Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-11-22 / 43. szám

g INTERJÚ 2015. NOVEMBER 22., VASARNAP Törőcsik Mari születésnapjára a szülőfalujában és a pályáját végigkísérő Nemzeti Színházban is kiállítást rendeznek és nagyszabású gálával köszöntik. // ja, hogy a rendezők szeretnek-e vele dolgozni, de ő csak olyan al­kotókkal működött együtt szíve­sen, akik hitelesek voltak a szá­mára és tehetségesnek tartotta őket. Ha ilyen munkában vehe­tett részt, az mindig erővel töltöt­te fel, és átadta magát a munká­nak, teljes élettapasztalatával. „Én úgy gondolkodom, hogy a rendező az alkotó ember, én pedig a kivitelező vagyok. Ettől nagy felelősség az ilyen együttműkö­dés. Persze az, hogy kivitelező vagyok, nem azt jelenti, hogy én nem veszek részt alkotóként egy előadásban. Azzal lép be az én al­kotói énem, hogy az egész élete­met felhasználom a szerepeim­hez. Mindig a színházat szeret­tem jobban, de ha volt egy rossz színházi rendezőm és közben egy jó filmes rendezőm, akkor inkább filmre vágytam, és fordítva. Min­den a rendezőn múlik, és nekem csodálatos rendezőim voltak: Gel- lért Endre, Major Tamás, Várko- nyi Zoltán, Iglódi István - a maia­kat csak azért nem sorolom, mert nem szeretnék senkit kifelejteni. Mégis olyanokat írtak rólam so­káig, hogy beszélni sem tudok a színpadon: nyolc-tíz évig nem fo­gadott el a szakma a színházi pá­lyán. Aztán amikor annak idején bekerültem a Nemzetibe, a legna­gyobb nevek - Bihari József, Bás- ti Lajos, Mészáros Ági, Somogyi Erzsi, Szörényi Éva és a többiek - maguk közé fogadtak. Ölbe vet­tek, és elhitették velem, hogy kö­zéjük tartozó vagyok. Azt mond­ták nekem, hogy be fogok épülni a falak közé. Azok a falak ugyan már nem állnak - a Nemzeti­nek ez a harmadik épülete, ami­ben játszom de én ahhoz a régi Nemzetihez tartozom, és ezt nem nagyképűségből mondom, hanem mert nagyon büszke vagyok erre.” Törőcsik Mari arról is híres, hogy hihetetlen a teherbírása. Legyen szó lelkierőről, fizikai ál­lóképességről, fiatalokat megszé­gyenítő módon képes ma is helyt­állni munka közben. Azt mond­ja, sosem tréningezte magát er­re, a szüleitől örökölte, családjá­ból hozta magával azt a képessé­get, hogy sosem adja fel, és ami­kor kell, minden energiájával ké­pes koncentrálni. „Valószínűleg örököltem ezt az életerőt az anyámtól és az apám­tól. Pedig mostanában van úgy, hogy nem vagyok túl jól. Még­is, ha színészként kell megjelen­nem, úgy működöm, ahogy a pil­lanat megkívánja. Volt, hogy any- nyira gyenge voltam, hogy a la­kásomon könyörögtem egy ren­dezőnek, hogy hagyjon ki, az­tán mégis meg tudott győzni. Ha a rendező elhiteti velem, hogy érdemes még küzdenem, akkor küzdők. Amióta túléltem a halá­lomat, vannak korlátáim, mert maradt egy halott rész az agyam­ban, a jobb kezem szinte nem is működik, de a színpadon vala­hogy mindent megoldok. Hogy az erőt honnan veszem ehhez, arról fogalmam sincs, de a színpadon mindig élek, és nem is tudom, mikor tudom ezt abbahagyni.” TOROCSIK MARI Törőcsik Mari azt mondja: már nem ünnepli a születésnap­ját, de nem is kell, mert sokan ünnepük helyette. Amerre jár, mindenki őt köszönti ezekben a napokban. Nemcsak a kerek, nyolcvanadik születésnapjá­hoz lehet gratulálni, hanem ah­hoz is, hogy jobban van és újra dolgozik. VR összeállítás TÖRŐCSIK MARI november 23-án tölti be a nyolcvanadik születés­napját. A Kossuth-díjas művész azt mondja, évek óta nem ünnep­li már a születésnapját, és szíve szerint nyugalomban töltené a kerek évfordulót is, mégis örül, hogy lesz felhajtás, mert úgy érzi, szeretetből teszik, és ezt nagyon megbecsüli, azt meg csak remé­li, hogy „megérezték azt is az em­berek, hogy én mennyire nagyon tudok szeretni”. „Régebben ilyenkor beültünk a családommal vacsorázni, és ott kaptam meg az ajándékot. Vala­mi kis apróságot biztos idén is ka­pok, bár a nővérem már nem tud vásárolni, mivel nem jó a szeme, de a lányom biztos tudja, mire vágyom. Ha lesz időm, minden­képp elmegyek a kedvenc étter­membe. Most a hétvégén a szü­lőfalumban, Pélyen lesz egy kis ünnepség, majd 23-án a Nemze­ti Színházban egy gálaest. Vid- nyánszky Attila megkérdezte, hogy felköszönthetnek-e, én pe­dig azt mondtam, hogy örömmel veszem. Biztosan csodálatos lesz, a szeretet mindig jólesik. Az igazi ajándék viszont az, hogy megint játszhatok.” A nyár végén hosszabb időt töl­tött kórházban, és rendszeresen rövidebb kórházi ellátásra is szo­rul, de ma már jobban van, újra dolgozik, és ahhoz is elég erős­nek érzi magát, hogy színpad­ra lépjen. Nemrég fejezte be leg­újabb filmjének a forgatását, no­vember 28-tól Zsótér Sándor ren­dezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában láthatja majd többször újra a közönség. „Úgy gondolom, hogy színpad nélkül nem színész a színész. Bár szeretek forgatni, színházban ját­szani teljesen más. Hiszem, hogy ez tart még életben. Aki nem eb­ben a szakmában dolgozik, per­sze nem is tudja, miről beszé­lek. Az öltöztetőknek is nagyon hálás vagyok, mivel a jobb keze­met nem tudom használni, így a harisnyát ők adják rám, mint egy kisbabára. Ilyenkor mindig rengeteget nevetünk. Csak ne­vetéssel lehet túlélni mindezt, no meg a közönség szeretetével, amit egyből érzek, amint kilé­pek a színpadra - mesélte nevet­ve a színésznő, aki azt is elárul­ta, hogy akadnak olyan rajongói is, akik nem tudják, hol a határ.- Sokan megállí­tanak az utcán, vál­tunk pár szót, azt nagyon szeretem. Persze akadnak olyanok is, akik ölel­getni akarnak, meg fogdosnak, pedig azt nem szabad. Az orvos is megmondta, hogy az nekem már veszélyes.” Azt mondja, mióta túlélte a sa­ját halálát, jobban vigyáz magá­ra és könnyebben békéi meg a fájdalommal, megszokta, hogy ezzel együtt kell éljen, és mivel Névjegy: „Megtanultam elviselni a fájdalmat.” LiíífJ Mm '>v 9 ■#■■■■ s ■ *Si ■ 1 “ <3? ÁJ # r m""n\ la Törőcsik Mari már nem ünnepli a születésnapját, ám amerre csak jár. mindenki felköszönti őt 1935. NOVEMBER 23-AN született Pélyen. 1954-B vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Első fllmszerepei ehhez az időszak­hoz kötődnek, köztük a világhír­nevet meghozó, Fábri Zoltán ren­dezte Körhinta. a főiskola után a Nem­fegyelmezett ember, panasz nél­kül elviseli. „Megtanultam elviselni a fáj­dalmat. Szívem szerint virulnék, mint a bazsarózsa, de ezt mér­te rám az Isten, nincs mit ten­ni. Ilyenkor mindig arra gondo­lok, hogy mások­nak mennyivel ne­hezebb, fájdalma­sabb sors jut, ezért nem panaszkodom. Most megpróbá­lok pihenni, sétálgatni szoktam, így edzem magam, mert a lába­im sokszor zsibbadnak - folytat­ta a színésznő, aki azt is bevallot­ta, hogy mi az, ami hiányzik az életéből. - Az egyik a vezetés, ezt a kezem miatt már nem lehet, a másik a cigarettázás, a harmadik pedig az olvasás. Sajnos a mai zeti Színházba került. 1980 ÉS 1990 KÖZÖn a Mafilm színtársulatának, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Szín­háznak volt a tagja. 1993-1994-BEN a Thália Színház igazgatója volt. 1989 ÉS 1992 KÖZÖn a Magyar Szí­nészkamara elnöke volt. könyvek már nem olyanok, mint régen. Mindig összecsukódnak, nem maradnak kinyitva, én pe­dig nem tudom fogni, így két ol­dal után abba is hagyom az olva­sást. De nem kell sajnálni, mert így legalább van időm zenét hall­gatni, vagy meginni egy kávét a kedvenc kávézóimban. Ez feltölt; csak nézem az embereket, ahogy mindenki megy a maga dolgára, és látom, hogy a világ megy to­vább.” Eddigi pályájának visszaté­rő motívuma, hogy az orosz iro­dalmat és művészeket Is nagyon szereti. Négy legendás orosz ren­dezővel is dolgozott együtt. Azt mondta, nemcsak azért voltak emlékezetesek ezek a munkái, mert hasonlóan gondolkodott ve­lük a színházról, hanem azért is, a Nemzeti Színház tagja, kórházba került, napokig küzdöttek az életéért. Fontosabb elismerései: három­szor kapta mega Kossuth-díjat, Prima Primissima díjas, a Nemzet Színésze, több nemzetközi feszti­vál életműdíjasa, idén a Nemzet Művészei közé választották. mert kölcsönösen tisztelték egy­más tehetségét. „Konszkij, Ljubimov és Va- sziljev után Rizsakov a negye­dik orosz rendező, akivel dolgoz­tam, és vele is értettük egymást. Az orosz irodalom csodálatos és az orosz színházat is szeretem, mindig is világhírű volt, a há­rom nagy teoretikusa, Sztanyisz- lavszkij, Vahtangov és Meyerhold munkássága miatt is. Az orosz rendezők is szeretnek engem. El­fogultan szeretnek. A titok pedig, ami bennünket összeköt, az a te­hetség. Tudom róluk, hogy tehet­ségesek, ők pedig ugyanezt gon­dolják énrólam.” Törőcsik Mari azt mondja, min­dig is a színházat szerette jobban, az csak a sors ajándéka, hogy eny- nyi filmben játszik. Azt nem tud­BODROGI GYULA: Törőcsik Ma­rit nagyon-na- gyon szere­tem. Mi vala­ha férj és fe­leség voltunk, és az a ki­lenc év, amit együtt éltünk és küzdöt­tünk végig, életem legszebb idő­szaka volt. Valódi boldogság. Azért, mert ő nagyon jó társ. Ki­számítható, mégis lenyűgöző és izgalmas. Az életben és a szín­padon egyformán az. Úgy gon­dolom, hogy attól lehet ez, mert ő úgy van összerakva, hogy bár­miben, amiben benne van, be­leteszi az egész szívét. Annyira tudja szeretni, amit csinál, hogy az mindenen átsugárzik. Érezni lehet azt az elképesztő szenve­délyt és erőt, amit beletesz. Hi­hetetlen alázattal dolgozik ma is. ahogy mindig is tette. Példa­kép lehet mindannyiunk, min­den generáció számára. Isten éltesse őt még nagyon-nagyon sokáig! VIDNYÁNSZKY ATTILA: Törőcsik Ma­rit egy korsza­kos nagy mű­vésznek tar­tom. Önző módon azt kí­vánom - a kö­zönség és sa­ját magam számára is hogy éljen még soká. Nagyon szeretnék még dolgozni vele. Megadatott ez számomra filmen és színpadon is, és életre szóló él­ményt jelent. Ezer történetet tud­nék mesélni, például amikor ész­revette, hogy a Beregszászi Szín­házban nincsenek műszakosok és a színészek maguk pakolnak próba és előadás után. Persze kí­mélni akartam, amikor azt lát­tam, hogy Törőcsik Mari díszletet pakol Gyulán negyven fokban, 76 évesen, és nem lehetett lebeszél­ni, nem lehetett helyette megcsi­nálni. Vasziljev azt mondta róla, hogy a korosztályában nincs a vi­lágon nála nagyobb színésznő, és ez így is van. MÉSZÁROS MÁRTA: Törőcsik Mari nemrég fejez­te be a leg­újabb, Auro­ra Borealis - Északi fény című filmjé­nek a forgatá­sát. A rende­ző, Mészáros Márta külön ragaszkodott a sze­mélyéhez, hiszen több évtizede rajong érte. „Marival immár 60 éve ismer­jük egymást, régi barátság a mi­énk. Amikor elkezdtem dolgoz­ni az Északi fény című filmemen, egyből tudtam, hogy őt akarom a szerepre. Megmondom őszintén, ha nem vállalta volna, akkor nem forgatom le a filmet. Attól sem féltem, hogy fizikailag megvisel­nék a felvételek, mivel tartom őt annyira profinak, hogy a zsenia­litása túltesz a fájdalmán” - nyi­latkozta a film rendezője, Mészá­ros Márta.

Next

/
Thumbnails
Contents