Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-04 / 207. szám

fl ALMANACH 2015 - SZÁLKA 2015. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK Itt mindenki talál magának programot A legkülönfélébb programok várják a szálkaiakat a közössé­gi házban. Ferenczi Katalin mű­velődésszervező elmondta, nyá­ron nyakláncot, fej- és tolldísze- ket készítettek a gyerekek az In­dián napon, egyúttal némi elmé­leti tudnivalót is elsajátítottak az Újkontinens őslakosairól. 'A Varázslatos napon pedig a vilá­got mentették meg a falu fiatal lakói. A cél érdekében több fel­adatot is megoldottak, dolgoz­tak a boszorkány konyhában, varázspálcát készítettek, sőt, egy ecet-sütőpor rakétát is. Ér­dekesség, hogy Szálkán néhány felnőtt jelezte: ők is szeretné­nek kézműveskedni. Erre lesz módjuk, mint ahogy egymást megismerni is. Szeptember 20- ig Plasztikus hangok és beszé­des plasztikák címmel Tövishá­ti András és fia kiállítása lát­ható a közösségi házban, de Fe­renczi Katalin azt mondta: vár­ja azok jelentkezését, akik bár­milyen alkotó tevékenységet vé­geznek. Szintén terv a könyvtá­ri nap, mely jó apropóul szolgál­na arra, hogy a szálkai gyerekek megtanulják, miként kell hasz­nálni a bibliotékát. A művelődés- szervező Agócs íriszt, Berg ludit Maszat könyveinek illusztráto­rát, írót is szeretné elhívni egy író-olvasó találkozóra. De lesz­nek egészségügyi előadások, ki­rándulások, betlehemes játék, melyben a falu apraja és nagy­ja résztvesz, baba-mama klub és szeptember 25-én egy karitatív jellegű rendezvény, a Koszi ká­vé nap. Ezen minimum 200 fo­rintért szálkái asszonyok sütötte sütit és kávét lehet venni, a bevé­telt pedig a Dóri Gyermekhospi­ce Ház kapja. Ferenczi Katalin A cikkeket Budavári Kata írta, a fotókat Mártonfai Dénes készítette. Az oldal megjelenését a szálkai önkormányzat támogatta. Egyszerre volt hagyományos és újszerű a szálkai falunap Zöld óvodát szeretnének Nagy sikert arattak az óvodások a falunapon színpadi műsorukkal g\m fw 'IfS % * mm w\ P| mm mm. iSSBÍ 'mi. lL Is&f' A halászléfőző versenyhez az önkormányzat biztosította a halat Hagyomány és újdonság. E ket­tősség jellemezte a múlt szom­bati szálkai falunapot. Hagyo­mányosan halat főztek a ren­dezvényen, de új volt a délelőtti lovas, zenés faluköszöntő. Budavári Kata A hőséget vízparton lehet legin­kább elviselni. Az már a hab a tortán, hogy a víz ebben az eset­ben a szálkai tó, és hogy a telepü­lésen most már nem először tar­tották a falunapot a tó partján. Az árnyas fák alatt nemcsak elvisel­ni, de élvezni is lehetett az utolsó valódi nyári napok egyikét, mi­közben a bográcsokban főtt a ha­lászlé. Bíró Gábor és a segéderő, Simon Zoltán épp a passzírozás- nál tartottak, amikor azt kérdez­tük, ők hogyan szeretik, készítik ezt az ételt. - Bíró Gábor módon, azaz se nem szegedi, se nem ba­jai módra. Alaplével készül, és a végén egy kis fokhagyma is ke­rül bele - jön a válasz. Az illat itt is és a bográcstól nem messze ál­ló tárcsája körül sem utolsó. A tős­gyökeres szálkai Szabó Sándor a „Grillezés mestere”, feliratú kö­tényt visel. Mint mondja, a halat is szeretik, de úgy gondolták, ki­használják ezt az időt egy kis gril­lezésre. Szabó Sándor szerint több pozitív változás is történt az utób­bi időben a faluban, mindemellett úgy vélte: több á falunaphoz ha­sonló rendezvényt is elbírna a te­lepülés. A falunap egyébként a he­lyi ízekről, helyi értékekről szólt, és természetesen elsősorban az itt élők kedvére kívántak tenni a szervezők. Volt fagyi, trambulin, csillámtetkó, de helyben készült gyümölcsös termékeket is lehe­tett vásárolni vagy éppen Kereső Józseffel fából, nádszárból népi játékokat, hangszereket készíte­ni. Ott jártunkkor a hétéves Túri Benedek készített tutorát egészen ügyesen, így Kereső József szerint a fiúból még fafaragó, játékkészí­tő is lehet. Minden adott Az, hogy Szálkán a kulturált élet­módhoz minden adott, azaz köz­müvekkel jól ellátott a telepü­lés. szinte evidencia. Mint ahogy az is. hogy ritka természeti kör­nyezetben fekszik, közigazga­tási területének 67 százaléka erdő. Pálfi János polgármestertől megtudtuk: mivel sokan fordul­nak meg náluk, az önkormány­zat egyik elsődleges feladata a környezet tisztán tartása. Termé­szetesen a település lakói is ezt várják el. Szálka ráadásul azon szerencsés falvak közé tartozik, A falunap az önkormányzat és az IKSZT szervezése. Mint azt Ferenczi Katalin művelődés- szervező elmondta, a lovas, ze­nés faluköszöntő, illetve a gyere­keket szállító csacsifogat bevál­totta a hozzá fűzött reményeket. Színvonalas tűzijátékot és szín­padi produkciókat terveztek er­re a napra, ez utóbbiakat illetően is építettek a helyiekre, így pél­dául az óvodásokra. A legkiseb­bek mesejátékkal készültek, és nagy sikert arattak. Mint kiderült, a kicsik nagyon készültek az előadásra, de az is, hogy a szál- kai óvodában mindig történik va­lami. Az intézménynek van már Facebook-oldala, ahol az érdeklő­dők bepillanthatnak annak hét­köznapjaiba. Az oldal néhány he­te működik, és folyamatosan töl­tik rá az aktualitásokat, mondja Mészáros Éva óvodavezető. Új­donság az is, hogy pályáznak a „Zöld Óvoda” címre. - A környe­zet adott. Tó, rét, erdő vesz min­ket körül, így az élővilágból jó­val többet figyelhetünk meg, mint mások. Eddig is kihasz­náltuk a lehetőségeinket, sokat sétáltunk, terméseket gyűjtöt­tünk, és fel is használtuk a ter­mészet kincseit - mondja a peda­gógus. Zöld óvodaként a szemlé­a kényelmes élethez ahol még mindig emelkedik a la­kók száma, bár eladó ingatlanok is mindig akadnak. A természe­ti kincseken túl az épített környe­zet sem utolsó. - A fejlesztések sorából kiemelkedik az utóbbi időszakban az ivóvíz minőségét javító program, mely az első ne­hézségek után mára beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Szál­kán egészséges az ivóvíz. A te­lepülés járdáinak 95 százalékát újítottuk fel állami támogatással, melyet azért kaptunk, mert nem volt adóssága a településnek. A let változik, a környezettudatos­ságra, a fenntarthatóságra ke­rül a hangsúly. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem verik le a fecs­kefészkeket az óvoda tornácá­ról, és hogy úgynevezett fecske­pelenkákat helyeztek ki, hanem azt is, hogy kiskert lesz az óvo­dában, esetleg akvárium, illetve hogy a hagyományos falusi gaz­dálkodásba, állattartásba is bete­kintést kapnak a gyerekek. A szálkai ovi ugyanakkor már most tudja azt, illetve többet is, mint egy városi óvoda: hetente kétszer gyógytestnevelés van, továbbá hittan, angol, néptánc és logopédia. további céljainkat meghatároz­zák a majdani pályázati lehető­ségek. de az egyik legfontosabb terv. hogy elkészüljön a Szálkát és Szekszárdot összekötő ke­rékpárút. Ez a két önkormányzat közös projektje lenne. A hivatal már most is közös, és jó a kap­csolat a város és a falu között. Szeretnénk, ha a tó is körbeke- rékpározható lenne, és azt is, ha a középületek villamosenergia­ellátását napelemek, naperőmű szolgáltatná - sorolja a terveket a faluvezető. A Lajvér Avantgarde Pincészet több nagy fesztivál kizárólagos szállítója volt Jó szüret után kiváló bort a palackba Javában tart már a szüret a Laj­vér Avantgarde Pincészet ültet­vényein. Kedden délelőtt példá­ul a Chardonnay-t, a Sauvignont és a Cserszegi Fűszerest szedték, Nagy Attila ügyvezető Igazgató pedig folyamatosan felügyelte a betakarítást, illetve a logisztiká­ért volt felelős. Arra a kérdésre, hogy valóban kiemelkedő évjá­rat lehet-e a 2015-ös határozott igen volt a válasza. - Nagyon jó­nak ígérkezik, a középérésű és későbbi szüretre váró fajtáknak jót tett az eső. Gyönyörű a kék­frankos, és általában elmond­ható, hogy valószínűleg sikerül megőrizni a savakat azoknál a fajtáknál is, ahol most színesed­nek a bogyók - mondja, majd Nagy Attila ügyvezető igazgató örömmel mutatta a szép termést megkóstoltatja a szőlőt, melyet évek múlva a szép emlékű 2015- ös Chardonnay-ként emlegetnek majd a borszeretők. Elképesztő­en édes a gyümölcs, és mint az ügyvezető mutatja, hibátlanok és egészségesek a fürtök. A he­lyiség, ahol állunk hosszan nyú­lik el a domb alatt. Itt minden a borkészítést szolgálja, az épület elképesztően újszerű, ugyanak­kor belesimul a tájba. Aki Szál­ka felé jár, érdeklődéssel tekint a borászat irányába, mintha lenne ott valami, meg nem is. Az épület körül is alakul a birtok, a borá­szat ültetvényei huszonhat hek­táron terülnek el. Az építészeti stílust, a XXI. századi bortech­nológiai megoldásokat egyértel­műen az újítás jellemzi, és ez a formabontó megközelítés a bo­rokban csúcsosodik ki. Az épü­let letisztult, az itt alkalmazott borászati technológiák közül el­sődlegesen a kímélő, gravitáci­ós anyagmozgató rendszer al­kalmazását kell kiemelni, mely segíti a kézimunkán alapuló fel­dolgozás átültetését nagyüze­mi méretekre. Az újfajta szemlé­let egyébként már bejött: a Laj­vér Avantgarde olyan fesztivá­lok kizárólagos bor beszállító­ja volt, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Strand Fesztivál vagy a B.my.Lake, ott volt a Volt-on és az EFOTT-on és nem mellesleg a szálkai rendezvényeken, így a falunapon is.

Next

/
Thumbnails
Contents