Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-26 / 226. szám
14 HÉTVÉGE 2015. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT Dombóvár utcáján aludt Csipkerózsika DOMBÓVÁR Hófehérkének hétnél jóval több törpéje akadt a napokban Dombóváron. Az Autómentes nap programjaként ugyanis iskolás és óvodás csoportok járták végig az 1100 méter hosszú Meseutat a belvárosban. A távnak hét állomása van, ezek mindegyikét egy-egy mesefigura díszíti. Köztük van Micimackó, Csipkerózsika, Hófehérke, valamint Piroska, az új kedvencek közül pedig a Verdák, a Monster High figurák, illetve a Jégkorszakból ismert Motkány. A festményeket Virág Kristóf készítette. Ezúttal azonban nemcsak aszfaltra festett figurákat láthattak a gyerekek, hanem né- hányan meg is elevenedtek közülük. De más meglepetések is vártak a kicsikre a különböző állomásokon. így például volt állatsimogató, lehetett gokar- tozni, aszfaltrajzot készíteni, csillámtetkót szerezni, törpeként Hófehérkével fotózkodni, illetve felébreszteni Csipkeró- zsikát a százéves álomból. Szabó Loránd polgármester szerint a Mesesút a gyerekek által is könnyen végig járható útvonal, így közös sétára invitálja a családokat. Emellett fontos, hogy a gyerekeket az olvasás felé tudja terelni, illetve a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt megtett út arra is alkalmat kínál, hogy kitalálják, mi legyen az esti mese. H. E. A Meseúton Hófehérkével is találkozhattak az ifjak Ot kategóriában mérkőztek meg PAKS Öt kategóriában hirdettek horgászversenyt a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület hagyományos családi napján. A rendezvény a verseny után közös ebéddel folytatódott, majd játékos ügyességi feladatokat lehetett teljesíteni, volt egyebek között traktorhúzás, célbadobás és horgász kvíz, a gyerekeket pedig többek között ugrálóvár és arcfestés várta. A vezetőség folyamatos haltelepítésekkel és a tórendszer fejlesztésével igyekszik vonzóvá tenni az atomerőmű mellett található tórendszert, a különböző versenyekre az ország minden pontjáról érkeznek résztvevők. Az egyesület jelenleg 700 tagot számlál. Vida T. A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület családi napja Huszonhárom éve találta meg igazi hivatását a tolnai Rottler Ádám, aki mára lehiggadt, öt gyermeke és két unokája van. Az egykor hobbinak induló kosárfonást ma művészi szinten gyakorolja. Balázs László laszlo.balazs@mediaworks.hu TOLNA Az ötvennyolc éves tolnai mester bohém időszaka után talált rá mesterségére.- A kosárfonás véletlenül jött. Az öcsém munkanélküli volt, jelentkezett egy átképzésre. Jómagam fát esztergáltam, nekem akkor már volt iparom. Mondta, hogy kosárfonó lesz, mindjárt megindult az agyam, hogy lehetne összehozni a vesszőt a fával. Az öcsém végül visszalépett, én mentem el helyette. Elég komoly pénzt fizettem az OKJ-s tanfolyamért, aminek a felét visszautalták. Körülbelül 800 ezer forintba került. Egy átlagfizetés pedig 5-6 ezer forint körül mozgott. Most már ezért pénzt fizetnek, egy három hónapos képzésért 53 ezer forint jár havonta. Változik a világ. „A pénz fontos, csak nem lényeges” - mondta A. J. Christian. Lehetne ezt jól is csinálni, ha nem a pénzről szólna - szögezte le Rottler Ádám. A szakmáját főállásban űzi, nem foglalkozik mással. Azért szereti, mert gyorsan ad sikerélményt. Tudatosul benne, hogy valamit a kezével hoz létre, nem az eszével.- Rokkantnyugdíjam is van, aminek a felét már lecsipkedték. Nagy a család, öt gyerekem van: a nagyobbik srác most jött haza Angliából, de helyette megy ki kettő. A két legnagyobb lányom már régóta kinn van. Szép az élet - mondja némi malíciával a hangjában a tolnai kismester. Szálasanyagfonásnak hívják a szakmáját. Anyagban változatos: lehet gyékény, szalma, csuhé, de a kosárfonást csak fűzfavesszőből lehet csinálni. - Inkább funkciós kosarakat készítek. Próbálok odafigyelni a hagyományőrzésre - tette hozzá Rottler Ádám. - Tanítom is a szakmát. Cigányok képzését mindig elvállalom. Annak ellenére, hogy a legkevesebb pénzt hozza, a legtöbb munkát feccelem bele a legkisebb sikerélménnyel. Nyár elején fejeződött be egy OKJ-s kurzus Dunaújvárosban. Három hónapra redukálták a képzést, ebből két hónapig nem volt vessző, áztató. Szakmaelméletet adtam. Egy hónap alatt tanítottam meg annak; akit érdekelt. Eljutottunk oda, hogy öten még most is fonnak. Erre büszke vagyok. Az volt a célom, hogy megszerettessem velük. A kezdés előtt mindig tisztázom, ki jött pénzért, és ki akarja megtanulni a szakmát. Tizenhatból kettő mondta, lehet, hogy érdekelné. Azért szoktam elvállalni a romákat, mert elég sokat dumálok ellenük. Félre ne értsen, nem vagyok rasszista, csak a mentalitásukkal van gondom. A jogaikkal tisztában vannak, de a kötelezettségeikkel nem. De különben vannak tragédiák is köztük. Az egyik nagymama például annak örült, hogy a ló éves unokáját külföldön el tudták adni prostituáltnak. Rendbe jön az élete, lesz szép ruhája, és mindig lesz ennivalója. Nekik ez is egy ugrás... Rottler Ádám szerint a kosárfonás mindörökre kézműves mesterség marad, sosem lesz gépesíthető.- A vesszőt Solton vásárolom. Sokan termesztik maguknak, de az már munka. Én meg dolgozni nem szeretek. A héjast a kérge miatt legalább egy hétig áztatni kell. Sokan utálnak vele bíbelődni, mert büdös - közölte az 58. életévét taposó kosárfonó. - Másfél óra alatt megvan egy kosár. Ha nyomom ezerrel, négyet-ötöt megcsinálok egy nap. Tíz-tizenkét órát melózok ha nekiülök, de már öregszem. Csapongó vagyok: leülök, csinálom, le...k mindent. Sok hírcsatornát nézek, onnan tudom, hogy mazochista vagyok. A zenehallgatás (blues, Pink Floyd) és a számítógép, ami még kikapcsol. Csak ha leülök elé, nem tudok felállni. A munka és a nete- zés nem megy egyszerre. Tizenöt év alatt ötven munkahely- Sűrűn éltem - jegyezte meg magáról Rottler Ádám. - Tizenöt év alatt vagy ötven munkahelyem volt. Két és fél munkakönyvem lett teleírva. Két „igazi” munkám volt, a faesztergálás és a kosárfonás. A parancsokat ki nem állhattam, ha megkértek, az más volt. Szekszárdon minden nagyvállalatnál dolgoztam. A tolnai postára háromszor is felvettek. Őcsényben kezdtem el foglalkozni a faesztergálással. Állólámpákat, függönytartókat, polcokat készítettem. 1992-ben végeztem el a kosárfonó tanfolyamot, hogy vesszőbútorokat gyárthassak. Azóta ebből élek, mint kismester. A január, február „húzós” hónap A kosárfonó megemlíti, nagyon lehet érezni, hogy hónap vége van, érződik a sokadika - hangoztatta a férfi. Mint mondja, január-februárban megáll az élet. Náluk ez az időszak nem a kosárfonásról szól, hanem a megélhetésről. A naptárukba ilyenkor az éhezés szóval érzékeltetik az előttük álló napok, hónapok viszontagságos eseményeit. Ilyenkor nagyon szeretik a krumplit és a kenyeret, a húst. azt nem any- nyira. De nem szomorkodnak, mert Europa kitárta előttünk ajtaját. és a második unoka érkezése felülírja a keserédes. gondterhes hétköznapokat. Kerékpárral ügyeskedtek a diákok TOLNA Az autómentes napon mintegy 60 felső tagozatos számára szervezett kerékpáros ügyességi versenyt az önkormányzat a rendőrség közreműködésével. Az 5-6. osztályos lányoknál 1. lett Bajai Boglárka, 2. Kulcsár Panna, 3. Diószegi Dalma (mindhárman Wosinsky iskola). Az 5-6. osztályos fiúknál 1. Lacza Zoltán (Széchenyi), 2. Hegedűs Márk (Wosinsky), 3. Potyondi Szabolcs (Széchenyi). A 7-8. osztályos lányoknál 1. Tiszold Ivett, 2. Romanov Rita (mindkettő Wosinsky), 3. Gajai Gréta (Széchenyi). A 7-8. osztályos fiúknál 1. Dudoma Roland (Széchenyi), 2. Fáncsi Balázs 3. Goman Dániel (mindkettő Wosinsky). S. K. * ‘ « t i i Traffipax mindenhol Van az EU-nak jövője? Várkonyi Andrea Belső béke Készül a fix traffipaxok kihelyezésére a rendőrség. Országszerte tucatnyi helyen vannak már kint az új típusú készülékek, amelyekkel nem csak a sebességet mérik. De miért a forgalmas és nem a balesetveszélyes szakaszokra kerülnek a berendezések? És miért sokszorosa itthon a büntetés például egy ausztriai gyorshajtásnak? 5. OLDAL Menekült válság, euróvál- ság, politikai feszültségek jellemzik az Európai Uniót. Egyes elemzők szerint sosem volt ilyen mélyen a közösség. Nagy-Britanniában jövőre szavazhatnak a bent- maradásról. De lesz-e egyáltalán hol maradni, vagy akár szét is eshet az unió? 4. OLDAL A TV2 híradósa remek géneket örökölt, de tesz is azért, hogy továbbra is jó formában maradjon. Várkonyi Andrea azonban orvosként is tudja: az agyat is karban kell tartani, amire megvannak a sajátos módszerei. A nyelvtanulás például kimondottan frissen tartja az elméjét, de szerinte a híradó vezetése is kitűnő agytoma. 12. OLDAL A lelki egészség érdekében lényeges, hogy minden helyzetben meg tudjunk bocsátani - ezt régóta tudjuk, ám arról kevés szó esik, hogy mennyire fontos, hogy a nehéz helyzetekben saját magunkkal is elnézőek tudjunk lenni. Ahhoz ugyanis, hogy másokat szeretni tudjunk, elsősorban magunkkal kell jóban lennünk. 8. OLDAL Ráday nevetve sír Az nagyon jó, ha van állami pénz Árpád-kori templomokra, ha van időnként kastélyprogram, várfelújítás, de megoldatlan az épített örökségünk folyamatos fenntartása - véli Ráday Mihály. A városvédő fájlalja, hogy nincs valós párbeszéd az életünket sok-sok évtizedre meghatározó épített környezetünk ügyében. 7. OLDAL