárgyalást a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetét vezető Lőrincz László. A PADOSZ elnöke azt mondta, hogy három kérdésről, a 2016- os bértárgyalásokról, a munkaközi szünetek elszámolásáról és a célprémiumok, juttatások felfüggesztéséről egyeztettek. Utóbbit illetően kész, pozitív válasszal érkezett a miniszter, a másik két témában pedig reménykeltő volt a reakciója, számolt be Lőrincz László. A részletekről azt mondta, hogy a bértárgyalások folytatására a szintén jelenlévő Csiba Péter elnök-vezérigazgatót (MVM Zrt.) hatalmazta fel a miniszter, az új munkatörvénykönyv miatt munkaidőként nem elszámolható munkaközi szünet kérdéskörének feltárásával pedig Aradszki András államtitkárt bízta meg. A kormányzat számít az itt dolgozók munkájára. Az atomerőműben tett látogatás után a Paksi Atomerőmű és az ott dolgozók megbecsülésének fontosságáról beszélt Seszták Miklós is és Csiba Péter is.- Az atomenergia ma a biztonságos energiaellátás alappillére Magyarországon, és ez hosszú távon így marad - jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter. A kormány kiemelt figyelmet fordít a létesítményre, amely a fenntartható rezsicsökkentés és az olcsó energia garanciája, éppen ezért elengedhetetlen, hogy a lehető legbiztonságosabban és leghatékonyabban működjön. Szavai szerint a termelési hatékonysággal legalább egyenértékű követelmény a létesítmény működésének biztonságossága, ennek fenntartásában, növelésében a kormányzat továbbra is számít az itt dolgozók felelősségteljes munkájára. - A Pakson dolgozó kollégák több évtizedes elkötelezettsége nélkül ma nem tartana ott az erőmű, ahol tart. Tulajdonosként úgy véljük, ezt az eredményes csapatot meg kell becsülni- fogalmazott Csiba Péter. V. T. Az óvodások is lerajzolták a tölgyet BÁTASZÉK Az Európai Év Fája verseny kapcsán hétfőn a helyi általános -iskolások eredményeiről számoltunk be. A versenyen a*bátaszéki óvodások is részt vettek. A fa facebook oldalára feltették 11 óvodás rajzát is - Farkas Noel, Hauwasser Menyhért, Magyar Kata, Pesti Sándor, Schroth Márta, Siklósi Dóra, Tóth Vázsoly, Tőkés Ákos (2 rajzzal), Verhás Kata és Vida-Szaksz Luca - mondta Tafnerné Fáll Erika, az önkormányzat kulturális-nevelési referense. A gyerekek jutalomtárgyakat és oklevelet kaptak teljesítményükért, többek között egy olyan kulcstartót is, melyen a molyhos tölgy emblémája van. M. I. Megmutatkozott a közösség összetartó ereje Ünnep előtti takarítás PAKS-CSÁMPA Ünnep előtti nagytakarítást szervezett Csámpán a városrész önkormányzati bizottságba delegált képviselője, Feil József. Hívó szavára megmutatkozott a közösség összetartó ereje, együtt vágtak neki kicsik és nagyobbak, hogy a főút mentén és a település környezetében eldobált hulladékot összeszedjék, készülve a közelgő húsvéti ünnepekre. Az összegyűjtött szemét megtöltötte a rendelkezésre bocsátott konténert, ami meglepte az önkénteseket. A napot a résztvevők fehér asztal mellett zárták , amelyre Kardos Zoltán kiváló vadpör- költje került. V. T. Megtelt a nagy konténer az önkénteseknek köszönhetően Összeállította idei terveit a klub NAGYDOROG Az Életet az éveknek Nyugdíjasklub közgyűlése elfogadta a tavalyi beszámolót, az idei tervet, eszerint, ahogy tavaly, úgy most sem lesz zsúfolt a programnaptár, de minden olyan hagyományos rendezvényt megtartanak, amire a tagságnak igénye van. Ez általában egy színházlátogatás, egy fürdőzés, valamint a nőnap, az anyák napja, az idősek napja és a karácsony közös megünneplése. A negyvenkét fős klub tagsága idén a Tamási fürdőt fogja felkeresni és a kirándulás során az ozorai várat is megnézik. Az elnökség tagja, Jaksa Jánosné azt mondta, színházba, nagy valószínűséggel Paksra mennek, mert így nagyon sokat tudnak spórolni az utazási költségen, már ki is néztek maguknak egy májusi operett előadást. A közgyűlés után kerítettek sort a nőnapi ünnepségre. A hölgyeket Balogh Attila alpolgármester köszöntötte, majd az iskolások műsorát élvezhetnék. A verses, zenés előadásra Szűcsné Hábel Julianna pedagógus és Farkas János zenetanár készítette fel a diákokat. A műsor után a klub férfi tagjai virággal kedveskedtek a hölgyeknek. Az ezt követő kötetlen beszélgetéshez jutott bor is, sütemény is az asztalra, utóbbit támogatóktól kapták. V. T.