Tolnai Népújság, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-26 / 226. szám
2015. SZEPTEMBER 26., SZOMBAT SPORT 15 Remekül szerepeltek a Szekszárd tehetségei asztalitenisz Csapatban egy aranyat és egy bronzot, egyéniben egy ezüstöt és ugyancsak egy bronzot szereztek a szekszárdi serdülőkorú lányok a lengyelországi Drzonkówban megrendezett Table Tennis Mini Cupon. A tornán négy ország sportolói vettek részt, csapatversenyben a Varga Janka, Kozári Tamara páros szerezte meg az első helyet, míg Szilasi Flóra és Fáth Panna harmadik lett. Egyéniben is folytatódtak a magyar sikerek, Kozári ezüst-, Varga bronzéremig jutott. A hétvégén rendezik a Szekszárd AC I. osztályú utánpótlás (újonc, serdülő leány és fiú) ranglistaversenyét a városi sportcsarnokban. A program. Szombat: Ull újonc leány, fiú egyes csoportos selejtező, majd főtábla 10 óra, U13 13. Vasárnap: Serdülő leány és fiú páros 10, Serdülő leány és fiú egyes csoportos selejtező, majd főtábla 11.30. B. S. Széki Kupa: több mint 500 nevezés KARATE Tizenkettedik alkalommal rendezik meg szombaton a Cikádor Kupát Bátaszéken, a Kalász János Sportcsarnokban. A meghívásos viadalon gyermek, ifjúsági, junior, kadett, felnőtt és veterán korosztályban hirdetnek győztest. Az esemény főszervezője, a bátaszéki egyesület edzője, Nagy Ákos elmondta, ez a sorozat mostanra felnőtt a nagysikerű Széki Kupa mellé, s kiváló erőfelmérőt jelent az indulók számára. Az előzetes nevezések alapján népes mezőnyre lehet számítani: a férfiaknál 335, a nőknél 191 nevezés érkezett, ezek közül az erősebbik nem képviselői közül 89-en a formagyakorlat (kata), 246-an a küzdelem (kumite) kategóriában állnak küzdőtérre. A hölgyeknél 68-an mutatnak be formagyakorlatot, 123-an pedig megküdenek riválisukkal az érmekért és a helyezésekért. A versenyek öt tatamin zajlanak majd, 10.15 órától a legidősebbek, a veterán korcsoport (35 év felettiek nevezhettek) képviselői kezdenek. R. G. A játékvezetőkkel is megküzdöttek a szekszárdiak Helyén volt a szívük Nagy csatában győzte le a győriek második csapatát a Szekszárdi FGKC az NB l./B-s női bajnokság péntek esti mécsesén, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll Ta- bajdi Ferenc együttese. Berg Sándor berg.sandor@mediaworks.hu KÉZILABDA Női NB l./B, Nyugati csoport, 3. forduló. Szekszárdi Fekete Gólyák KC-Győri ETO II. 25-21 (13-11). Szekszárd, 400 néző. Szekszárd: SCHELL - GRÉNUS 3, FAUSZT 9 (1), Tóth B. 1, Horváth Sz. 1, VASAS 6 (2), Reisch 2. Csere: Tancz (kapus). Gulya 2, Nagy Sz. 1. Edző: Tabajdi Ferenc. Kiállítások: ó, ill. 8 perc. Hétméteresek: 7/3, ill. 10/9. Zárt védekezéssel kezdett mind a két csapat, de a lendületes FGKC így is könnyedén gólokat tudott szerezni (7. perc: 4-3). A11. percben Horváth Szimonetta egy betörés után megsérült, úgy kellett letámogatni a pályáról, és már nem is tudott visszatérni (any- nyit tudtunk meg, hogy térdsérülést szenvedett). A játékrész derekán tovább szigorítottak védekezésükön a csapatok, mindez a félidőben kiosztott négy kétperces kiállításban és a nyolc megítélt hetesből is meglátszott. A játékvezetői duó sajnos nem állt a helyzet magaslatán, ítéleteikkel inkább a győrieket segítették, a hajrában például egy percen át passzolgathattak a fal előtt, mielőtt passzívat jeleztek volna (25. p.: 9-10). Az ETO-nál Élő Beatrix vitte a prímet, egymaga hat gólt dobott, a Gólyáknál pedig Fauszt Éva (4) volt a legeredményesebb. A szünetre fordítani tudott a jól hajrázó FGKC, de nem ígérkezett könnyűnek a folytatás. A második félidőre 5+1-es védekezésre állt át a szekszárdi csapat, és ez bejött. A játékvezetőkkel azonban továbbra sem tudott mit kezdeni az FGKC, az első öt percben három hetest is befújtak a Győrnek (35. p.: 15-14). A szekszárdiak támadójátéka az utolsó negyedórára állt össze igazán, Fauszt átlövéseinek is köszönhetően az 52. percre tudtak komolyabb előnyre szert tenni (21-18). Schell Gabriella több bravúrt is bemutatott, Vasas pedig betörések után volt eredményes. Az 55. percben 24-19-nél eldőlt a meccs, még az is belefért, hogy lerohanások után ziccereket hibázzanak Reischék. Tabajdi Ferenc, a Szekszárdi Fekete Gólyák KC edzője: A győri fiatalok nagy küzdésre késztettek minket, főleg a kapusukkal gyűlt meg a bajunk. Sok hétméterest és ziccert rontottunk. Horváth Szimonetta sérülése megnehezítette a dolgunkat, de a szívünk a helyén volt, és nagy akarással játszva kiharcoltuk a győzelmet. Carlos Sainz Jr. és Danyiil Kvjat nyerte az esős szabadedzéseket Meglepték az esélyeseket FORMA-1 Carlos Sainz Jr., a Tora Rosso spanyol pilótája, valamint Danyiil Kvjat, a Red Bull orosz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-l-es Japán Nagydíj pénteki első, illetve második szabadedzésén Szuzukában. Mindkét gyakorlásra esőben került sor, ezért az időeredményekből sok következtetést nem lehet levonni. Az első edzésen a húszfős mezőnyből nyolcán nem teljesítettek mért kört, a másodikon már csak a Williams finn pilótája, Valtteri Bottas maradt a box- ban. A vb-címvédő és az összetettben vezető brit Lewis Hamilton előbb ötödik, majd harmadik lett, csapattársa, egyben legnagyobb riválisa, a német Nico Rosberg harmadikként, majd másodikként zárt. Magyar idő szerint ma hajnali 5 órakor a harmadik szabadedzésre kerül sor, az időmérőt 8 órától tartják a szuzukai pályán, az 53 körös verseny (egy kör 5807 méter) vasárnap 7 órakor rajtol. A világbajnoki pontverseny állása, pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 252, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 211, 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 203, 4. Kimi' Räikkönen (finn, Ferrari) 107,5. Valtteri Bottas (finn, Williams Mercedes) 92, 6. Felipe Mássá (brazil, Williams Mercedes) 97 ponttal. A világbajnoki pontverseny állása, Konstruktőrök: 1. Mercedes 463, 2. Ferrari 310, 3. Williams Mercedes 198, 4. Red Bull 139,5. Force India 69,6. Lotus 50 ponttal. B. S. TV-AJANLO Szombat FORMA-l Japán Nagydíj: 3. szabadedzés 5 (tv: M4 Sport), időmérő edzés 8 (tv: M4 Sport). KÉZILABDA Férfi Bajnokok Ligája: MVM Veszprém-Flensburg 17.30 (tv: Sportl), Celje-PPD Zagreb 20 (tv: Sportl). RÖPLABDA Női Európa-bajnok- ság: Magyarország-Belgium 17.30 (tv: SportM). RÖGBI Világbajnokság: Olaszor- szág-Kanada 15.30 (tv: DigiS- port2), Anglia-Wales 21 (tv: DigiSport2). LABDARÚGÁS OTP Bank Liga: Puskás Akadémia-Ferenc- város 18 (tv: M4 Sport), Újpest-MTK Budapest 20.30 (tv: M4 Sport). Angol liga: Tottenham Flotspur-Manchester City 13.45 (tv: DigiSportl), Leicester City-Arsenal 16 (tv: DigiSportl), Newcastle United- Chelsea 18.30. Spanyol liga: Barcelona-Las Palmas 16 (tv: Sport2), Real Madrid-Malaga 18.15 (tv: Sport2), Villarreal-Atlético Madrid 20.30 (tv: Sport2). Német liga: Mainz- Bayern München 15.30 (tv: Eurosport2), Hamburg-Schalke 04 18.30 (tv: Eurosport2). Olasz liga: AS Roma-Carpi 18 (tv: DigiSport2), Napoli-Juven- tus 20.45 (tv: DigiSportl). Vasárnap FORMA-lJapán Nagydíj: futam 7 (tv: M4 Sport). RÖPLABDA Női Európa-bajnok- ság: Magyarország-Törökor- szág 19 (tv: Sport2). KÉZILABDA Férfi Bajnokok Ligája: Vardar Szkopje-MOL-Pick Szeged 17.30 (tv: Sportl). AMERIKAIFOCI NFL, alapszakasz, 3. hét: Seattle Sea- hawks-Chicago Bears 22.15 (tv: Sport2). LABDARÚGÁS Angol liga: Wat- ford-Crystal Palace 17 (tv: DigiSportl). Spanyol liga: Sporting Gijón-Betis 12 (tv: Sportl), Deportivo La Coruna-Espanyol 16 (tv: Sport2), Real Sociedad-Athletic Bilbao 20.30 (tv: Sportl). Német liga: Eintracht Frankfurt- Hertha BSC 15.30 (tv: Euro- sport2), Borussia Dortmund- Darmstadt 17.30 (tv: Euro- sport2). Olasz liga: Genoa-AC Milan 12.30 (tv: DigiSportl), Hellas Verona-Lazio 15 (tv: DigiSportl), Internazionale-Fio- rentina 20.45 (tv: DigiSportl). Francia liga: St. Étienne-Nice 21 (tv: DigiSport2). Holland liga: Feyenoord-Zwolle 14.15 (tv: Sportl). B. S. Magyar Kupa: Nagyecsedre látogat az FTC LABDARÚGÁS Elkészítették a Magyar Kupa 3. fordulójának párosításait, ahová csatlakoztak az európai kupákban érdekelt csapatok is. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, a mérkőzéseket október 14-én, szerdán játsszák. Az NB l-es csapatok mécseséi. Somos SE (NB III)-Szom- bathelyi Haladás, Velence SE (megyei I.)-Újpest, Géderlaki KSE (megyei 1II.)-DVSC, Kis- várda MG (NB II)-Békéscsa- ba, RSE Nagyecsed (megyei I.)- FTC, Andráshida SC (NB III)- Videoton, Nyíregyháza FC (NB III)-Vasas, Soroksár FC (NB II)- Bp. Honvéd, Mezőhegyesi SE (megyei I.)-MTK, Kozármisleny (NB III)-Diósgyőri VTK. B. S. A 23. percben félbeszakadt az Atomerőmű SE-Opava összecsapás Botrányos vég az emléktornán KOSÁRLABDA Csúnya véget ért a III. Morgen Ferdinánd-emlék- torna Pakson. A tegnapi finálé, amelyet a házigazda Atomerőmű SE és a cseh BK Opava vívott, a 23. percben tömegverekedés miatt félbeszakadt. A paksi palánk alatt Szabó Zsolt és Martin Gniadek csapott össze, de hogy pontosan mi történt, azt nem lehetett látni, csak azt, hogy pillanatokon belül a pályára rohannak a két csapat játékosai. A dulakodásban néhány pofon is elcsattant, majd a csehek az öltözőbe vonultak. Ekkor 52-46-ra vezetett az Atomerőmű SE. Megpróbáltuk elérni Szabó Zsoltot, de nem sikerült. Schmidt Béla, az Atom vezetőChristopher Dunn (a labdával) és az ASE nem ilyen befejezést remélt edzője ugyanakkor felvette a telefont. A tréner játékosa védelmében annyit mondott, hogy a cseh kosaras hadonászás közben belecsapott Szabó arcába, akinél aztán elszakadt a cérna, és fellökte ellenfelét. Schmidt Béla hozzátette: nagyon sajnálják, hogy így ért véget a torna, amelynek döntője a paksiak bajnoki főpróbája (jövő szombaton este hat órakor a Kaposvár ellen hazai pályán indítja a szezont az ASE) lett volna egyúttal. A bronzmérkőzésen a Jászberény 86-77-re (ld: Caffey 25/3, Dukics 24/6, illetve Popa- dic 20/12, Budimir 15/3) nyert a PVSK ellen - ők még megkapták a bronzérmet... R. G. Atom Kupa: a fiataloké azASE-aréna CSELGÁNCS Az Atomerőmű SE dzsúdós szakosztálya harmincnegyedik alkalommal rendezi meg a korosztályos fiú és leány Atom Kupát Pakson, a hétvégén. Szombaton a diák korcsoportban szereplők (az A-ban a 2003-as, a B-ben a 2004-es, a C-ben a 2005-ös születésűek érintettek), vasárnap a serdülő (2001-2003) és az ifjúsági (1998-2002) korosztály képviselői lépnek tatamira a Gesztenyés úti ASE-sport- csarnokban. A mérlegelés mindkét napon 9 órakor kezdődik, a küzdelmek szombaton 11, vasárnap 13 órakor indulnak, és egyszerre hat tatamin zajlanak majd. R. G. 1