Tolnai Népújság, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-11-22 / 43. szám
2015. NOVEMBER 22., VASARNAP SZTORI g Gyógyszer szedése mellett fertőzötten sem felelőtlenség a nemi kapcsolat HIV-fertőzés: élet a sokk után Az idei év első felében már 133 fertőzöttet regisztráltak, ezzel harminc év alatt 2978-ra nőtt ez a szám Ha Charlie Sheen gyógyszert szedett, nem fertőzhette meg a partnereit. Ez a tény 2015 óta kijelenthető a HlV-fertőzöttek- ről. Hazánkban évente öt-hat egészséges gyermeket szülnek fertőzött édesanyák. Vírussal a szervezetében is született már idén csecsemő. Ekkor derült ki, hogy az anya vírushordozó. Balassa Tamás MAGYARORSZÁGON 1985-ben, vagyis éppen harminc évvel ezelőtt diagnosztizálták az első HlV-fertő- zést. A betegség azóta is gyógyíthatatlan ugyan, de gyógyszeres kezelés mellett akár ötven évvel is meghosszabbítható az élet. A vírust hazánkban először egy he- mofíliás (vérzékenységben szenvedő), vérkészítményt kapott gyermeknél mutatták ki. Az első AIDS-ben szenvedő beteget 1986 decemberében fedezték fel, egy szombathelyi lakost, aki korábban bypassműtéten esett át. Az első AIDS-es halálozás 1987- ben történt. November 20-27. között rendezik meg az Európai HIV-Hepati- tis szűrés hetét. Az Anonimaids. hu portál szerint a program kivételes lehetőség a partnereknek, civil és egészségügyi szervezeteknek, az egészségügyi szakembereknek és a politikai döntéshozóknak, hogy Európa-szerte egy hétig egyesítsék erőforrásaikat, és segítsenek minél több emberhez eljuttatni az üzenetet: Ismerd meg a HIV-státusod! Szlávik János főorvos, az 1911 óta működő Plüss Alapítvány elnöke is ezt emeli ki.- Itthon 1400 HIV-fertőzöttel foglalkozunk, nagy többségük gyógyszeres kezelést kap és jól van, de nem is ők a veszélyesek a társadalom számára. Ismerik a státusukat, és tájékozottak a rizikócsoportok tagjai, a melegek, a prostituáltak és a droghasználók is. Az a további körülbelül 3000- 4000 ember a veszélyes, aki nem ismeri a pozitív státusát - mondta a Szent László Kórház főorvosa. - Ők természetesen fertőzhetnek, mert értelemszerűen nem szednek gyógyszert. 2015 első felében már 133 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ezzel az 1985 óta kiszűrt esetek száma 2978-ra emelkedett. Június végéig kilencen haltak meg és 24-en betegedtek meg AIDS-ben. Idén is született már csecsemő fertőzötten Magyarországon - adta hírül az Anonimaids.hu. A főorvos elmondta: a legfontosabbak a szűrések lennének. Ebből évente 70-80 ezer történik a vérvizsgálatokkal együtt, de ez a szám évről évre stagnál. Pedig fontos volna, hogy a 3000-4000 ismeretlen fertőzött gyógyszeres kezelést kapjon.- Idéntől ki lehet mondani, hogy aki gyógyszert szed, nem fertőz - hangsúlyozta Szlávik János. - A betegeknek csak a 30-40 százalékát tudjuk gyógyszeres kezelésben részesíteni. Viszont akiket ismerünk, azok legalább 90 százaléka szedi a gyógyszert, és aki szedi, annál legalább 90 százalékban nem alakul ki a betegség. Az infektológus főorvos szerint nem véletlen, hogy Magyar- országon keveset tudunk a fertőzésről és az AIDS-ről. Sokan egyként azonosítják a kettőt, pedig jelentős a különbség: az immunhiányos tünetegyüttes a már kialakult betegség utolsó fázisa. Az Szlávik János: a gyógyszer segít Sheen gyógyszer mellett nem fertőzhetett Szlávik János nem örül, hogy Charlie Sheen története kapcsán arról szólnak a bulvárhírek, hogy a volt szeretők perelik a színészt. Ez azt az érzetet kelti, mintha egy HlV-fertő- zöttnek nem lehetne egészséges testi kapcsolata. Ha Sheen gyógyszert szedett, akkor szinte kizárt, hogy megfertőzhette a partnereit. Itthon is élnek, napi egy-két gyógyszer szedése mellett teljes életet párok, akik közül az egyik HIV-pozitív. Fertőzött édesanyák is szülnek egészséges gyermeket, évente öt-hat alkalommal. időben diagnosztizált és megfelelően kezelt HIV-fertőzött azonban ugyanannyi ideig élhet, mint nem fertőzött társai. Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, ahol nagyszámú fertőzött él, a betegség elfogadottsága is természetes.- Németországban a háziorvosi praxisokban kezelik a fertőzötteket, és ugyanolyan kórházi osztályokon, mint bármely más betegséghez kapcsolódóan, Spanyolországban és Franciaországban pedig otthoni gyorstesztek kaphatóak - mondta a főorvos. A magyarországi fertőzöttek minden szempontból reprezentálják a társadalmat, csak sokkal fiatalabbak, mondta a főorvos. Jellemzően a húszas éveiben jár az új diagnosztizáltak többsége. A heteroszexuálisok aránya évek óta 10 százalékon stagnál, a drog- fogyasztók aránya szintén: a „járvány” nem durvult el a köreikben sem, a tűcsereprogram szünetelése óta sem. De ebben a szerencsének is szerepe lehet. Ezért mind több civil szervezetre volna szükség, amely a meglévő központok mellett segít felderíteni, ki az a 3000-4000 HIV-fertőzött, aki gyakorlatilag életveszélyben van és életveszélyes. Hétköznapi színház a félelem és szorongás ellen Kraszkó Zita nemcsak színésznő, hanem improvizációs tréner is egyben, a Hepp Színház vezetője. Legutóbb az Éjjel-Nappal Budapest rendezőjeként dolgozott, jelen pillanatban társulatot épít, és minden hétfőn személyiségfejlesztő színházzal kísérletezik. Részt vettünk egy foglalkozásán. MAGYARORSZÁG Kraszkó Zita, a Hepp Színház vezetője arra buzdít, hogy csak úgy lehet hitelesen beszámolni az improvizációs színházáról, ha mi is beszállunk a játékba. Hálásak is vagyunk érte, mert három órára megszűnt a külvilág, a játékokon kívül tényleg nem létezett semmi. Az egyik legnehezebb feladat a? volt, hogy a színpadon, akárcsak Rudolf Péter a Beugróban, egy jelenetet improvizáljunk. Miközben a híres filmrendező és az újságíró sztoriját próbáljuk felépíteni, arra jövünk rá, mennyire nehéz fenntartani a nézők figyelmét. Mennyire nehéz tartalommal, humorral megtölteni egy jelenetet. Kraszkó Zita aztán persze elmondja, hogy azért nehéz, mert nem működtünk együtt eléggé figyelmesen. Tényleg csak akkor érti meg az ember, ha benne van, hogy ki sem kell találni semmit előre, csak teljes nyitottsággal kell közelíteni a másik emberhez. Figyelni kell, a többi jön magától. Ha az ember a másik karakterének építésébe fog, akkor kéz a kézben sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes. Ahogy Kraszkó Zita elmondta, ez a párkapcsolattól a munkahelyi kapcsolatig mindenre jellemző. Az improvizációs -—W előadásokon f .. . . J9 ■ ■ £99 három orara p megszűnik a külvilág A Hepp Színház lényege tehát az improvizáció. Zita a közönséget aktívan bevonja a játékba, sőt kifejezetten a közönségre épít.- A tréningjeinken mindenki leteheti a gondjait három órára azért, hogy önfeledt játékba merülve, észrevétlenül tanuljon meg jól kommunikálni, érthető és hallható lenni, és tudjon meg minél többet másokról és rajtuk keresztül saját magáról - fejtegette lapunknak. - Ez egy belső utazás, de nem egyalkalmas történet. Akkor tudják igazán kifejteni a hatásukat a foglalkozásaink, ha valaki rendszeresen jár hozzánk. Zita arról is beszélt nekünk, hogy van, aki nagyon gyorsan utazik befelé, de van olyan is, akinek hónapok kellenek ahhoz, hogy egyáltalán elkezdje az utazást.- Nagyon sok információ vesz minket körül. Nehéz válogatni azokból a dolgokból, amik kellenek nekünk. Túl sok az inger, túl nagy a választék ebben a világban. Könnyen megeshet, hogy elveszítjük az önmagunkkal szembeni érdeklődésünket. Általában az emberek nagy része fél. Mi a félelem ellen dolgozunk. Aki fél, az viszont könnyen vezethető. Másrészről a kreatív emberrel hosszú távon jobb dolgozni.A Hepp Színház tehát Zita szerint abban segít, hogy megtanuljunk eredményesen beszélni egymással.- Aki a mi színházunkba jön, eleinte azon izgul, hogy kiálljon-e vagy sem. Miközben nem ez az igazi tét, mert ez egy nagyon elfogadó közeg. Sokkal inkább annak van tétje, mivel állunk ki. Milyen tartalommal, mennyire figyelünk a másikra. Sokszor azért nem működnek a dolgaink, mert túlzott figyelmet tulajdonítunk saját magunknak. Ha például nagyszámú ember előtt beszélünk arról, amihez amúgy eléggé értünk, ahelyett, hogy élveznénk, hogy azzal foglalkozunk, amit szeretünk, elkezdünk a „primitív” égőnk miatt feleslegesen izgulni dolgokon. Elkezdünk félni. A kreativitás legnagyobb ellenfele a félelem. Ezekkel a „színházi” játékokkal a gyerekkorunk óta felhalmozott félelmeinket tudjuk legyőzni. A mozgás, a sport a játékosság része, legalábbis a színház vezetője szerint. Kőkemény próbafolyamat előtt állnak A Hepp Színház 50 perces improvizációs előadásaihoz épp most épít társulatot. Olyan művészeket láthatnak majd rögtönözni, mint Szabó Győző, Anger Zsolt, Elek Ferenc, Bács Miklós, Burszán Vera és persze a társulat motorja, Kraszkó Zita.- Az improvizációs színházra is fel kell készülni, itt is kőkemény próbafolyamat van, amit tréningnek hívunk - magyarázta lapunknak Kraszkó. - De minden este más a szereposztás, minden történet megismételhetetlen. Hajói csináljuk, a közönség el sem hiszi, hogy a darab nincs előre megírva. Közösen írjuk és játsszuk el, ott és akkor. Profi színészekből álló csapatunk erre tesz kísérletet. A végeredmény januárban látható.- Ezért kezdődnek a foglalkozásaink egy kis bemelegítéssel. Ennek a mozgáson kívül más funkciója is van. Megmutatjuk a testünket a másiknak, hallatjuk a hangunkat. Ez csökkenti a stresszt, és bátrabbakká válunk. A játék lényege, hogy lehessen kísérletezni. Hogy benne legyen az öröm. A játékaink mások elfogadásáról szólnak, alapjuk az improvizáció. A Hétfői Hepperek csapatában sok útkereső, művész, diák, pályakezdő megfordul. Vegyes a játékosfelhozatal, olyan emberek kerülhetnek közel egymáshoz, akik a hétköznapi életben sohasem találkoznának. Akiknek megrekedt az élete valahol, vagy csak nehezen teremtenek kapcsolatokat, gondot okoz a beszéd vagy épp hogy nagy dumások és terepre van szükségük, hogy megmutathassák magukat. De Kraszkó Zita professzionális improvizációs színházi társulat létrehozásán is dolgozik éppen.- Szeretnénk létrehozni egy teljesen újfajta színházi kultúrát professzionális színészekkel. Míg a hagyományos, szövegre építő kőszínházakban nagy a távolság a színészek és a közönség között, mi szeretnénk ledönteni a falakat. Az improvizációs színház együtt lélegzik a közönséggel. Talán a próbafolyamathoz hasonlítanám a munkamódszerünket. A próba során sok jó ötlet előjön a hagyományos színházban is, de ott választanak egyet, és azt játsszák évekig. Nálunk ez nincs így. Mi minden ötletet megvalósítunk. Csejk Miklós « / I