Tolnai Népújság, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-22 / 18. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JANUÁR 22., PÉNTEK HÍREK Közmunkását verte a felügyelő SZÉKXUTAS Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség egy közmunkás bántalmazása miatt. Tavaly augusztusban a közmunkásként dolgozó sértett munkahelyi vezetője Szék- kutas külterületén arra kérte brigádja tagjait, hogy az összeszedett hagymát segítsenek a faluban lepakolni. Az egyik közmunkás azt mondta, ő ebben nem segít. A munkafelügyelő vita közben földre lökte, majd háromszor is arcon is ütötte. MW Halálba kergette az iskolai zaklatás MADRID Öngyilkos lett egy 11 éves kisfiú Spanyolországban, mert képtelen volt elviselni, ahogy az iskolatársai bánnak vele. Diego madridi otthonukban ugrott ki tavaly októberben az ablakból, a hátrahagyott búcsúlevelét a szülei most hozták nyilvánosságra, abban bízva, hogy a hatóságok így teljes vizsgálatot fognak lefolytatni arról, mi vezetett a halálához. MW Öt gyerek halt meg a mélyhűtőben KAKAMAS Öt gyermek meghalt egy fagyasztóládában a dél-afrikai Kakamas városában, miután feltehetőleg bezárták magukat oda - közölte a BBC. A holttesteket a nagymamájuk fedezte fel. A gyerekek unokatestvérek voltak, a legfiatalabb 3, a legidősebb 7 éves volt. A mélyhűtő akkor csukódhatott be, amikor a gyerekek épp benne játszottak, a halálukat fulladás okozta. MW Debreceni rémtörténet: bekattant az izlandi medika Kalapáccsal sújtott le nigériai barátnőjére Két év - öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték azt az izlandi medikát, aki elkábított nigériai barátnőjére kalapáccsal támadt Debrecenben. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu DEBRECEN Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt két év - öt évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt az izlandi vádlottat, aki még 2012 júliusában támadt kalapáccsal barátnőjére Debrecenben. E. C. F.-et 5 évre kiutasították az országból. A vádlott és a sértett a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói voltak, szoros baráti kapcsolatot ápoltak. 2012. július 24-én a két nő együtt töltötte a délutánt, vásároltak, kozmetikushoz mentek. Késő este a vádlott saját lakásában vacsorára invitálta a sértettet, ám az ételbe altatót kevert. A nigériai állampolgárságú F. B. az altató hatására rövidesen elaludt. Másnap reggel gyengének, elesettnek érezte magát, így a vádlott lakásában maradt, vé- gigaludta a délelőttöt, míg barátnője az ügyeit intézte a városOlyan jelenetek játszódtak le, lint valami dermesztő horrorfilmben... SIS ban. Délután a vádlott hazavitte a sértettet a saját otthonába, a délutánt ott töltötték. F. B. továbbra is elesett állapotban volt, csak részlegesen emlékezett arra, ami vele történt. A hálószobában hason aludt, amikor E. C. F. magához vett egy csaknem félkilós kalapácsot, ráült a nő lábára, és hátulról fejbe verte. Az ütésre a nő magához tért, de védekezése ellenére társa újabb ütést mért rá. A nő feje két helyen repedt meg, de nem került élet- veszélyes állapotba. Dulakodni kezdtek, a sértettnek sikerült felállnia az ágyról, és kicsavarta támadója kezéből a kalapácsot. .Árvádlott a hajánál _____■Jm__________ fo gva igyekezett visszarántani, de a sértettnek sikerült kijutnia a lakásból. Menekülés közben végig nála volt a kalapács, és mindenhol vérnyomokat hagyott maga után. Egy szomszéd hívta a mentőket, akik aztán a rendőrséget is értesítették. A bántalmazás indítékát nem tudták megállapítani. A vádlott végig tagadta a bűncselekményt. Egyik vallomásában adósságára hivatkozott, arra, hogy egy harmadik személy volt az elkövető, de egy másik alkalommal arra is, hogy a sértett saját magát gyógyszerezte be, és magának okozta a sérüléseket. A sértettet a tárgyalásra nem sikerült Nigériából szabályszerűen megidézni, korábbi vallomásai és a két szembesítés azonban elegendő és egyértelmű információkat tartalmazott, amelyek egybecsengtek a tanúvallomásokkal és az egyéb okirati bizonyítékokkal. Az ügyvéd fellebbezett Az elsőfokú ítélet nem jogerős, bár az ügyész tudomásul vette, az ügyvéd fellebbezett. Nem bűnös Bűncselekmény hiánya miatt felmentették Dopemant BUDAPEST Bűn- cselekmény hiányában mentette fel az Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből készült szobrának ledöntésével kapcsolatban garázdaság miatt emelt vád alól Pityinger Lászlót a Budai Központi Kerületi Bíróság a tegnap kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével. A vád szerint a kormányfő hungarocellből készült szobrát 2013 szeptemberében az I. kerületi Clark Ádám téren, egy ellenzéki demonstráción döntötték le. Majd amikor a fej letört, a vádlott, a rendezvény műsorvezetője, a Dopeman néven ismert rapénekes belerúgott a szoborfejbe. Ezek után a szobor maradványaiból a jelenlévők darabokat vágtak le, késsel szurkál- ták. A tüntetésen a vádlott a Himnuszt trágár szavakkal megszakítva adta elő. Az eljárás magán- személyek feljelentésére indult. Pityinger a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva mindvégig tagadta bűnösségét, a történtek után nyilvánosan elnézést kért mindazoktól, akiknek az ízlését, érzéseit megsértette. A bíróság szerint a rendőri biztosítás mellett lezajlott rendezvényen senki sem botránkozott meg. A demonstrációt eleve ügy készítették elő, hogy ledöntik a kormányfő szobrát. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. JANUÁR 22., PÉNTEK 06 o < 06 o tn O 2 TV2VHHIHHÍ M2 - PETŐFI TV vIÄsatsSHI^H dÜnTTTWHHH spŐrtTVHHHHIÍ 4.00 Fókusz© 4.20 Walker, 16.25 A város hősei 7.40 Jóbarátok© 5.05 Megyejáró 9.25 Orosz nyelvű hírek 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Erősemberek 4.30 Négyen négy ellen a texasi kopó ® 16.40 JoNaLu 8.05 AS.H.I.E.L.D. 5.15 Zegzugos történetek 9.35 Iskolapad 9.00 Különben dühbe Mas-wrestling Vk-döntö,- A családi játszma ® 5.10 Csapdába 17.05 Gyerekversek ügynökei © 5.45 Himnusz 10.00 Élő egyház jövünk © Moszkva 5.00 Barátok közt© csalva © 17.10 Hetedhét 9.00 Szívek szállodája © 5.50 Hajnali gondolatok 10.20 Katolikus krónika olasz-spanyol akció10.00 Kézilabda 5.30 TopShop 5.35 Kasszasiker© Gyerekhíradó 10.00 Knight Rider© 6.00 Feketén-fehéren © 10.50 Isten kezében © vígjáték 1974 Férfi Eb, középdöntő 5.55 Jó reggelt, skacok! © 6.20 Mokka© 17.15 Póló 11.00 Amerikai 6.55 Kenő© 11.25 Angol nyelvű hírek 11.05 Folt a zsákját © 12.00 Televíziós vásárlás 7.35 RTL Klub Híradó 9.25 Stahl konyhája © 17.25 Noddy kalandjai mesterszakács © 7.00 Híradó 11.35 Az ember melegségre amerikai vígjáték 1991 13.00 Út Milánóba 8.10 Fókusz© 9.30 Babapercek© Játékvárosban II. 11.55 Esküdt ellenségek: 7.15 Időjárás-jelentés vágyik © 12.50 A sas© BL-magazin 8.40 Magyarul Balóval 9.40 Teleshop 17.40 Állatkerti sétány 64. Bűnös szándék© 7.20 P’amende 13.00 Híradó amerikai-angol történelmi 14.30 Ökölvívás 9.15 AsztroShow 10.45 Astro-Világ 17.50 Boldogvölgy 12.55 AS.H.I.E.L.D. 7.50 Öt kontinens 13.15 Tessék! kalandfilm 2011 Profi gála, San Juan, 10.15 TopShop 12.00 Tények 17.55 Kalandozások ügynökei © 8.20 A múlt fogságában© 13.40 Magyarország 2000 15.00 Túszjátszma© Nonito Donaire 12.05 EgészségKalauz © Délben Andyvel 13.55 NCIS - Tengerészeti 9.10 Kisvárosi doktor © Családi krónikák © amerikai-német akciófilm- César Juárez 12.40 Story Extra© 12.30 Aktív© 18.10 Pimpa helyszínelők © 10.05 Család-barát 14.10 Virágzó 2005 16.00 KHL-összefoglaló 13.10 Éjjel-nappal 12.55 Knight Rider© 18.15 Pimpa 14.50 NCIS - Tengerészeti 11.35 Állati melósok © Magyarország 17.10 A professzor© 16.15 Kosárlabda Budapest © 13.55 Walker, 18.20 Milo helyszínelők © 12.00 Déli harangszó 14.30 Család-barát amerikai akciófilm 2003 NBA, alapszakasz, 14.25 Négyen négy ellen a texasi kopó© 18.25 Milo 15.45 NCIS: Los Angeles© 12.02 Híradó 16.00 P’amende 19.00 Ügynökjátszma© Cleveland Cavaliers- A családi játszma © 14.55 Paloma© 18.35 Traktor Tom 16.45 NCIS: Los Angeles © 12.45 Kult+ © 16.25 Összhang (A Kárpátamerikai akciófilm 2010-Los Angeles Clippers 15.10 Nyomtalanul® 15.55 Veronica 18.45 Traktor Tom 17.40 Amerikai 12.55 Jamie 30 perces kajái medence zenéje) R.: Giorgio Serafini 18.15 Harcművész-magazin 16.10 Szulejmán© aranya © 19.00 Eperke legújabb mesterszakács © 13.20 Mindörökké 16.55 Kosár Sz.: Wesley Snipes, Gary Harcmüvészgála, Japán 17.25 Story Extra® • 16.55 Szeretned kell! © kalandjai 18.40 Jim szerint a világ © Gordon © 17.20 Olasz-magyar Daniels, Zoe Bell, Robert 18.30 Heti helyzet 18.00 RTL Klub Híradó 18.00 Tények 19.20 Pocoyo 19.05 Jim szerint a világ© 14.25 Szivek doktora © örökség Davi, Vladimir Tevlovski A hét témái 18.55 Fókusz© 19.30 Jóban 19.30 Csűrcsavarosdi 19.35 Két pasi - meg egy 15.10 Feketén-fehéren© 17.45 ...Hozz rá víg 21 .00 Dredd® 19.30 Trash Talk 19.30 Éjjel-nappal Rosszban © 19.50 Alex és a varázslatos kicsi © 16.00 RexRómában© esztendőt..." amerikai-angol-indiai Amerikai sportmagazin Budapest © 20.15 Magánnyomozók© gyümölcsös 20.10 Két pasi - meg egy 17.00 Ridikül © 18.20 Hogy volt!? akciófilm 2012 21.00 Mezeket fel! 20.50 Barátok közt© 21.20 X-Men 2. © 20.00 Melissa és Joey © kicsi© 18.00 Híradó 19.20 Bartók Béla 22.45 Ikarosz® 22.00 Labdarúgás. La Liga 21.25 Hova lettek 0.00 Grimm© 20.25 Böngésző© 20.35 Két pasi - meg egy 18.30 Időjárás-jelentés emlékkoncert a amerikai-kanadai World Morganék? © 1.00 Tények 21.00 Én vagyok itt© kicsi © 18.40 Kisvárosi doktor © Vigadóban akcióthriller 2010 22.30 SportVerda 23.30 RTL Klub Híradó Este 22.30 Bajban a Föld© 21.00 A végső megoldás: 19.35 Maradj talpon! © 21.00 Híradó 0.30 Brooklyn mélyén © Sportműsor 0.05 Magyarul Balóval 1.40 Aktív© 23.30 Akvárium Halál© 20.35 Mindenből egy van® 21.30 Maradj talpon! ® amerikai krimi 2009 Magyaroszág első 0.45 Piszkos csapat © 2.05 Sportos Stage Pass © 23.25 Mobil© 21.35 Az ajtó© 22.25 Ridikül© 3.00 Ikarosz© sportautó magazinja 1.45 Kemény 2.15 Ezo.TV 0.25 Twin Peaks® 1.20 Két pasi - meg egy 23.15 Kenő© 23.20 Család-barát amerikai-kanadai 23.30 Ökölvívás motorosok © 3.15 Az uralkodónő© 1.10 Én vagyok itt© kicsi © 23.20 Sherlock© 1.00 Híradó akcióthriller 2010 KO TV, Classics 2125 Hova lettek Morganék? Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.50 Egy Perc Híradó 10.15 Minden tudás 10.50 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután. 13.15 Unió 28 13.50 Egy Perc Híradó 14.15 Summa 14.50 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.50 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.50 Egy Perc Híradó 17.15 Itthon vagy! 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Segítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub ® 12.50 A Toledo család © 13.45 A beépített szépség ® 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge ® 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Terra Nova - Az új világ ©19.00 Taxi© 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok ® 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy © 16.05 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Pimasz úr ott alszik © 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebműszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 21 - Las Vegas ostroma © 0.25 Jóban Rosszban © 9.00 Magyarország élőben © 10.00 Híradó 1M)0 Lelkünk rajta! 11.30 Felfedező 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Jó boroknak szép hazája Erdély ©. 15.00 Híradó 15.30 Alin- da 16.00 Csörte © 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 4.30-8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.20 Privátfilmek újratöltve ® 13.40 Akik csizmában halnak meg © 15.25 Szór Austin Powers - Őfelsége titkolt ügynöke © 17.15 Nyári tábor © 19.25 Bérbosszú Bt. - Megfizetünk, ha megfizetnek © 21.00 A legyőzhetetlen © 22.55 SAGA - A holtak átka ® 1.00 Budapest angyala © 3.00 Életmentő © 2225 Rjdikii 9.05 Fórum 10.25 Fríderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biztonságért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 21.00 Híradó-Este 9 19.00 Ugyrrökjáfszma 5.00 Ismétlések 6.45 Magazin 7.15 Ismétlések 15.45 Magazin 16.15 Ismétlések 18.30 Vízilabda Európa-bajnokság 20.00 Vízilabda Európa-bajnokság 21.30 Ismétlés 2 2.45 Magazin 23.15 Ismétlések 19.30 Trash Talk TV PAPRIKA! 10.55 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig ® 11.20 A boldogság receptjei © 11.50 A boldogság receptjei © 12.20 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 12.55 Schuhbeck kiadós és édes fogásai © 13.30 Jamie vidéki konyhája © 14.00 Jamie vidéki konyhája © 14.30 Sweet boy © 15.00 Sweet boy © 15.15 Sweet boy © 15.30 Portugália a tányéron © 16.30 Főzz egy hétre Rachael Ray-jel © 4 r * r w