Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-23 / 69. szám

2016. MÁRCIUS 23., SZERDA KITEKINTŐ g Az egyetemi karon adtak vért SZEKSZÄRD Az Országos Felsőoktatási Véradóverseny részeként rendeztek kedden véradást Szekszárdon, a PTE Kultúratudományi, Peda­gógusképző és Vidékfejlesztési Karán. Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetének igazgatója elmondta, hogy har­minchármán jelentkeztek véradásra, köztük négy új donor, és végül huszonnégyen voltak alkalmasak. Az igazgató hozzátette: rendkívül fontos a főiskolás, egyetemista korosztály megnyerése, mivel nagy szükség van a véradó utánpótlásra. H. E. Április 5-től működnek a szupertraffipaxok Öt helyen figyel a VÉDA Van igény Bikácson is színvonalas programokra BIKÁCS Az elmúlt hetek prog­ramjai igazolták, hogy van igény a településen a közös, színvonalas programokra, mondta Antal Ágnes alpolgár­mester, arra is kitérve, hogy a lelkes amatőr színjászók a nő­napi ünnepségen felbuzdul­va döntöttek úgy, hogy szer­veznek még előadásokat. Bol- dis Erzsébet ötletgazda segít­ségével lelkes férfiak és ifjak kedveskedtek műsorral a nők- nek.Varga János polgármester köszöntője után előbb az ovi­sok adtak műsort, Horváth József olvasott fel egy verset, őket követték az amatőr szín­játszók, akik a Hófehérke és a hét törpe „alacsony költségve­tésű”, humoros rádióváltozatát adták elő.- Örömmel töltötte el a szer­vezőket, hogy az önkormány­zat nagyterme megtelt érdek­lődőkkel, elfogyott a kézzel készített filctulipán és a pogá­csa is - fogalmazott Antal Ág­nes, aki emellett arra is kitért, hogy március 15-ét is megün­nepelte a község egy rövid mű­sorral. V. T. A Csodák Palotájába utazhatnak TOLNA MEGYE Közönségszava­zást hirdetett a Hello Tábor és Erdei Iskola A mi táborunk cí­mű pályázatra érkezett mun­kákból. A Facebook-os szava­záson legtöbb lájkot megszer­zett munka készítői egy uta­zást nyerhetnek a fővárosi Csodák Palotájába, ahol a több, mint 100, tudományos törvény- szerűséget szemléltető játék ki­próbálásán túl részt vehetnek egy látványos kísérlet bemuta­tóján. A versenyben több me­gyei iskola is részt vesz, a bá- taszéki Cikádor, a decsi Bíbor­vég, a szekszárdi Dienes Valé­ria és a Várdomb-Alsónána Ál­talános Iskola. Szavazni ápri­lis 4-én este nyolc óráig lehet a Hello Tábor oldalán. K. B. Korszerűbb mentőautók PAKS Kétmillió forint értékben jutott új mentéstechnikai esz­közökhöz a Paks és Környéke Mentéséért Közalapítvány, így tovább korszerűsödött a pak­si mentőautók felszereltsége. A fejlesztést a paksi képvise­lő-testület humánpolitikai bi­zottságának tavalyi pályázatán elnyert támogatásból és a sze­mélyi jövedelemadó egy száza­lékából befolyt összegből valósí­tották meg. Feil József, a kurató­rium elnöke hangsúlyozta, cél­juk a felszereltség bővítése, az elavult vagy elöregedett eszkö­zök cseréje. A Paksi Mentőállo­más az ország legjobban felsze­relt állomásai között van, ami nagymértékben köszönhető a paksi önkormányzatnak. Ezút­tal egy korszerű gerinchord- ágyat, gégetükröt, medencerög­zítő övét, infúziós állványokat, magzati szívhang ellenőrzésé­re szolgáló ultrahangkészülé­ket vásároltak. V. T. Befejeződött a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat infokommunikációs vizsgála­ta. Az eszközök április 5-én reggel 8 órától üzemszerűen működnek - közölte az Or­szágos Rendőr-főkapitány­ság kommunikációs szolgá­lata. Tolna megyében öt fix telepítésű szupertraffipax kezdi meg a működését. Kvanduk Bence tolnai.nepujsag@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A VÉDA projekt során a rendőrség egy Európá­ban is egyedülálló, megelőzé­si célzatú intelligens közleke­R ovatunkban szakértő­ink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személye­sen nem tettek volna fel. Bár­mire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Mauthner Iloná­hoz, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. El­érhetnek minket az ilona.ma- uthner@partner. mediaworks. hu e-mail címen, munkaidő­ben hívhatnak a 0630/650- 3020-as számon, illetve küld­hetnek levelet is a 7100 Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3. cím­re. Jelige: Az olvasó kérdez. Olvasónk 2015 decemberé­ben eladta a kocsiját, adás­vételi szerződéssel. A vevő vi­szont nem íratta át az autót a dés-ellenőrző rendszert épített ki. Lényegi eleme a modern, au­tomata rendszerek, eljárások és berendezések nagy számban történő bevezetése és továbbfej­lesztése. A szupertraffipax rendszer kiépítése több lépésből áll. Már­cius 26-tól már működik majd 160 változtatható helyű kame­ra. Az ország különböző pont­ján - a gyorsforgalmi és főút­vonal-hálózaton - összesen 365 forgalmi sávot figyelő 132 fix telepítésű kamerát helyeztek el. Emellett egy a fix és mobil traf- fipaxok adatait feldolgozó in­formatikai rendszert alakítot­tak ki. nevére. (Kereskedőn keresz­tül adták el az autót.) Ezután olvasónk nevére érkezett egy büntetés azzal, hogy az autó­pályán nem volt érvényes pá­lyahasználati díja. (Olvasónk kocsijának egyébként decem­ber végéig volt matricája, de valószínű ezt követően hasz­nálták itt az autót.) A büntetés tehát a régi tulaj­donos, vagyis olvasónk nevé­re jött. Ahogy telt az idő, már­cius elején immár egyre ma­gasabb összegekről értesítet­ték olvasónkat. Amikor az első felszólítást kapta, majd ezt követően a többi után is, minden alkalommal elküld­te fénymásolatban az adásvé­telit oda, ahonnan a büntetés jött, de ők ezzel nem foglalkoz­Fejlesztették a rendőrségnél és társszervezetinél működő ügyfeldolgozó szakrendszert, és ehhez kapcsoló alrendsze­reket. A különböző adatbáziso­kat és intézkedő szerveket ösz- szekapcsoló adatkommuniká­ciós hálózatot építenek ki. Kö­zel ezer intelligens, GPS-alapú helyazonosításra alkalmas kézi adatrögzítő és információs esz­közt, illetve 26 nagy teljesítmé­nyű személygépkocsit biztosíta­nak a rendőrség számára. Az új traffipaxok elé kötelező­en ki kell tenni a Traffic controll táblát. Arra viszont nincs elő­írás, hogy a mérőeszköztől mek­kora távolságra kell azokat el­tak. A szekszárdi egyeztető bí­róságot is felkereste az olvasó, ahol egy idősebb úr azt taná­csolta neki, inkább fizesse be az összeget, ami már 60 ezer forinton is felül van. Olvasónk felháborodott, mert mi lesz, ha ezután még újabb büntetés jön, hiszen a gond az, hogy az autót nem íratta át az új tu­lajdonos. Mi lehet itt a meg­oldás? Olvasónk kérdését továbbí­tottuk dr. Gáli Ferenc szek­szárdi ügyvédnek, aki a kö­vetkező tanácsot adta:- Az autó adásvételi szerző­désének ismerete nélkül, való­színűsítem, hogy az új tulajdo­nos felel az autóval összefüg­helyezni. Szakértők véleménye szerint minden bizonnyal olyan közel lesznek, hogy a sebessé­get durván túllépő autósoknak ne legyen idejük lassítani. Ha minden funkció üzemel, akkor látja, ha az autós kihan- gosító nélkül telefonál, átlépi a záróvonalat, nem kapcsolja be a biztonsági övét, áthalad a ti­los jelzésen, megszegi a kötele­ző haladási irányt, tiltott hely­re hajt be vagy jogosulatlanul használja a leálló- és buszsávo- kat. A rendszámfelismerő azo­kat is lebuktatja, akiknek lejárt a műszakijuk, vagy éppen nem fizették be a kötelező felelősség- biztosítást. gő valamennyi költségért, bír­ságért stb. Az illetékes közigazgatási hatóságot (megyei kormány- hivatalhoz tartozó okmányiro­dát) tájékoztatni kell a tulaj­donosváltozásról. Ezt egyéb­ként a már meglévő szabá­lyok szerint, közvetlenül az adás-vétel után, a régi tulaj­donosnak is meg kellett vol­na tennie, éppen amiatt, hogy például a fentebb ismertetett esetet elkerülhesse. így ugyan­is esélye sem lett volna az új tulajdonosnak, hogy kitérjen az átíratás alól. A másik kérdés pedig az ügyben az, hogy vajon a jelen helyzetben a vevőn be lehet-e hajtani az általa felhalmozott tartozásokat. PROGRAMSOROLÓ SZERDA MOZI Szekszárd: Agyas és agyatlan (angol komédia), 17 óra. Az al­jas nyolcas (amerikai western- film), 19 óra. Tamási: Az utaskísérő - Senkit nem hagy kielégítetlenül! (ame­rikai vígjáték), 19 óra. HANGVERSENY Tolna MAG-Ház: hangverseny Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából a Mözsi Bartók Béla Női Kar és a Fusz János Zeneiskola énekkará­nak, tanárainak és szólistáinak szereplésével, 17 óra. INTERNET FIESTA Szekszárd Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár: Web2-es esz­közök könyvtári alkalmazása - Búzái Csaba előadása, 10 óra. Idősebbek is elkezdhetik: is­merkedés a számítógép és az internet világával - dr. Tóthné Udud Teréz előadása, 14.30. Társadalomtörténeti sorozat a zene, a film szemüvegén ke­resztül I. - Liebhauser János előadása, 16.30. Szekszárd Gyermekkönyvtár: A víz útja - virtuális séta óvo­dásoknak a Víz Világnapja al­kalmából, 10 óra. Rekordok a netről - Cseke Krisztián elő­adása, 14 óra. CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Félvilág (magyar film), 18 óra és 20.30. Szekszárd: Kung Fu Panda 3. 3D (amerikai animációs csalá­di film), 15 és 17 óra. Zoolan- der 2 (amerikai komédia), 19 óra. TRAFFIPAX 05:0007:30 6-os főút 120. km 083010:30 Szekszárd, Rákóczi utca 34-40. 08:301130 M6 bal 88. km 093011:00 M6 jobb 164. km 09:001100 65-os főút - Kéty, Rákóczi u. 96/A. 09301230 j 'iátá'A' 6« főút 113. km 09:3011:45 Dombóvár, Rákóczi u. 48. 11001200 6-os főút 141. km 13:0014:30 61-es út 70 kmsz. 130015:00 M6 bal 153. km 13:00-15:00 IVI6 jobb 116. km 13:001500 Tolna-Mözs, Béri BÁ Utca 28. 13:0015:00 Bonyhád, Cikói utca 33. 13:0015:30 60s főút 120. km 15:0016:20 Tamási, Belátó u. 3. 15:3017:00 Bonyhád (cikói bekötőút) 15:3017:30 M6 jobb 153. km 15:3018:30 Tolna, Bajcsy Zsilinszky utca 79. 16:0019:00 60s főút 122. km 17:0018:30 Hőgyész, Fő u. 108. 17:0019:00 60s főút 107. km 17:3019:30 Bonyhád, Rákóczi utca 144. 21:0023:00 Bátaszék, Budai utca 90. VÉRADÁS SZERDA Paks ESZI 9.00-12.00 Zomba Művelődési Ház 13.30-16.00 CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Tolna MAG-Ház 9.00-16.00 VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap reggel 7 órakor: 1 Dunaföldvár-36 cm, Paks 114 cm, Dombori 160 cm, Árvízkapu 550 cm, Baja 264 cm. A Sió Palánknál 312 cm. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Budavári Kata Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Finta Viktor AZ OLVASO IRTA, KERDEZTE

Next

/
Thumbnails
Contents