Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-04 / 207. szám

2015. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK KITEKINTŐ g Siófokon az Omegában szaggatta a húrokat a szekszárdi borász Mecky megölelte a színpadon Az Omega együttesben, ven­dégzenészeként lépett szín­re nemrég Siófokon Eszterbau- er János szekszárdi borász. Bár csak egyetlen szám erejéig basszusgitározott a legendás csapatban, az élmény feledhe­tetlen marad. Szeri Árpád tolnai.nepujsag@mediaworks.hu Miképpen is lehet része valaki ilyen kiváltságos módon a hal­hatatlanságot jelentő Ómega-uni­verzumnak? Eszterbauer lános a kezdetektől tárta lapunk elé a tör­ténetet.- Ómega-imádatom az 1969- es Éjszakai országúton című le­mezükkel kezdődött. Az első iga­zi kitörölhetetlen és egész életem­re meghatározó élményt azonban - melyet magamban ma is le tu­dok pörgetni, mint egy filmet - az 1972-es szekszárdi szereplésük jelentette. Az"Élő Omega elnevezé­sű produkcióval léptek fel a Babits Mihály Művelődési Házban, talán sokan emlékeznek rá, később ez a zenei anyag alumíniumborítóval jelent meg, bakelitlemezen. Az Omega ebben az időben a hard rock legeredményesebb ma­gyar képviselője volt, egyedülál­ló nyugat-európai, különösen né­metországi sikerekkel. Bár az el­telt ötven-egynéhány év alatt ze­nei stílusuk némileg változott, de az egyedi és semmihez sém ha­sonlítható Ómega-hangzás, a di­namika és a csodálatos dallamvi­lág együttese mindig megmaradt. Két szóval tudnám röviden jelle­mezni: rock és líra együtt, har­móniában. Kötődésem a műfaj­hoz a 70-es évek első felére tehető, amikor a rockzene népszerűsége olyan méreteket öltött, hogy min­den utcában összeállt egy rockze­nekar. Némi zeneiskolás múlttal - szüleim unszolására néhány évig hegedülni tanultam - hamar ke­zemre állt a gitár, bár nem voltam nagy tehetség, de 16 évesen már egy amatőr rockbandában talál­tam magam a valamikori Vasipari Klubban. Hétvégeken a környék­beli falvak művházainak színpa­dát koptattuk vasárnap hajnalig. Hosszú szőke hajam és lányos áb­rázatom után állítólag többen tet­tek megjegyzést: „de jó csaj a basz- szusgitáros”... Első személyes találkozásom Kóbor Jánossal a 90-es években történt, köszönhetően annak, hogy támogattam a Jószerivel cí­mű műsort, melynek vendége volt a csapat bátaszéki gyökerekkel rendelkező frontembere. Barátsá­gom az Omegával a 2006-os Szek­szárdi Szüreti Napokon való fellé­pésük után mélyült el; azóta volt szerencsém sok időt tölteni társa­ságukban, baráti és családi köre­ikben, így természetes, hogy ta­valy, új pincénk felavatásakor ők is vendégeink voltak. Ezen az es­tén éjfél körül olyan emelkedetté vált a hangulat, hogy az alkalom­ra szerződtetett zenekart leváltot­ták, és megszólalt az Omega - bár előzőleg soha nem volt példa ar­ra, hogy házibuliban fellépjenek! A vendégek nem hittek a szemük­nek és a fülüknek, én azért titok­ban számítottam erre, és már oda volt készítve a basszusgitárom, így egy szám erejéig Omega-tag lehettem, óriási érzés volt! Né­hány vendég villányi borász kér­dezte, mennyibe került ez nekem? Nem járnék közbe, hogy ez a fellé­pés az ő pincéjükben is megismét­lődjön? Bizonygattam, hogy nem fizettem, ez egy megismételhetet­len baráti gesztus volt, melynek nincs ára. Nagyon büszke voltam! Ezek után már egyenes út ve­zetett ahhoz, hogy Mecky - azaz Kóbor János - egyszer megkérdez­ze: - Nem volna kedved egy nagy­koncerten is kipróbálni, milyen érzés? Kezem, lábam remegett az iz­galomtól, de erre csak Igent le­hetett válaszolni. Már az előze­tes próbák is nagy élményt je­lentettek, türelmesek voltak ve­lem akkor is, ha egy kicsit sze- rencsétlenkedtem. A siófoki kon­cert színpadán játék közben az 1972-es szekszárdi koncert jutott eszembe. Uramisten, ha akkor ezt sejtettem volna... A közönség óriási hangulatban volt, játszom a basszusgitáron, jobbra Ben- kő Laci mosolyog rám, visít ke­ze alatt a Hammond, balra Mol­nár Elefánt Gyuri felém fordulva nyújtja a magas É-t, hátra nézve Debreczeni Ciki keresi a tekinte­tem, figyeljek rá, lábdob és basz- szus egy ütemre menjen! A végén pedig taps, fütyülés, óriási kon­certhangulat, Mecky rám mutat, mint a karmester a zenekarra, je­lezve, az elismerés nekem is szól, majd pacsizik velem, megölel és gratulál. Hihetetlen érzés volt! Szándékosan a végére hagytam a legfontosabbat. Borászként volt alkalmam sok hírességgel, sztár­ral találkozni, beszélgetni, néhá- nyan a barátságukkal is megtisz­teltek, de keveseknél tapasztalha­tó az a szerénység, humor, jókedv és befogadókészség, mint az Ome­ga tagjainál. Sztárok, ám sztáral­lűrök, álarcok nélkül, a velük szü­letett természetességgel. ORVOSIUGYELETEK Ügyeletek 2015. szeptember 4-én 16 órától szeptember 7-én 8 óráig: Szekszárdi Felnőtt háziorvosi ügye­let: Vörösmarty u. 5. Tel.: 74/318- 104. Az ügyelet szolgálat ideje: Hét­köznap (hétfőtől-péntekig) 16 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 órá­ig folyamatos. Gyermekorvosi ügye­let: Szent István tér 18. Tel.: 74/318- 104. Fogorvosi ügyelet: szeptember 5-6.8-tól 14 óráig Szekszárd, Szent I. tér 18. Tel: 74/315-454 Bátaszék: Kossuth u. 54. Telefon: 74/318-104. Bonyhád: (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Az orvosi ügyelet hívószáma: 74/318-104. Dombóvár: a kórház bőrgyógyásza­ti, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 74/462-385. Hőgyész: Kossuth tér 6. (mentőállo­más mellett) Telefon: 74/488-008. Iregszemcse: Rákóczi u. 1. Telefon: 74/570-028. Paks: Rendelőintézet (Rákóczi u. 1.) Telefon: 75/410-222. Simontornya: A központi orvosi ügye­let állandó helye: Simontornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/318-104. Tamási: Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 74/570-028. Tolna: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Te­lefon: 74/440-340. Ügyeletes gyógyszertárak: Szekszárd: Hunyadi gyógyszertár, Hu­nyadi u. 6. Tel: 74/411-453 Bonyhád: Aranysas gyógyszertár, Sza­badság tér 8. Tel: 74/451-832 Dombóvár: Calendula gyógyszertár, Kórház u. 74. Tel: 74/465-216 Simontornya: Sándor gyógyszer- tár, Templom u. 5. Tel: 74/486-032 (ügyelet: 8-12 óráig, készenlét: 18- 21 óráig) Dunaföldvár: a helyi két gyógyszertár heti váltásban Tamási: Fagyöngy gyógyszertár, Mó­ricz Zs. Itp. 8. Tel: 74/471-308 Paks: DÁM gyógyszertár, Szabadság u. 56. Tel: 74/673-686 Tolna: Tilia gyógyszertár, Alkotmány u. 24. Tel: 74/440-462 Lelkisegély internetes szolgálat: sos.lelkiposta@gmail.com hirdetés A kudarcmentes, sikeres óvodai, iskolai évekért Indul a Csiga-Biga Ismét indul a Csiga-Biga. „Gyer­mekeknek, a kudarcmentes, si­keres óvodai, iskolai évekért.” Ez az elv vezérli a Csiga-Biga mozgás- és képességfejlesz­tő Alapítványnál dolgozókat. A szervezet Fejlesztő Központ­jának tapasztalt szakemberei megújult, családias, esztétikus környezetben várják a gyerme­keket és szüleiket immár 11 éve, tudtuk meg Töttősiné Tö­rő Anita kuratóriumi elnöktől. A foglalkozások során többféle terápiás módszer alkalmazásá­val teremtik meg a gyermekek optimális fejlődéséhez szüksé­ges feltételeket. - Fontosnak tartjuk a korai felismerést és ezzel párhuzamosan a speci­ális fejlesztés lehetőségének megteremtését, annak nyomon követését, az elmaradt kész­ségek, képességek fejleszté­sét. Lényeges, hogy gyermek­korban nagy hangsúlyt fektes­sünk a mozgásfejlesztésre, ké­pességfejlesztésre, egészséges életmód iránti igény kialakítá­sára, hiszen prevencióval, tu­datos fejlesztéssel számos ké­sőbbi probléma megelőzhető. Speciális fejlesztő eszközökkel felszerelt 100 négyzetméteres fejlesztő Stúdiónkba várunk minden érdeklődő szülőt és gyermeket egyaránt. A gyere­kekkel kis csoportokban, diffe­renciáltan foglalkozunk, amit komplex állapotvizsgálat előz meg - tudtuk még Törő Anitá­tól. Amire mód van a Csiga Bi gánál: vizsgálatok, tanácsadás, mozgásfejlesztés (Avres. ala­pozó terápia, TSMT), logopédi­ai foglalkozások, pszichológi­ai tanácsadás, terápia, iskola- előkészítő foglalkozások, -állat­asszisztált terápia-kutyás te­rápia, nyári játszóházi progra­mok, mindezeket O-től 16 éves korig. ELÉRHETŐSÉGEK: www.csigabigaalapitvany.hu ; www.terapiaskutya.hu ; elérhe­tőségek: Szekszárd, Bródy S. u. 21. Tel.: 06-20/222-5485; e-mail: csigabigaalapitvany@gmai l.com mi Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavah@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Venter Marianna Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Mácz Katalin ÁLLATORVOSI UGYELETEK VÍZÁLLÁS A hatósági állatorvosi szolgálat 2015. szeptember 4-én 14 órától szeptember 7-én 8 órái: Dr. Bodnár János Dunaszentgyörgy, Rákóczi F. u. 56. Tel.: 75/536-018, 06/30/9473-110 Dr. Lückl Tibor Iregszemcse, Mik­száth u. 7. Tel.: 06/30/9816-466 A magán állatorvosi ügyelet 2015. szeptember 4-én 16 órától szep­tember 7-én 8 óráig: Dr. Enyedi Pál, Tolna, Festetich u.54. Tel.: 06/30/9931-902 Dr. Hadházy Ákos Szekszárd, Bartina u. 12/B. Tel.: 06/30/551-4653 Dr. Birinyi Ferenc Hőgyész, Kertész u.l. Tel.:06/30/9478-lll Dr. Bodnár János, Dunaszentgyörgy, Rákóczi u.56. Tel.: 06/30/947-3110 Dr. Lückl Tibor Tel.: 06/30/9816- 466 Dombóvár, központi ügyelet telefon­száma: 06/30/444-7957 Szekszárdi Állatkórház Szekszárd, Mikes u.14. Tel.: 06/30/551-4653) 0-24 órás készenlét Túri Állatkórház Dunaföldvár, Beszé­des sor 1-3. Tel: 06/30/2096-096 0-24 órás állategészségügyi készen­lét A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -149 cm, Paks -23 cm, Dombon -8 cm, Árvízkapu 374 cm, Baja 95 cm. A Sió Palánknál 174 cm. PROGRAMSOROLÓ PÉNTEK Dunaföldvár: Divat a szerelem! (francia romantikus vígjáték), 20 óra. Szekszárd: Kész katasztrófa (amerikai komédia), 16.30. Trans­porter: A szállító - Örökség (fran­cia akciófilm), 19 óra. SZOMBAT MOZI Bölcske: Kardfog kapitány és a Lama Rama kincse (norvég ka­landfilm), 16 óra. Hangya (ameri­kai akció-sci-fi), 18 óra. Fantaszti­kus négyes (amerikai akció-sci-fi), 20.30. Paks: Divat a szerelem! (francia romantikus vígjáték), 19 óra. Szekszárd: Kész katasztrófa (amerikai komédia), 16.30. Trans­porter: A szállító - Örökség (fran­cia akciófilm), 19 óra. SZÜRETI MULATSÁG Alsónyék Szüreti felvonulás 15 órától: Kultúrház, Bíróné kikérés - Templom utca - Bajai út - Fá­bián Pál utca - Sík Közepe Ren­dezvénytér. A felvonulást követő­en folklórbemutató a szabadtéri színpadon, fellép a Völgység Nép­táncegyüttes (Bonyhád), a Perkő Néptáncegyüttes (Kézdiszentlé- lek), a Pántlika zenekar és az Al­sónyéki Hagyományőrző Együttes. Rossz idő esetén a Kultúrházban lesznek a programok, ahol 20.30- tól szüreti bál lesz a Wery Take ze­nekarral. Tengelic A bíróné kikérése 14 óra­kor lesz a Faluházban, innen indul a szüreti felvonulás. Az esti mulat­ság 20 órakor kezdődik a Sport- csarnokban, zenél a Tibsa Band. FALUNAP Sárpilis Megnyitó, 14.30. Cifra Harmonika Zenekar, 14.35. A fő­zőverseny kezdete, 15 óra. Rend­őrségi autó-motor bemutatató, 15 óra. Decsi férfikórus, 15.20. Best Street Team, 16 óra. Horváth Tí­mea, 16.40. Rendőr kutyák bemu­tatója, 17 óra. Sárpilisi „Gerlice- madár" Hagyományőrző Néptánc Egyesület, 17.10. Bojás Eszter és Sztojka Nikoletta, 18.10. Bátaszé­ki mazsorett csoport, 18.30. Tüs­kerózsa Dalkör, 18.45. Eredmény- hirdetés, 19 óra. Tűzzsonglőr be­mutató, 19.35. Bál Topánka Mi­hállyal, 20 óra. Tűzijáték, 23 óra. További programok: légvár, tram- bulin, water ball, 15-18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents