Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-23 / 171. szám

2015. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Bogyiszlón lelte meg új otthonát a délvidéken született Devecseri István Fizetése a taps, a dicséret Devecseri István nagy szerel­me a magyar nóta, amatőr elő­adóként sokfelé hívják őt a Szívküldi Dalkör tagjaként. Bo­gyiszlón azonban egy másik szerelem, a felesége tartotta a délvidéki énekest. Ennek már több mint negyven éve. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu BOGYISZLÓ Délvidékről eljött a bo­gyiszlói búcsúba, aztán a terve­zettnél hosszabb ideig maradt a faluban Devecseri István. Egészen pontosan már negyvenegy éve él a településen. Mint mondta, egy­részt a festői táj ragadta meg, más­részt - és ez nyom többet a latban - Bajusz Julianna, akit 1974 no­vemberében feleségül is vett. Devecseri István elmesélte, hogy rokoni kapcsolatai révén ér­kezett Bogyiszlóra Mohóiról, a ma Szerbiához tartozó településről. A húga még most is a határon túl él, ő azonban már ritkán jár haza a szülőföldjére. Amatőr énekesi pályafutását viszont még ott kezd­te, tizenhat évesen kórusban éne­kelt, 1970-ben pedig második dí­jas lett a délvidéki Arany Mikro­fon vetélkedőn. Oklevelei, elisme­rései nagy részét azonban már it­teni megmérettetéseken szerezte. Devecseri István büszke például arra, hogy különdíjat kapott a Sol­ti magyarnóta-versenyen, illetve kétszer arany minősítéssel jutal­mazták a harci népdaltalálkozón. Nagy szerelme ugyanis a ma­gyar nóta. Bogyiszlón az örökifjú színjátszó csoport tagjaként járt fellépni, majd három éve csatlako­zott a szekszárdi Szívküldi Dalkör­höz. Azt mondja, kitűnő társakkal énekel együtt, egy kitűnő vezető, Mailemé Virányi Piroska irányí­tása mellett. Évente 40-50 fellépé­sük van, szociális otthonokba, fa­lunapokra, különböző rendezvé­nyekre hívják őket, és örömmel mondanak igent egy-egy felkérés­re. - Fizetésünk a taps - tette hoz­zá Devecseri István. Bár számára az is fontos, ha egy kilencvenes éveiben járó idős ember öleléssel, dicsérettel fejezi ki a tetszését. A Vöröskereszt szekszár­di szervezete is gyakran hívja a Szívküldi Dalkört, soraiban Deve­cseri Istvánnal, aki a helyszínek közül kiemelte Harcot is, ahol az Antalné Biró Jolán által szerve­zett kiállítások megnyitóin sze­repelnek rendszeresen. A nóta­énekes elmondta, hogy nagyon szeret odajárni, és jó érzéssel töl­ti el, ahogy Antalné Biró Jolán ap­ja, a bukovinai székely fafaragó Biró Lőrinc emlékét ápolja. A tár­sak közül is többeket külön emlí­tett Devecseri István, így például Baksai Ferencet, Szabó Tamást, Végh Imrét, Kovács Mariannt és Lemle Máriát. De kitűnő kollé­gáknak nevezte azokat is, akik­kel a polgárőrség tagjaként tíz éve vigyázza a falu biztonságát. Devecseri István miután Bo­gyiszlóra került, a termelőszövet­kezetben dolgozott, majd tizen­öt éven keresztül Szekszárdon, a húsipari vállalatnál. Elmond­ta, hogy miután megszűnt a cég, egy súlyos betegség állította őt kihívás elé, mára azonban - há­la Istennek - ez feledésbe merült. A házaspárnak egy fia és egy lá­nya született, mára pedig kezecs­kén élik a nyugdíjasok minden­napjait. Időnként kirándulni, für­dőzni járnak, és nagyon örülnek a négy a unokájuknak. Tudja, kinek mi a kedvenc nótája Árva magyarnak születtem, árva az érj hazám. Ez Devecseri István kedvenc nótája, amely elmarad­hatatlan a fellépések alkalmával. De azt mondja, nem is lehetne kihagyni, máskülönben a közön­ség kérné a dalt. A nótaénekes hálás az emberek szeretetéért, és az idősek sokszor vele együtt elérzékenyülnek egy-egy dal hal­latán. Többekről azt is tudja, mi a kedvenc nótája, így gyakorta már kérni sem kell, anélkül is belefog az eléneklésébe. Devecseri István a sok kedvelt nóta közül egy másikat is ki­emelt, a Piciny piros mézesszí­vet vettem én tenéked kezdetűt, amelyet szintén gyakran énekel a fellépéseken. Érdekeset látott, hallott? 06-30/449-2954 FOTÓJÁT, OLVASÓI LEVELÉT, INFORMÁCIÓJÁT VÁRJA BUDAVÁRI KATA! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. SMS: 06/30/411-4816 E-mail: kata.budavari@mediaworks.hu Telefon: 06-30/449-2954, hétköznap munkaidőben hívható. Napi ügyeletes újságíró: Hanoi Erzsébet Telefon: 74/511-510, fax: 74/511-500. Ügyeletes szerkesztő: Finta Viktor A NAP KEPE Még fapad sem jutott SZEKSZÁRD Igencsak különös potyautasa van a képen látható utasszállító gépnek. Vagy sajnálta a pénzt a jegyre, vagy már nem jutott neki, minden esetre úgy döntött, a sajátja helyett a gép szárnyát használja. Most már csak az a kérdés, hogy esetünkben egy gigantikus légyről, vagy egy liliputi utasszállítóról van-e szó. V. M. PROGRAMSOROLO A hétvégén a birtokon dol­goztam, amikor egy faág csapódott a szemembe. Nagy fájdalmat okozott, és alig láttam. Hazaérve azonnal felhív­tam a megyei kórház szemészeti ügyeletét, ahol egy nagyon ked­ves nővér elmondta, hogy orvos csak később lesz, de ha gondo­lom, most is bemehetek, meglát­ja, mit lehet tenni. Az osztályon azonnal behívtak, és lekezelték a szememet, sokkal jobban érez­tem magam utána, megszűnt a fájdalom. Délután öt órára mentem vissza, akkor már bent volt az ügyeletes orvos, aki na­gyon kedves és jó szándékú volt, már attól félig meggyógyultam, ahogy bánt velem. Pedig nem csak én voltam az egyetlen „kun­csaft”, összesen heten voltunk, és mindenki az enyémhez ha­sonló problémával, valami mun­ka közbeni szemsérüléssel. Ezú­ton is szeretném megköszönni ezt a példa értékű hozzáállást, az őszinte segíteni akarást és jó szándékot dr. Szeglet Juditnak és Csordás Mária ápolónak. Üdvözlettel: Simon Péter Szekszárdról A zért fordulok Önökhöz, mert úgy látszik, csak a nyilvánosság révén lehet elérni, hogy változzon a helyzet. Konkrétan a járdán való kerék­pározásról lenne szó, amely egy­re inkább elviselhetetlenné te­POSTABONTÁS szí a gyalogos közlekedést a vá­rosban. Főleg piacnapokon élet- veszélyes bekanyarodni a piac felé, de ha az ember csak végig­sétál a belvároson, szinte per­cenként kell félre állnia, hogy utat adjon a bicikliseknek - a járdán. Merthogy nem a kerék­pár útról beszélek, habár nem hiszem, hogy egy festékkel meg­felezett járda igazi kerékpárút lenne, hanem a „rendes” járdá­ról, amely a gyalogosoknak ké­szült. Ráadásul van olyan ke­rékpáros, aki még meg is sértő­dik, ha nem elég fürgén ugrál félre az ember előle. Nem is szól­va azokról a gyerekekről, akik nagy sebességgel szlalomoznak a járókelők között. Nem mosta­nában tanultam a KRESZ-t, de úgy emlékszem, hogy a bicik­lit a járdán csak tolni lehetne. A szekszárdi járdák többsége pe­dig nem elég széles ahhoz, hogy ott kényelmesen elférjen a ke­rékpáros és a gyalogos egymás mellett anélkül, hogy valamelyik ne lenne veszélyeztetett helyzet­ben. Márpedig, gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy ki van na­gyobb veszélyben. Ne értsenek félre, én nem a biciklisek el­len beszélek, valamikor én ma­gam is szerettem kerékpározni, de addig, amíg nincsenek meg azok a körülmények, amelyek egyformán biztonságosak gyalo­gosnak és biciklisnek, addig job­ban oda kellene erre figyelnie a városban azoknak, akiknek ez a kötelessége. Tisztelettel: egy gyalogos CSÜTÖRTÖK Bölcske: Minyonok (amerikai családi animációs film), 16 óra. Party girl (francia film), 18 óra és 20.30. Szekszárd: Ted 2. (amerikai ko­média), 16.30 és 19 óra. KIÁLLÍTÁS Bátaszék Gondozási Központ Idő­sek Klubja: Székely Lázár legújabb fafaragásaiból nyílik kiállítás, közre­működik Kiss Judit Virág és a Bá- taszéki Felvidék Néptánc Egyesü­let, 9 óra. PÉNTEK MOZI Bölcske: Minyonok (ameri­kai családi animációs film), 16 óra. Party girl (francia film), 18 óra. Önkívület (amerikai sci-fi), 20.30. Szekszárd: Ted 2. (amerikai ko­média), 16.30 és 19 óra. ISMERETTERJESZTÉS Paks Csengey Dénes Kulturális Központ: a XXII. Határon túli ma­gyar középiskolások táborának nyilvános programjai. A nagy hábo­rú és a képzőművészet - a Takács Éva múzeumpedagógus, a Vak Boty- tyán Gimnázium tanárának előadá­sa, 10 óra. Háború és szerelem - Komáromi János paksi költő verses műsora, 19.30. KERESZTREJTVÉNY ÉRVÉNYES előfizetéssel rendel­kező olvasóink a csütörtöki Ke­resztrejtvény melléklet 8. olda­lán lévő rejtvény megfejtését a nevükkel, címükkel feltüntet­ve sms-ben küldhetik be a 06- 30/235-0333-as (nem emelt dí­jas) telefonszámunkra. A mai feladvány megfejtésének beér­kezési határideje: 2015. július 29., szerda, 9 óra. A helyes meg­fejtések beküldői között egy Csa­ládi ízutazás szakácskönyvet sorsolunk ki. (A beküldők hoz­zájárulnak nevük közzétételé­hez.) A 28. heti feladványunk he­lyes megfejtése: „Nem irányít­hatjuk, mi történik velünk, de azt igen, ahogyan reagálunk rá!”. A szerencsés nyertes: Izsák Tiborné, Szekszárd. Gratulá­lunk! TRAFFIPAX ______________________________ JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK 09:00-10:00 DunaföldvárAlsóbölcskei u. 52. 09:00-10:15 IVKjobb 164. tan 09:00-10:30 ________Szekszárd. Rákóczi u. 126. p9 ö0-ll;45 Tolnanémedi, Pincehelyi u. 22. 09:30-11:30_______________M6 bal 120. km 10 :30-1130 ______ 6-os főút 93. km 10 :45-121X3________’______M6 bal 164. Jón 11 00-11:50 Szekszárd, Keselyt» út 20. 13:00-14:00 60s főút 100. km 13:10 15:10 6os főút 141. km 14:00-15:30________________M6 bal 153, km 14 :00-16 00 Bátaszék, Budai u. 90, 14:15-1690_______________61-esfőút54.km 14:45-16:00 _ 6os fout 120. km 15:40-17:30______________60s főút 134. km 16 :80-1730 ............... IW6 jobb 153. km 16 30-18:30_____________55ösfőútl20.km 16:4 5-1830 __ (regszemcse, Rákóczi u. 110. 1890-1590 ; Szekszárd,Rákócziu.126. 21:30-2330 M6 jobb 120. km teol.hu

Next

/
Thumbnails
Contents