Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-31 / 305. szám

fl MEGYEI KÖRKÉP 2015. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK Egyik legmélyebb válságát éli most át a tejágazat Érdekből szövetkeztek PROMÓCIÓ Felerősödött Földváron is a karitatív tevékenység DUNAFÖLDVÁR Az ünnepek idején felerősödött a városban egyéb­ként is igen jelentős karitatív mozgalom. Az önkormányzat és a kifejezetten ilyen feladatokat felvállaló szervezetek - Vöröske­reszt, Máltai Szeretetszolgálat - helyi vállalkozások és más civil szervezetek, például a polgárőr­ség is megkereste a módját, hogy segítséget nyújtson a rászoru­lóknak. A Duna utcai gondozási központban a támogatók jóvoltá­ból január 3-ig minden délben osztanak ételt. Az akció decem­ber 23-án kezdődött. Kuti Valéria vöröskeresztes titkár azt mondta, 250 adag ételt készítettek, ami szinte az utol­só falatig elfogyott. Az egész év során gyűjtött ruhák, játékok és a november közepétől fogadott tartós élelmiszer adományok is gazdára találtak. Széles János önkormányza­ti képviselő, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke azt mondta, sok szegény sorsú em­ber van, de arról nincs tudomá­suk, hogy a városban lennének hajlék nélkül élők. V. T. Kiépítették a futópálya közvilágítását PAKS Kiépült az ürgemezei futó­pálya közvilágítása. A beruhá­zást saját költségvetéséből finan­szírozta a város. A mintegy 29 millió forintba kerülő munka el­végzésére a DC Dunakom Plusz Kft. kapott megbízást. A fejlesz­tésben alvállalkozóként a Pavill Kft. szakemberei is részt vettek. Bana János, az érintett választói körzet önkormányzati képviselő­je arról tájékoztatott, hogy lakos­sági kezdeményezésre döntött az önkormányzat a beruházás­ról. Sokan használják a pályát, de mivel az a város szélén van, s így távol esik a lakott terüle­tektől, sötétedés után csak meg­világítva használható biztonsá­gosan. A 780 méteres, gumibo­rítású pályát 2014-ben adták át. A futópálya mellett akkor két fit- neszállomást is létesítettek. Most már, annak köszönhetően, hogy a pálya köré költségtakarékos le- des világítótestek kerültek, im­már ezek is használhatóak söté­tedés után is. V. T. Kilenc éve alakult a Régió-Milk Tejtermelő és Értékesítő Szö­vetkezet. A cél akkor is az volt és ma is az, hogy a kisterme­lőkből és társas vállalkozások­ból álló tagok az érdekeiket jobban tudják érvényesíteni, mintha külön-külön kötnének szerződést a felvásárlóval. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu Erős András, a Régió-Milk Kft. el­nöke elmondta, hogy harminckét tagja van a szövetkezetnek, ebből hat társas vállalkozás, a többi ki­sebb termelő, akik 20-30-50-100 tehenes gazdák. Minden kvótaévben - amely április l-jétől a következő év már­cius 31-ig tart - megkötik a fel­vásárlási szerződést a Tolnatej Zrt.-vel, majd ezt követően a szö­vetkezet külön-külön köt szerző­dést a tagokkal. Hasonlóan ala­posan járnak el a tej felvásárlási árát illetően is, a Tolnatej Zrt.-vel minden hónapban újból megálla­podnak erről. A leadott tejet min­den hónap utolsó napján fizeti ki a feldolgozó, még sosem volt rá példa eddig, hogy akár egy napot is csúsztak volna. A szállításról - az esetleges minőségi különbsé­gek miatt ez szokta a legtöbb vi­tát okozni a közölj értékesítésnél - Erős András elmondta, ők ezt is rendezték a tagsággal, mégpedig úgy, hogy nem hordják össze a te­jet, hanem a Tolnatej kocsija jár­ja körbe a termelőket. Tíznapon­ként mindenkitől külön-külön minőségi mintát vesznek. Mint ismert, két évvel ezelőtt eddig nem tapasztalt gondot okozott a tej aflatoxintartalma, mely a ta­karmányon keresztül került a tej­be. így, akinél gond adódott, mert magasabb volt az aflatoxintarta- lom a megengedettnél, attól nem vették át egy ideig a tejet. Az évek során voltak rosszabb, de jobb periódusai a tejtermelés­nek, most úgy tűnik, hogy talán az egyik legmélyebb válságot viseli el az ágazat, 1 liter tejért mindössze*77 forint körüli árat fizet a felvásárló. A szövetkezet éves árbevétele az elmúlt évek során körülbelül 900-950 millió forint volt, idén az alacsony felvá­sárlási árak miatt ennél keveseb­bel kell beérni. Idén 12 millió 300 ezer liter tejet értékesített a szö­vetkezet. A jelenlegi mélypontnak több oka is van. Több mint fél éve tart az orosz embargó, melynek kö­vetkezménye, hogy az oroszok nem engedik bevinni a tejet. A lengyelek, csehek, szlovákok ná­lunk szeretnék elhelyezni a tejfö­löslegüket. A másik gond, hogy Kína is jóval kevesebb tejport vá­sárolt az idén, mint szokott, az USA-ban pedig megemelték a beviteli vámokat. Végül, míg az unióban 20 százalékkal, addig nálunk 30-35 százalékkal csök­kentették a felvásárlási árakat. A kivezető utat a jelenlegi mély­pontról nem nagyon lehet látni. Talán, ha a sertéshúshoz hason­lóan a tej áfájának a csökkentését is megoldanák, akkor lényegesen több tejet, tejterméket vásárolná­nak a fogyasztók is. Tettük a dolgunkat Bátaszéké bátaszékiekért BÁTASZÉK Egy közösség, egy vá­ros teljesítményének értékelé­se összetett, hiszen az eredmény számtalan döntésből áll, mondta dr. Bozsolik Róbert polgármester az évértékelőjében.- Azt nyugodt szívvel elmond­hatjuk, hogy keményen dolgoz­tunk a közösen megalkotott prog­ramunkban foglaltak megvalósí­tásán. Nem hagytuk, hogy elté­rítsék figyelmünket a feladat­ról - városunk szellemi és anya­gi fejlesztéséről - azok a kétke­dők, akik nem álltak mellettünk, s bár segíthettek volna, nem tet­ték. Sokszor szükségünk volt a józan eszünkre, hiszen higgadt, előremutató döntések sorát kel­lett meghozni közös jövőnk érde­kében. Bátaszék vezetői számára fontos, hogy megpróbáljuk össze­fogni azokat az embereket, csalá­dokat, vállalkozókat, egyesülete­ket, akik és amelyek a városhoz köthetők. Ennek érdekében az év során számos olyan rendez­Betartottuk, amit ígértünk, tettük a dol­gunkat Bátaszékért vényünk volt, amelyek segítettek erősíteni, mélyíteni az együttmű­ködésünket a vállalkozókkal, ösz- szetartozásunkat városunk vala­mennyi polgárával, és ezek szép, maradandó élményeket, emléke­ket vagy éppen hasznos informá­ciókat adtak valamennyiünk szá­mára. Zökkenőmentesen működ­tettük a város intézményeit, az itt élők javaslataira figyelemmel szépítettük városunkat, megőriz­tük, sőt gyarapítottuk kulturális értékeinket, bővítettük, színesí­tettük a rendezvények körét. Be­tartottuk, am it ígértünk és tettük a dolgunkat Bátaszékért, a bá­taszékiekért. Hitem szerint töb­bet, reményeim szerint jobban, de biztosan másként. A 2016-os esztendő sem ígérkezik habköny- nyű évnek. Jövőre is rengeteg fel­adatunk lesz, hiszen az idén meg­álmodott terveket valóra kell vál­tani valamennyiünk érdekében. Én bízom abban, hogy az összefo­gás egyre erősödő szele belekap majd a mi kis közösségünk vitor­láiba, és egymást segítve, támo­gatva, egymás tanácsaira hall­gatva, bölcs kompromisszumo­kat kötve, együtt, mi bátaszéki- ek egy új fejlődési pályára állít­hatjuk városunkat. M. I. Pályáznak a fejlesztésekhez A szövetkezetben 3 tagú igazga­tóság és 3 tagú felügyelőbizott­ság működik az alapszabályban foglaltak szerint. Mindkét testü­let évente négy alkalommal ülé­sezik, mondta Erős András. A szövetkezet évente egyszer tart közgyűlést, ahol tájékoztatják a tagságot az éves munkáról és meghatározzák a következő év feladatait. A tagok minden liter tej után 10 fillért fizetnek fenn­tartási költségként, ebből havon­ta 70-80 ezer forint jön össze, ami pályázat nélkül nem lenne elég a jó működéshez. Ám eddig minden évben sikeresen pályáz­tak uniós keretre, amit fejleszté­sekre fordítottak. A szövetkezet­nek így van saját silózója, trágya­szórója, bálaszállító pótkocsija. Ezeket az eszközöket bérbe is ad­ják. ebből a bevételből egészítik ki a fenntartási költséget. A tej ára nem csökkent A tehéntartó gazdák között a téma mindig ugyanaz: Meddig bír­ják ezekkel a feltételekkel? A te- veli szövetkezetben például az el­múlt öt év alatt 1,5 milliárd forin­tot költöttek a telep korszerűsí­tésére és itt 20 embernek adnak munkát. Nem egyszerű tehát azt mondani, holnaptól mással foglal­kozunk. Ugyanakkor elgondolkod­tató, mondta Schweitzer József, a teveli mezőgazdasági zrt. egyik vezetője, a Régió-Milk elnöksé­gi tagja, hogy a 400 tehenes tele­pen a napi 8 ezer liter tej után lite­renként 25 forintot buknak, ami napi 200 ezer forint mínuszt je­lent. Hazánk 2,9 milliárd forintot használhat fel a tejválság kezelé­sére. Egyelőre nem tudni, miként osztható el ez az összeg, de a ter­méktanács szerint abból a terme­lőknek és a feldolgozóknak egy­aránt kapniuk kellene. A HAVI BEVÁSÁRLÁST Ml ÁLLJUK Gratulálunk nyerteseinknek! SZEKSZÁRD-PÁLFA Folytatódott a Tolnai Népújság „A havi bevásár­lását mi álljuk!” elnevezésű nyere­ményjátéka, melynek egyik idei utolsó nyertese dr. Kenéz Tamás szekszárdi előfizetőnk (bal oldali képünkön). Amikor átadtuk neki és családjának a 15.000 forint ér­tékű vásárlási utalványt, lányai, Kata és Kinga együtt örültek ve­le, s azt mondták, boldogan segí­tenek majd édesapjuknak a nyere­mény beváltásában. Hozzátették, nagyon szeretik lapunkat, amely­ben a helyi híreket, információkat olvassák legszívesebben. A 2015- ös év utolsó szerencsés előfizető­je pedig a pálfai Goda Ilona, aki szintén nagy örömmel vette át a 15.000 forintos utalványt. F. V. ♦ V' t

Next

/
Thumbnails
Contents