Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-23 / 171. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Pont Ott Party lesz ma este a szekszárdi strandon Időben kezelve nagy az esély a stroke túlélésére Fontos az életmód Égi és földi úton is ellenőrzik a parlagfüvet SZEKSZÁRO Most először Pont Ott Partyt rendeznek Szekszár- don is a felsőoktatási ponthatá­rok kihirdetése alkalmából. A szervezők ma 16 és 22 óra kö­zött várják a fiatalokat a Csa­ládbarát Strand- és Élményfür­dőbe. Az izgalmasnak ígérkező délutánon, estén számtalan akti­vistával, érdekes beszélgetések­kel, szakmai sátrakkal és kon­certtel készülnek számukra. Az eseményt a város, a Szekszár­di Sportközpont Nonprofit Kft., a Szekszárdi Vízmű Kft., az él­ményfürdő és a szekszárdi Új Nemzedék Kontaktpont Iroda közösen szervezi. A felsőoktatási ponthatárok a hagyományoknak megfelelő­en idén is először a felvi.hu olda­lon lesznek elérhetőek, várható­an csütörtökön 20 órától. Ezzel egy időben publikálják a pont­határokat az okostelefon appok segítségével is. Azok a jelentke­zők, akik a jelentkezéskor meg­adták a mobiltelefonszámukat, sms-ben is értesítést kapnak az eredményükről. H. E. Két segwayt vásárolt Dombóvár DOMBÓVÁR Ultrakönnyű, hordoz­ható elektromos meghajtású köz­lekedési eszközöket vásárolt a dombóvári önkormányzat. Sza­bó Loránd polgármester elmond­ta, hogy egy S3 és egy Q5 típu­sú, úgynevezett segwayt vettek. A kétkerekűekkel a testsúly előre helyezésével lehet előre haladni, az ellentétes mozgással pedig to­latni, úgy hogy a tartópedálon áll az ember. Ez a közlekedési eszköz környezetbarát, gyorsabban lehet vele haladni, mint egy kerékpár­ral, és akkumulátor meghajtású. A városvezető hozzátette, ter­veik szerint sokoldalúan tudják majd felhasználni a közlekedési eszközöket. Egyrészt a közterület felügyelők járhatnak vele, más­részt a különböző rendezvények biztosítása során szeretnék hasz­nát venni. De az elképzelések kö­zött szerepel az is, hogy kölcsön­zésükkel bevételhez is jusson a város. A kétkerekűeket hajtó ak­kumulátorokat az irattár tetejé­re tervezett napelemekről szeret­nék majd tölteni. H. E. Mint ígértük, olvasóink stroke-kal kapcsolatos kér­déseit Prof. Dr. Kondákor Ist­vánnak, a Balassa János Me­gyei Kórház főigazgatójának, és egyben a Neurológiai Osz­tály vezető főorvosának továb­bítottuk. A kérdéseket és a rá­juk adott válaszokat az alábbi­akban olvashatják. Venter Marianna marianna.venter@mediaworks.hu- Melyek a stroke csalhatatlan tünetei, hogyan lehet gyorsan felmérni, hogy ez-e a baja az il­letőnek?- A leggyakoribb tünetek: hir­telen fellépő beszédzavar, meg­értési zavar, illetve hirtelen fellé­pő egyoldali arcbénulás, végtag­bénulás - felső vagy alsó végtag egyaránt lehet -, vagy kettős látás.- Akinek a családjában többször is előfordult - szülő, nagyszü­lő, közeli rokon milyen eséllyel számíthat rá, hogy vele is ez fog történni?- A családi halmozódás vala­mennyire mindenképpen növeli a rizikót, de egyáltalán nem tör­vényszerű, hogy a stroke min­denkinél jelentkezzen, ill. is­métlődjön a családban, a stroke kialakulásához egyéb kocká­zati tényezők is szükségesek. Ugyanakkor, ez a tény talán ko­molyabban felhívhatja az illető figyelmét az egyéb kockázati té­nyezők - például magas vérnyo­más, diabetes, elhízás, dohány­zás - jelentőségére és azok meg­előzésére, kiküszöbölésére.- Ki lehet-e 100 százalékra véde­ni? Ha igen, hogyan?- Sajnos, ezt teljességgel nem lehet kijelenteni, csak annyit, hogy a kockázati tényezők fo­lyamatos figyelésével és nor­mál szinten tartásával - akár az egészséges életmód biztosí­tásával, akár egyes rizikófakto­rok megfelelő gyógyszerelésével- a stroke kialakulásának esélye drasztikusan csökkenthető.- Általában milyen eséllyel gyó­gyulnak ki- vagy fel a páciensek a stroke után?- Az életkor meghatározó le­het: minél fiatalabb a beteg, an­nál nagyobb az agy „plaszticitá- sa”, magyarán: annál könnyeb­ben tanulnak meg, helyettesíte­nek épen maradt agyi területek, régiók olyan kiesett agyi funkci­ókat - például beszédértést, be­szédképzést, végtag és arc aka­ratlagos mozgatását -, amelyek a stroke által károsított agy- kérgi területekhez kapcsolód­tak. Ennélfogva mindig jobb a gyógyulási esélye annak, aki fi­atalabb, illetve akinek egy korai, megfelelő intenzitású komplex gyógytornát biztosítanak.- Meddig kell, vagy tanácsos szedni a vérhígítót? Nem ártal­mas-e hosszú távon?- A vérhígító szedése álta­lában hosszú távú, akár egész életre szóló gyógyszerszedést is jelenthet. Amennyiben meg­felelő kontroll mellett szedik, megfelelően hatásos, mellék­hatásai nem számottevőek. Ugyanakkor, az utóbbi évek­ben megjelentek új típusú vér­hígítók is, melyek szedése ke­vesebb kényelmetlenséggel jár - például nem igényel havon­ta kontroll vérvételeket -, ha­tásuk pedig teljes mértékben megfelel a hagyományos sze­reknek. Megelőzés, diagnosztika, gyógyítás A stroke hatékony megelőzé­se tekintetében nagyon nagyje­lentőségű az egészséges élet­mód: a rendszeres mozgás, az alkoholfogyasztás minimalizá­lása, a dohányzásmentes élet­mód, a normál testsúly megtar­tása, a stresszhelyzetek kerü­lése. Fontos a szívritmuszava­rok, illetve a nyaki verőérszű­kületek időben történő diag­nosztizálása. ezek műtéti vagy gyógyszeres kezelése. Akut stroke esetén nagyon fontos a gyors, egy órán belüli beszállí­tás és diagnosztika, mert csak ekkor, pár órán belül alkalmaz­ható a jelenleg ismert egyetlen hatékony terápia, az intravénás thrombolysis. A harmadik leggyakoribb halálok A stroke a harmadik leggyakrab­ban halált okozó betegség. Euró­pában éves viszonylatban 1,4 mil­lió halálesetet regisztráltak, míg hazánkban 200-250 ezren élnek a betegség árnyékában. Évente mintegy 40-50 ezer ember kerül a stroke-központokba. ebből 15 ezren halnak meg szélütés követ­keztében, A stroke nemcsak az idősek betegsége, egyre inkább sújtja a fiatalokat is. A statiszti­kai adatok szerint a szélütést túl­élők 48 százaléka féloldali bénu­lásban. 12-18 százaléka beszéd­zavarban szenved. 22 százaléka járásképtelen. 24-53 százaléka részben vagy teljesen mások se­gítségére szorul. 32 százaléka pe dig depresszióval küzd. TOLNA MEGYE Már megkezdték a parlagfű ellenőrzéseket a me­gyei kormányhivatal földhiva­talának mezőgazdászai. A me­gye több területén virágzik a növény. Ha egy adott területen a parlagfű borítottsága eléri az 5 százalékot, akkor eljárás in­dul a mulasztóval szemben. A jelenlegi törvények szerint a földhasználót nem kell előze­tesen felszólítani. Az érintett egy levelet kap, melyben értesí­tik, hogy megbüntetik a parlag­fű miatt. Ezt követően azt még megteheti, hogy gyorsan leka­szálja a területét, majd ennek tényét jelzi a növényvédelmi osztály felé. így ugyan a bünte­tést nem ússza meg, de a közér­dekű védekezés költségét igen. Aki a védekezést elmulasztja, annak fizetni kell a közérdekű kaszálás költségét, a felügyelők kiszállásának költségét, a föld­hivatal költségét, plusz a bírsá­got, mely legkevesebb 15 ezer, de a parlagfű borítás és a terü­let nagyágtól függően akár 5 millió forint is lehet. Ha a föld- használó 15 napon belül nem fizet, akkor az adóhivatal vagy az önkormányzat adó formájá­ban hajtja be a tartozást. A földhivatal munkatársai már járják a külterületeket, né­zik a tarlókat is, és ellenőrzik a parlagfűvel borítottság mérté­két, a belterületen pedig a jegy­ző intézkedik. Hamarosan a lé­gi felderítés is elindul. Mint ismeretes, ez azért is fontos, mert Magyarországon minden ötödik ember szenved parlagfű allergiában. Tolna me­gyében hét civil szervezet van, melyek segítenek a parlagfű mentesítésnél. M. I. Sok gyerek allergiás a parlagfűre Két egybehangzó olvasói vélemény érkezett Kiss István szekszárdi Kálvárián álló térplasztikájáról Szeretik és megtartanák a Kilátó szobrot SZEKSZÁRD Két levelet is kaptunk olvasóinktól Kiss István Kos- suth-díjas szobrászművész tér­plasztikája kapcsán. Mint megír­tuk, a Jobbik szekszárdi szerveze­te ingyen lebontaná a műalkotást, mert szerintük annak sziluettje ötágú csillagot formáz. Anyagát - saválló acélból és bronzból ké­szült - szekszárdi szobrászok ve­hetnék meg. A befolyt összeget jó­tékony célra fordítanák. Mint ismeretes, köztéri szob­rot csak a képviselő-testület hatá­rozatával lehet felállíttatni, vagy elbontani, a megyeszékhely köz­gyűlése azonban nem tárgyalta a témát. Mellesleg, a Kilátó szobor a Szekszárd címerében is szerep­lő szőlőtőkét és búzakalászt ábrá­Éjszakai fényben fürdik a Kilátó szobor Szekszárd fölé magasodva zolja. Tény, hogy 1983-as felállí­tásakor botrányt kavart a műal­kotás, mert a szőlőlevekre a mű­vész rámaratta egy-egy aktuális párt- és tanácsi vezető nevét. A felzúdulás miatt nyilván megsér­tődött, ezért a kompozíciót nem is fejezte be. Azóta a „neves” levelek egy kivétellel eltűntek. Egy szekszárdi olvasónk (név a szerkesztőségben) azt írta, fájó szívvel olvasott a város jelképévé vált térplasztikát ért sérelmekről. Szerinte a szobor hozzátartozik a városhoz, és senki ne akarja le­bontani, mert ezzel a város polgá­rait aláznák meg. Hozzátette, van a megyeszékhelyen éppen elég el­fuserált szobor, ezek ismertetésé­től azonban eltekintünk. Végül úgy fogalmazott: „Sokszor uta­zom busszal az M9-es úton, és amikor Bogyiszló után meglátom a szobrot, melegség önt el, mert érzem, hazaérkeztem”. Majd csu­pa nagy betűvel azt írta, hogy El a kezekkel a város jelképétől! Húsz évig élt Szekszárdon a másik levélírónk, aki ingerül­tebb stílusban ugyan, de a fenti­ekhez nagyon hasonló álláspon­tot fejtett ki, remélve, hogy a szo­bor eltávolításából nem lesz sem­mi sem. Ihárosi I. Az önkényuralmi jelképekről A törvény (Btk.) 2013 óta bünteti azt. aki a köznyugalom megzavará­sára alkalmas - különösen az ön­kényuralmi rendszerek áldozatai­nak méltóságát, kegyeletét sértő - módon terjeszti, nagy nyilvánosság előtt használja vagy közszemlére teszi a horogkeresztet. SS-jelvenyt. nyilaskeresztet, a sarló-kalapácsot vagy az ötágú vörös csillagot. Nem büntethető, aki ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művésze­ti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tá­jékoztatás céljából használja őket. A teljes tiltást, mint a vélemény- nyilvánítás korlátozását, az Alkot­mánybíróság megvétózta. I í

Next

/
Thumbnails
Contents