Tolnai Népújság, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-23 / 171. szám

2015. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP j Egyre nagyobb gondot okoz a gabonakikötőkben a Duna alacsony vízszintje, ugyanak­kor a fürdőzni vágyók örülnek. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@partner.mediaworks.hu TOLNA MEGYE Egyre alacsonyabb a Duna vízszintje, helyenként a va­laha mérttől már 100 centimé­ter sem választja el. Dunafóldvár- nál például a legalacsonyabb víz­szint a kijelölt nullponttól számít­va -172 volt, tegnap délelőtt pe­dig -95 centimétert mértek. A kér­désre, miszerint ez okoz-e a gon­dot, Jusztin Péter, a Sygnus Kikö­tő és Tárház Kft. munkatársa ka­pásból azt válaszolta, hogy nem is keveset. A gabonaszállító uszá­lyokra ugyanis a tényleges szál­lítási kapacitásnál kevesebb ga­bonát lehet berakodni. Azt is hal­lottuk, hogy Romániában egy he­lyütt el is akadtak az uszályok, se le, sem pedig föl nem tudnak ha­ladni a Dunán, mert a merülési mélység nem éri el a két métert. Amíg a partnereik beállnak a ki­kötőbe, s elviszik három uszállyal, ami egybe is beleférne, addig vala­hogy megoldják a problémát, illet­ve már csak az elszállított gabona függvényében tudnakújabbmeny- nyiséget befogadni. A strandolóknak viszont ked­vez az alacsony vízállás, mert to­vábbi szép nagy homokos partsza­A kukorica is szenved a hőségtől TOLNA MEGYE Idén a gazdálko­dók több mint százezer hektá­ron vetettek ku koricát a megyé­ben. Tavasszal úgy tűnt, szép termés várható, esett is a tőzs­dén az ár. A nyár elején azon­ban már látni lehetett, hogy az aszály miatt másként alakul­nak a dolgok. Dr. Vörös Géza, a megyei kor­mányhivatal növényvédelmi osztályának vezetője elmondta, már 10 napja tart a hőhullám, és ettől nagyon szenved a ku­korica is. A gazdálkodók is je­lezték, hogy a növény alsó leve­lei elszáradtak, a felsők pedig összepöndörödtek, más szóval „furulyáznak”. Olyan nagy a szárazság a hőség miatt, hogy a reggeli pára is kevés. Ugyan­akkor a moly is gyötri a kuko­ricát, megjelent a kukoricabo­gár imágója, és számítani lehet a bagolylepke kártételére is, mely pont az ilyen meleg, szá­raz időt kedveli, mondta a szak­ember. A tőzsdén elindult felfelé a kukorica ára, jelenleg 41.600 forintot adnak tonnájáért, de várhatóan ez tovább emelke­dik majd. A hőségtől a szőlő és a gyü­mölcsösök is szenvednek. A sző­lőt sokan kilevelezték a liszthar­mat veszély miatt, így viszont a fürtöket éri az erős napsugár­zás. Hasonló a helyzet az almá­sokban és a barackosban is. A megperzselt gyümölcsöt nem lehet értékesíteni. A termelők a hétvégére várható esőktől, zá­poroktól várják a megkönnyeb­bülést, csak nehogy ez jégesővel párosuljon. M. I. Dunaföldvár Paks Donibori Árvízkapu-95 cm, 45 cm, 70 cm, 434 cm, VÍZÁLLÁSOK A Dunán tegnap délelőtt 10 órakor: A Sió Palánknál • ! 4*^ A dombori gabonakikötő 1s és a tárolók madártávlatból, sr Az itt mért legmagasabb vízszint 916 centiméter volt A legfontosabb szabályok Tilos a fürdés a kikötők terüle­tén, hajók, bóják, vízi műtárgyak száz méteres körzetében, ahogy a hajóutakban is, azaz a Duna átúszása is tilos. A csónakázók olykor elmulasztják a mentőmel­lény használatát, pedig ez a gye­rekeknek, úszni nem tudóknak kötelező. Nem szabad elfelejte­ni, hogy a Duna Magyarország legnagyobb folyóvize, nem úszó­medence, nem lehet megfogni a kötelet, a medence szélét, ha baj van. A folyó számos veszélyt rejt, örvények, mélyedések lep­hetik meg a fürdőzőket. Az álta­lános alapszabályokat is be kell tartani, például azt, hogy ittasan vagy felhevült testtel nem sza­bad vízbe ugrani. Szeszélyes folyó a Duna 2006 novemberében írtuk meg, hogy ismét zátonyra futott Du- naföldvárnál egy román lobo­gó alatt hajózó uszály bárkája, amelyet egy másik tolóhajónak sikerült kiszabadítania, de köz­ben az is zátonyra futott, ráadá­sul eltörött a kormánylapátja. Az év októberében három vízi jár­mű is elakadt a folyónak ezen a szakaszán. Egy holland utas- szállító, valamint egy osztrák és egy holland áruszállító hajó vált mozgásképtelenné. 2010 januárjában egy kilenc egység­ből álló tolatmány ütközött a du- naföldvári híd egyik pillérének. A hajókaraván Dunaújvárosba, a Dunaferrhez vitt szenet és vas­ércet. kaszok kerültek szárazra Paksnál. Csodálatos a Duna vize, mondta egy helybéli hölgy, és tiszta is, tet­te hozzá. Szép a vízparti környe­zet, az északi és a déli irányban is sok a csónakkal jól megközelít­hető partszakasz, ahol biztonsá­gosan lehet fürdeni is. Ha szép az idő, ők minden szombaton és va­sárnap strandolnak a kellemesen meleg vízben. A túlpartra át lehet menni komppal, csónakkal, hajó­val, és nagyon sokan igénybe is veszik ezt a lehetőséget. Mióta ká­nikula van, egyre többen kempin- geznek az árnyas fák alatt. A homokos részeken engedélye­zett a fürdés, annak ellenére, hogy hivatalosan kijelölt fürdőhely to­vábbra sincs a Duna Tolna me­gyei, sőt mohácsi szakaszán sem. Ez többek között azt jelenti, hogy a víz minőségét nem vizsgálják a hatóságok. Ugyanakkor a szakem­berek szerint is jó a víz, fürdőzés okozta egészségügyi problémák egyáltalán nem jellemzőek. A fő szabály, hogy ahol nem kifejezet­ten tilos, ott megengedett a fürdés. Az utóbbi években szerencsé­re senki sem fulladt vízbe a paksi szakaszon. A szakemberek szerint a legveszélyesebb a hősködés, ami a fiatal fiúkra, férfiakra jellemző. Úgy tűnik, az utóbbi években job­ban betartják a szabályokat a für- dőzők, és a vízirendészet is min­dent megtesz, hogy megelőzzék a bajt, ha pedig kell, segítenek. CSŐK ÉS LAKÁSHITEL “ EGYÜTTES IGÉNYLÉSE ESETÉN VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKOK • Családoknak és leendő családoknak, hiszen már egy gyermek után és akár már a terhesség 24. hetét követően is igényelhető. • Otthonteremtésre, új lakás vásárlásra, építésre, vagy használt lakás vásárlásra és bővítésre. • A család nagyságától függően 40-160 m2 alapterületű otthonokhoz. • Az elérhető támogatás összege 500.000 - 3.250.000 Ft, A tájékoztatás nem teljeskörű és nem minősül ajánlattételnek. A Családok Otthonteremtési Kedvezményének feltételei megtalálhatók a Hirdetményben, ame­lyet a Szövetkezeti Hitelintézetek kirendeltségeiben, és honlapján érhet el. További információkat a www.kormanv.hu honlapon találhat, vagy forduljon a Szövetkezeti Hitelintézet munkatársaihoz. CSALADOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE Igényeljen kedvezménye mellé lakásl és válasszon ajándékaink közül! www.csok.takarek.hu Elvakultság Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu • • Ö römteli hírről tájékoztattak egy amerikai asszonyt: gyer­mekáldás előtt áll a család. Nem lenne ebben semmi kü­lönleges, viszonylag sokakkal közlik nap mint nap, hogy gyermekük lesz, ám a levelet ezúttal egy 99 éves nőnek postáz­ták. Az értesítőben nemcsak gratuláltak neki, hanem arra is meg­kérték, hogy a következő terhességi tanácsadásra legyen szíves, és vigyen magával vizeletmintát. Az első meglepetés tehát az idős asszonyt érte, a második viszont vélhetően a kórházi dolgozókat, amikor a nő közölte velük az életkorát, illetve azt is, hogy van már három gyereke, húsz unokája és utoljára hetven éve volt terhes. A család állítólag jót nevetett a történteken, ahogy szerintem az olvasók többsége is megmosolyogja az esetet. így aztán további humoros hozzászólások remé­nyében lejjebb görget az ember az internetes oldalon, és akkor jön a meglepetés. Mert számí­tana mondjuk arra, hogy egye­sekben felmerül a kérdés: va­jon milyen vizsgálaton járt az idős hölgy. Vagy arra, hogy né- hányak azon méláznak, mit szólhatott az a nő, aki gyereket akart vagy éppen nem, és a papírjait összekeverték a 99 éves nagyma­máéval. Humor és kérdésfelvetések helyett azonban egy kis zsidózás­ba futott bele az olvasó - rögtön az első hozzászólásnál. Eszerint ugyanis „ebben a népcsoportban” - a cikkben egyébként nem említenek semmilyen nációt - volt már olyan is, hogy valaki, ne­vezetesen Sára, 990 évesen szült. Ez utalás a bibliai Sárára, Ábra­hám feleségére, aki matuzsálemi korban hozta világra első gyer­mekét, és mellesleg zsidó volt. Az, hogy aggasztó, enyhe kifejezés arra, amit egy ilyen hozzá­szólás sugall. Hogy vannak emberek, akik egy ártatlan, vicces történet kapcsán is lehetőséget látnak a rosszindulatra, mások becsmérlésére. De még ennél is elkeserítőbb a szegedi eset. Mint ismert súlyosan bántalmaztak egy félvér, egyébként magyar ál­lampolgárságú fiút, mert bevándorlónak hitték, és a védelmére kelő barátnőjét is megverték. Hova vezethet, ha egy ember a tett- legességtől sem riad vissza elvakultságában? teol.hu Egy vicces törté­net kapcsán is lehetőséget látnak a rosszindulatra I 0ife@oDí(S öskíIddsDs gsáfflfeíí se qd^Iä [m?3 afla®©®^ a ©oDBoa '?fe§ [HMÄ a ComM]®©

Next

/
Thumbnails
Contents