Tolnai Népújság, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-31 / 305. szám
2015. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK ALMANACH 2015 - HŐGYÉSZ g Jelentős beruházásokra alapozva építik a jövőt Innovatív település K SS* Potapi Árpád Janos (az előtérben balról). Wen Lung Tao és Bottá György az ivóléfeldolgozó üzem novemberi hivatalos átadó ünnepségén Mozgalmas évet tudhat maga mögött a hőgyészi önkormányzat. Számos nagy ívű fejlesztési projekt valósult meg 2015- ben a településen. Balázs László HŐGYÉSZ A helyhatóság a köz- munkaprogram keretében folytatta a Mucsi határában vállalt 4,5 hektár energiaültetvény kitermelését és aprítékolását, illetve beszállítását. - Az előállított fa aprítékot az óvoda és ön- kormányzat épületének fűtésére fogjuk hasznosítani - mondta Bottá György polgármester. Arról is beszámolt, hogy augusztus végén újratelepítették a szárítóval szemben lévő területen lévő kiöregedett eperültetvényt. Az elkészült hulladékudvar próbaüzeme pedig februárban indul majd. Szeptemberben befejeződött a betakarítás az önkormányzat homoktövis-ültetvényén, jelenleg a termést fagyasztva tárolják, folyamatosan feldolgozva árusítják.- Még ugyanebben a hónapban befejeződött a volt moziépület ivóléfeldolgozó üzemmé történő belső átalakítása. A hivatalos átadás november 17-én zajlott, amelyen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, valamint Wen Lung Tao, a Tajpej Képviseleti Iroda képviseletvezetője is jelen volt - húzta alá Bottá György. - Az új gyümölcsfeldolgozó-kisüzem a közmunkaprogram finanszírozásából, valamint a Hőgyészi Székely Kör és a Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület pályázaton elnyert forrásaiból, és a Tajvani Kínai Köztársaság adományából valósult meg. Az üzem alkalmas lesz ivólevek, lekvárok előállítására, a gépekkel bérmunka végzését is elkezdték már. Emellett összesen még 12 hektáron egyéb mezőgazdasági termelőtevékenységet is végez az önkormányzat. A nagyközség vezetője hozzátette: október végén zárult a gyermekorvosi, védőnői és fogorvosi rendelő felújítási pályázata. A kivitelezés és a hozzá kapcsolódó eszközbeszerzés teljes mértékben megvalósult, a beruházás elszámolásra került, a pályázat támogatási keretét november végén a helyhatóság számára kifizették. A felújítás során minden homlokzati nyílászáró, valamint a két hátsó bejárati ajtó lett kicserélve, két védőnői szobát alakítottak ki, illetve az épület teljes homlokzati hőszigetelése megtörtént. Az év utolsó negyedében a település elavult közvilágítási armatúráit modern, energiatakarékos LED fényforrású lámpatestekre cserélték. A teljes beruházás költségét az alacsonyabb vil- lamosenergia-fogyasztás által keletkező megtakarításból fogják kifizetni. Novemberben az önkormányzat megkapta a pályázaton nyert kisbuszt. A jármű értéke 9 millió forint. A helyhatóságnak csak a teljes összeg áfatartalmát, 2 millió 400 ezer forintot kellett kifizetnie, a többi elnyert támogatás volt. Szintén átadták a Hőgyészi Művelődésszervező Nonprofit Kft. által tenderen elnyert gépjárművet. Az autó fenntartója és üzemeltetője a civil szervezet. Az esztendő sikeres zárásaként az önkormányzat 9 millió forint támogatást kapott az általános iskola két kézilabdapályájának felújítására. Összességében a helyhatóság pozitív mérleggel zárta a 2015-ös évet. 2016-ra az önkormányzat 110 fő foglalkoztatására adott be pályázatot a közmunkaprogramba. A nagyközség a településfenntartási munkákra saját tulajdonú céggel és eszközparkkal rendelkezik, melyekkel folyamatosan külső szolgáltatást is végeznek. A gyümölcsfeldolgozó ivólevek, lekvárok előállítására is alkalmas Februárban indul a hulladékudvar próbaüzeme Teljes egészében megújult az egészségház Betakarítják a homoktövist az önkormányzat ültetvényén Mikulás osztja a csomagokat a művelődési ház rendezvényén Színes programokat rendez az üzemeltető A Hőgyészi Művelődési Házat 2008 óta - az önkormányzattal kötött közművelődési megállapodás alapján - a Hőgyészi Művelődésszervező Nonprofit Kft. üzemelteti, melynek ügyvezetője Maráth Tamás. A megállapodásban kötelező jelleggel rögzítve lettek az elmúlt évtized során kialakult szokások, hagyományok, rendezvények, így biztosítva azok állandó helyét, működését és az éves rendezvények megtartását. Az intézmény közel húsz helyi civil szervezetnek ad otthont, akik rendszeresen itt tartják összejöveteleiket, megbeszéléseiket, próbáikat, báljaikat, jubileumukat. A szervezet minden évben rendez kiállításokat, gyermekszínházat, előadásokat. Több saját programja is van, amelyek nagy látogatottságnak örvendenek. Rendezvényeikkel igyekeznek minden korosztály kedvében járni, hogy látogatóik megtalálják a létesítményben az érdeklődésüknek megfelelő eseményeket. Lehetőségeikhez és anyagi erőforrásaikhoz mérten támogatják a helyi kulturális életet, és a településen működő csoportokat. A kft. működteti a Hő- gyész TV-t is, amely több mint tíz településen látható; valamint az általa alapított Hőgyészi Magazin elnevezésű helyi lapot is szerkeszti. A stúdiónak és a szerkesztőségnek is az intézmény ad otthont. Állandó heti programok Kedd 14.00- 18.00: asztaliteniszezési lehetőség. 16.00- 19.00: ügyvédi fogadóóra, dr. András Ferenc (telefon: 30/927-5457). Szerda 14.00- 18.00: asztalitenisz. 18.30-20.00: Free Dance Tánccsoport. Csütörtök 14.00- 18.00: asztalitenisz. 17.00- 18.00: előadások alkalomszerűen. Péntek 14.00- 18.00: asztalitenisz. 15.00- 17.00: Nefelejcs Kórus. 17.00- 18.30. NNE Tánccsoport. 18.30-20.00: Free Dance Tánccsoport. Szombat 13.00- 18.00: asztalitenisz. 14.00- 15.00: zumba-aerobic. 16.00- 17.00: Insanity. Általános tudnivalók Cím: 7191 Hőgyész. Kossuth tér 13. Telefon: 20/275-7685 E-mail: hogyesz-muvhaz@freemail.hu Nyitva tartás: kedd-szombat 10-12 és 13-18 óra (kivétel munkaszüneti és ünnepnapokon). Maráth Tamás, a hőgyészi Művelődési Ház igazgatója A cikkeket Balázs László írta, a fotókat Makovics Kornél készítette. Az összeállítás megjelenését Hőgyész Község Önkormányzata támogatta.