Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-04 / 207. szám
2015. SZEPTEMBER 4., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP ^ Szeptembertől sokkal egészségesebben kell főzniük a közétkeztetőknek Elrajtolt a menzareform Vége a halogatásnak: szeptembertől elindult a korábban komoly ellenállásba ütköző menzareform. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu Többször elhalasztották annak a közétkeztetésről szóló rendelet megvalósítását, ami leginkább arról a részletéről híresült el, hogy eltünteti a sótartót az iskolai menzák asztalairól. Eredetileg 2014. szeptembertől már egészségesebben kellett volna főzni a gyerekekre, majd 2015. január 1. lett az új dátum. Végül csak a mostani iskolai félévtől kezdve válnak ellenőrizhetővé a rendeletben foglalt szigorú előírások. A rendelet pontosan rögzíti, milyen összeté- telűek és tápanyagtartalmúak legyenek a menzaételek. A szolgáltatóknak kevesebb sóval és cukorral, egészségesebb - és drágább - alapanyagokból, jobb konyhatechnológiai megoldásokkal kell főzniük. Minél több zöldség, gyümölcs, tejtermék és teljes kiőrlésű gabonatermék legyen, a bő olajban sült ételek helyét vegyék át az alacsony zsírtartalmú húsfélék, újfajta gabonák.- A Diákétkeztetési Kft.-nél nem volt tesztüzem, hiszen 2010- től, az új konyháink átadásával már készültünk az irányra. Akkor voltak kisebb problémáink az eszköz-, illetve alapanyagváltással, de mostanra már rutiA rendelet előírásait 2015. szeptember 1-jétől kötelező alkalmazni, a betartását ettől kezdve a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörben eljáró hatósága fogja ellenőrizni, beleértve az ételsorok tápanyagtartalmának laboratóriumi vizsgálatát is. A minisztérium szerint a közétkeztetőknek elegendő idejük volt felkészülni, hiszen a rendelet 2014. áprilisi kihirdetését többéveselőkészítési folyamat előzte meg, a közétkeztetésre vonatkozó országos tiszti főorvosi ajánlás is rég ismert. Sókérdésben nem enged az Emmi, az illetékes államtitkárság táplálkozás-egészségügyi felmérésekre hivatkozik, amelyek szerint a köz- étkeztetésben adott sómennyiség többszöröse az ajánlott értéknek. így ezen mindenképp változtatni kell, bizonyított például, hogy a magas sófogyasztás magas vérnyomást okoz, ami hazánkban 2,5 millió felnőttet érint, sőt gyermekkorban is egyre gyakoribb. nos étkeztető cégnek számítunk - mondta el lapunknak Bay Attila, a szekszárdi Diákétkeztetési Kft. ügyvezető igazgatója. - Eddig sem főztünk bő zsírral, olajjal, az alapanyag-használatban pedig igyekeztünk még jobban elmenni a minőség felé. Egyik kardinális eleme a rendeletnek a tejfogyasztás. Az általános iskolásoknak előírt napi három deciliter, a közép- iskolásoknak pedig öt deciliter tej vagy ennek megfelelő tejtermékből származó kalciummennyiség betartása gondot jelent. Ennyit nem isznak meg. Közben fut az iskolatejprogram, felesleges volt egymás mellett párhuzamosan beindítani a kettőt. Az egyik leggyakoribb érv a reformmal szemben az volt, hogy az egészséges menü óhatatlanul drágább, a különbséget pedig nem tudják kigazdálkodni a szolgáltatók. A közétkeztetési normatíva ugyanis nem emelkedett. - Az alapanyagoknál nem emeltünk árat. A teljes kiőrlésű péksüteményeknél 4-4,5 százalékkal kellett emelnünk a nyersanyagnormát. Júliusban ezt a közgyűlés megszavazta - jegyezte meg Bay Attila. - A sótartalmat már korábban csökkentettük. A rendeletnek egyértelműen ez a legérzékenyebb pontja. Mintaétlapokon profi dietetikusoknak sem sikerült összehozni a megfelelő menüsort. A jogalkotó szerencsére hagyott egy hosz- szabb átfutási időt, a szolgáltatóknak 2020-ig. A cukor szintén kényes téma, hiszen egy tea esetében jelentősen romlik az élvezeti érték. Főleg az idősek otthonában okozhat ez gondot.- Az átállás nálunk folyamatos, igyekszünk betartani a jogszabályokat - tájékoztatott Hámori Attila, az Alimentál Kft. tanácsadója. - Cégünk 1100 menüt főz naponta Tolnán. Úgy látom, a gyerekek nehezen állnak át az otthon megszokott ízekről. Amúgy is nehéz feladat az étkeztetésük, hiszen hozzászoktak a gyorsételekhez. Kis ellenállást érzünk, hiszen nem mindenki szereti a főzeléket, halételeket, mindezt megfejelve azzal, hogy kevesebb fűszerrel kell elkészítenünk őket. Sok mindent meg lehet változtatni egy törvénnyel, de a társadalmi szokásokat, a magyar gasztronómiai kultúrát nem lehet egyetlen tollvonással negligálni. Az egészséges táplálkozást preferáló szemlélet jó. Az kellene elérni - adócsökkentéssel -, hogy az egészséges étkezést biztosító alapanyagok megvásárlásával a családokban találkozzanak az új ízekkel a gyerekek. A vállalkozásoknak az az érdekük, hogy minél több ember egyen náluk. Ha ellenállásba ütközik a reform, kevesebben veszik majd igénybe a közétkeztetők szolgáltatásait. Nekik nehezebb lesz, az emberek pedig visszatérnek a megszokott ételekhez. így a törvényalkotó pont az ellenkezőjét éri el a rendelettel. Három autó ütközött a 6-os úton TOLNA MEGYE Egy kisteherautó, egy kisbusz és egy személyautó ütközött szerdán késő este, a 6-os és 63-as út kereszteződésében, az úgynevezett vörös keresztnél. Boros Brigitta, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság szóvivője elmondta, a kisbusz 3 utasa nem sérült meg, a személyautó és a kisteherautó sofőrje viszont könnyebb sérüléseket szenvedett, de szerencsére a roncsokba senki sem szorult be. A helyszínre a szekszárdi hivatásos és a tolnai önkormányzati tűzoltókat riasztották. Áramtalanították a gépjárműveket, valamint a helyszín megvilágításával segítették a rendőrök és a mentők munkáját. H. E. Rendőrt látva kidobta a fecskendőit M6 Az Mó-os autópályán, Paks közelében igazoltatták augusztus 31-én, nem sokkal éjfél előtt egy személygépkocsi sofőrjét a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei. A 47 éves férfi az egyenruhások láttán fecskendőket dobott ki az autóból. A rendőrök kérdésére beismerte, hogy korábban kábítószert fogyasztott. A Paksi Rendőrkapitányság munkatársai a fecskendőket lefoglalták, majd a tárnoki férfit előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - tájékoztatott a megyei rendőrségi sajtószolgálat. HIRDETÉS TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN AKÁR* *1 % < AKCIÓS INDULÓ^ KAMAT THM: 11,17-12,13%. SZABAD FELHASZNÁLÁSRA, EGYSZERŰEN! REPREZENTATÍV PÉLDA: Kölcsönösszeg: 1 millió forint Futamidő: 36 hónap Éves kamat (változó): 9,9% THM: 11,81% Havi törlesztőrészlet: 32 130 forint A teljes fizetendő összeg: 1 173 883 forint A hitel díja: 173 883 forint Az akciós induló kamatra vonatkozó ajánlat kizárólag az akcióban résztvevő Szövetkezeti Hitelintézeteknél érhető el, amelyek listáját megtalálja a www.szemelyikolcson.takarek.hu címen. Nyomós ok Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks. I tt Tolna megyében vajmi keveset tapasztalunk a saját bőrünkön az Európát kihívás elé állító menekültválságból. Távolról szemlélve, jobbára csak a híradásokra hagyatkozva alkothatunk képet a mindenki számára kilátástalannak tűnő helyzetről, a tőlünk messze pusztító háborúról, a déli határon kialakult állapotokról, a főváros bénultságáról. Arról, hogy miként tartanak ki a civil segítők, hogyan igyekeznek úrrá lenni a helyzeten a rendőrök és arról, hogy a menekültek mennyire kétségbeesetten szeretnék elhagyni Magyarországot is. A tehetetlenség kiben ne ébresztene dühöt? Ezzel együtt naivság lenne azt hinni, hogy az emberáradat nem teremti meg a lehetőséget a rossz szándékúak - ha úgy tetszik terroristák - számára is az Európába jutásra, de képtelenség azt gondolni, hogy a migránsok csak azért hagyják hátra az otthonukat, mert valaki ezért fizetnek nekik. Pusztán pénzzel aligha lehet rávenni valakit arra, hogy a családjával együtt bezsúfolódjon egy levegőtlen raktérbe, vagy hogy átevickéljen a tengeren egy túlterhelt lélekvesztőn. Ehhez nyomosabb ok kell: a háború. A történelem sokadjára ismétli önmagát, és sokadjára indít útjára néptömegeket. Ezért botorság lenne azt hinni, hogy a kalandvágy indítja útra idegen országokba a menekülteket. Számomra az egyik Tolna megyei kistelepülésen élő nő ragadta meg nagyon jól a magyarázatát annak, mi vesz rá valakit arra, hogy meginduljon a teljes bizonytalanságba. Néhány hónapos kisfiával a kezében azt mondta: itt a gyerek, ha itt robbantanának, én is fognám őt, és menekülnék. A kijelentés jogosságával nem nagyon lehet vitatkozni. Ha itt robbantanának, én is fognám a gyereket, és menekülnék ‘A referencia kamatlábhoz kötött kamat mértéke kamatperióduson (naptári negyedéven) belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben módosulhat. Az akciós induló kamatfelárra vonatkozó ajánlat 2015. december 31-ig befogadott, 600 000 forint hitelösszeg feletti igénylésekre érvényes, legalább 200 000 forint havi nettó igazolt jövedelem a Hitelintézetnél vezetett számlára történő érkezése esetén. A nem akciós Személyi Kölcsön esetén a THM: 14,67-18,09% A kamatok meghatározása 2015. július 1-jétől alkalmazott 3 havi BUBOR érték figyelembevételével, a THM-ek meghatározása az aktuális feltételek, valamint az akciós Kölcsön esetében 600 000 forint, míg a nem akciós Kölcsön esetében 500 000 forint hitelösszeg figyelembevételével történt. A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Szövetkezeti Hitelintézetek a hitelbírálat jogát fenntartják. A kölcsön részletes feltételei megtalálhatók az adott Szövetkezeti Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában, az Általános Szerződési Szabályaiban illetve a Hirdetményében, amelyeket a Szövetkezeti Hitelintézeti ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben, és honlapján érhet el. 2015. szeptember www.szemelyikolcson.takarek.hu f * Sókérdésben nem enged a minisztérium